2010. szeptember 18., szombat

Nyarlathotep: Zeneajánló

Mivel jobb ötletem jelenleg nincs, így ma estére zeneajánlót írok nektek. A következő együttes az:
Emigrate

A banda alapítója Richard Kruspe, a Rammstein szólógitárosa. 2005-ben jött létre, mint egy mellékprojekt, mivel ebben az évben döntöttek úgy a Rammstein tagjai, hogy egy időre szüneteltetik a közös munkát.

Műfaját tekintve leginkább industrial metalként tudnám jellemezni, bár a súlyosabb-zúzós dalok mellett néhány könnyedebb hangszerelésű is helyet kap. A számok és szövegek túlnyomó része depresszív hangvitelű. Klippjeik látványvilágára is ez a hangulat jellemző, legalábbis nekem az erős tónusok és hideg színek ezt sugallják.

Személy szerint, talán pont emiatt a sötétebb tónus miatt kedveltem meg ezt az együttest annyira. Annak ellenére, hogy zeneileg nem mutatnak túl sok újat(sőt, egyes számokon kifejezetten kifejezetten hallani lehet a Rammstein hatását) a végeredmény véleményem szerint igényes és fogyasztható.

Tagok:
  • Richard Z. Kruspe (Rammstein) – ének, gitár
  • Olsen Involtini – gitár
  • Arnaud Giroux – basszusgitár, vokál
  • Henka Johansson (Clawfinger) – dobok

Albumok:
  • My World (kislemez, 2007. augusztus)
  • Emigrate (nagylemez, 2007. augusztus)
Forrás: Wikipedia
Következzen néhány kedvencem:











Hivatalos honlap: ITT

Remélem tetszett!

4 megjegyzés:

  1. De durva! erről még csak nem is hallottam! O__O Majd utánuk keresek zeneileg, szerintem tölteni fogok! (Y)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, hogy eszembe juttattad, már rég hallgattam őket. Fel is rakok pár számot gyorsan az mpkütyümre. :D

    Egyik személyes kedvenc:

    http://www.youtube.com/watch?v=5zcXNwZw0uY

    VálaszTörlés
  3. Káin: Remek, örülök hogy tetszik ^^

    Nikolaos: Hát igazán nincs mit :D Resolution /,,/,

    VálaszTörlés
  4. Az ott tényleg egy csonka Dávid csillag? New York-ról pedig köztudott, hogy kik is birtokolják (Rockefeller-ék meg a többi hasonszőrű nagy kutya)... bocs az asszociáció miatt...

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: