2010. december 13., hétfő

Darkness: Az erdei rém

Louisiana állam, Morgan City.

Egy helyi vadász éjszaka vett fel egy különös lényt, aki saját bevallása szerint a lény az aljnövényzetben mozgott, szinte kúszott és csak az elemlámpája fényére figyelt fel. A férfi esküdözik, hogy nem hamis a felvétel. A kameráját egyébként összetörte ijedtében, de a felvétel a memóriakártyán megmaradt.

–Senki sem hisz nekem, pedig láttam amit láttam, és az alakot a kamera is megörökítette – mondta a vadász.– Nagyon gyorsan és könnyedén mozgott a fák között, de amikor észrevett, hirtelen eltűnt az aljnövényzetben. Soha nem fogom elfelejteni azt az éjszakát, de hogy többé ki nem megyek sötétedés után az erdőbe, az is biztos.
Az internetezők körében vegyes a fogadtatása a felvételnek. Valaki poénként kezeli, valaki elhiszi, valaki pedig Lendvai Ildikót látja a képen.:D A képet elnézegetve nekem az Ideglelés című film jut eszembe (az első része nagy kedvencem, a második már felejtős.) ja meg a Barlang, ami nagyon nem tetszett. De, hogy most ez a kép valódi-e, vagy csak a vadász egy poén áldozata vagy esetleg szándékosan kitervelte azt az estét, azt igazán csak ő maga tudja. Vagy nem. Végül is az ember mire képes 15 perc hírnévért... Vagy inkább mire nem?

14 megjegyzés:

  1. Háhá szerintem kamu....ha nem akkor meg elkezdhetjük felkötni a gatyát hogy 2012-re még mi minden fog itt felbukkanni XD....

    VálaszTörlés
  2. Ilyenkor én rákötnék egy hazugságvizsgálót a delikvensre :D

    Velem egyszer történt meg ugyan, hogy az erdőben olyan állatot láttam, ami már rég kihalt, de ezen nem lepődök meg. Egyszer álmodtam egy macskafajtáról... pár hét múlva a híradóban bemutatták, mint egy újonnan felfedezett fajt. Na ezek után én már ennek a palinak is hinnék.

    VálaszTörlés
  3. Hogy mik történnek egyesekkel :D
    Olyan ez a lény mint egy etióp cserediák XD

    Aztán az is lehet hogy ő a Swamp Thing vagy a Solomon Grundy O_O

    VálaszTörlés
  4. Remélem nem igazi. :O
    Olyan mint egy őz és egy ember újszülöttje, nekem legalábbis ez jutott eszembe róla. :,D

    VálaszTörlés
  5. Skinny XDDDD Ezen az etióp cserediák szövegen felsírtam..XDDDDD

    VálaszTörlés
  6. Mai:

    Örülök hogy sikerült neked boldog perceket szereznem XD

    VálaszTörlés
  7. Ezt a linket érdemes megnézni már csak a hitelesség kedvéért is :D

    http://byjov.blogspot.com/2010/12/mystery-alienzombie-hunting-pic.html

    VálaszTörlés
  8. Te, Káin! Nem lenne kedved készíteni egy cikket az interlonról? Én nagyon örülnék neki:)

    VálaszTörlés
  9. Höhö....ez cuki. xD Bár ha egyszer vmi ilyen mászna felém én sikítanék az életemért. :D

    Skinny:

    LOL. Kicsi etióp cserediák. xD

    VálaszTörlés
  10. -Bolianthos:

    Max új évben mert most nagyon el vagyok havazva :-/

    VálaszTörlés
  11. Köszönjük Skinny! Most már tudjuk, hogy az erdőben legfeljebb a felbőszült vaddisznótól kell tartani aki a kicsinyeit védi ;) A blog kommentelői között valaki rávilágított arra a tényre, hogy míg az őzecske mozgásban van a képen is jól látható, de ugyan ez az elmosódottság nem látható a "humán" lényen.

    VálaszTörlés
  12. Etióp cserediák!!!XD

    Darkness

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: