2010. szeptember 3., péntek

Misantrophe Mandy: Blogajánló

Viszonylag sok időt töltök a gép előtt, ami azt is jelenti, hogy rengeteg különféle blogot olvasok. Van olyan, amit rendszeresen, van olyan, amit szórványosan. Amit most ajánlani fogok, az az utóbbiak közé tartozik, de nem a minősége miatt.


A blog szerzője minden nap egy-egy rövid történetet posztol különféle témákban. (Azért is olvasom ritkán, mert annyi mese van, hogy órákra le tudok itt ragadni és néha sajnálom rá az időt.) Stílusban leginkább Örkényhez tudnám hasonlítani, bár ez itt-ott kevésbé groteszk, inkább csak egyszerűen humoros vagy elgondolkodtató a csattanó.

Ízelítőnek két mesét hoztam, jó szórakozást hozzájuk! :)

Természetesen

Zoli szeretett ugróiskolázni. Dobta a kavicsot, odaugrált, felvette, visszaugrált. Sosem lépett a vonalra. Egyik délután, amikor már órák óta játszott magányosan, Lucifer jelent meg előtte. A pokol hercege piros, testre feszülő ruhát viselt, a mellszőrzete előbukott a nyakánál. Patás lábát lila, térdig érő csizmával takarta, amelynek magas sarka szikrát vetett minden lépésnél. Kék köpenyére Andy Warhole híres Monroe képét festették.
– Kiállsz ellenem is? – somolygott Lucifer, és megsimogatta kecskeszakállát.
Zoli az orrát túrta zavarában.
– És mi lesz, ha győzök? – kérdezte.
– Te leszel az ugróiskola világbajnok!
– Nem is rendeznek ugróiskola világbajnokságot – hunyorgott a kisfiú.
Lucifer elvigyorodott.
– Vág az eszed, kölyök! Oké, mit szeretnél?
– Csokifagyit, elektromos darut, plüss majmot, sose-ki-nem-fogyó kólás üveget, röntgenszemüveget, a legmenőbb cipőket…
– Oké, oké! – intett Lucifer. – Ezt mind megkapod. Szóval: kiállsz ellenem?
Zoli megint az orrát túrta.
– És mi lesz, ha veszítek?
A pokol hercege nagyot sóhajtott:
– Természetesen elveszem a szüzességedet.
Zoli nem tudta, az mit jelent, úgyhogy a csokifagyira, a kólára és a röntgenszemüvegre gondolt, és belecsapott a forró tenyérbe.

Persze veszített.

Bőr

Hanyatt Helga imádott üvegezni. Ez volt az első komolyabb játék, amivel sikereket ért el. Korábban kipróbálta a sakkot is, de valahogy nem érzett rá az ízére, és segítség nélkül a huszárral sem tudott lépni. Szóval feladta.
Az üvegezésben azonban megtalálta élete értelmét. Rengeteg vállfaját ismerte, kezdve az egyszerű csókossal a vetkőzősön át a malackodósig. Nyitott is egy klubot a fővárosban, ahová az üvegezés megszállottjait várta, majd hamarosan országos bajnokságot rendezett.
Akkoriban jelent meg a színen a paraguayi José Gumarrachino, aki kijelentette, hogy Helga kókler, és kihívja egy mindent eldöntő vetkőzős üvegezésre!
A játékosok órák hossza küzdöttek egymással, az üveg pörgött, a ruhák lekerültek. A magyar lányon már csaj egy bugyi volt, amikor Joséról már elfogyott az összes ruhadarab.
– Győztem! – kiáltotta a lány.
– Nem, nem – ingatta a fejét a paraguayi srác. – Én még nem vettem le mindenem…
José előkapta bicskáját, és egy jó nagy darab bőrt nyúzott le az arcáról.

A harc folytatódott…
…a lecsupaszított lelkükig.

13 megjegyzés:

  1. Érdekesnek tűnik, nekem tetszett a blog! Kirakjam a linkek közé?

    VálaszTörlés
  2. Juuuj ezt nem kellett volna! Megnéztem a blogot és most nem tudok lekattanni a mesékről annyira jóóóók^^

    MSE

    VálaszTörlés
  3. wááá, tökfaszányosak, tényleg :P
    pusziii.<3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik, főleg a második!!! =)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon kreatívak :)
    De a Bőr vitte nálam...

    VálaszTörlés
  6. Booo, ez kemény! :D Ez az ördög leírás loool, lila magassarkú csizma. :D

    VálaszTörlés
  7. Az én blogomat is tegyétek ki:D:D:D

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: