2010. június 19., szombat

Kaedrin: Santa Muerte

Santa Muerte a dél-amerikai vallási élet egyik érdekes színfoltja. Személye köré alakult ki a mexikói pogányság és katolicizmus egyes elemeit magába olvasztó Szent Halál-kultusz, ami igencsak megosztja az embereket arrafelé.

Arról van ugyanis szó, hogy a kultusz követői, szó szerint szentként tisztelik a Halált, hozzá mondanak imát, neki áldoznak. Főként azt alsóbb rétegeket ragadta magával: Santa Muerte kultusza nagyon elterjedt a bűnözők, prostituáltak, homoszexuálisok, szegények, tehát valamilyen okból a társadalom peremén elő elemek között. Ennek legfőbb miértje igen kézenfekvő: a Halál szemében mindenki egyenlő. Ezenfelül a Halál a leghatalmasabb erő: minden élő a földön pusztulásra van ítélve, így a Halálnak egyértelműen korlátlan a hatalma van a halandók felett.
Ez a fajta halál-felfogás, ami sokszor a Mária kultusszal is keveredik, igen bizarr ábrázolásokat eredményezve, természetesen a katolikus egyházon belül nem aratott osztatlan sikert, így hát a Vatikán úgymond eretnekségnek nyilvánította a Szent Halál kultuszt ( ünneprontók :( ). No nem csak ezért, hanem azért is, mert a katolikus egyház azt hirdeti, hogy Jézus legyőzte a halált, feltámadott, így aztán hogy is lehetne így őt szentként tisztelni.

Ennélfogva időről időre előfordulnak tüntetések, felvonulások is: Santa Muerte hívei azt követelik tartsák tiszteletben az ő hitüket is, úgy, mint bármelyik másikat.

Egyébiránt igen érdekes rituálék kapcsolódnak a kultuszhoz: Santa Muertének alkohollal, dohányfüsttel, étkekkel, marihuánával és pénzzel áldoznak a hívek.

Emellett az egész köthető mexikói Halottak Napjához, ami szintén kicsit érdekesebb és "élettel teltebb", mint idehaza.

Ez volt a mai Memento Mori cikkem, remélem érdekesnek találtátok.

12 megjegyzés:

  1. Az egyik Gyilkos Elmék epizódban hallottam már róla. A vallás maga érdekes és bizarr, de azért a cikk tetszett. :)

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem én is olvastam róla említést vmilyen könyvben...Mindenesetre az utolsó kép lenyűgöző.

    VálaszTörlés
  3. Hú ez nagyon tetszik! Kár hogy nincs idehaza valami csoportosulásuk meg több infó, tuti ezt követném....

    VálaszTörlés
  4. Érdekes bár tuti nem követném hiszen ez is csak egy vallás a sok közül...
    Egyébként a mexikóiaknál van az hogy a halottat nem szomorúan és búval baszottan temetik hanem vígan és mulatva? Régebben hallottam valami ilyesmit róla:)

    VálaszTörlés
  5. Nyííííhhh *.* ez nagyon tetszett!
    tetszik ez a felfogás:)

    VálaszTörlés
  6. "alkohollal, dohányfüsttel, étkekkel, marihuánával és pénzzel áldoznak a hívek."
    de jó lehet az ottani papoknak! :D

    VálaszTörlés
  7. -Skinny:

    Nem csak ők, a keleti népek közt is vannak majd jobban utána nézek

    VálaszTörlés
  8. hát ezt az marcsi- és lóvéáldozós dolgot leszámítva szerintem egész korrekt vallás lenne. :| de lehet hogy csak én vagyok megint elferdülve.
    Gyönyörű ez az utolsó kép :P

    VálaszTörlés
  9. Nem a papoknak áldoznak vele, hanem a Santa Muertének.
    Valószínűleg rosszul fogalmaztam, ez nem teljesen külön vallás, hivatalosan katolikusok ők, csak ezen belül alakult ki a kultusz maga.
    Mint a Mária-kultusz például.

    VálaszTörlés
  10. Szívesen megnéznék egyszer egy ilyen felvonulást, valamint olyat is amikor halottak napja van Mexikóban. :)

    VálaszTörlés
  11. Nincs semmi baj a fogalmazásmódoddal. :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: