2011. november 16., szerda

ne0.cRYsis: Játékajánló: Minecraft



Sziasztok!


Továbbra is képtelen vagyok a normál életre, de gondoltam megleplek titeket valami jó unalmassal, amivel múlatom az időt két meghalás között. Majd ha túlélem (túl fogom :P) majd írok nektek erről a csodálatos betegségről, milyen fasza ha a víz kicsurog az ember lebénult szájából, meg milyen nedves kalózkötéssel aludni az ember szemén, hogy álmában ki ne száradjon mert nem tudja becsukni. De még nem vagyok túl rajta, ezután jönnek még a Mengele-féle elektosokkos kezelések! Na jó vicceltem, csak stimulálni fognak, de majd elmesélem amikor már vége és és egészséges vigyorral tudok az egészen röhögni, milyen fasza is ha az egyik napról a másikra lebénul az ember arca! Genetikai betegségek sorozatunkban legalább végre egyes szám első személyből hallhattok egy szopóka betegségről! :D




Nos, mivel nem vagyok túl aktív, néha a géphez ülve/fekve mi mást is csinálhatnék, mint kockulok. Ez a játék talán nem mindenkinek érdekes, de kellően el tud vele szórakozni az ember. Az egész game 40 Mb, és kvázi végtelen, befejezhetetlen végigvihetetlen. Kell ennél több? Nem ám. Persze meg kell látni mindenben a szépet, ez a játék full szabad kezet ad az ember fantáziájának.

Ez nem más mint a MINECRAFT nevezetű játék.


2010-es a játék és folyamatos fejlesztés alatt áll jelenleg is, béta verziók keringenek, a végleges játék még nem készült el, mégis óriási már is a sikere. Az egész egy 3D túlélőszimulátor, egy szakállas farmeros ürgével kell életben maradnod a semmi közepén és itt felépítened a kis világod. A grafikája pixelfos, de azt hiszem nem is kell több hozzá! Ez a játék tökéletesen azoknak készült, akiknek rengeteg szabadidejük van szarakodni. Nekem most pont van időm, úgyhogy ezt tolom így fél szemmel, úgyhogy képzelhetitek nem nagy kihívás. Ha olyan játékot akartok, ami végtelen, befejezhetetlen és nem szab korlátokat, akkor essetek neki.



A játék onnan kezdődik, hogy letesz egy helyen, adott természeti kincsekkel és adottságokkal. Itt kell élned, házat és gazdaságot felépíteni a semmiből. Szó szerint a semmiből, először puszta kézzel kell kikaparnod a dolgokat vagy az első búvóhelyedet a földből éjszakára! Aztán készítesz fegyvert, szerszámot és elkezdődik a végtelen móka...A játék tökéletesen értelmetlen és túlságosan is emberi. Az egész arról szól, hogy legyen több neked, nagyobb házad, több nyersanyagod, szened, gyémántod meg mindenféle franc, amitől bele esel a 22-es csapdájába, még nagyobb házat akarsz, még több nyersanyagra van szükséged és így tovább. Majd egyre fogynak a dolgok, egyre messzebb kell menned és távolabb a biztonságot nyújtó házadtól, ugyanis az éjszaka leszálltával jönnek a zombik, meg a csontvázak akik széjjel nyilazzák a seggedet!


Nagyon ijesztőek ugye? Ezek a gonosz kis szarok viszont alattomosabbak mint hinnénk. Szétszedik a lakásunkat, én egyszer kétszer becsaltam egyet a házamba és üveges inkubátorba zártam hatalmas harcok közepedte, de a játék olyan minimál, hogy eltűnt onnan idővel, mivel mindig máshogy keveri a lapokat máshová teszi le a szörnyeket. Legtöbbször oda, ahol sötét van, így érdemes fénnyel, fáklyákkal, töklámpásokkal körbe vennünk magunkat, de ez sem segít sokszor. Persze ehhez sok fa meg szén kell, ergo halásszál hozzájuk nyersanyagot. Nyersanyagok különböző kombinációjával újabb és újabb használati tárgyakat készíthetünk, pl létra, csapóajtó, új ruhák, erősebb szerszámok, fegyverek stb..A legjobb, hogy mindent de mindent saját kezűleg kell elkészíteni, csákánnyal, ásóval, az elemeket pedig egyenként kell lehelyezni, így építhet az ember amit csak elképzelt a mocskos kis fantáziájával!

Akár ilyeneket is!


Én szólóban tolom egyelőre, de sokkal érdekesebb lehet hálózatban, mivel akkor tudsz kereskedni a nyersanyagokkal, és egy egy területen ketten, hárman, százan akárhányan is dolgozhattok közösen! Nekem például így egyedül most szívás, mivel óriási zsidóbányáim vannak mélységes mély tárnák, de nem él a vidékemen egy kib*szott bárány sem, amikek a bundácskájából ágyat készíthetnék, ergo egy sztahanovista bányaturkász lettem, aki tele van rubinttal és arannyal de soha sem alszik és ezért folyamatosan haldoklik, mert nem gyógyul vissza! :D Alvás nélkül pedig minden éjszakát át kell molyolnom, amíg a zombik razziáznak a nagyvilágban, hörögnek és kaparják a lakhelyem, meg lesnek rám az üveg mögül, ahelyett hogy valami hasznos dologgal tölteném az időm a külvilágban nappal, az éjszakai rémeket meg átaludnám a puha ágyamban ^^. Egyszer találtam egy birkát, messze messze elhagyva az otthonomat, de sajnos soha nem találtam vissza, ezért kinyírtam magam, hogy vissza helyezzen a játék az alap kiindulópontra. :D Úgyhogy ha nem egyedül lennék, valaki nagyon örülne, mert ritka kincseimet adnám egy sz*ros birkaszőr ágyért!



Ez a játék sajnos függést okoz. Olyan kegyetlenül ergya de mégis fasza, hogy egyszerűen muszáj vagy tovább csinálni mert mi lenne ha...? szintem a kreatív ember sajnos megállíthatatlanná válik, mivel mindent úgy alakíthat benne az ember ahogyan csak szeretné, azt csinál és úgy ahogyan csak akar. Kitalál valamit, és elkezdi létrehozni és ha ügyes, sikerül is! Van külön építős verziója is, ahol nincsenek zombik, csak alkothat az ember. Szerintem az eléggé uncsi, érdekesebb a szarból kivakarni magad valakivé, miközben éhes vagy meg megpusztulhatsz, de állati jól néznek ki azoknak az építményei, akik erre a részére függtek rá! A játék azért is végtelen, mert menet közben generálja az ember köré a világot, minél messzebbre megy el felfedezni, úgy tágul köré a világ- tehát se vége se hossza. Vannak sivatagok, tengerek, tavak, szigetcsoportok, havas vidékek, hegyvidékek- mindenféle bebarangolnivaló. Csirkék, marhák, disznók, farkasok, tej, tojás, víz, bőr, vas, kő, fa, föld, sár, gyémánt, rubint, pókfonat stb stb. Ezekből rengeteg új tárgyat, eszközt kreálhatunk, pl horgászbotot, TNT-t, ketreceket állatoknak, szállításhoz síneket a bányánkba akár, vagy közlekedni, fákat ültetni és folyó vizet terelni, még nem játszom vele régóta, de állítólag portál-kapukat is lehet létrehozni! :D Minden féle növényi festékanyaggal például kőzeteket is színezhetünk. ( jajj ez annyira szánalmasan hangzik, hogy kőszínezésre adja az ember a fejét, de akkor is kurva poén :P)


Ezen a linken megtalálhatjátok, miket és miből lehet készíteni!

Talán szánalmasnak hangzik ez az egész játék, de van nektek saját vulkánotok a pincében, vízesés a lakásotokban, sivatag a hátsó kertben és egy kurva gazdag bányátok? Vagy belső tó a nappali előtt vagy egy tengerre néző teraszotok? Nincs? Na ugye- nem is én vagyok a béna. Kapjátok be.


Egy minimál trailer, szerintem mókás:



Linkeltem pár videót, tök sok frankó dolgot építettek benne az emberkék, óriási közös munkákkal és kreativitással. Megépítették már Roxfortot a varázslóiskolát, egész hadihajó flottákat és történelmi épületeket stb stb...tényleg az emberi kreativitásra van bízva hogy mit tesz és mit nem. Én ráfüggtem, ajánlom nektek is! :D

Nagyon egyszerű játék, egy kis logika, szabadidő és türelem kell hozzá!

Mindenféle össze-vissza kreálmány vegyesen, ezek a sima építős játékból vannak, ahol nem kell a mindennapi életért megküzdeni zombikkal meg kaját szerezni!



Személyes kedvenceim a Gyűrűk Ura függők Minas Tirith-e, de Mória bányáitól kezdve a Helm-szurdokig, Barad-dúron át az egyész megyét megépítették! :O




A sok kreatív csoda mellett persze épp elég tér és lehetőség van az agyamentségekre is!
Ömlesztve kaptok pár vicces őrültséget is!









Úgyhogy szerintem Minecraft, hiszen das ist mein Kampf!- ez az én harcom, fasza kis világot építek ki magamnak vérrel verítékkel ehheheeeeeee!! Aztán majd tolom hálózatban is szerintem a párommal, az meg megint vicces, mert kereskedhetünk vagy jól meglophatjuk majd egymást! Lakhatunk békében vagy borsot törve egymás orra alá vagy együtt építve valami gigászi nagy fallosz barbárságot!

Remélem élnek még őrült és vállalkozó szellemű egyének, akiket lenyűgöz az önkezű teremtés csodája és ráfüggenek erre a vadállatságra! Neten rengeteg mindent megtudhattok bővebben a játékról, fan club-októl kezdve több videó és kép is található.

Remélem ma is láttatok újat és érdekeset!
Jó szórakozást a játékhoz, én csak ajánlani tudom!

6 megjegyzés:

  1. Letöltöttem telefonra, de nem nagy hasznát láttam. Pláne ami a kezelhetőséget illeti (Pocket Version)...
    Viszont ez a leírás... most azonnal letölteném, ha nem a barátom mobilnetén lógnék :D (majd az apjáéval *gonosz mosoly*) A pocket verzióban nem is tudtam, hogy mit kezdjek magammal, volt csomó színes kockám, gondoltam, ilyen építgetős, print szkrínes akármi, és csókolom... Sokat hallottam a játékról de nem néztem még utána. De mostmár mindenképpen kipróbálom. ;)
    Amúgy biztos vannak fórumok, ahol rengeteg ember keres bajtársat magának, hogyha nem csak 2playeresen szeretnéd nyomni, érdemes lenne körülnézni e tekintetben.
    Nagyon tetszik ez a cikk is meg a játék is.
    Ja és jobbulást kívánok :3

    VálaszTörlés
  2. zombiekatie:
    Köszönöm ^^
    Amúgy én is a túlélőset tolom, mert PC-n választhatsz, milyen módban szeretnéd, túlélő vagy kreálós, és én is megnéztem a kreálósat kb 1 percig játszottam vele és mentem a vadabbra :D:D
    Igen van mobilra is, bár azt nem is tudom elképzelni milyen lehet...:/ Ilyen okostelefon szarokra van biztos...én nem vagyok nagy "mobilos" valahogy sosem izgatott. Az én mobilomnak vannak gombjai meg kijelzője, csörög meg ilyenek..semmi extra :D engem nem kapott el ez a telefon-láz :D PC-n viszont mókás.

    Most van 1 laptopunk, de hamarosan lesz egy asztali PC is csak össze kéne rakni, és akkor neten többen nyomnánk :D ami késik nem múlik :D

    Örülök hogy egyáltalán valaki érdekesnek találta ezt a játékot rajtam kívül :D

    VálaszTörlés
  3. Viccelsz? Le is töltöm barbár módon :3 Úgy fognak pörögni a megabájtok mintha valaki a lépcsőn rúgta volna le őket ("dumm-tss-bumcsktss-trr-trr-dibdáb") XD

    Én szeretem a telefonokat is, meg minden, ami a gadget kategóriába tartozik :3 De ott azt se tudtam, mi van... http://www.youtube.com/watch?v=OV19Lh8XcnM Na, hát ez nekem abszolúte nem így nézett ki :D

    Jó szórakozást majd :3 lehet, hogy minecraft szektát alapítunk a végén :'D

    VálaszTörlés
  4. zombiekatie:
    Hát elég hardcore ez a telefonon-minecraft, én szarrá verném a telefont idegembe :D:D
    na jó nem de felbaszna, ilyen kis marok mütyűr aztán ott baszakodsz....PC a tuti, jó nagy monitor az arcodba :D Amikor jobb telóm volt, olvastam rajta könyvet meg néztem filmet is rajta de tök szar, nem olyan a feelingje, mint egy igazi könyvnek vagy igazi filmnézésnek. Úgyhogy évek óta leszarom már a telefonos dolgokat :D

    de tudtam van arra is minecraft, de tuti nem tudnék vele normálisan játszani :D

    VálaszTörlés
  5. Bazdmeg ajánlották nekem de nem szedtem le mert ocsmány, viszont ahogy elmondtad elég jónak hangzik, eleht egyszer nekiülök :DDDD

    VálaszTörlés
  6. Megmutattam a barátomnak. 6 órája le se vette a szemét a képernyőről, én először meguntam, most megint nekifeküdtem. Egyszerre nagyon unalmas, mert a fejlődés lassú; és nagyon izgi, mert "most épp mi lesz"... még nem próbáltam ki az építőmódot, ez csak az első nap, de bátran kijelenthetem:

    *WE ARE CONDEMNED*

    nagyon addiktív T_T"

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: