2010. szeptember 6., hétfő

Káin: Illatok és ösztönök

http://media.ebaumsworld.com/picture/krooft/Japaneseanime.png

Mivel volt film és játékajánló is, ma egy érdekes dologról fogok írni nektek. Én észrevettem azt, hogy a parfümök és a dezodorok mögött van egy olyan illat, ami mindenkinél más és más. Ez nem izzadság sem pedig ehhez hasonló dolog, hanem az emberek saját illata. Biztos volt olyan veletek, hogy bementetek valakinek a lakásába és éreztetek egy olyan illatot ami az embert jellemezte. Sőt ez az illat szexnél és párválasztásnál is meghatározó dolog. Azt hittem én vagyok barom, de egy kisebb kutakodás utána a neten érdekes dolgot találtam.

Már a régi görögök fölismerték, hogy a szag nem más, mint füst vagy pára, esetleg e kettő keveréke. Minden embernek megvan a maga jellegzetes szaga, sőt még egyes népeknek is. A 18. századi indiaiak szimatolással meg tudták különböztetni a hollandokat és az angolokat, igaz, mindkettőjüket büdösnek találták. A múlt századi grönlandi eszkimók halolaj szagukról híresültek el, a kozákokról pedig azt írták, hogy a sok lovaglás és a vegetáriánus étrend miatt szintén messziről szaglanak.

KISZAGOLJUK EGYMÁS GÉNÁLLOMÁNYÁT

http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:7Ns4Rri-P2tSSM:http://i2.photobucket.com/albums/y43/nmrfxxr/5797ff8b.jpg&t=1

Nos én személy szerint utálom az olyan témákat amikben az embert ösztönös és állatias lényként állítanak be, de sajnos nagyon is jellemzőek ránk az anyagi világ mellékhatásai, mert sajna mi is húsból vagyunk mint a többi másik élőlény a földön. Ez a szagokkal való viszonyokban is megmutatkozik, erről talált cikkek összességét és saját véleményemet is leírom most nektek.

Volt egy német kísérlet , amiben a szagok emberekre gyakorolt hatását kutatták. A résztvevők a félelem okozta izzadságot érezve visszafogottabbaknak és félénkebbeknek mutatkoztak.

Miután megszagolták a félelem keltette izzadságmintákat, a kísérlet résztvevőinek viselkedése három területen változott meg. Egy kérdőíven azt állították, hogy ők maguk félénkebbnek érezték magukat az izzadság észlelése után, mint előtte. Kártyázásnál pedig visszafogottabb viselkedést tanúsítottak, mintha biztosra mennének. A funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat pedig az agyban is kimutatott változásokat. Nem csupán a szagokért felelős területek aktiválódtak, hanem az érzelmi változásokért és az emlékezésért felelős régiók is.

Az ember testszaga sok mindentől függ - többek közt attól, mikor zuhanyozott utoljára, mennyire izzadós, vagy hogy például evett-e fokhagymát. Ezen kívül a kor, a nem és a genetika is szerepet játszik benne. Minél közelebbi rokona egymásnak két ember, annál inkább hasonlít a testszaguk. Az is érdekes megfigyelés, hogy valószínűleg az ember érzelmi állapota is hatással van testszagára. Az állatok is kommunikálnak testszaguk segítségével - ezt legjobban a párkeresés szemlélteti. De vészhelyzetben is megbízhatnak a szagjelzésekben. A zebracsordának például csak a szélső tagjai látják az őket fenyegető oroszlánt, a szag-kommunikáció által azonban az egész csorda értesül a veszélyről. Azt egyelőre nem tudni, mennyire hatnak az ember esetében ezek a mechanizmusok, de mindenesetre úgy tűnik, hogy sokkal erősebben befolyásolja életünket a szaglás, mint eddig sejtettük .

Számos kutatás szerint a szerelemért, a szimpátiáért az orr az első számú felelős. Van az agyalapban egy apró szerv, amely az illatok hatására különböző hormonokat termel, és még az előtt gyengéd (vagy éppen ellenkező) érzelmek keletkeznek valaki iránt, hogy az tudatossá válna.

A sokféle illatszer elfedi a saját illatot. Ha az igazit keressük, bízzuk magunkat orrunkra, azt válasszuk ki, akinek a természetes illata a legjobban tetszik. Az is tény, hogy a szexuálisan aktív test sajátos kémiai anyagokat bocsát ki. És ez a legegyedibb illat, amivel hatni lehet az ellenkező neműekre. Azaz a legizgatóbb mégis csak az lesz, aki gyakran áldoz a testi szerelemnek.

Az állatok illatukkal csalogatják társukat, de némely növény is csábít illatanyagaival. Az átlagos szagérzékkel rendelkező ember állítólag 10 000-féle szagot tud megkülönböztetni. Ezek jó része alkalmas arra, hogy szexuális csáberőként hasson. Vannak illatok, amelyek ellazítanak, növelik a boldogságérzetet, hatásukra megnövekszik a libidó, a testben melegség árad szét. Egy jól megválasztott illattal felkorbácsolható a vágy.

PÁRVÁLASZTÁS

http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ73XSUSs9xrFkW-c1a1Fbu6C9G6CHDx9R7amvDzHCimjfhu18&t=1&usg=__TIBLzKHnHxizMEe8noYRuGmhV3w=

Érdekes hogy a párválasztásnál a legdominálóbb szervünk nem más mint az orr, itt nem a szexre gondolok hanem a hosszútávú kapcsolatokra. Bár szaglásunk nem olyan mint régen, elcsökevényesedett és eltompult, de a szaglóhámunk még mindig agyunk legősibb részével van kapcsolatban, ezért van az hogy bizonyos illatok azonnal egy emléket vagy érzelmet váltanak ki belőlünk.

Az emberek testszaga kb. úgy funkcionálnak mint az ujjlenyomatok, a férfiak testszaga pl jó hatással van a nők menstruációs ciklusára, az izzadság feromonjai pedig nyugtató hatással vannak az ellenkező nemre. Ezeket a feromonokat sehogy sem lehet elnyomni a parfümöt és a dezodort is túlélik.

Érdekes hogy az embereknek más és más illat szexi. Van akinek egy ember szaga elviselhetetlen bűz, (nem izzadság stb) de az más számára irtó szexi. Érdekes hogy azon emberek illatát tartjuk érdekesnek kiknek immunrendszere a miénktől eltérő.

„Sokszor a szavaknál is gyorsabban békít egy kiadós ölelés, miközben magadba szívod a párod illatát.” – állítja dr. Ian Kerner szexuálterapeuta. A legfrissebb felmérések szerint egy 20 másodperces ölelkezés oxitocin hormont szabadít fel a szervezetben, amitől még erősebb kötődést érzünk a másik iránt. Ölelkezés után masszírozzuk meg a nyakunkat és a csuklónkat, így csökkenthetjük a veszekedés okozta stresszt. Levezetésnek pedig jöhet egy kis szex.

A tudományos vizsgálatok szerint a nők „megérzik”, hogy kiből lesz jó férj. Az elmélet szerint a különböző genetikai lenyomattal rendelkező férfiak és nők vonzódnak egymás illatához. Hogyan állapíthatod meg, hogy valóban összeilletek? Ha az alábbiak illatát vonzónak találod.

• Az ágyneműje
• A bőre parfüm nélkül
• A lehelete fogmosás előtt
• A baseball sapkája
• A teste edzés után

Az illatok azonnal érzéseket váltanak ki belőlünk, magyarázza Terry Molnar. Az agy rögzíti ezeket és egy emlékképpel kapcsolja össze – tehát minden egyes alkalommal, amikor ismerős illatot érzünk, egy megtörtént eseményt idézünk fel. A felmérések szerint egyes illatokkal könnyen lázba hozhatjuk partnerünket. Te is letesztelheted, ha olyan parfümöket választasz, amiben ezek valamelyikét megtalálod:

• Fánk
• Levendula
• Sütőtökös pite
• Édesgyökér

CSÓK

http://jwherring.com/TOWM/wp-content/uploads/2009/06/shokotancateater.jpg

A csók, ha hiszitek ha nem a szagolgatásból fejlődött ki. A kutatók azt is meglátták, hogy csókolózás közben: amfetamin, ópiumszármazékok, feniletilamin, endorfin és oxitocin szabadul fel szervezetünkben, így felér kb. egy drogozással. Ezek a vegyületek közül párat a csoki is tartalmaz, ezért szeretik sokan.

INTERJÚ EGY ILLATOLÓGUSSAL

- Az otthon illata, egy nő illata, ezeket a megfogalmazásokat használjuk ugyan, de, nem igen ismerjük azonban a jelentőségét. Mennyire fontos érzékszervünk az orr?

- Képzeljük el a világot illatok nélkül! Azt könnyű elképzelni, hogy nem látsz, mert egyszerűen csak behunyod a szemed. Nem ugyanazt érzed, mintha soha nem láttál volna semmit, de mégis lesz valamilyen képzeted róla. Az illatok nélküli világot lehetetlen elképzelni. Ennek az az oka, hogy míg a vizuális ingerek nagyon gyorsan tudatossá válnak, az illatokról érkező információk az agy másik részén kötnek ki: az agy tudattalan felében. Sokkal nagyobb hatása is van ránk, mint a tudatosan feldolgozott információknak. Abban tehát, hogy a tudatunkkal tapasztaltakon kívül milyen dolgokat fogunk fel még a világból, abban rendkívül nagy szerepe van a szaglásunknak.

Tudjuk azt is, hogy az orrfaktorikus idegnek közvetlen csatlakozása van a limbikus rendszerhez, azaz az agytörzshöz. Itt pedig olyan érzésekkel kapcsolódik össze, mint a gyermek és az anya kapcsolata, vagy bármilyen más társas kötődés, elfogadás vagy elutasítás. Nagyon gyorsan, erősen, szorosan és mélyen összekapcsolódik. Ennek az erős bevésődésnek az az oka, hogy nagyon-nagyon régen a szaglás az ízleléssel együtt elsősorban az élelmiszerekhez kötődött: a romlott, rothadt étel jelzésében volt nagyon jelentős szerepük, így a jó orr közvetlenül életet mentett. Az evolúciós fejlődés során persze az illatok érzékelése jelentősen romlott. Mi már összehasonlíthatatlanul rosszabbul érzékelünk, mint például a neandervölgyi ember, de még a középkorban is jobb lehetett az emberek szaglása, sőt, a természeti népeknek még ma is nagyságrendekkel kifinomultabb a szaglásuk, mint a mienk.

- Az érzések és az illat kapcsolódása okozza azt is, amikor egy-egy illatról történetek, emlékek jutnak eszünkbe?

- A szaglásunk pillanatok alatt képes évtizedeket vagy akár száz évet is átívelni. Én például emlékszem a dédnagymamám szobájában lévő tárgyak illatára, és ha ezekbe belebotlok valahol - márpedig miért ne lehetne ugyanaz az illat megtalálható valahol egészen máshol -, azonnal a dédnagymamám, az ő szobája, az ő tárgyai jutnak az eszembe. Az emlékezet és az illatok olyan erősen kötődnek egymáshoz, hogy sokszor tudatosan felidézhetetlen emlékeket hoz elő egy-egy illat. Azonnal megjelennek a már elfeledett emlékek, ha megérezzük a nagymama sütijének, az óvodának vagy a régi szerelmünknek az illatát.

- Sokszor hallani, hogy a másik ember illata fog meg valakit, abba szeret bele...

- Ez nagyon romantikus, és valóban így is van, de csak kevesen tudják, hogy az emberek saját illata mégis miből áll össze. A testünk felületén sok apró nyílás van, amely verejték és faggyú mirigyek kivezető nyílásai. Ezek közül a faggyúmirigyek választják ki az illatért felelős anyagokat: a zsírokat és a hozzájuk kapcsolódó szerves molekulákat. Ennek a két dolognak a keveréke egy nagyon vékony folyékony réteget képez a bőr teljes felületén. Mindez olyannyira vékony, hogy nem is érzékeljük. Összetétele pedig teljesen egyéni, ezért tudja beazonosítani például a kutya szaglásról az embereket.

- Annyira egyedi, mint az ujjlenyomat?

Igen. Azt is tudni kell, hogy erre a vékony rétegre baktérium-mikróba réteg telepszik, ami ezzel táplálkozik, és így bomlástermékek szabadulnak fel a bőrünkről.

- Ez az ember illata?

- Az éppen aktuális testillatot még ezen kívül befolyásolja az egyén egészségi állapota, a hormonális változások, a tudati állapot, mit evett aznap, kialudta-e magát, feszült vagy boldog. Akinek gyermeke van, az képes megkülönböztetni ezeket a hangulatokat, de talán még a szeretett ember illatában is megérezheti ezeket a változásokat. Én például egy idegenen is megérzem, hogy milyen fizikai állapotban van, és például azt, hogy fél-e. Életem legnagyobb tapasztalata, hogy mennyire keveset tudunk arról, hogy mennyire befolyásolják az illatok az életünket. Sokkal jobban, mint elképzelnénk.

- Kíváncsi vagyok egy példára.

- Senki nem gondolná, de egy üzleti tárgyalás kezdetét és kimenetelét befolyásolja a tárgyaló partner szagi információja. Az, hogy egy párkapcsolat nem fut-e zátonyra a kezdeti szimpátia ellenére, vagy éppen fordítva, a kezdeti ellenszenv ellenére nem csap-e át lángoló szenvedélybe, azt illatok is befolyásolják. Ezért szoktam azt tanácsolni, ha valakinek parfümöt ajánlok, hogy nagyon figyeljen oda az illatra, mert fegyverrel dolgozik.

- Ha a szaglás inkább érzelmi és tudat alatti folyamat, akkor sejtésem szerint a férfiak egy kicsit zöldfülűnek számíthatnak ezen a téren.

- A statisztikai adatok szerint a nőknek általánosságban valóban jobb a szaglásuk, mint a férfiaknak, mégis a legtöbb parfümkészítő, vagy kiváló orri képességekkel rendelkező ember férfi. Miért? Mert a parfümöket elsősorban nők számára készítik.

- De azért hat a férfiakra is az illat?

- Egy jó erotikus illat után egészen biztosan megfordul a férfiak nagy része. Vannak úgynevezett tépd le rólam, de azonnal parfümök, amelyet akárki teszi fel magára - feltéve, ha nem extrém módon üt el a bőrétől -, olyan egyértelmű üzenetet fogalmaz meg, amire a férfiak nem tudnak nem reagálni. Ha elmész egy szórakozóhelyre, az ott illatozó, különböző parfümöknek üzenetük van. A parfüm ugyanolyan része a nemi játéknak, mint minden más, csak sokkal erősebben hat.

- A férfiaknak szükségük van erre a játékra?

- Egy barátom már régóta lakott egy fiatal lány közelében, akit egyszerűen képtelen volt megkörnyékezni. Tőlem kért segítséget, és én ajánlottam is neki egy illatot. Természetesen bolondságnak tartotta, de megvette, használta, és két nap múlva csörgött a telefonom: a lány szóba állt vele, és órák hosszat beszélgettek. Persze tudom, hogy nem egyértelműen a parfüm hatása, hanem közrejátszott az is, hogy ő maga ellenállhatatlannak tartotta magát. Ennek ellenére tény, ha magam is azt a bizonyos parfümöt használom, akkor én is több pozitív visszajelzést kapok a hölgyektől.

- Úgy fogalmaztál, hogy az illatok fegyverként működnek. Mit kell feltétlenül tudni, ha valaki használni akarja, és helyesen szeretné bevetni őket?

- A parfümökkel rákeverünk az egyedi, hangulatfüggő testillatra valami szép konstrukciót. A normális testhőmérsékletünk általában melegebb, mint a környezet hőmérséklete, ezért a rajtunk lévő egyedi illat a parfümmel elkeveredve elkezd párologni. Tulajdonképpen ez az, amit érzünk, mert illatot csak akkor érzünk, ha az gáz halmazállapotú, azaz illékony. Egy parfüm illata tehát egyrészt keveredik a test sajátos illatával, másrészt mindig más: az összetevői ugyanis eltérő tulajdonságúak, így nem ugyanolyan körülmények között párolognak el a testfelületünkről. Ha tehát én magamra fújok egy 112 összetevőből álló parfümöt, annak a legillékonyabb része egyszer csak eltűnik belőle, és akkor már nem ugyanaz az illat van rajtam. Ezért művészi feladat parfümöt létrehozni, hiszen minden pillanatban egységet kell alkotnia az elkészült illatnak, akkor is, ha már a fele összetevő elpárolgott. A parfümök régen illóolajok voltak, mára azonban a modern parfümök szinte teljesen szintetikus molekulákat tartalmaznak, azaz a bennük érzett baracknak semmi köze a valódi barackhoz.

- Mik a tipikusan férfias illatok?

- Hosszú ideig a férfi parfümöket az jellemezte, hogy sokkal kevesebb időt és energiát fektettek az előállításukba, mint a női parfümök elkészítésébe. Ezért nem voltak annyira kifinomult kreációk. A több évtizeddel ezelőtti férfiillatok között volt egy - a nagyapáinkra jellemző - fenyőillat, egy bőr-illat, és voltak egészen harapós citrus illatok: a férfiak ezek közül választhattak. Csak nagyon kevés gyártó mert próbálkozni valamilyen édes-fűszeres férfiillattal. A modern férfi azonban nagyon gyors ütemben igyekszik behozni a nők előnyét az énközpontúság, a test-, egészség- és fiatalságközpontúság terén. Hihetetlen gyors ütemben jelennek meg az újabb és újabb férfi kozmetikumok. Ma a legnevesebb parfümkészítők nem is igazán jelölik meg, hogy egy-egy illat férfiak vagy nők számára készült, hiszen ez lényegében mindegy. Az számít, hogy a bőr illatával együtt milyen. Nekem van olyan karakteres idős hölgyismerősöm, aki Givenchy Gentleman parfümöt hord és illik is hozzá. Én magam pedig nagyon szeretem Laura Biagotti Laura illatát, ami egy nagyon kedves virágillat. Nem megyek persze ki vele az utcára, de nagyon jól tudok benne gondolkodni.

- Gondolkodáshoz hordod?

- Az illatok nemcsak a hangulatot, az agyi működést is nagyon erősen befolyásolják. Ezt mindenki sejti, hiszen vagy jól érzi magát egy-egy parfümtől, vagy nem. Én, ha azt akarom, hogy működjön az agyam, ezt használom. Nem véletlen, hogy ma már rengeteg funkcionális illatot találunk az üzletekben: relaxáló, felfrissítő illatpermetet, vagy habfürdőt. Ezek kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de ilyen irányba befolyásolják a hangulatunkat.

- A férfiak- és tegyük hozzá nyugodtan, hogy a nők is- ma leginkább a plakátok alapján keresnek illatot, mint ahogyan ruhát, telefont, autót is.

- Nem szabad elfogadni a marketinget, sőt, a parfümök világában a reklám és a marketing igen veszélyes. Persze a vállalatok nagyon sokat költenek rá, egy-egy új parfüm kibocsátási költségének 70 százaléka egészen biztosan a plakátokra és arra az arcra megy el, amivel reklámozni akarják.

- Meg is látszik, hiszen a parfümreklámokra majdnem kivétel nélkül jó ránézni.

- De nagyon sokszor tévednek. Elrontják a marketing szöveget - azt a néhány szót. Elronthatják a csomagolást is, előfordul, hogy az illat teljes mértékben üti a dobozt, amibe beleteszik. Még sikerparfümök esetében is megtörténik.

- Ha egy férfi nem ad különösképpen magára, eszébe sem jut illatszakértőhöz fordulni ezekben a kérdésekben...

- Akkor majd a szíve hölgye foglalkozik vele! De komolyra fordítva a szót, az élete során mindenkiben kialakul egy illatszimpátia. Ez egy olyan illatkör, amiben mozog. Ezért hiába tetszik meg neki elsőre egy ananászos, szexis női illat, ha az ő világa inkább a mély, gordonhangon megszólaló kakaóvajas illat, mondjuk szilvával. A tapasztalat azt mutatja, hogy bármennyire erőlködünk is, és próbálunk változtatni az egyéniségünkön, az illatokat mindig ugyanabból a körből választjuk ki. Lehet más a színe, más a neve, más a reklámszövege, akkor is ugyanazokat a hangulatokat keressük. Az előző példánál maradva, megtetszhet ezért első látásra egy új illatfajta, a kedvence mégis az lesz, ami végigkísérte az életét.

- Ezek szerint attól, hogy sokaknak tetszik egy illat, még nem biztos, hogy sokan hordják is?

- Az illatnak két célja van: tessen annak, aki hordja, és megfeleljen a világnak, aminek meg akarja mutatni. Ez a két cél pedig gyakran nem esik egybe. Persze csak a legelvetemültebbek választanak tudományos alapon parfümöt. Nyugaton azért már nem ritka, hogy egy nagyobb parfümériában az eladó nemcsak úgy néz ki, mint egy Ízisz papnő, hanem valóban ért is a parfümökhöz. A belépő vásárlóval elkezd foglalkozni és majd" negyedóra, félóra alatt talál két-három olyan parfümöt, ami tetszik a vásárlónak és az ő ismerőseinek, illik a bőre illatához, és megfelel arra a célra, amire használni szeretné. Ha illatszakértőhöz fordulunk, a döntésig akár egy-két nap is eltelhet, hiszen akkor érdemes végigvárni, amíg a parfüm összetevői eltávoznak a bőrről és kiderül, hogy valóban minden pillanatban tetszik-e az adott illat. Ugyanis csak ekkor érdemes kiadni rá pénzt, máskülönben a parfüm a piperepolcon fog porosodni.

- Mindennek ellenére nehezen tudom elképzelni, hogy ma bárki is órákon keresztül válogasson parfümöt magának...

- Pedig nem ennyire rossz a helyzet, engem is fel-felhívnak, akik tudják, hogy ezzel foglalkozom. Képzéseket is tartok parfümériában eladóknak. Egy-egy nagyobb üzlet már arra is teremt lehetőséget, hogy néhány órán keresztül ott vagyok, és 10-20 percig is foglalkozom egy-egy érdeklődő, kíváncsiskodó vásárlóval. Magyarországon nagyon kevés férfi veszi a bátorságot, hogy komoly szakértőtől kérjen tanácsot, inkább a bolti eladót kérdezik meg. Őszintén szólva, a parfümtanácsadás sokkal több, mint egy könnyed női népbutítás. Ez szakma. Én jelenleg 85 százalékos valószínűséggel meg tudom mondani egy embernek, hogy milyen illat, vagy illatok illenek hozzá, a személyiségéhez, a bőréhez.

- A parfümökön kívül azonban az élet más területein is szerepük lehet az illatoknak. Említetted, hogy a gondolkodásodat befolyásolja a viselt parfüm, elképzelhető, hogy a munkahely illata hatással van a cég vagy a vállalkozás teljesítményére?

- A válasz egyértelmű igen. Nem is igazán értem, hogy a nagyobb vállalatok miért nem kreáltatnak a cégre jellemző illatot, amit például az ügyfélszolgálatra belépő ügyfelek beazonosíthatnak a vállalattal. Természetesen nagyon kellemes és diszkrét illatot kell találni, ami tökéletes márkaazonosítóként szolgálna: az emberek még mielőtt tudatosan felismernék, már éreznék, hogy olyan helyen járnak, ahol elintézhetik a pénzügyeiket, vagy megvehetik a kedvenc ingüket. De nemcsak a munkahelynek, az otthonnak is jellemző illata van, bár ezt nem mindenki érzi. A saját illatainkhoz ugyanis hozzászokunk, rövid idő múlva már nem is érezzük a tisztaság vagy a parfüm illatát. Csak másnap a pulóveren vesszük észre a parfüm illatát, vagy egy-egy mozdulatnál örülünk meg a tusfürdő frissességének.

Parfüm hatása

http://www.shinyhealth.com/images/foot-odor11.jpg

Kutatók évek óta vizsgálják laboratóriumokban agyunk működését, és keresik a magyarázatot arra, hogyan befolyásolják az illatok idegrendszerünket és emlékezetünket. A parfüm erotikus kisugárzással ruház fel minket, akkor élhetünk vele, amikor akarunk. Pedig szakemberek szerint az igazság épp az ellenkezőjében rejlik: nem a parfümtől válik a nő erotikusan vonzóvá, hanem a nő változtatja erotikussá az illatot.

Férfi és nő közötti szerelmi kapcsolatban az illat különleges, csábító erővel bírhat, mivel mind időben, mind térben kiterjeszti jelenlétünket. Társunk akkor is érezheti illatunkat és gondolhat ránk, amikor fizikailag már eltávolodtunk tőle. Elegendő, hogy parfümünk jellegzetes és könnyen megjegyezhető legyen, például egy kellemes virág- vagy gyümölcsillat, és a gépezet beindul. Az első feledhetetlen szexuális élmény során illatunk erotikus kisugárzással töltődik fel, ami társunk emlékezetében a szexuális vággyal együtt raktározódik el.

Nemcsak egy parfüm illata rendelkezhet ezzel a tulajdonsággal, hanem egyéb kellemes illatok is, mint például a füstölő vagy a gyertya illata, melyeket az adott helyzetekben a romantika kellékeiként használtunk. Érzéki rituálék Különböző történelmi korokban számtalan illatosítási rituálé létezett - még ma is létezik -, mint a csábítás egyik eszköze. A Biblia megemlíti, hogy Eszter mirhaolajjal és illatos krémekkel kényeztette egy éven keresztül a bőrét, hogy az elég puha, bársonyos és illatos legyen Ahasvérus perzsa király elcsábításához.

Kleopátra szépségápolási trükkjeinek is szerves részét képezték a bódító illatok Caesar és Antonius meghódításának érdekében. A reneszánsz korban az alkimista Nostradamus és Cornelius Agrippa állítólag olyan parfümöt hoztak létre, amely képes volt szerelmet ébreszteni a kiszemelt áldozat szívében. Ezeknek az illatos csapdáknak a történelem során hasonló volt az összetételük: pézsma, ámbra, mézga, rózsa és madár vére, melyről azt feltételezték, hogy vonzza magához az emberi lelket, hiszen az maga is a vér kipárolgásából áll. Az időkkel változott a divat és az illatkeverékek, de a cél mindig ugyanaz maradt: elcsábítani szívünk választottját. Jóllehet a legmámorítóbb illat a meztelen bőr illata, kevesen vagyunk, akik nem folyamodunk illatosítási praktikákhoz, mielőtt a nagy bevetésre indulnánk. A nyugati kultúrák asszonya előregyártott, mások által elkészített illatot használ, de mást fúj magára, ha állásinterjúra megy, és megint mást, amikor hódítani szeretne.

http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:VQxSKm_orU3EgM:http://pix.motivatedphotos.com/2009/12/8/633958648114484650-SmellMyFinger.jpg&t=1

-Linkek a témában:

Egy vicces hangvéetlű cikk a kellemetlen alsófertálybeli szagokról :D

Érdekes kísérlet egerekkel


Ugyan erről cikk és videó

Interjú egy parfümőrrel

Értekezés a punci illatáról és annak hatásairól (kémia meg minden :Đ)

Remélem tetszett nektek a cikk, megszenvedtem vele, mondjuk azért írtam erről mert engem is érdekelt a titka. Rengeteg érdekes cikket linkeltem még, akit érdekel olvassa el, van köztük pár nagyon szórakoztató is! :3

http://www.nataliedee.com/030208/smell-like-cereal-and-look-like-mountain-dew.jpg

35 megjegyzés:

  1. Tetszik a cikk, szeretem ezt a témát. :)
    Azóta figyelek az illatokra, amióta olvastam Süskindtől a Parfümöt. Amúgy nem rajongok az emberi testszagért, ha egy kétes eredetű emberke jön velem szembe még a lélegzetemet is visszatartom. Ennél már csak a tömeg rosszabb, és mivel alacsony vagyok minden ember illatát megérzem.
    Olvastam valahol, hogy lehet olyan parfümöt készíttetni, ami az ember saját feromonjait tartalmazza, ami ezáltal erős vágykeltőként funkcionál, és az emberek így akarnak maguknak párt találni. A fogamzásgátló pedig erősen befolyásolja a nők illatát, olyan mintha megszüntetné azokat az illatanyagokat, amik felkelthetik a férfi figyelmét.
    Az eltérő génállományú ember illatát pedig azért tartjuk érdekesebbnek, jobbnak, mert tudat allatt tudjuk, hogy azzal erősebb, egészségesebb utódokat lehet létrehozni. Most hirtelen ennyi jutott eszembe. :)

    VálaszTörlés
  2. -Nikolaos:

    Hát azt nekem se ártana elolvasnom amúgy! :D

    Na ja, én sem arra gondolta,. hogy sexy egy csövest szagolgatni XD.

    Erről parfümről én is hallottam.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett nekem is a cikk. Régebben hallotam már erröl.. de most azért pontosabban utána olvashattam a a cikked által.:) Egyébként szerintem teljesen igy van ez az egész, mert nekemis valakinek vagy vonzó az illata, vagy kifejezetten visszataszító.
    Üdv: Bellaluba

    VálaszTörlés
  4. -Bellaluba:

    Üdv a blogon! :3

    Örülök, ha tetszett! ^_^ Kicsit féltem hogy senki sem fogja kommentelni mert nem fröcsög a vértől :Đ.

    VálaszTörlés
  5. Én mindég fontosnak tartottam a pasijaim illatát. A parfűmöt,a túlzott szagos arcszeszt meg dezodort kimondottan útálom pasikon.A tiptikus "férfias óceán-illatú"cuccosokat sem csipem.
    Lackónak (férjem, R.I.P.) a homlokának olyan illata volt mint a cukros piritott mandulának a karácsonyi vásárokon!
    Magamon az édeskés virágillatot, gyümölcsöset meg vANILIÁSAT SZERETEM. a bAHIÁS "amber" is nagyon finom.
    Hál Isten nem vagyok izzadós tipus....

    VálaszTörlés
  6. Köszi! :)

    Nekem a virág illatok jönnek be leginkább, az édes és pacsuli parfümöktől megfájdul a fejem és igyekszem is kerülni a kontaktust az ilyesmit használókkal.

    VálaszTörlés
  7. Tetszett a téma, tényleg érdekes volt. :)

    Rám pl. az jellemző, hogy hányingert kapok az izzadt emberektől, de az emberemhez meg tök szívesen bújok, ha izzadt. :D A hasa meg időnként tök vaníliaillatú. Nem tudom, miért, de imádom. :D

    Feromonos parfümöm volt egy időben (legalábbis állítólag volt benne az is) és működött is. A srác, akivel akkor kerülgettük egymást, említette, hogy majd megőrült attól az illattól. :D Vitatkoznak rajta, hogy mennyire etikus ilyet használni, hát sztem egyszer-kétszer belefér. :)

    VálaszTörlés
  8. Tényleg más témájú ez a cikk mint amit itt megszokhattunk,de ez egyáltalán nem gond mert így legalább változatos lesz a blog^^

    Arról a csicsás parfümről már én is hallottam,de ellene vagyok mert ezáltal akármelyik selejt ember manipulálhatja a másikat! Egyszer poénból ki lehet próbálni,de amúgy nem ajánlott...

    Sokszor előfordul velem hogy a gyerekkoromban használt orrszívó szagát érzem az orromban és nálam ez így néha-néha csak úgy előjön:D
    Akkor mindig rögtön visszaemlékszek azokra az időkre mikor még ilyen eszközöket használtam XD
    De vannak más illatok is amik rögtön előhozzák belőlem a Déjá vu érzést!

    VálaszTörlés
  9. Hm...pont a múltkor maradtam egyedül egy kicsit a nagypapámnál és beleszagoltam a az elhunyt nagymamám ékszeres dobozába...és pont ugyanolyan illata volt, mint régen.:) Jól esett egy kicsit emlékezni. =)

    Tetszett a cikk, máskor is jöhet ilyesmi!

    VálaszTörlés
  10. Skinny, ezek a mezei feromonos parfümök azért annyira nem lehetnek durvák. Legalábbis sztem olyan mennyiségben nincs benne feromon, hogy manipulatív legyen, inkább a placebohatás lehet erős. Tudod, hogy mit fújtál magadra, ezért magabiztosabb vagy, jobban ragyogsz és ezért tetszel másoknak. :)

    Közben eszembe jutott még olyan is, hogy pár éve, ha nagyon hiányzott az exem, akkor érezni véltem időnként az illatát csak úgy a semmiből. :-/

    Meg amikor kicsi voltam, és anyu összekeverte valahogy a kispárnákat, akkor mindig szaglás alapján kerestem ki a sajátomat. :D (Most is sokkal könnyebben alszom el, ha a saját kispárnám illatát érzem. :))

    VálaszTörlés
  11. Misantrophe Mandy:

    Jó hát én sem úgy értettem hogy katonai célokra is használni lehetne XD
    Csak ez akkor sem fair szerintem! A természet dolgaiba ne piszkáljanak már bele könyörgöm:D

    VálaszTörlés
  12. Hehe, most elképzeltem egy csapat katonát terepszínű ruhában, csini pumpás parfümös üveggel... xD

    (Remélem, nem írom duplán, az előbb nem küldte el ez a kaki...)

    VálaszTörlés
  13. ...hmm én megőrülök a párom illatáért..mindenkinek megvan a saját illata..férfiaknak és nőknek is..

    régebben rengeteg édességet ettem, és akkor állítólag édes illatom volt..:D

    Misantrophe Mandy
    hmm....a párna illat ^^

    Skinny Sixx
    amúgy jaja...ezek nem oylan vicces dolgok..vannak hormontartalmú cuccok is...pl parfümben van iylesmi..de az lófasz..vannak kifejezetten iylen lapkák amik egy pillanat alatt feloldódnak..meg mindenféle cseppek..és ezek tényleg ajzószerek.....:S

    most beletesz valaki valamit a piájába a részeg kiscsaj piájába és helló!!! Vagy olyan emberre is rágerjedhetsz pl egy szimpla "matekkorrepetálás" alatt akitől kb hánynál..ezek vegyes példák..ne kössetek bele no..de veszélyes dolog amúgy nőknek és férfiaknak is...
    dugjon mindenki azzal akivel akar..





    KÁIN
    Amúgy érdekes cikk..
    hiába mondom káinnak folyton "ne fürgyéé le", káin állandóan lefürdik..pedig én csak azt a jó kis szaftos szagát akarom szimatolni....."ne fügyéé le..szeretem ha büdös a picsa"

    VálaszTörlés
  14. Misantrophe Mandy:

    Vizuális típus vagyok szóval most ezen jót röhögtem:D

    neo:

    Ajzószerekről már hallottam jócskán ezzel főleg a keleti népek kísérleteznek na meg a Babi néni a bauxitlevesével XXD

    VálaszTörlés
  15. Ez nagyon érdekes volt :) *négy óra némettanulás után meg főleg*
    szeretem az parfümös témákat, mert elég kifinomult a szaglásom. :) és lehet én vagyok a selejt, de én rosszul vagyok azoktól a parfümöktől, amik messziről illatoznak. szó szerint elszédülök. ha valaki parfümöt hord, sztem az épp csak egy leheletnyi legyen :) (büdöseknek meg úgyis tökmind1 XD)
    hallottam a feromonos parfümökről, ismerősöm használta is, és tényleg működik XD


    az ember saját illata.. egyedi. jelenleg két illatra gerjedek (bár remélem a gazdáik nem nagyon jönnek rá, hogy legszívesebben helyben letépném a ruhát róluk.XD), csak az agáz hogy mindkettő nőneműé O_O
    az egyik: édeskés halovány óceánillat keveredve némi alkohollal (xD), orgona, de igazából leírhatatlan és awh ♥_♥
    a másik: legjellemzőbb a rózsaillat, egy árnyalatnyi vaníliával, kék bond szaga, és a saját testének illata <333

    fuhh.. így átolvasva igazából meg sem közelíti az illatot, de nagyjából ez lenne, amitől bevadulok XD

    VálaszTörlés
  16. Ez egy érdekes cikk volt :) tetszett. Én nem nagyon használok parfümöt, csak dezodort, mert lusta vagyok órákig keresgélni :P ha meg ajándékba kapok valakitől akkor majdnem 99% hogy nem tetszik az illata, nem tudom miért van de eddig mindig így jártam.

    Jaaj én nagyon szeretek egy illatot eddig még csak 2 emberen éreztem régebben de nem hiszem hogy parfüm volt inkább valamilyen mosószer vagy öblítő és azóta nem éreztem sehol se. sajnos :( Az ember lehet megszállott egy illattól? :D

    MSE

    VálaszTörlés
  17. -Zoepit:

    Jaja azok elég szarok! :D Olyan mint egy budilégfrissítő XD.


    -Kallisto :

    Ki használ manapság még pacsulit, aki nem román, csöves, alkoholista vagy esetleg húsvéti locsolkodó? O__o"

    -Misantrophe Mandy :

    Na ennek nagyon örülök! :3

    Mi volt a márkája? O__O

    -Skinny Sixx :

    Hát tudod valami érdekel aztán le is írtam már, ha utána néztem :Đ

    Fúj az nekem is volt! de az valami gumi szagú, nem?

    -Charlotte :

    Jól van, bár nem tudom ez milyesmi vót! :Đ

    Ez a kispárnás cucc nálam is van! :O

    -neo.Crysis :

    Majd jól összekenlek a mosdatlan szőrös seggemmel akkor megtudod ki az istencsászár! :Đ

    -Misu-chan ~ Tapmancs :

    Mé kellett annyit tanulni? O__O"

    Durva , nekem a süti illat egy kis pézsma és valami halványan savanyú szag (egyre haladva a nemi tájakra erősödik a savanyú-nem a büdös pinára gerjedek nyugi). :Đ

    -MSE:

    Örülök, hogy tetszett!

    Ezt hogy érted?

    VálaszTörlés
  18. Tetszett. Ennyire alaposan még a dokumentum film se vesézte ki mint amennyire te. Nekem az édeskés és a sós illatok tetszenek, azt hiszem, már amennyire oda figyelek rájuk. Párom meg egyenesen oda van a pólóim szagáért. Gyakran mondogatja ha ideges és a közelében vagyok, hogy jobb vagyok mint a gyógyszer, mert könnyen lenyugszik tőlem, talán a szagom, talán nem. Fogalmam sincsen róla.

    VálaszTörlés
  19. -Kamupók:

    Nagyon örülök, hogy tetszett a cikk!
    Jaja vannak ilyenek, nálam is voltak jó szagú párok! :D

    VálaszTörlés
  20. Káin:
    mert olyan suliba mentem ahol első tanévben le kell tenni az alapfokú német nyelvvizsgát, én pedig eddig 8 éven át angolt tanultam :D de nembaj mert szeretem :) *stréber*
    Süti? XD aranyos :Đ
    LÓL ugye tudod hogy néha asztaltfejelek a kommentjeidtől..? XDDDDDDD

    VálaszTörlés
  21. Érdekességként szolgáljon, hogy amikor valaki a közelemben fertőző beteg és ha csak felém fújja a levegőt nem egyszer megéreztem benne magát a fertőzést okozó vírusokat (ha már a nyelv is szóba került), kesernyés íz,legszívesebben köpnék tőle (ha már utcán vagyok meg is teszem). Kellemetlenül bizsergeti a nyelvemet, érzem ahogy kúszik a torkomon lefelé. Egyszóval. Pfúj...
    "kamupók"

    VálaszTörlés
  22. -MIsu:


    Úristen! Hova? O__o"

    Hát megesik! :D

    -Kamupók:

    Velem is volt ilyen, ja meg érzem a rák betegség szagát!

    VálaszTörlés
  23. Káin:
    Mezőberény, Petőfi Gimi :D

    Kamupók:
    Ez velem is sokszor megesik O_O"

    Rákbeteggel még nem találkoztam.

    VálaszTörlés
  24. Káin, van egy cég, az FM parfüm, ami márkás ffi-női parfümök alternatív előállításával foglalkozik. (Gyakorlatilag ugyanaz az illat, ami a márkás parfümök esetében, csak nem kell megfizetned a csomagolást meg a reklámot.) Van néhány olyan illat, amit feromonos kiadásban is készítenek, az enyém pl. egyszer Armani Mania, máskor meg Donna Karan - DKNY Delicious volt némi feromonnal megbolondítva. Alig 3000 Ft-ért. Imádtam. :D (Rendelek is jól, csak fel kell keresnem a kapcsolatomat. :D Kb. olyan rendszerben működik egyébként a dolog, mint az Avon vagy az Oriflame.)

    VálaszTörlés
  25. -Mandy:

    Hogy kerülhet egy feromonos DKNY 3000 ft-ba? O__O

    VálaszTörlés
  26. Úgy, hogy ezek nem eredeti, márkás parfümök, hanem csak azoknak a mintájára készülnek. Tehát az FM-féle DKNY-ban ugyanaz van, mint a rendes DKNY-ban, csakhogy ezeket egyenüvegbe töltik és egyencsomagolásba rakják. Nem a márkát, a csini csomagolást és a reklámot fizeted meg, hanem csak az illatot. Ráadásul ugyanolyan tartós, reggel befújod magad és estig érezni az illatot. :)

    VálaszTörlés
  27. -Mandy:

    Fura :D De gondolom biztosan jó.

    VálaszTörlés
  28. Az asszony mondja mindig,hogy megőrül(pozitív értelemben),mert érez valamit rajtam,valami testi illatot...azt mondja,az agyával érzi...és legszívesebben éjjel-nappal szexelne velem...ilyenkor viccesen belenyomom a fejét a hónaljamba,hogy tessék,szagoljad! :DD

    VálaszTörlés
  29. Hihetetlen,de ahogy olvastam a cikket és szaglásztam itt a szobában,rájöttem,hogy ki kell nyitnom az ablakot,mert nincs oxigén...kicsit lefeküdtem az ágyra és ahogy próbáltam elérni a frissen beáramló oxigénrészecskéket,valami nagyon finom illat is jött vele,sőt még mindig élvezem,mert folyamat áramlik be :))...úgy érzem az alattam lakó fiatal csajnak vendégei vannak és onnan jön az ablakon...arra gondoltam leeresztek egy kis táblát,hogy: Megörülök a parfümödtől,gyere fől szexelni!! :DD
    De gyanúsan tömény,lehet füstölőpálca vagy illóolaj inkább....na majd ha találkozom vele,rákérdezek :))....még mindig ézem,mennyei...:))))hmmmmm

    VálaszTörlés
  30. -Janezz:

    OMG hogy lehet ilyet csinálni XD (hónaljas XD)....

    Megcsalnád a barátnődet? :O

    VálaszTörlés
  31. Nem csaltam meg soha senkit,ezért remélem jutalom jár majd késöbb!? ;)

    VálaszTörlés
  32. -Janezz:

    Hát én fiú vagyok, szóval ha szereted a pélót, oda adhatom kicsit, hogy játssz vele :Đ

    VálaszTörlés
  33. Áááááá,köszi a sajátomat is nehéz kézben tartani,nemhogy másét! :D

    Amúgy én mindig nőként tekintek rád,légyszíves ne ijesztegess! :D

    VálaszTörlés
  34. -Janezz:

    Lehet a hosszú hajas képem miatt.

    ~köcsögös kacaj~

    VálaszTörlés
  35. Értelek,elfogadom a helyzetet....de a pélót nem kérem,köszönöm! :D

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: