2010. június 2., szerda

Darkness: Cradle Of Filth: Damnation and a day

Ma a Cradle Of Filth nevű Angol zenekar egyik albumát szeretném bemutatni Nektek. Nálam ez az abszolút kedvenc a bandától. Egyébként mindegyik albumuk megvan. Ez pedig a Damnation and a day (Kárhozat és egy nap).


A zenekarról

1991 nyarán alakultak az angliai Suffolk County-ben. Az alapítók Dani Davey (ének), Paul Ryan (gitár), John Richard (basszer), Darren J. White (dob). Kezdetben death metalt játszottak, de az első néhány demó után black metal-ra váltottak. A zenekar nevét egyébként Dani találta ki a főiskolás évei alatt. Sok-sok tagcsere történt már a bandában, az egyetlen biztos pont az alapító, énekes, "zsebvámpír" Dani. 1993-ban rögzítették utolsó demójukat a Total Fucking Darkness-t. Ez a lemez tette lehetővé, hogy lemezszerződéshez jussanak a Cacophonous Records-nál. 1994 áprilisában pedig kiadták a debüt albumukat a Principle Made Flesh-t. Azóta pedig nincs megállás.
Sokan a black metal műfaj árulóinak tartják a srácokat. Az új albumuknak állítólag már neki is kezdtek, melynek címe: All Hallow's Eve.

Damnation and a day

Ez az album a Sony Records gondozásában jelent meg 2003 márciusában. A lemezen hallható szimfonikus és kórus részeket Budapesten vették fel. Egy 40 fős nagy zenekar és egy 32 fős kórus segítségével. Az átkötő részekért Martin Powell billentyűs (mára már ex tag.) a felelős. Szerintem nagyon jó munkát végzett. A CD designe-ja nagyon profi, ugyanúgy, mint a hangzás. Minden a helyén van.

A felállás:
Dani-ének, dalszövegek és az egész koncepció kitalálója.
Paul-gitár
Martin-billentyűs hangszerek
Adrian-dobok
Dave-basszer

Én úgy gondolom, hogy ez az album a C.O.F legjobb albuma. Mind a szövegek, mind a zene, a designe nagyon bejönnek.

A történet

A zenekar második olyan albuma, melynek saját története van. Az első a Cruelty and the beast, mely Báthory Erzsébet vérben fürdő legendáját dolgozza fel.

The Promise of fever (Lázas ígéret) A központi figura Lucifer, aki Mihály és Gábriel szárnyai alatt éldegél a mennyben. Ő a nagy reménység. Azonban Isten engedélye nélkül iszik a tiltott forrásból. Az így nyert tudást az angyalok közt kezdi el terjeszteni. Akiknek egy része követi őt.

Hurt and Virtue (Fájdalom és Erény)

A követők (melynek száma egyre nő) közt van egy női angyal is, akibe beleszeret Lucifer. Istentől ultimátumot kapnak a lázadó angyalok: vagy visszavonják a tanításaikat vagy el kell menniük a mennyből. Lucifer szerelme elmenekül. Később kiderül, hogy Mihály szeretője is volt. Lucifer dönt: megtörten elhagyja Istent. Összegyűjti az angyalokat, akik követték tanításait. Kitör a vihar.

An enemy led the tempest (Egy ellenség vezette a vihart)

A lázadó angyalok serege tombol. Betörnek a templomokba és feldúlnak mindent. Ekkor Isten figyelmezteti Lucifert, ha most visszafordul, kegyelmet kap, de követői nem. De Ő nem válaszol, mire Isten kiátkozza. Megígéri neki, hogy haragja örökké üldözni fogja és szenvedni fog.

Better reign hell (Jobb a pokolban uralkodni)

Lucifer találkozik Babalonnal, aki nem más, mint egykori szerelme. Babalon megmutatja a bukott angyaloknak a jobb világot, ahol nincs jó és rossz, nincs Isten és minden úgy történik, ahogyan ők akarják. Lucifer elhatározza, hogy a maguk oldalára csábítja
Isten "kedvenc" teremtményeit: az embert.

Serpent tongue (Kígyónyelvű)

Az elcsábítás 2 részben is megzenésítésre került. Az első részben Éva esik bűnbe, Ádám pedig engedett neki. A másik részben Lucifer kígyó képében jelenik meg Ádámnak és Évának. Édes szavakat suttog nekik a tiltott fáról. A befejezést gondolom ismeri mindenki. Az ember kiűzetik a paradicsomból.

Carrion (Hulla)

Lucifer várja a két megtört embert az édenen túl. Védelmet és békét ígér. Mindezekért cserébe csak azt kéri, hogy forduljanak el a teremtőjüktől. Ádám és Éva belemegy. Lucifer és az Alvilág ünnepel, hiszen egy játszmát megnyertek, de messze még a vége.

Presents from the poison hearted (Ajándékok a méregszívűeknek)A történelem során Lucifer sokszor tett keresztbe Istennek. Már kezdi érezni, hogy ennek a háborúskodásnak nem lesz jó vége. De Ő nem nyújtja kezét Isten felé.

Doberman Pharaoh - Destiny Wore a bondage mask (Doberman Fáraó - A Végzet fogolymaszkban)

A béke időszaka uralkodik a világ és a menny között. Isten a Szentföldön, míg Lucifer Egyiptomban uralkodik. Először Isten rúgja fel a békét és 7 csapással sújtja Egyiptomot. Lucifer elhagyja birodalmát. Belé és a seregébe visszatér a vérszomj. A háború pedig folytatódik keresztül a történelmen.

Babalon A.D. - So glad for the madness (Babalon Kr.u. - Oly hálás vagyok az őrületért Lucifer felismeri Babalon-t. Már tudja, hogy ő belé szeretett még a mennyben. Ettől új erőre kap. Érzi, hogy a jövő nekik kedvez.

Mannequin (Báb)

Ez egy szerelmi óda. Lucifert emlékek szállják meg. A történelem során sokszor tettek keresztbe Istennek miközben élvezték a szerelmüket Babalonnal.

Thank God for the suffering (Istennek köszönöm a szenvedést)Ez a szám személyes kedvencem. Lucifer Istent hibáztatja mindenért. Az emlékezés ezt a számot is áthatja: Babalonra emlékszik, mikor az még tiszta volt és kedves.

The smoke of her burning (Égésének Füstje)

Lucifer seregével a mennyek ellen vonul. Nagy csata alakul ki Isten és Lucifer személyében. Mindketten tudják, hogy ez az utolsó csata. A végeredmény: hatalmas vérrontás után a menny elbukik. Új Isten emelkedik fel: Lucifer személyében. De ő ezt nem akarta. Csupán egy jobb kor után vágyódott. Nem akart vérrontást és szenvedést. Most szembesült a saját belső démonjaival.

A történet elején és végén ugyanaz a bibliai idézet hallható. De az első reménnyel teli, míg az utolsó megvető. Majd egy gúnyos nevetéssel végződik.

Végül egy magyarra fordított dalszöveget is szeretnék közzé tenni itt, melyet, egy, már megszűnt C.O.F rajongói oldalon találtam. Erről az oldalról nagyon sok dalszövegfordítást elmentettem magamnak.

A Méregszívű Ajándékai

Uralkodva a Fantázia lakomáján
A megnőtt örömök térdre borultak vala
Koronázásom és nagy törekedéseim előtt
Hogy vezessék e badar teremtést, immár alattam

Tudtam, szemei
Egy Krisztusé, távoli
Sebhelyesek lettek vala csillogó hírnevem alatt

Hallván mondásaim a Bűn oldalán
(Megrontva Erényt
Rabul ejtve kegyet)
Büszkeségem maszkjának túloldalán
Mentve arcát tüskével szúrva át oldalát

Kívánság, a lángolás
Poklot keltett lelkemen át
S minél nagyobb a káosz, annál
Jobban kerestem uralmát

Megrészegülten a diadal pórázán
Fejjel a szélnek, lélegezve éhes tüdővel
A fajtalanság teljes illatát
Kígyóknak szenvedését, megfejtőinek nyelveknek

Suttogtam álmodók fülébe
Hogy üldözzenek egy Édent
Mely rólam újra, mint vezérről sikít
S hogy világom virágzott vala
S Úgy a Hold is ottan
Ádámtól Szétig, Énos, Kénán
Mahalálél és Járéd
Megrontva Erényt
Rabul ejtve kegyet
A hazugság ragacsos maszkjának túloldalán
Mentve arcát hullámokat keltve, fulladjanak meg

Messiások, Páriák
Eónok e kettőt ellentétté tették
(Ennyivel magasabb, tornyaik voltak)
Gyökereik egyre átkozottabbak lettek ennél
És szenvedének vala...

Gonosz tengereket árasztottam
Halál árnyékának hajóján

Egy ököl a kiterjedt horizont pinájában
Egy csók a vörösen kelő napnak, mely ebédelt vala
Menzesz partjainál

Isteni méhből elzavarva
Egy minőségi gyilkosság hollóktól
Követte vala fúgával a bukás nyílásában

Bolondja Mendeznek
Uralkodtam vala
Halál árnyékának hajójából...

Angyalok öltözékben
Oly tiszták, mint a szén
Felvéve fizetésüket
Mint kínzott lelkeket, halandókét
Bátor irányzék:
Mélységek pereme
Nézve hideg tükörképét
Melyet felmelegíteni próbáltak sikertelen

Ahogy zsákmányoltak az igazság útján
Át a regének kertjén, bogáncsos vala
Teljesség ajándékait tartva
Az Úr almái magjukig rohadtak voltak

Csábítás, én nagykövetem

Attila, Hésziodosz, Phariszész és Néró
Mind egyre többért koldult

Történelem sötét lépcsőjén haladva
Háborúztam a Mennyekkel
Másik oldalára még én sem láttam...
Sötét vágyaimnak

Hatosokkal felelve a halálos bűnért
Megvettem, kik játszottak győzelemért
Bőrükért rokonukét...
És mely rág odabent még

Bemocskolva felfedezések partját
Átkozott versbe szedve öröklétet
A feltámadás tiszta rongyai már
Pápai mellvédről piszokba szórva lettek
Vágyálom, szárnyasok
Terjesztették lelkükben poklok poklát
És minél magasabbra csapott a láng
Hatalmam annál nagyobbra nőtt immár.

Epilógus

Egészen az ötödik számig nincs megállás. A tempó gyorsul, az átvezetőknek köszönhetően, szinte egy horror film kellős közepén érezhetjük magunkat. Néhány helyen olyan gyorsan pereg a dob, hogy már-már követhetetlen. A nagy zenekar az elejétől kezdve elkíséri a hallgatót. Szinte már mi is részesei vagyunk ennek a kozmikus háborúnak. Mindenki döntse el, hogy melyik oldalon harcol.

Enjoy:


Mannequin

Források, melyeket felhasználtam:

www.cradleoffilth.hu -sajnos már megszűnt.
A magyar dalszöveget fordította: Draconian Darkness
valamint a google a barátunk.:D

18 megjegyzés:

  1. Imádom őket..éjjel-nappal Cradle Of Filth-et hallgatok.Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek..^^

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek Wonderland-del, én is imádom őket elég régóta, mostanában meg főleg rájuk kattantam.. Szintén örülök a bejegyzésnek, én is most szándékozok róluk írni majd xDDDD

    VálaszTörlés
  3. Fúúúú Gimi 1-2-ben én is hallgattam őket, de az ilyen lázadás volt. XD

    Hallod a videókkal valami nem jó, a sokból csak 2-őt rakott ki és azok is nagyok! nem 480 a szélesség hanem 380!!!!!

    VálaszTörlés
  4. hmm... nemrossz, nem rossz :D:D
    ez a Dani csávó akár Káin is lehetne :D

    VálaszTörlés
  5. :DDD lol akkor én már vagy 9 éves korom óta lázadok. Bár bnőm szerint így is eléggé sok pszihopata jelet viselek magamon xD (ez onnan jött amit megemlítettem blogomban is, hogy egy pasit azért végeztek ki úgy, hogy közben más bevallotta a gyilkosságot, mert találtak a lakásán metál cdket és posztereket, és a metál zene az gyilkolásra ösztönöz a pszihomókus szerint.. -_-;
    Dani meg... beteg egy ember <3

    VálaszTörlés
  6. Én a Thornography-ba szerettem bele. :D

    VálaszTörlés
  7. Danit szeretjük<33
    Mai:Nekem is mondták már,hogy pszichopata jeleket viselek magamon,de ez engem nem érdekel;)Sőt..rám.keresztet mutatnak a suliban..yeah..xDsok szerencsétlen szűklátókörű..

    VálaszTörlés
  8. XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD bmeg Wonderland... nekem ezt bnőm mondja mostanság elég sokat, de amúgy a többi ember is ezt gondolja, elég csak rájuk nézni...
    Amúgy inkább vagyok ilyen "sátánista pszihopata" mint hogy olyan zenéket hallgassak amiben semmi hangszer nincs, meg tök tucat legyek.. *bocs ha valakit most megbántottam ezzel, de mint zenész nekem ez fontos XD*

    VálaszTörlés
  9. Bár alapból nem vagyok oda értük (kezdő black metalos korszakomban is inkább már a Dimmut favorizáltam), az tény, hogy ezt az albumot nagyon odatették, zeneileg és hangulatilag is. Örülök, hogy pont ezt választottad :)

    VálaszTörlés
  10. Na azért nem lehetnék, ez a csávó kb 150 centi. :DDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  11. Szép jó reggelt.:D

    Káin:
    -Nem a méret a lényeg. XD De a hangja az eszelős.

    Ez a kedvenc albumom tőlük, ezért is választottam ezt. Ami ez után következett (következtek) valahogy nem igazán C.O.F. Na jó, a Nimphetamine még oké. A Thornography-n is akad pár jó szám. De a Damnation üt mindent.

    Délután, ha hazaérek megnézem ezeket a videókat, mit kúrtam el velük.

    VálaszTörlés
  12. Káin :

    akkor az én leszek xDxD bár én is magasabb vagyok, de nembaj, szívesen leszek alacsonyabb :D :D

    VálaszTörlés
  13. Na, most divsekszem picit: '97-ben voltam COF-koncerten a FeketeLyukban, és autogramom is van az akkori csapattól... :P

    VálaszTörlés
  14. COF, már vagy 4-5 éve imádom. 2008 decemberében volt is szerencsém a pecsában figyelni őket a Gorgorothtal egyetemben. 2 méterről láttam danit és rámöntötte a cukrozott vizét:D minden albumuk fasza, de nekem a cruelty and the beast az atom. első tetoválásom is miattuk van (L) <3
    ~ ditti

    VálaszTörlés
  15. Én is nagyon szeretem őket még mindig :D
    Káin:
    "ez a csávó kb 150 centi."
    Utánanéztem, Dani Filth 165 centi :) Nem tudom, már hol láttam, azt hiszem imdbn.

    VálaszTörlés
  16. Most hogy jó sok régi death metalos korszakukból származó dalukat (pl.: Zhe Raping of Faith (nálam No.1, the best), So violently sick, As deep as any burial, Bleeding in heaven stb.) hallgattam meg, már kicsit változtatok a véleményemen.
    Nem arról van szó, hogy megutáltam őket, csak mivel kissé mélyebbre ástam a történetben, a mai CoF-t őszintén egy pénzéhes, sikerhajhász bandának tartom már, ráadásul ma már extrém gothicot játszanak, így semmi közük már a black metalhoz.
    Dani kinézete szörnyű: min. 15-20 kg felesleg és az a rettenetes vörös-fekete mittudomén milyen üstök, és valljuk be, már hangja sincs igazán. Azelőtt ő üvöltötte/sikította/hörögte túl a hangszereket, ma már szinte teljesen elnyomják a hangját.
    Amilyen jól indultak, olyan kegyetlen véget fognak érni és ezek után osztom a nézetet:
    Traitors of Black (/Death) Metal

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: