2011. november 3., csütörtök

Zombiekatie: Crohn és Colitis

Ezelőtt még sosem írtam semmiféle orvosi dologról, sem betegséggel kapcsolatos témáról. Tegnap este megfájdult a hasam, és azonnal tudtam, miről kell írnom :D Pont jó, hiszen én is emiatt szenvedek évek óta.

Első hallásra nem nagy szám, aztán amikor részletezem, mindenki felkapja a fejét, és elkezdi kántálni, hogy “jajj, szegény, ez nagyon durva, hát ez borzasztó”, pedig az első hallásra az igazi: valóban nem nagy szám, ha tünetmentes időszakban vannak.


Leírom azt, amit hitelesnek és jónak találtam a neten, hiszen mindenki erre kíváncsi először, majd leírom a személyes tapasztalataimat is. Sokan vannak, akik nem találnak megfelelő leírásokat arról, hogy milyen így az élet, én például az elején nagyon elkeseredett voltam, hogy semmit nem találok az interneten ezekről a betegségekről, és hiába voltak szakszerű leírások, valahogy egyik sem elégítette ki a kíváncsiságomat (az enyémet nem is lehet igazán... XD)

Mára már általános népbetegségnek számít, pár évvel ezelőtt még nagyon kevés embernek volt ilyesféle problémája, amit a Crohn vagy a colitis ulcerosa okozhat. Vannak fokozataik és válfajaik, de a Crohn betegség az összes közül a legintenzívebb.


A Crohn-betegség az emésztőrendszer krónikus gyulladásos betegsége. Általában a fiatalokat érinti, de nem ritka gyermekkorban és idős korban sem. Nevét egy amerikai belgyógyász, Burrill Crohn után kapta. Az emésztőrendszer bármelyik szakaszát érintheti, de leggyakrabban a vékony- és vastagbelet együttesen. A gyulladásos bélbetegségek kialakulásának valódi, kézzel fogható okai még ismeretlenek. Valószínűleg közrejátszik a genetika, valamint az immunrendszerrel kapcsolatos örökletes problémák.

A tünetek felerősödése nagyrészt pszichoszomatikus eredetű, azaz a stressz és az általános rossz lelki állapot nagyban hozzájárulhat az aktív betegséghez.

A fekélyes vastagbélgyulladással gyakran összekeverik, amely a legtöbb esetben a végbéltől indul, és a vastagbél bizonyos részéig, vagy végéig terjed.

A Crohn betegség azonban bárhol előfordulhat az emésztőrendszeren belül, a szájtól a végbélig, de leginkább a vastag- és vékonybeleket érinti. Az egészséges és a gyulladásban lévő részek véletlenszerű módon helyezkedhetnek el a tápcsatornán belül, különböző intenzitással; van, ahol csak gyulladás, de szakadások, berepedések és kiújuló sebek is megtalálhatóak.

A colitis ulcerosa (több válfaja: proctitis - végbél és környéke, baloldali colitis - ... és a pancolitis - a vastagbél egésze) csakis a vastagbél gyulladásos betegsége, melynek kiterjedései egyénenként változik.

Mindkét betegség első, feltűnő tünete a véres hasmenés, vérfoltok a széklet mellett. Gyakran erőteljes hasfájás, súlyos esetekben vérszegénység (a bélből eltávozó vérmennyiség miatt), víz- és ásványi anyag vesztés is fennáll, valamint a láz is kijöhet. A testi-lelki túlterhelés is árthat az illetőnek, éppen ezért nevezzük pszichoszomatikus betegségnek.

Az az ember, akinek Crohn betegsége, vagy colitis-e van, általánosságban súlyosan elkezd kilóiból veszteni, folyamatos hasfájások, görcsök kerülgetik.

A stressz, a dohányzás és a mozgásmentes, rossz életmód hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a betegség kialakuljon. Ha már ilyesféle problémák állnak fenn, ajánlatos leszokni a cigiről és beiktatni az életbe a mindennapos, minimális, kevésbé terhelő edzést.


Személyes tapasztalatom, hogy bármilyen apróságnak is tűnik, és bármennyire is lehet teljes életet élni, vannak hátulütői.

Néhány éve, amikor elkezdődött az egész, én is a vécén vettem észre, hogy valami nem stimmel. Gondoltam arra, hogy talán túl sok fűszeres ételt ettem az elmúlt napokban, és hogy egy kis diétával helyrehozható (tudjátok, a chipotle, a salsa szósz és egyéb méreg kaják is okozhatnak véres székletet, sőt, a sok céklaevés is olykor mókás dolgokat produkálhat ürítéskor), de a többnapos diéta sem segített, és már a hasam is elkezdett fájni. Anyukám azt mondta, hogy menjünk el a sebészetre, ahol majd talán kiderülhet a probléma oka. Nos, kétszer voltunk ott, más-más dokinál, mindkettő egy apró ( - ugyanakkor megalázó és felesleges) kézi vizsgálattal megállapította, hogy semmi bajom, ne aggódjak. Az unokatestvéremnek akkor már évek óta Crohn betegsége volt, ami új étrenddel és új életmóddal járt. Anyukám megkockáztatta annak a lehetőségét, hogy nekem is efféle bajom lett, mert se a vastabletta hanyagolásával, se a diétával nem voltunk előbbre.

Aztán eljött az az idő, amikor két napig csak derékszögben tudtam közlekedni, mert annyira fájt a hasam, bőgtem az ágyban és forgolódtam, mert mindenhogyan fájt – és persze mindemellett nagyon megijedtem. Elmentünk a körzeti orvoshoz, aki akkor megállapította, hogy ez már nem vicces, és átment a pár ajtóval arrébb trónoló sebészorvoshoz és elküldte a kurva anyjába :) Beutalt a gasztroenterológushoz, aki magánorvosi vizsgálatokkal és egy műtétszerű beavatkozással kiderítette a problémám: colitis. Nem Crohn, de elég gázos. A vastagbél 35 cm-ig heveny gyulladással van kidekorálva, ezért azonnali változtatásokat kell tenni.

Nem is a vizsgálat a fontos, sokkal inkább az, hogy mi következett a betegség felderítése után; az újfajta életmód felé törekvés és a kezelések.


Remélem, rajtam kívül senkinek nem történt hasonlóan az egész utókezelés. Sosem voltam vékony alkat, de a szteroidok, amik a hirtelen tünetmentességet akarták szolgálni, tökéletesen tönkretették az egész külsőmet. Sokan szenvednek ettől, van, aki néhány gyógyszerre is annyira allergiás, hogy felfordul az élete, de a szteroid sokkal erősebb és intenzívebb változásokat produkált; az emberek ettől a betegségtől (Crohn vagy colitis) súlyosan elkezdenek fogyni, vérszegények lesznek, elgyengülnek. Nos, nekem csak az elgyengülés jutott, ugyanis akármennyi ideig volt gyulladt az emésztőrendszerem, nem fogytam semmit. Viszont a Medrol szedése után az egész testem kényes lett, a sebek, amik esetenként voltak, nem gyógyultak be megfelelően, és 2 hónap alatt 20 kilót híztam. Egy nagyon vékony illetőnek még jót is tett volna ez a kezelés, de az én önbecsülésem a nullára csökkent. Nagyon nagy harcokat folytattam annak érdekében, hogy az életem viszonylag stressz mentes legyen és ne problémázzak a súlyom miatt.

Még mindig vannak jelei annak, hogy mennyire rossz volt az egész betegség tünetmentessé tétele, de a nagyja már lement, és a bőröm egy-két helyen tönkrement, de van remény az eltüntetésére :)

Azért írom le ezt ennyire részletesen, mert nagyon fontos mindenkinek elfogadni azt, aki ezzel – és más hasonló betegséggel - küzd, hogy a drasztikus folyamatok meg fognak szűnni, és igenis lehet ellene tenni. Mások számára a hirtelen fogyás elmúlik, a fájdalom nem tart örökké, és együtt lehet vele élni.


A diétáról

A Crohn betegség alapvetően az étrend változtatását is megköveteli. A tejtermékek fogyasztását a minimumra kell csökkenteni. (Én pl. már évek óta nem iszok tejet) A joghurtok, a túró és a tejföl nem vészes a colitisosoknak, azonban egy Crohn beteg embernek ezt is kerülnie kell, mert laktóz-intolerancia alakul ki a szervezetben. Nem kizárt, hogy teljes mértékben nélkülözni kell a tejtermékek direkt fogyasztását.


A rostos termékek is árthatnak, hasfájást vagy hasmenést okozhatnak, a diófélék sem tesznek túl jót az efféle betegségben szenvedőknek. Ha valamilyen gyümölcs vagy zöldség úgy tűnik, hogy ártalmas, kísérletezni kell a különféle elkészítési módokkal, hátha az kevésbé tesz kárt az emésztőrendszerben.

Első körben ennyit tudtam összeszedni és leírni nektek az efféle betegségekről így is meglehetősen terjengős posztot sikerült összehoznom, ezért elnézést :D Jah, és a realisztikus képeket meg nem mertem betenni… akit érdekel, google-zzon rá :D

6 megjegyzés:

  1. Fúbazdmeg nagyon sajnállak. Komolyan azon agyalok mi van ha nekem is ez van de én hipochonder állat vagyok XD.

    Sikerült lefogynod? arról nem írtál hogy akkor miket ehetsz??? :O

    Képeket nyugodtan rakj én amikor élve rohadós cikket írtam eléggé kidekoráltam a blogot :D

    VálaszTörlés
  2. Igazából ez nagyon egyéntől függ, hogy ki mit ehet. A tiltott gyümi az a tejtermék XD meg a Crohn betegeknek a diófélék... de mást különösebben nem láttam...

    Hát, elfogadhatóra sikerült lefogynom, még bőven van felesleg, de már nem nevezhetem magam DAGADTnak :DDDD

    Wúú, majd teszek akkor be képeket a rothadó colonról XD csak jó minőségűt keresek :D

    Am nem kell sajnálni, a legrosszabb már megvolt, csak mindenképpen írni akartam erről mert csomó embernek ez a nyígja, és a legtöbb még csak nem is tud róla :)

    Nem hiszem, hogy félned kell emiatt, csak beleélted magad a leírásba :'D

    VálaszTörlés
  3. -Zombie Katie:

    Tehát akkor nem egy életre híztál hanem simán le tudod fogyni, ez nagyon jó. Totálisan megértem a fájdalmadat én nekem a pajzsmirigyemtől volt féktelen hízás, nagyon kikészített.

    Lehet :D

    VálaszTörlés
  4. Neem, "szerencsére" ez a szteroid akármicsoda ez nagyon intenzív, és a hatása is - pont ezért szteroid - de könnyen ledolgozgató. A "vizes zsír" az, ami elsősorban ettől a szartól lerakódik, és azt sokkal könnyebb leadni, mint a "megkötött" zsírt... Azzal mindenkinek meggyűlik a baja...
    Nekem még mindig nem "kötött meg", ebben igazi mázlista vagyok, már csak dolgozni kéne rá... ami nem megy mert baromi lusta vagyok ^^"

    Akármitől is híztál meg anno, most nagyon szép alakod van, legalábbis az alapján amilyenek a mostani képeid. Látszik, hogy sportolsz és ott domborulsz, ahol kell :3 *fényez* *bátorít*

    VálaszTörlés
  5. Sajnos rossz személyes tapasztalatom van Colitis terén, az öcsém szenved benne. A legveszélyesebb, hogy ez a viszonylag karbantartható betegség elhanyagolt diéta, gyógyszerek nem, vagy rendszeretelen szedése, dohányzás/alkoholfogyasztés esetén súlyosabb bajokat (krónikus hasnyálmirigy-gyulladás, más emésztőrendszeri fekélyek) kialakulását vonhatja maga után, s egy idő után már nem a colitis lesz veszélyes, hanem a társult betegségek. Ennél és a Crohn betegségnél is nagyon fontos a diéta, s rendszeresen a vérkép ellenőrzése. Az öcsém például a napokban a colitis fellángolása miatti vészes káliumkiürülés miatt tetániás görcsökkel került kórházba. Mindkét betegséget komolyan kell venni, s mindenkinek, aki ilyesmiben szenved, kívánok hosszú és problémamentes életet.

    VálaszTörlés
  6. -Zombie:

    Búúúú nagyon kedves vagy most összeszottyantam a több napi fosós hányós történettől.

    Akkor viszont szerencsés vagy, ne add fel és mozogj! :O

    -Andreya: :( szegény öcséd!

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: