2010. december 5., vasárnap

"kamupók": A Világegyetem keletkezése (kiegészítés)

Először is elnézést kérek, de sajnos nem fordítottam szinte semmilyen figyelmet az elmúlt héten önmagam megismerésére. Az anyagrész itt hever mellettem, de ki se nyitottam a füzetemet, bele sem olvastam a lapokba, mivel egy részéhez magyarázat kellene, a másik felét meg már ismertem, bár "az ismétlés a tudás anyja". Meditálni sem ültem le, mivel nem akartam zavarni vele senkit itthon, mivel sajnos nincs még kialakítva itthon egy kis zugocska nekem erre a célra, de azt hiszem ezt a napomat arra szentelem, hogy kialakítsak egyet. Amikor lehetőségem lett volna rá sajnos leginkább az energiáimat akkor meg rohangálás és egyéb teendők kötötték le, szóval egészem érdekesen és egyben érdektelenül/eredménytelenül zárult eddig ez a hetem.

Ami lemaradt és fontos. Említettem a Tiszta energiát amiből mindannyian állunk. Minél távolabb kerülünk a forrástól, azt jelenti annál több úgynevezett burok, külső héj rakódik valódi lényünkre és szennyeződik be, amikkel együtt jár, hogy elfelejtjük kik is vagyunk valójában. Képességeink ezek mértékében csökkennek. A fizikai sík is több rétegből áll. Mivel valamelyest olvastam beszámolókat az Ego képviselőitől is ezek alapján úgy képzelem, hogy a tudás mértékétől függően rendeződnek és érnek el bizonyos társadalmi szinteket a leszületések során az emberi társadalomba a két oldal képviselői. Úgy gondolom mindkét oldal képviselői, minél többet tudnak az életük annál egyszerűbbé válik az emberi világban, sikerek, munka, bármi terén. Könnyebben találnak megoldásra és könnyebben kapnak segítséget, mivel tudják, hogyan kell kérni, mire kell oda figyelni. Képességek terén is hasonlóak birtokába jutnak, mivel minden egy tőről fakad, de a felhasználási módokban eltérés tapasztalható. A Tiszta Energia irányába tartó szellemi lények egymást segítve, egymásért is léteznek miközben önmaguk fejlődésével is törődnek. Addig a másik oldal képviselői csupán saját útjukat egyengetik. Szövetségük laza, mivel alapja, hogy egyedül megállják a helyüket, személyes fejlődésükre fordítják energiáik nagy részét (kezdetben ki nem?), de itt meg is állnak és elvárják egymástól, hogy boldoguljanak. Egyenlőre róluk ennyi lett világos, no meg a hosszabb út megtétele a "gömbben" amiben mozgunk.

Tehát náluk is vannak alacsonyabb képességekkel rendelkezők, ők a társadalmi berendezkedés alján helyezkednek el és nagyobb manipulátorok, az ő életük jobb körülmények között zajlik. Gondolom akik megszületnek és meghalnak még nem döntöttek saját irányukról, vagy csak nem alkottak elég erős testet ahhoz, hogy elbírja őket, ebbe inkább nem megyek bele, majd lehet majd tanatológiából tanuljuk a legközelebbi tanfolyam alkalmával vagy ha nem majd rákérdezek, hogy ilyenkor mi a helyzet.

(én így képzelem el a felépítését az emberi társadalomnak)

9 megjegyzés:

  1. Kamupók:

    Jöttem kötözködni! :DDD

    Megfogalmazom neked földi szavakkal amit írtál...:)))
    Vannak azok az emberek,akik naívak,jólelkűek és boldoggá teszi őket,ha segíthetnek máson,érzékenyek és nagy igazságszeretők...ezek az arcok könnyen kihasználhatók,manipulálhatók,valószínű még egyszer sem süllyedtek le a pokol bugyraiba,hogy kialakuljon bennük a másik csoport jellemzői,akik önzőbbek,öncélúak,valóban saját magukat nézik,de ha találnak partnert ebben és mindegyik fél számára jó a szövetség,akkor nincs semmi rossz abban.Ugyanúgy jólelküek,csak nem mutogatják,mert már sokszor megszívták...:DD
    A Tiszta energiások kicsit olyanok nekem,mint akiket álomvilágban neveltek,tudomásul kéne venni,hogy ha nem vagy önző,bunkó bizonyos helyzetekben,akkor kámpec lesz neked és mehetsz a sunyiba az összes energy-vel :))

    Nekem te szimpatikus vagy de ugyanúgy előfordulhat a legjobb és a legrosszabb üzlet is a lelkünk között... ;)

    VálaszTörlés
  2. Remélem sikerül kialakítani a zugot! :O

    VálaszTörlés
  3. Kimondta, hogy ne legyenek önzőek? Ez nem az önzetlenségről szól, de lehet úgy jött le. Nem naivitás csak szimplán segítség nyújtás. Nem kell szeretnünk mindenkit emberként. Nem kell mindenkit elfogadnunk emberként. Aki közeledik a Tiszta energia felé vagy a másik irányba az fel fogja ismerni ha meg akarják vezetni J.D. ez a szép az egészben ;) . Mindenki úgy látja és értelmezi a dolgokat, ahogyan a szemüvegén keresztül látja a világot... szóval megint kihagytam egy fontos részletet a történetből... ppfff... majd legközelebb pontosabb leszek.
    "kamupók"

    VálaszTörlés
  4. Kamupók:

    Ma jutott eszembe,hogy a meditálás nem-e menne könnyebben,ha masszíroznának közbe?Mert az egy laza állapot és megnyit mindenféle ingereket...
    Szóval? ;)

    VálaszTörlés
  5. Nem hinném, hogy a "wellnessféle meditáció" bármit is használna. A nyugtató szavak, meg relaxálás legfeljebb pihentetné a testet, de nem a szellemet. A meditáció lényege, hogy kikapcsold a tudatodat, azaz "félre tenni a szemüveget" amivel a világra tekintesz és valódi önmagad üzeneteit, mondani valóját hallgasd meg. Ilyen állapot még amikor alszik az ember és máshol jár, nem a fizikai valóságban...

    VálaszTörlés
  6. Azért jutott eszembe,mert szex után illetve masszírozáskor vettem észre,hogy olyan mintha megállna az idő...és szuper gondolatok jutnak eszembe...nem hiába mondják,hogy ép testben ép lélek...értem én,hogy ez csak a mindennapi dolgokra igaz,te meg a brutál mély önmagadról beszélsz,amit meg akarsz ismerni :)szerintem mások segítségével könnyebben ráeszmélhetünk saját legbelső énünkre,a sok visszacsatolás,viselkedés,viszonyulás segít lekoptatni,csiszolni a lelkünk formáját :)

    VálaszTörlés
  7. Most vettem a kezembe egy olyan könyvet ami kicsit elkeserített, mivel a brutál, mély, önmagam megismerése nem lehetséges, legalábbis az eddig olvasottak alapján. Meditálás közben is megáll az idő ;) majd vasárnap leírom kicsit bővebben. Az ép testben pedig ép lélek az én szemüvegemen át nézve nem helytálló. Ha az ember ki van békülve önmagával, nincsen különösebb gondja akkor egészségesebb is, mivel az említett visszacsatolások a testünkön jelentkeznek, ha éppen a "lelkünkbe" gázoltak és sértve érezzük magunkat, de elfojtjuk mert társadalmilag, vagy életszemléletünk miatt nem engedélyezett cselekvésekre sarkall bennünket.
    Magadat adod, akarva-akaratlanul is, szerintem ez a helyes út, legalábbis a leírtjaid alapján gondolva. Én még magamat sem ismerem, ezt keresem, majd megtalálom, valamikor (csüggedek amiatt, hogy mikor :( )... még mindig az ego az ami irányít engem is, nehéz bármit is kezdeni vele :(

    VálaszTörlés
  8. Kamupók:

    Próbáld ki azt amit sokszor hangoztatok,hogy kimondod,amit gondolsz...ezzel nem fojtod meg magad,tehát add ki a gőzt...ha ezt meggyőzödésből teszed,nem lehet baj...és még büszke is lehetsz rá,hogy milyen vagy...ráadásul hamarabb fejlődsz,mert nem reked benned a "lelkedbe gázolás"...
    Amit még tehetsz,hogy olyan helyzetekbe belemész,amibe eddig nem...így megtudod a reakcióidat,az nem jó,ha elkönyveled magad valamilyennek,de nem voltál még részese...mert lehet kiderül,hogy homlokegyenest másképpen reagálnál rá...végül is csak azt akarom mondani,hogy sok pofont kell kapni és bele is kell szaladni...akkor feljődünk ;)
    Sokfajta emberrel kell találkozni és kialakítani a saját egót,engem is ér még meglepetés...de a 100%-os lelkemnek a 70-75%-át már megismertem talán ;)
    Azt látom,hogy keresed az utad és nagyon örülök,hogy nem a jósdában vagy az Ezo Tv-n 500ft/percért :DD

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: