2010. június 27., vasárnap

Darkness: Isten nevében...

Pár napig megint csak hallgattam, így most nekiállok egy posztnak, mert szerintem ideje már valami életjelet adnom magamról. Mai cikkem egy könyvről szól, amit én nem olvastam, de nem is fogok, az is biztos.


Michael és Debi Pearl: Gyermekeket nevelni isten félelmében

ez a címe ennek a "remekműnek", amit csak azért vennék meg, hogy kitöröljem a seggem a lapjaival, vagy pedig tűzbe dobnám. Gyengébb idegzetűek szerintem ne nagyon olvassák, vagy olyanok, akik könnyen dühbe jönnek, mert akkor a berendezés fogja bánni. Hogy miről szól ez a szar könyv? Különböző bibliai idézetekkel erősítik meg a gyenge és befolyásolható anyukákat apukákat, hogy már pedig jó dolog, és a gyermek javára válhat.

A szerzők részletesen leírják, hogy nevelhetünk a gyermekünkből engedelmes, szolgálatkész gyereket. Konkrétan testi fenyítéseket és azok különböző fajtáit sorolják fel, mint hatásos módszer. Az egyik módszer szerint egy pálcával addig üssük gyerekünket, amíg az meg nem törik... Egy idézet eme csodálatos műből. Én itt kiakadtam. Az írók szerint ez egy normális kislány, aki éppen egy babával játszik:

"Érdekes volt az a szerep, amit a babájával felvett. Képzeletében a baba sírni kezdett, miután valamilyen parancsot adott neki. Megszidta a babáját, majd hasra fektette, és elfenekelte. Azután vigasztaló, megnyugtató szavakat mondott, és megdicsérte jó magaviseletéért.

Tökéletesen utánozta saját édesanyja szerető, türelmes hangtónusát és határozottságát. Ahogy lestem a folyamatot, ő folytatta az anyai szerep gyakorlását. Különféle helyzeteket játszott el a rongybabájával, amelyeket haladéktalanul és határozottan kezelt, mint egy tapasztalt hivatásos. Valójában én sem tudtam volna jobban kezelni az elképzelt helyzeteket. Azt mondta a síró gyermeknek (rongybabának): „Nem! Ez nem szép. Most nem kaphatod meg. Hagyd abba a sírást!” VERÉS, VERÉS.

„Ha nem hagyod abba, megint ki fogsz kapni anyától.” VERÉS, VERÉS, VERÉS. „Jól van, hagyd abba a sírást! Így jobb. Na lássuk, tudsz-e szépen játszani?” Íme, egy hároméves „anyuka”, aki már kész volt arra, hogy boldog és engedelmes gyermeket neveljen."

Totál seggre ültetett, mikor erre a könyvre bukkantam. Illetve csak a könyv hírére, mert tuti nem mocskolom be a kezem ezzel. Elképesztő, hogy valaki teljesen normális dolognak tartja, azt, hogy gyerekünket csak veréssel, fenyítéssel terelhetjük a boldog élet felé. Ezek után, hogy gondolhatja egy anya, vagy apa, hogy gyerekük az átrettegett gyermekévek után, amikor igazán gondtalanul kellene, hogy teljenek a napok, évek, igazi boldog életet fog élni.

Leírnék egy újabb pompás tanácsot ettől a két kedves embertől, akiket úgy a keblemre ölelgetnék...

A két író egyébként férj és feleség. Az apuka írja éppen, hogy a nagyszerű felesége, hogyan vert egy pálcával egy 15 hónapos (igen jól olvassátok, nem írtam el. 15 hónapos!!!!!) gyereket csupán azért, mert a kedves, nagyszerű anyukának nem tetszett, hogy a gyerek egy felfordított görkorinak a kerekeit pörgette.

Kínomban már csak nevetni tudok... Isten nevében hány bűnt követett el már az emberiség? Valaki számolja? Vagy valaha számolta valaki? De kurva könnyű isten nevében elítélni mindenkit, aki kicsit is különbözik az átlagtól, a normális(nak) nevezett birkacsordától...

A könyv mondanivalójához egyébként különböző vallási alapítványok csatlakoztak, akik vadul bólogatnak a két írónak nevezett vadbarom minden szavára.

Isten nevében...

38 megjegyzés:

  1. Na ezt nem kellett volna elolvasnom. Kész annyira rosszul lettem tőle hogy nem tudom hogyan leírni.

    Kurva Isten bassza meg ezeket az állatokat! na ezért nem hisznek az emberek mert Istent a saját bűneikre formálják! Isten (egy nagy energiabomba) sosem ütne gyerekeket bassza meg! Hát ezt nem hiszem el! És rá meri írni hogy Isten erre a szennyre. Én sosem emelnék kezet egy gyerekre nem hogy 10-en x hónapos csecsemőt pálcával... áh kész kivagyok...

    Hol láttad ezt?

    VálaszTörlés
  2. A 2. mondaton még röhögtem, de ami utána jött...ezen csak káromkodni tudnék, hogy az a..eddig se volt jó kedvem, de ez felidegelt.

    Madame C.

    VálaszTörlés
  3. Ez annyira de annyira undorító..és ezt szülők képesek voltak még leírni és ki is adták.
    egy kicsi gyereket bántani olyanért amiről még nem is tehet,és szegények így nőnek fel..

    :'(

    VálaszTörlés
  4. Az ilyen könyv még seggtörlésre sem jó, mert feltörné a sejhajod...

    VálaszTörlés
  5. Na újfent gratulálok! Íme egy újabb recept, hogy hogyan neveljünk még több lelki és érzelmi roncsot!!!Üsd 15 hónapos korától! De aztán ne csodálkozz, ha egy nap besokall,elborul az elméje és megöl.

    VálaszTörlés
  6. Wáá, neten megtaláltam pdf.-ben. Kb. a második oldalig bírtam, amikoris a gyereknevelést a kutyák neveléséhez hasonlítja.

    VálaszTörlés
  7. -Charlotte:

    Ez nem lehet, hogy csak egy vicc? Ezeket simán be lehetne perelni a gyermekvédelmieknél. Ez tuti fake O__O

    VálaszTörlés
  8. Káin:

    Hát attól félek, hogy nem az. :-s Hiába perelnéd be, az ő dolguk, hogy hogyan nevelik a gyermekeiket...megemlítik Isten nevét és máris te vagy az idióta.

    Itt a link. De figyelem, tényleg erős idegzetűeknek!!!
    http://bitflow.dyndns.org/hungarian/MichaelAndDebiPearl/Hungarian-Gyermeket_Nevelni_Isten_Felelmeben_2004.pdf

    Aláírom, hogy gyereket nevelni nehéz és egy pofon néha kell, de azok az alapelvek amikből kiindulnak, nem hiszem, hogy sok jót ígérnek.... *morrrr*

    VálaszTörlés
  9. Háát bazdmeg...na most éppen annál a résznél vagyok, amikor "azért neveld meg a csecsemőt, mert meghúzta a hajad". Szerintem egy kisbaba nem azért húzza meg az ember haját, mert ki akarja tépni onnan, hanem azért mert "Jéé, miaz? Anyáé/Apáé?"

    VálaszTörlés
  10. -Charlotte:

    Szerintem ezt rendőrség elé lehetne vinni. Egy gyerekvédelmes sem hagyná ezt. Majd utána fogok ennek nézni.

    VálaszTörlés
  11. Káin:

    Okok. Én meg addigis továbbhergelem magam és elgondolkodok, hogy akarok-e gyereket. :-s

    VálaszTörlés
  12. egy felfordított görkorinak a kerekeit pörgette ????? x_O

    VálaszTörlés
  13. ez most így estére szépen felbaszott...-.-

    VálaszTörlés
  14. ÓÓÓÓÓ most néztem utána, ezeket már feljelentették és a Magyar forgalmazás is kétséges, nem egy gyerek halt bele a verésbe kinek a szülei megvették a könyvüket, na majd írok ezekről cikket. Lesz mit lefordítanom O___O. Nemzetközi tiltakozás is volt ellenük stb

    És egy magyar oldalon azt merték írni (valamilyen keresztény misszió) hogy remélik hamarosan forgalmazzák! A büdös kurvA ÉLETBE!

    VálaszTörlés
  15. Nálam az verte ki a biztosítékot, hogy hogyan tanítsuk meg a csecsemőt, hogy szopás közben ne harapjon. És hogy az író felesége nem sokat teketóriázott, ha a csecsemő harapott, akkor finoman meghúzta a haját, amelyik csecsemőnek nincs haja, annál meg kell találni ennek a megfelelőjét. Bazmeg nem is emberek ezek! :(

    Luna

    VálaszTörlés
  16. Hát mekkora.... ezek már. 15 hónapos gyermek aztán tehet arról , hogy felfedezi a világot. Én is azt mondom néha (ha nagyobb a gyerek akkor ha olyat csinál) kell a pofon. Én is kaptam és már tudom megérdemeltem. De ezért simán le csukhatnák őket. Valamikor hallottam , hogy ha már ráversz a gyerek fenekére, már azért lecsukhatnának , mert az már gyermekbántalmazás... Durva nem? Ezek meg boldogan élik kis világukat.
    Szerintem se csodálkozanak ha egyszer gondol egyet a gyerek megöli feldarabolja és elássa őket a kertbe...
    Szerintem sem bánta Isten gyermekeket . Sőt senki se aki normális.
    Huuu...

    VálaszTörlés
  17. Káin:

    Na végre valami jó hír! Örülök, hogy legalább feljelentették őket!

    Luna:

    Igen, azt megint külön élvezet volt olvasni. "A kopasz csecsemőknél keressünk alternatív megoldást! " ...Anyád. Örülj, hogy nő a foga a gyerekednek!

    VálaszTörlés
  18. -Charlotte:

    Szerintem más is történt. Majd előkaparom a szart :D

    VálaszTörlés
  19. Fúbazdmeg, elnézést, de én seggre ültem ettől.
    Mégis most komolyan, van szülő, aki látja hogy testi fenyítéssel való nevelésre bíztat a könyv, és meg is veszi, hogy használja? Hát milyen szülő az ilyen? Ezeket fel kéne robbantani, nem hogy gyereket adni nekik... undorító o_O

    VálaszTörlés
  20. Ez a könyv, és a nevelési módszer amire tanít, enyhén szólva is brutális...
    Engem a szüleim eddigi 19 évem alatt 2szer ütöttek meg, és vissza gondolva megérdemeltem. És akkor sem kisgyerek voltam, hanem hülye makacs kamasz.
    De egy kis baba nem tudatosan csinálja, hogy meghúzza az anyuka/apuka haját. Ez szimpla ösztön, ez által is felfedezi a világot.
    Az meg hogy szoptatás közben harap... -.- Nah itt konkrétan lefejeltem az asztalt. Az anyatejet lelehet, nem tudom más szóval mondani, fejni és akkor cumisüvegből.
    Az ilyen szülőket egészen konkrétan felakasztanám.
    És mindezt az egyház égi tanításai közé sorolják. Gratulálni tudok csak.

    VálaszTörlés
  21. **********************************!!!!
    ezt nem tudnám normális hangvételben kommentálni, ezért nem is teszem meg. egyszerűen bőgök a dühtől hogy vannak olyan emberszabású lények akik egy 15 hónapos gyermeket pálcával vernek.. ha a gyermekük megéli a felnőttkort kívánom hogy a lehető leghosszabb és legfájdalmasabb halálnemet válassza nekik :@@@
    *bőgve elvonul*

    VálaszTörlés
  22. Jó pár hete bukkantam erre a szennyre a Velveten... Nekem, mint kismamának, ne tudjátok meg, hogy felforrt az összes agyvizem. Kb. sírógörcsöt akartam kapni, mire végigolvastam a cikket, abban írtak még elég durvákat is.
    Pl. hogy a gyereket úgy tanítják meg, hogy mi az, hogy forró, hogy megégetik vasalóval a kezét, vagy hogy megtanulja, ne menjen a medence közelébe, belelökik, meg ilyesmi.
    Kib.szottul elkezdtem káromkodni, és most is ezt hozza elő belőlem, a cikket nem olvastam most végig, ne haragudjatok, amint nyugodtabb leszek, végigfogom.
    De a Velvetes cikknél tetszett egy kommentár, méghozzá ez:

    "#2010.05.28 11:02:20andibandi

    Ez a könyv nem véletlenül tanúvallomásuk, ami alapján lecsukták őket kiskorúak bántalmazásáért?"

    És k.rvára igaza van.
    Ha valakit érdekel, itt a teljes cikk, egyéb bibliai idézetekkel, 8 oldalnyi hozzászólással, és nem kevés felháborodással fűszerezve.

    http://velvet.hu/poronty/2010/05/28/aki_nem_veri_a_gyereket_az_gyuloli_ot/

    Mocskos sz.rházi szemetek... Asszem én is megyek sírni egyet.

    VálaszTörlés
  23. Biztos vagyok benne, hogy alkalmasságihoz kötném a gyerekvállalást... Eddig csak olyat láttam, aki lelki terrorban neveli a gyerekét és a nyolc éves kisfia azt meséli anyáméknak, hogy ő meg akar halni, mert apa csúnyákat mond. ("Te kis disznó, add ide a sót" - és hasonlók... :-/) De ez, hogy minden ok nélkül erőszakkal neveljük a gyerekeket, ez túlmegy minden határon. Milyen gyerekek lesznek az ilyenek? Csendben ülnek a sarokban, hogy anyunak, apunak ne legyen gondja rájuk, aztán felnőve nem csodálkoznék rajta, ha pszichopaták lennének mind. Én, aki pszichológiát, pedagógiát tanultam (és még fogok), erősen kételkedem abban, hogy valaha lesz gyerekem, mert félek, hogy nem tudnék eléggé megváltozni ahhoz, hogy jó szülő legyek, más meg orrba-szájba potyogtatja a gyerekeket és így neveli?! Gusztustalan... Mindjárt bőgök már én is, úgy felbasztam magam megint. :S

    VálaszTörlés
  24. Nincsenek szavak...Tegnap olvastam el, de annyira leblokkolta az agyamat, hogy aludtam rá inkább. Nem akarok tirpák lenni, de olyan nehéz higgadt maradni.
    Kicsit utána néztem ennek a szarnak. A csecsemő nevelése volt a legdurvább.
    MÁGLYÁN ÉGETNÉM EL AZ ILYEN FÉRGEKET.^___^
    Az az ember, aki egy csecsemőt képes megütni, megpálcázni csak azért mert egy idomított pudlik akar, komolyan mondom elmebeteg. :@
    A makarenkói pofonba én is szilárdan hiszek. Alapelve, hogy csak egyszer kell adni, jó időben, jó helyen és a gyermek megtanulja. De a mentális nevelés a legfontosabb. Büntetni kell, fegyelmezni, határokat szabni. Ha rossz fát tesz a tűzre, oda kell menni, lehajolni, a szemébe nézni és elmagyarázni, hogy ezt nem szabad és, hogy emiatt a sarokban kell ülnie 2 percig. Aztán oda menni hozzá és bocsánatkérésre sarkalni.
    Aki erre lusta, rögtön veri a gyereket. Csak abba nem gondol bele, hogy késsöbb ezekből a lelki sérült gyerekekből lesznek a gyilkosok, elmebetegek. Hiszen egy porontynak a szülei jelenti a világot.
    "Anya. Ez az isten neve a gyermekek ajkán és szívén"
    Ha egy szülő lelki és testi fájdalmat okoz nekik, amit nem tud megindokolni akkor a fiatal lelkecske huzamosabb kínzási idő után immunis lesz rá. Érzelmileg eltompul, úgymond "kiég".



    Istennek meg ehhez semmi köze.

    VálaszTörlés
  25. A neten böngészve találtam rá én is erre a fosra. A végére oda akartam bigyeszteni a fordítást is, amit Charlotte belinkelt, de lemaradt. Ha csak meglátom a könyv borítóját, elborul az agyam.

    Káin:
    -láttam azt az evangélista izé missziót vagy mit, ahol ki van írva, hogy remélik hamarosan kapható lesz... Na az ilyeneket keresném fel, és ütném őket pálcával. De izomból. "A kurva anyád, ha neked fáj, akkor egy 15 hónap kisgyereknek??"

    VálaszTörlés
  26. Úristen, Mandy. )))),:
    EGY NYOLC ÉVES GYEREK ÖNGYILKOS AKAR LENNI??? Aztabüdöskurvaélet, milyen emberek lehetnek ezek??????? Basszamármeg, egy ilyen pici gyereknek azt se kellene tudni, mi ez, nem hogy gondolni rá!!
    Esküszöm, sírok. )):
    Azt az aljas tetves, mocskos rohadt fajtáját az ilyennek. )):

    VálaszTörlés
  27. Sokan kérdik, hogy milyen ember lesz ezekből a gyerekekből. Hát jó eséllyel olyan, mint a legjobb barátnőm pasija. Sajnos ez a verés dolog most nagyon aktuális téma. Azt hittem, hogy tök jó kapcsolatban élnek, külföldön dolgoztak. Erre a barátnőm egyik napról a másikra hazajött, és most bukott ki a dolog, hogy a csávó már egy éve verte őt rendszeresen, senki nem tudott róla. Most tudott megszökni tőle, miután a csávó két egymást követő nap megverte, megrugdosta úgy, hogy menni is alig bírt. Volt hogy a fejét beleverte a falba, vagy az ajtóba, amit ért. Mindezt bármilyen apróság kiválthatta, pl. hogy nem úgy hajtotta össze a takarót, ahogy a csávó szerint kellett volna. Nos a fickót kiskorában az anyja lepasszolta a nagyszülőknek ahol a nagypapa hasonló elveket vallott,mint a könyv írója, mindenért megverte ami nem tetszett neki. Hát ilyen ember lesz, akit így nevelnek, hogy képes a földön rugdosni egy 40 kilós nőt, akit elvileg szeret.:(

    Luna

    VálaszTörlés
  28. Libertina: sajnos így van. :( Anyámék persze nem veszik komolyan (a saját szülei sem), mert biztos csak a levegőbe beszél... Pff. Én meg ritkán találkozom a kissráccal, max. évente egyszer hozzák hozzánk, akkor eldumálgatok vele meg játszunk, de ezen kívül mit tehetnék, hogy jobban érezze magát? :( És még én érzem szarul magam miatta, pedig az apjának kéne... Az lenne a minimum. :(

    Luna: ez olyan szörnyű. :( De a barátnődnek legalább volt ereje és lehetősége kitörni a kapcsolatból, másnak még ez sincs meg.

    VálaszTörlés
  29. -Darkness:

    Azaz evangelista misszió! Hallod ha nem bánod írok róluk egy cikket! Hacsak nem szeretnél te!

    VálaszTörlés
  30. O_O Ez valóban borzalmas, gusztustalan és még sorolhatnám a hasonló és még rosszabb kifejezéseket. És mindezt képesek Isten nevével egy lapon említeni?
    Határtalan az emberi hülyeség.
    A gyerekek nem kutyák (de még az állatokkal sem bánik így egy értelmes ember). Nagyon feldúlt ez a cikk. :S
    Le fogom tölteni a könyvet. Lehet megbánom, de hajt a kíváncsiság, vajon mennyi szenny lakozik egyetlen emberben. Iszonyat belegondolni, hogy milyen élete van azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei megvették ezt a remek kis könyvet. >.<

    Tetszett a cikk. (Ha lehet ezt mondani egy ilyen témánál... le vagyok taglózva.)

    VálaszTörlés
  31. Káin:
    - Írj nyugodtan. Ma visszaolvasgattam a cikkeimet és észrevettem, hogy valamit félbehagytam.:D

    VálaszTörlés
  32. -Darkness:


    Jól van! akkor a vasárnapi Freakshow róluk fog szóéni :D

    VálaszTörlés
  33. Dying Rose:

    Wáá nekem is az volt az érzésem, már első olvasatra is, hogy ez az egész a lustaságra és az esetleges kellemetlenségek alapvető kikerülésére épül. :-s A kínos helyzetek elkerülése végett verd meg jó előre és akkor mozdulni se fog, nehogy anyuci útjába kerüljön.
    Amit te írtál a nevelésről, annak sokkal több értelme van. :)

    Libertina:

    Fúú pont gondoltam is rá, hogy neked mint kismamának ez nem fog jót tenni.
    Röhejes, hogy gyakorlatilag provokálják és "tőrbe csalják" a gyereket azzal, hogy olyat tesznek elé, amihez tuti, hogy hozzászeretne nyúlni és jól megbüntethetik érte. Persze csak tanító szándékkal. :-s

    Mandy:

    Szegény kicsi gyerek!Áhh, 8 ha 8 éves korában már itt tart, akkor később mi lesz?
    Amúgy nekem is az jutott eszembe, hogy ettől csak elmegy az ember kedve attól, hogy gyereke legyen. Teljesen elbizonytalanít, hogy akkor alkalmas-e az ember rá vagy nem.Én is odajutottam, hogy akkor inkább nem, nehogy ilyet kelljen valaha is tennem. :-s

    VálaszTörlés
  34. Csupán annyit tennék hozzá, hogy még kutyát sem bíznék rájuk, mivel az egyik kiragadott részletben a "büntetés" után "jutalmazás" következett. Ezzel inkább össze zavaják az állatot meg persze a gyereket is.
    Nekünk anyánk a képes Bibliából olvasott esténként meg néztünk ilyen rajzfilmeket is (egy be nem tartott ígérete szerint le kellett volna komfirmálnunk azért), de legalább némi erkölcsi tartás ragadt ránk a kapott információkból.
    Luna:
    Apánk rendszeresen bántotta anyánkat és minket is. Ez bennem is megragadt, DE tudom hogy rossz ezért mindent megteszek, hogy az agresszív oldalam ne törjön a felszínre. Szándékosan nem ütnék meg nőt, mert mindig anyám szenvedései jutnak eszembe róla, gyereknél a saját gyermek korom.

    VálaszTörlés
  35. kamupók:

    :( Sajnálom! Borzasztó lehetett a gyerekkorod.

    Sajnos van aki nem tudja kontrollálni, vagy nem is gondolkodik el azon, hogy miért csinálja. Csak utánozza a mintát mint egy gép. Így meg soha nem fog megszűnni a jelenség, hiszen adott ingerre adott válasz jön. Tudatosítani kéne, hogy miben gyökerezik az egész, hogy miért csinálja ezt. Akkor talán lehetne rajta változtatni.

    Luna

    VálaszTörlés
  36. Nincs mit sajnálni, megtanultam hogyan nem akarok viselkedni.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: