2010. szeptember 29., szerda

Káin: Sorozatgyilkosok

http://www.sorozatgyilkosok.hu/Pandy/kepek/home.jpg

Üdv mindnekinek!

Nos ma is szeretnék nektek írni egy gyilkosról, nehéz választás lesz mer egyre kevesebb azon gyilkosok száma akiket érdekesnek tartok. :( Volt egy kívánság , hogy írjak Pándy Andrásról, így szerintem most az fog bekövetkezni.

PÁNDY ANDRÁS

http://www.sorozatgyilkosok.hu/Pandy/kepek/pandy.jpg

Sületett 1927 június 1.-én. Magyar származású belga sorozatgyilkos volt . Jelenleg két feleségének és négy gyermekének megölése miatt rá kiszabott életfogytiglani börtönbüntetését tölti. Elfogására akkor került sor, mikor lánya és volt szerelme, Ágnes beismerte, hogy legalább öt gyilkosságban ő is részt vett. Régebben pap volt. A belga sajtóban „Vader blauwbaard” („Kékszakáll Atya”), a magyar sajtóban Pándy atya néven emlegették.

Pándy első feleségét, Sőrés Ilonát 1957-ben ismerte meg. A kommunizmus térnyerésével egy időben Magyarországról Belgiumba költöztek. Ágnes lányuk egy évvel később, két fiuk, Dániel és Zoltán pedig 1961-ben illetve 1966-ban születtek. Mikor egy évvel később Pándy hűtlenséggel vádolta meg Ilonát, elváltak. Ilona elhagyta a lakást, és magával vitte két fiát, de lányát, aki nem sokkal ezt követően vérfertőzés áldozata lett, az apánál hagyta. (...)

Az 1970-es évek elején társkereső ügynökségeken keresztül más nőkkel is elkezdett randevúzni, akiknek gyakran álnevet és nem valódi foglalkozást adott meg. Hirdetéseiben gyakran emlegetett európai nászutat. Az évtized végén ismét elment Magyarországra, ahol második feleségével, Fintor Edittel találkozott. Ő házas asszony volt, három gyermek édesanyja. A három lány Tünde, Tímea és Andrea volt. Pándy elcsábította az asszonyt, s volt férje szerint lényegében megszöktette Belgiumba.

Az eltűnések 1986-ban kezdődtek, ekkor első felesége, Edit és az akkor 13 éves gyermeke, Andrea tűnt el. Pándy azt mondta Edit szerelmének, hogy Németországba mentek. 1988-ban volt felesége és fia tűnt el. Pándy először azt mondta, hogy Franciaországba, később hogy Dél-Amerikába utaztak. Végül miután Ágnest gyermekeivel elküldte nyaralni, Tündének is nyoma veszett. Pándy azt mondta, kidobta őt a házából.

Ágnes 1997 novemberében tört meg. A rendőrségen beismerte, hogy részese volt eltűnt rokonainak meggyilkolásában. Állítása szerint egyedül ő felelős édesanyja meggyilkolásáért, és részt vett Dániel, Zoltán és Andrea kivégzésében is. (Tünde esetét nem említette.) Két esetben le is írta, hogy történtek az események. Egy marokfegyverrel lelőtték az áldozatot, majd egy tompa tárggyal a fejét ütötték. A holttesteket ezt követően az alagsorban savba áztatták, részben pedig a helyi mészárszékre vitték.

1984-ben Pándy megpróbált vérfertőző kapcsolatot létesíteni mostohalányával, Tímeával is. Ágnes Tímeát féltékenységből megpróbálta úgy agyonverni, ahogy ezt a többiekkel tették, de megijedt. Tímea elhagyta a házat, és hamarosan Kanadába emigrált.

Pándyt 1997. október 16-án, azon a napon tartóztatták le, mikor egy másik belga sorozatgyilkos, Marc Dutroux bűnösségét kimondták. Az eset világszerte médiaérdeklődést váltott ki, főleg mikor Pándy pléhpofával fogadta az ítéletet. Pándyt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Mikor betöltötte 80. életévét, a börtön illetékesei elkezdtek intézkedni, hogy öregek otthonába szállítsák.

Bővebben még

http://www.sorozatgyilkosok.hu/Pandy/kepek/agnes3.jpg

"Az utolsó gyilkosság után három évvel a bűntárs leány jelentkezik a rendőrségen, ám apja bolondnak titulálja, és ezzel négy újabb évre elhessegeti a nyomozókat. Aztán persze teljes erővel nyomoznak Belgiumban, Magyarországon, Kanadában és Ausztriában. Minden kellék megvan egy horrorfilmhez, ám az élet ismét fordulatosabb, mint a legvadabb forgatókönyv. Nincs ugyanis meg minden kellék a bűnsorozat feltárásához. Amit tudni, azt csak abból, hogy a leány a hatodik gyilkosság után kilenc évvel részletes beismerő vallomást tesz, elismerve, hogy édesanyját és nevelőanyját, valamint egyik édestestvérét ő ölte meg. Terhelő vallomást tesz apjára, aki két nevelt lányát és egyik édesfiát végezte ki. Ám tárgyi bizonyíték szinte semmi, a bűnper kimenetele teljesen bizonytalan. Sőt fizikai nyomuk az áldozatoknak sincs. A hat (négy nő, két férfi) holttestet – megint csak a lány szerint – ipari sósavban feloldották, a maradványok egy részét pedig az egyik brüsszeli vágóhíd mócsingtengerébe dobva tüntették el.

A jókora székesegyházra emlékeztető brüsszeli Igazságügyi Palota sokat látott klasszicista kulisszái között 2002. február 18-án kezdődött Pándy András és Pándy Ágnes büntetőpere. Tizenkét egyszerű brüsszeli polgárnak kell eldöntenie, hogy mennyi igaz a vádiratból kikerekedő rémtörténetből. Három-négy hetük van erre, és ha bűnösnek találják a 75 éves apát, valamint 44 esztendős leányát, akkor a vádlottak életfogytiglani börtönt kaphatnak. A szadista, gyermekeket rabló kéjgyilkos Marc Dutroux párhuzamosan folyó ügye mellett a „magyar lelkészként” emlegetett Pándy András belga–magyar kettős állampolgár pere a belga igazságszolgáltatás legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye. Ha a mindent makacsul tagadó Pándy tényleg bűnös, akkor bekerül a németalföldi királyság bűnügyi múzeumába: ő az első belgiumi sorozatgyilkos családirtó.

A történet „krimi”-része Ágnes vallomása szerint 1985. június 23-án kezdődött. A vádirat lényege végig Ágnes közléseire épül. Az első vádpont gyilkossági kísérlettel vádolja Ágnest, és vérfertőzéssel Pándy Andrást. Ágnes a szobájába hívja mostohatestvérét, Pándy (eredeti nevén Könczöl) Tímeát, „gyere csak, pénzt találtam a tapéta alatt”. Tímea odahajol, hogy közelebbről megnézze, de szerencséjére észreveszi, hogy Ágnes már ütésre emeli a vasrudat. Kiszalad, másnap feljelentést tesz a rendőrségen, harmadnap visszavonja, és tizenöt éven át hallgat. Otthonról előbb egy másik Brüsszel melletti elővárosba, Vilvoorde-ba költözik, 1986-ban már egészen Kanadáig menekül. Ott névházasságot köt egy nagybátyjával, de végül hazamegy Magyarországra, ma is ott él. Pándy András és Ágnes többször is Kanadába utazik, de nem találják meg Tímeát. Valószínűleg ennek köszönheti, hogy még él. Azért kellett volna meghalnia, mert élő bizonyíték arra, hogy nevelőapja megerőszakolta, így született 1984 novemberében Márk. A DNS-vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy Márk apja Pándy András. A gyilkossági kísérlet vádját a sértett Tímea már 1999 tavaszán, magyarországi kihallgatásán alátámasztotta, így nem csak Ágnes önmaga ellen is tett vallomása az egyetlen bizonyíték Pándy bűnösségére e vádpontban.

Amikor Tímea Kanadába menekül, már tudja vagy sejti, hogy nincs kegyelem. Talán ezért nem vall sem nevelőapja, sem mostohanővére ellen. De az is lehet, hogy konkrétan nem tudja, mi történt 1986. július 31-én. Ágnes vallomása szerint apja ekkor már szabadulni akar második feleségétől, Fintor Edittől. Azért, mert az aszszony nehezményezte, hogy férje saját és nevelt lányaival egyaránt folyamatos szexuális kapcsolatban áll. Vagy lelki, vagy fizikai erőszakkal veszi rá őket vérfertőző kapcsolatra. Első „szeretőjét”, egyben legidősebb lányát, Ágnest több tucatszor megerőszakolja, és teljesen az uralma alá hajtja. Ráveszi, hogy ölje meg mostohaanyját. Előbb azonban arra kényszerítik Fintor Editet: írjon egy levelet, amelyben közli a férjével, hogy elhagyja, és az egyik gyerekkel, Andreával (eredeti nevén Ágh Zsuzsanna) Németországba költöznek. Ágnes július utolsó napján kalapáccsal fejbe veri és megöli Fintor Editet, majd apja átveszi a kalapácsot, és Andrea fejét veri szét.

http://www.sorozatgyilkosok.hu/Pandy/kepek/family.jpg

A holttesteket feltrancsírozzák, majd Cleanest márkájú sósavas tisztítószerrel feloldják egy bádogteknőben. Az igazságügyi szakértők szerint ilyen módon lehetséges a nyomok teljes eltüntetése – főleg, ha a vizsgálat tíz évvel a cselekmény után történik.

1988. március 9-én az apa és leánya vásárol egy karabélyt. Tizenegy nappal később Pándy különélő első feleségének lakására mennek. Ott Ágnes fejbe lövi édesanyját és egyik édes testvérét, Dánielt. A holttesteket feldarabolják, sósavazzák, majd a nagyobb darabokat az egyik vágóhídra viszik, és ott tüntetik el az állati csont- és mócsingtárolóban. Újabb két hét múlva Pándy fejbe lövi másik fiát, Zoltánt. A holttesttől a már begyakorolt módon szabadulnak meg.

Az öt, közösen végrehajtott gyilkosság után Ágnes „boldogan” él élettársává lett édesapjával. Elnézi, hogy apja többször megerőszakolja egy másik nevelt lányát, az akkor tizenhét esztendős Tündét is. (Eredeti neve Ágh Anikó, Fintor leánya, Zsuzsanna húga.) 1989. nyarán Ágnes a tengerparton nyaral. Amikor hazajön, sehol nem találja Tündét. Kimegy a garázsba, és látja, hogy jelentősen megcsappant a sósavkészlet. Ebből arra következtet, hogy apja megölte és eltüntette Tündét. De csak három évvel később, 1992. januárjában megy be az egyik brüsszeli kerületi rendőrkapitányságra, hogy bejelentse rokonai eltűnését, és feljelentse apját vérfertőzésért. A rendőrök kimennek Pándy lakására, az apa sajnálkozva elmondja, hogy lánya egy szekta hatása alá került és megbolondult, rémálmai vannak és sokat fantáziál. Mivel senki más nem keresi az eltűnteket, és se holttest, se nyom, a feljelentést irattárba süllyesztik.

1996. májusában azonban a brüsszeli nyomozók a magyar rendőrségtől olyan értesüléseket kapnak, ami felkelti a gyanújukat. A vizsgálat újraindul, de csak másfél év múlva kezdődnek meg Pándy lakásain a házkutatások. Ekkor azonban már gyanúsítottként kezelik, és 1997. október 17-én letartóztatják. Öt nappal később találják meg az egyik lakáson a sósavas flakonokat.

Ágnest többször kihallgatják. A nyomozást egy brüsszeli sztárrendőr vezeti. Ágnes elé tárja az addig feltárt tárgyi és logikai összefüggéseket, majd megkérdezi a lányt. – Mit gondol, miért maradt életben? És meddig él még, ha apja ismét szabadlábra kerül. Menjen, igyon meg egy kávét és gondolkozzon. A rendőr minap elmesélte: félt, hogy a kihallgatásról elengedett lány sosem jön vissza a kávéházból. De Ágnes visszajött, és 1997. november huszadikán megkezdte részletes, feltáró, töredelmes beismerő vallomását, elismerve saját gyilkosságait, és ismertetve az apja által elkövetett emberöléseket. Ám sem Belgiumban, sem Magyarországon nem találnak döntő tárgyi bizonyítékokat.

Pándy mindent következetesen tagad. Szerinte az egész történetet amúgy is zavaros fejű lánya találta ki a rendőrök segítségével. A sósavat háztartási takarításra és fertőtlenítésre használták. Arra nem ad magyarázatot, hogy miért vettek puskát. Első felesége még Zoltán születése előtt elköltözött tőle, a második pedig szintén szabad akaratából hagyta faképnél.

A Pándyt valószínűleg legjobban ismerő belgiumi magyar társaságban elmondták: az évtizedeken át tartó közeli baráti kapcsolat és a rendszeres családi összejárások során soha semmilyen gyanús jelet nem tapasztaltak. Az 1957-ben Svájcon keresztül Belgiumba emigráló református segédlelkész – miután megtanult flamandul – normálisan dolgozott, majd lelkész lett a nem túl nagy belgiumi magyar kálvinista gyülekezetben. Egyébként Csapon született, 1927. június elsején. Debrecenben tanult református teológiát, nem tudni pontosan, hogy megszerezte-e az oklevelet. A két évvel fiatalabb Sores Ilonával 1956-ban házasodtak össze, együtt érkeztek Belgiumba, és 1958. január 28-án született Ágnes lányuk. Majd még két fiuk. 1967. november huszadikán azonban elváltak. Pándy apróhirdetés útján ismerkedett meg az akkor már kétszeresen elvált Fintor Edittel, akit 1979. március hetedikén vezetett oltár elé. A kettős család azonban a kívülállók számára normálisan élt, anyagilag is szépen gyarapodtak.

http://www.sorozatgyilkosok.hu/Pandy/kepek/pandy4.jpg

Az ismerősök szerint Pándy mindig akaratos volt, szerette „napóleoni” testtartásban fényképeztetni magát. Makacs vitapartner volt, családtagjait keményen kézben tartotta, de legfeljebb szavakban mutatott erőszakos hajlamot. Legközelebbi ismerőse, aki a peranyagot is nagyon jól ismeri, elmondta: – Nem akartam elhinni semmi rosszat róla, hát még ilyesmit. Most már azonban biztos vagyok benne, hogy megtette, amivel vádolják.

Ágnes szerint apja hidegen kegyetlen, csöndesen erőszakos ember. Feljogosítva érzi magát arra, hogy bármit megtegyen, amit akar. Nagyon ért a befolyásoláshoz, megtévesztéshez. A gyilkosságokat azért tervelte ki, hogy szexuális kicsapongásai titokban maradjanak. Sem az erőszak áldozatai, a nők, sem azok közvetett tanúi, a fiúk nem maradhattak életben. Tímeát legalább ötször próbálták meg eltenni láb alól.

Az ügyet ismerő brüsszeli rendőrök elmondták: biztosak abban, hogy Ágnes vallomása igaz. Nem csoda, hogy Pándynak éveken át sikerült titokban tartania családtagjai eltűnését. A belgiumi életformában, különösen egy emigráns lelkész iránt, nemigen érdeklődnek sem a szomszédok, sem a hatóságok. Pándy mindig elintézte a formaságokat, a papírjai rendben voltak, az eltűnéseket hosszú éveken át nem jelentette senki. Ágnes vallomása nélkül nagyon nehezen lehetett volna bármit is kinyomozni. A vallomás azonban zárt logikai láncban, közvetett bizonyítékokkal alátámasztva, jogilag is igazolható.

A per két nagy kérdése dönti el, merre fordul az ügy. Ha Pándy megtörik, és legalább részben elismer valamit Ágnes vallomásából, akkor az ügy gyorsan lezárható lesz. Ám ez nem valószínű. Könnyen megtörténhet viszont az ellenkező fordulat: a lelkileg-szellemileg kimerült Ágnes, a bíróság előtt ismét találkozva apjával, visszavonja vallomásait. Ebben az esetben a vád egész építménye megroppan, és az esküdteknek közvetett, vitatott bizonyítékok alapján kell dönteniük Belgium egyik legérdekesebb bűnperében. De még Ágnes vallomásával együtt is nehéz dolguk lesz.

A délutáni ülésen Pándy Ágnes a bíró aprólékos kérdéseire válaszolva egyre elfúlóbb, könnyekkel küszködő hangon idézte fel a gyilkosságokat. Miután Timea megölése a vasrúddal nem sikerült, Pándy András, Ágnes apja karabélyt vett és a két feleséget valamint a négy gyereket már azzal ölték meg. Elmondta, hogy édesanyját és Dániel öccsét ő lőtte fejbe közvetlen közelről az apja által pontosan kidolgozott terv szerint. Zoltán öccsét viszont, majd apja második feleségét, Fintor Editet és annak Andrea nevű lányát az apja lőtte le. Utána viszont ő is segédkezett a pincében a holttestek feldarabolásában és a maró savfürdőben való feloldásában. A holttestek megmaradt darabjait műanyag zacskókba csomagolva, Anderlecht közeli vágóhídja mellett dobták el. Ágnes mindezt úgy adta elő, hogy apját mindvégig csak Pándynak vagy P-nek nevezte. Vallomása szerint apja már az ő serdülőkorában megkezdte az ő "beavatását" a nemi életbe, 21 éves korától pedig erőszakkal magáévá tette. Ágnes állítólag közölte vele, hogy ő nem kívánja ezt a nemi életet, de nem volt elég ereje ellenállni. A másodrendű vádlott úgy állította be az iszonyú családi gyilkosságsorozatot, hogy ő mindvégig abszolút tekintélyuralmat gyakorló apja szinte megbűvölt eszköze volt. Pándy minden újabb gyilkosságot az illető családtag módszeres leszólásával, pocskondiázásával készített elő lelkileg, utána pedig részletesen kidolgozta megölésének terveit: az első két gyilkosságnál Ágnes húzta meg a ravaszt, a továbbiaknál pedig - Ágnes szerint - ő maga. Az elsőrendű vádlott, Pándy András rezzenéstelen arccal hallgatta végig a többórás kihallgatást, a hat gyilkosságért őt vádoló lányát.

2002. február elején a magyar nyomozók is tanúvallomást tettek Belgiumban a magyar származású Pándy András ügyében. A segédlelkész ügyét a legtöbb európai lap tárgyalta tavasszal, a férfi ugyanis lányával mint bűntárssal brutális kegyetlenséggel megölte hat hozzátartozóját, majd holttestüket savval tüntette el, több feldarabolt testrészt pedig nejlonzacskókba téve távolított el.

http://www.sorozatgyilkosok.hu/Pandy/kepek/pandy9.jpg

A több hétig tartó perben a 75 éves Pándy András kenetteljes hangon és következetesen tagadott, azt állította, hogy rokonai elhagyták őt, és majd biztosan előkerülnek. Saját védőbeszédében posztmodern kori boszorkányüldözésnek nevezte saját ügyét. Azt kérdezte: "Láttak-e már olyat a bűnözés történetében, hogy hat gyilkosságot követnek el, de egyetlen holttest sem kerül elő? Csupán egyetlen test, a leuveni halottasházban, amelynek se feje, se keze, se lába nincs” – magyarázta, de a jelek szerint ezzel nem hatotta meg a bírákat.

A belga pedofillánc fejének tartott Marc Dutroux után nyomozva került a rendőrség látókörébe Pándy is. A nyugdíjas vallástanárt még 1997. október 16-án tartóztatták le. Legidősebb lányával, Ágnessel volt igen szoros kapcsolata, vérfertőző viszonyt folytatott vele, és állítólag gyilkosságaikat is azért követték el, hogy viszonyuknak ne maradhasson tanúja. Lánya, Ágnes bevallotta, hogy ő 1985 és 1989 között apja biztatására részt vett öt családtagjának lemészárlásában, sőt édesanyját sajátkezűleg ölte meg. A további négy áldozat: édestestvérei, Dániel és Zoltán, valamint féltestvérei, Andrea és Tünde.

A holttesteket apjával együtt feldarabolták, s a ház pincéjében savban oldották fel. A megmaradtakat a közeli vágóhídra vitték műanyag zsákokban. A per során Pándy lányát megtévesztett, elmeháborodott emberként írta le, aki egy szekta agymosásának áldozata, és ezért vádolja őt és magát is.

Bár a brutális gyilkosságokra Ágnes tanúvallomásán kívül nem volt komoly bizonyíték, a brüszszeli büntetőbíróság esküdtszéke március 6-án, többhetes tárgyalás után bűnösnek találta a 75 éves férfit. A szörnyű családirtást csak bűntársa és egyben legidősebb leánya, Ágnes ismerte el, akit öt családtag meggyilkolásában való részességéért a bíróság húszévi szabadságvesztésre ítélt.

Pándy András ügyvédje az ítélethirdetés után azonnal fellebbezést nyújtott be, amit aztán nyáron visszautasítottak. Védője jelezte, hogy nem adják fel a harcot, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, Strasbourgban fellebbeznek.

Közben a segédlelkész fia, Pándy András Áron, aki szerencsétlenségére vele nevelkedett, nyáron házi őrizetbe került, ugyanis a brüsszeli ügyészség szerint többször is megesküdött, hogy folytatni fogja apja művét.

Nem tudták bizonyítani, hogy tiltott szervkereskedelemben vett volna részt Semmi nem utal arra, hogy Pándy András tiltott szervkereskedelemben vett volna részt. Ezzel fűzte le a brüsszeli ügyészség – talán végérvényesen – a 77 éves, életfogytiglani börtönbüntetését töltő belgiumi magyar segédlelkész dossziéját. Pándyt két és fél éve ítélték el, lányával, Ágnessel együtt. Két felesége, továbbá két saját és két nevelt gyermeke meggyilkolásában, valamint emberölési kísérletben, vérfertőzésben és nemi erőszakban találták bűnösnek. Megállapították, hogy előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, aljas indokból végzett áldozataival, akiknek teteme nem került elő, muníciót adva a védelemnek.

A több mint tíz évig húzódó ügy már épp nyugvópontra került, amikor tavaly decemberben előkerült Pándy egyik volt szomszédja, aki azt állította: az idős segédlelkész szervkereskedelemben is részt vett. Állítása szerint Pándy molenbeeki házában trancsírozta fel Németországban elrabolt afrikai bevándorlók tetemét. A brüsszeli igazságszolgáltatás ugyan kezdettől fogva kételkedett ezen állítás igazságtartalmában, de formai okokból már egyébként is újra nyitották a dossziét, ezért ezt is kivizsgálták.

http://www.origo.hu/i/0203/20020306pandy.jpg

Nos remélem kielégítettem a kíváncsiságotokat! Legközelebbi viszont látásra! :3

7 megjegyzés:

  1. Nos az első dolog amit rögtön eszembe jutott olvasás közben az megint csak a szokásos: tehát adott egy aberrált barom aki a pap kosztüm mögé rejtőzik és csinál mindenféle mocskos dolgot-.-
    Komolyan mondom én a rendőrség helyében letartóztatnám az összes csuhás köcsögöt mert ha éppen nem pedofilok akkor valami sokkal durvább dolgot művelnek...

    Amúgy ha ilyen faszán kijött a lányával miért nem mondták el az egész családnak hogy kefélnek és akkor megkímélhették volna magukat a gyilkosságtól :S
    Jó tudom én hogy pap volt és rontott volna a renoméján ha kiderül a vérfertőzés,de ez a mészárlás kemény volt ráadásul a saját ivadékait megölni :-O

    VálaszTörlés
  2. -Skinny:

    De hát tudod, hogy mindig ez van :Đ

    Hát nem tudom szerintem kibaszott beteg volt, tök mindegy mi lett volna az ok egyszer elkezdte volna az ölést ígyis-úgyis.

    VálaszTörlés
  3. Eleve elmebeteg volt, szerintem nem csak a titoktartás vezetett a gyilkosságokhoz.

    Köszi Káin! :)

    VálaszTörlés
  4. Te jó ég és még hány ilyen rohangálhat a világban..

    VálaszTörlés
  5. -Kallisto:

    Ugyan ez a véleményem.

    -Eszter:

    Jaja, meg hány ilyen van hatalmi posztokon...

    VálaszTörlés
  6. Apuci vérfertőzött kislánya meg akarja ölni apuci másik kislányát, mert apuci szemet vetetett rá. Jó kis család. :-S
    És így halt meg 6 ember.:(

    VálaszTörlés
  7. Ja nagyon brutál... undorító

    (Ká)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: