2010. szeptember 30., csütörtök

"kamupók": Aktuál politika...


Vajon mi is folyik mostanság még a csapból is? Régóta nem politizáltam - már ha a cionista és a többi összeesküvéses irományt annak lehetne nevezni - az oldalon. Legtöbb olvasónk azt hiszi, hogy őket nem érinti a gazdaság és a kamu-kampány jelenlegi gazdasági témája az egy kulcsos adó rendszer, pedig nagyon is tévednek. Ugyanis apu, anyu (tisztelet a kivételnek, respect to Neo) tartja el a családot a fizetésükből. A 2010-es évre bevezetett szuper bruttósítás igazából adó emelést tartalmazott. Az adót megemelték pedig látszólag csökkentették. Én is belelógok ebbe a 17%-os kulcsba, mint az adófizetők (hasra csapva) 70%-a. Mi vagyunk a kis keresetűek a szakzsargon szerint. Tehát mi is az a szuper bruttósítás. Egy alap matematikai művelet. Egy szorzás. Hogyan kaphattunk kevesebb pénzt úgy, hogy közben nem változott az adósápunk százaléka? Megszorozták 1,27-tel azt a bizonyos 17%-os adókulcsot. Sokszor csodálkoztam a fizetési papíromra és csak a fejemet vakartam miért is kapok kevesebbet, mint tavaly ugyan arra a teljesített órák számára (mivel én órabéres fizetésben vagyok)? Év végére tisztázódott, elég későn. Tehát amikor anyu-apu 17%-ot adózik valójában ~21,59%-ot húznak le tőle. Hát ezért tudtok kevesebb sajtburgerre valót kapni...

Jövőre a 16%-os egy kulcsos adó valójában ~20,32% lesz, mivel a szuper bruttósítást nem törlik el. De kurtítják az adó jóváírásokat. Tudom, legtöbb olvasónkat hidegen hagyja ez az egész, de amikor oda kerültök, hogy az életetek nem úgy jött össze ahogy szerettétek volna (és miért is ne így történne, elvégre ez itt Magyarország...) akkor majd megtapasztaljátok a keserű valóságot, mert most még csak a felszínét karcolgatjátok. Itt nálunk Magyarföldön nem a "Lesz még jobb is" a trend, hanem a "Lehet még ennél rosszabb is". Majd ha a saját fizetésetekből kell majd megélnetek rájöttök, feltéve ha ahhoz az embertömegekhez fogtok tartozni (és miért is ne?) az egész helyzet perverzitását...

Itt egy link ajánlom figyelmedbe Neo és többi szerkesztő társaimnak akik már fizetésből élnek meg, hogy jövőre mire is számíthatnak.

8 megjegyzés:

  1. Bakker, vegyél már vissza az arcodból, mi ez a hangnem? :/ Senki nem kíváncsi erre az anyu-apu dumára. Gondolkozz már ember, mert ezt most kb. úgy írtad, mintha téged soha nem tartottak volna el a szüleid. És ha valakit eltartanak, mi a fasz van akkor? Jé, lehet tovább tud tanulni és lesz belőle valaki, nahát... -.-" Nem azt mondom, hogy valaki 25 évesen is "diák" címszó alatt élősködjön a szülein, de nem zavar, hogy az olvasó közönség átlagéletkora mondjuk 16-20??? :/ Gratulálok... Meg az eszedbe sem jut, lehet valaki már ennyi idősen is dolgozik...?

    Amúgy jah, szarban vagyunk, de ezt akkor sem így kéne közölni.

    VálaszTörlés
  2. -Nyarlat:

    Szerintem (most így elolvasva a cikket) nem úgy értette, hanem azért írta ezt így mert olvasóink átlag életkora bőven 18 alatti.

    De lehet tévedek. Ha meg nem, szerintem kb mindenki 23 éves korig otthon van mert nem lehet nagyon mit csinálni de akik dolgoznak úgyis beszállnak otthon a dolgokba így nincs élősködés.

    Ma egy fiatal sem tud önállóan elindulni. Ha igen, azt is protekcióval vagy szopással. :D

    (KÁ)

    VálaszTörlés
  3. Érdekes volt ez a hangnem, tényleg...!

    22 leszek még anyámékkal élek, de már gályázok. És olvasva mostanában ezekről a dolgokról, nem tudom hova fogom tenni ezt a rengeteg pénzt, amit majd keresek...

    Darkness

    VálaszTörlés
  4. -Darkness:

    Lehet akkor én nem éreztem. Bár akkor a gépem miatt fel voltam spannolva :Đ

    VálaszTörlés
  5. Bocsánat. Rossz a kedvem, a stílusom nyers és a humorom sem kimondottan nagyközönség elé való, nem trágár vagy obszcén, hanem ironikus. Nyarlat te annak idején fel tudtad fogni tizenévesen, hogy a szüleid mit is csinálnak pontosan? Át tudtad érezni a dolgok súlyát? Az elképzeléseink a világról teljesen más milyenek voltak akkor, mint most. Felhőtlenebb volt akkor minden, felelősségre vonás a tetteink után alig volt. A felnőtt korba akkor lép az ember ha már tényleg dolgozni kezdett, folyamatosan a taposó malomban őrlődik és rá kell jönnie, nem úgy működnek a dolgok, mint ahogyan azt felpreferálták. Kiábrándító az egész. Őszinteségi rohamaim lekezelőek és kegyetlenek, akárcsak a "világ" ami rájuk vár majd...

    VálaszTörlés
  6. Nem fogunk, csupán Nyarlat kíméletes én pedig kíméletlenül őszinte :D

    A lényeg, h Nyarlat és én utánam következő generációk legtöbbje azért kallódott el, mert a szüleik majdhogynem beledöglöttek (voltak akik simán felfordultak) a melóba, mert csupán az állt a rendelkezésükre amiben vannak/voltak. Mivel nem azt csinálták amit élveztek/szerettek volna fáradtan érkeztek haza a gyerek neveléshez pedig sem türelmük, sem idejük nem volt (tisztelet a kivételnek), ezért maradt a csatangolás, TV-zés stb. A különböző trendek, divatok, mozgalmak elvakították/manipulálták az embereket mindig is és a korhatár egyre lejjebb csökkent, mivel rájöttek átnevelni nehéz, ezért inkább már gyermek korban szoktatták/szoktatják rá az embereket az észveszejtő fölösleges időtöltésekre, butításokra és más egyebekre. Ennyi az egész.

    VálaszTörlés
  7. Kamupók:

    Lehet mi ketten vagyunk ezen az oldalon a legöregebbek,én kedden töltöm be a Krisztusi évemet ;)
    Én nap mint nap foglalkozom a politikával,pénzügyeimmel,de csak másfél éve....elötte buli,költekezés volt,de mindig is saját pénzből,csak nem figyeltem,hogy kellene gondolnom a jövőre is...de már gondolok és teszek is érte és akit nem darál be a butítás,média,nihil az majd magától rájön úgy is,hogy hogyan tud boldogulni,ha meg nem...úgy kell neki :))
    Érzem,hogy sok energiát fordítasz az igazság keresésre,de nem fog megtérülni...mert nincs igazság :)
    Azért kell több arcúnak lenni és önzőnek,hogy boldoguljunk,attól még lehetsz igazságos és jószívű...csak balekok ne legyünk :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: