2010. szeptember 27., hétfő

Darkness: Érdekes nevek

Üdv ismét itt. Hosszabb időre eltűntem, de nem önszántamból tettem. Történt ugyanis, hogy az internet szolgáltatóm, aki kb 1 hónapja a szolgáltatóm, már másodszor variál a felhasználó nevemmel és a jelszavammal. DE, amíg az első ilyen eset után 1-2 nap után jött egy levél az új adatokkal, addig a másodiknál sikeresen elfelejtették közölni. A poén az egészben, hogy jó pár betelefonálás után mondták meg mi is a felhasználó nevem... De lényeg, hogy újra itt vagyok.:D

Érdekes dolgot olvastam nemrégiben. Ez nem más, mint, hogy manapság egy szülő milyen nevet ad születendő gyermekének. Sokszor elég vicces kreációk is megszületnek. De belegondolva azért mégsem olyan vicces. A Tudományos Akadémiához jutnak el a kérelmek, akik aztán elbírálják, hogy az anyuka/apuka által választott név mennyiben károsítja a csemete későbbi életét. És, hogy milyen neveket találnak ki manapság a szülők? Egy időben az argentin, brazil, mexikói szappanoperákból ismert neveket adtak a gyerkőcöknek. Valamiféle divathóbortnak számított ez néhány éve. Mára már inkább a mesehősök a legnépszerűbbek.


Van egy nagyon szép lista érdekes nevekből, de ezeket most inkább nem gépelném be, de azért néhányat megmutatnék.

-Már engedélyezett nevek:

Dió, Dezidéria, Diandra, Diotíma, Écska, Éda, Edda, Eija, Effi, Ekaterina, Életke, Eperke, Epifánia, Ené, Enese, Epifiána, Erátó...

És ezek az engedélyezett nevek voltak. Ilyen nevű emberek ma már szaladgálnak az utcán. És amin tényleg nagyot röhögtem: szintén engedélyezett nevek:

Lakatos Nintendó,
Oláh Pokémon,
Galambos Tarzan.



És miket utasított el az Akadémia?

Vackor, Bogyóka, Pöntyi, Csibécske, Radiátor, Kazetta.

Viccesek a mai szülők meg minden. De miért nem gondolnak bele, hogy később majd Lakatos Nintendó mennyi csesztetést él majd át a suliban meg az életben!?

41 megjegyzés:

  1. LAKATOS NINTENDÓ! EZT NEM HISZEM EL HOGY KOMOLY!!!!!!!!!!!!! XDDDDDD

    VálaszTörlés
  2. Fúú régen ki volt írva az egyik újságban egy nagy összegű pénznyeremény annak, aki a legfurább nevet adja a gyerekének! XD Lehet ezek annak a pályázatnak az élmezőnyéből vannak.

    VálaszTörlés
  3. AZ Oláh Pokémon meg a Lakatos Nintendó nem semmi! XD Szegény gyerekek.
    Hála az égnek,hogy a Radiátort meg a Kazettát nem engedélyezték, ki az az elmebeteg szülő basszus ,aki ilyen nevet akart adni a gyerekének? :D Megdöbbent mennyi idióta van a világban. :D

    VálaszTörlés
  4. Juj, akkor én is adhattam volna azt a nevet a gyerekemnek, amit eredetileg szántam neki. Igaz, hogy a vezetéknév+keresztnév kombóban egy gyomnövény neve jött volna ki, de még mindig jobb, mint a Lakatos Nintendó. Milyen kár, hogy visszafogtam magam. Bár a gyerek biztos örül neki.

    VálaszTörlés
  5. Az én gyerekem Nintendó lesz! :DDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  6. Metatron:

    Az enyém pedig Sega XD!

    El sem hiszem hogy nem engedélyezik a kazettát elvégre a Nintendo is régen kazettával működött meg annyi balfasz név van hogy ez szinte eltörpül azok mellett.
    Képzeljétek el ha egy képregény fan gyerekét Kiss Wolverine-nek hívnák vagy Németh Ronin-nak XXD

    Még jó hogy nem tervezek gyereket bár ha lányom születne a Davina nevet adnám neki. Ez a név nemrég tetszett meg^^
    Ha fiam születne az meg Daken lenne^^

    VálaszTörlés
  7. Ezt pár napja a rádióban hallottam és egész nap elvoltam vele :D
    Nem is értem mit gondolnak ilyenkor a drága szülők, miért kell szegény gyereküket megnyomorítnai...el sem képzelem mennyi sérelem éri majd őket ez miatt...

    Na mert a vackor tényleg olyan rossz hogy azt el kellett utasítani, a pokémont meg nem :D röhejes..
    sőt az enyém Pikacchu lesz :DDD ^^

    VálaszTörlés
  8. XDDD
    Jó nevek, máris szólok a páromnak, hogy elsőszülött gyerekünket feltétlenűl Kazettának kereszteljük, mert az olyan TRENDI XD
    Személyes kedvenceim: Varga Vinetu (igen, így van leírva), valamint Gábor Superman (utóbbit a Kresz vizsgán üvöltötte ki a vizsgáztató, akkor majdnem meghaltam a röhögéstől XD).
    Qstion

    VálaszTörlés
  9. Káin:
    -Xbox360.XD Ezt fiúnak vagy lánynak ajánlod?:D

    Varga Vinetu. Ezen akkorát nevettem.XD Old Shatterhand nincs?:D

    Darkness

    VálaszTörlés
  10. Káin:

    ÁÁÁ az már nem menő legyen inkább XBOX 720 ;)
    (ez lesz a következő gép a 360 után)

    VálaszTörlés
  11. Darkness:még nincs, de MÉG LEHET XD

    VálaszTörlés
  12. Hoppá az aláírás lemaradt:)
    Qstion

    VálaszTörlés
  13. Azért mindig is voltak ciki nevek. Én pl nem szívesen lennék Taksony, vagy Leokádia... És ezeket nem az elmúlt pár évben találták ki. Az Ondról nem is beszélve, pedig az, ugye, ősmagyar meg minden. A gyerekek úgyis találnak csúfolnivalót egymáson, mindegy, hogy Szaniszló vagy Nintendó. Szerintem inkább az a gáz, amikor a külföldi neveket használják magyar fonetikával (pl.: Dzsenifer). Az én kedvencem eddig a Lakatos Engelbert (akit egyébként Endzsinek becéztek).

    VálaszTörlés
  14. -Skinny:

    POnt ezen röhögtem hogy az lesz tuti a következő gép :D

    -Violet:

    Taksony! ~meghal rajta~

    -Özge
    -Hedvig
    -Ubul
    -Erzsi :D

    Jézus olyat még nem hallottam.

    VálaszTörlés
  15. Óóó a fenébe pedig már 1000 éve kitaláltam hogy ha lesz gyerekem Kazettának fogom elnevezni, de úgy látom maradt a Fogkefécske.

    Ha jól emlékszem van már olyan név is hogy Fradika.

    MSE

    VálaszTörlés
  16. MSE:

    Igen Fradika tényleg van és emlékszem még kurva rég asszem a Friderikusz show-ba mutatták be a kisbabát meg apukát aki lelkes focibuzi volt és egy nagy futballpályán keresztelték meg a kis csajt XD
    Templomba nem mehettek mert a papok ezt nem vállalták:DD

    Ja és a kazetta szerintem nagyon oldschool mit szólnál inkább a Blu Ray-hez? :D

    Egyébként a cigányokon szoktam röhögni amikor kifejezetten olasz neveket adnak a gyerekeiknek mint pl: Rómeó,Julio,Márkó stb XD
    Csak ezzel annyi baj van hogy az olaszok rühellik a cigókat ráadásul még fasiszták is ^^

    VálaszTörlés
  17. én blogbuzi vagyok. akkor hívhatom a gyerekemet Mortemiának, vagy Mortemusnak? :D:D
    vagy neadjisten Lakatos Magnó Kazettának? xD

    VálaszTörlés
  18. Menjen a francba az aki nem képes normális magyar nevet adni a kölykének. Én kiakadok a Jennyfer és egyebektől, de ezek aztán...sok hülye szurtos ork.

    VálaszTörlés
  19. Letti:

    Szerintem a Mortémia vagy vmi ehhez hasonló még jól is hangzik! :D

    Ááá ezek a nevek! Persze oké, ne legyen átlagos a gyerek, de ez már röhejes, sem mint különleges.
    De amúgy egy ilyen, hogy Lucifer meg Káin, hogy hangzana????

    VálaszTörlés
  20. -Kallisto:

    Ezen most röhögtem :DDD szurtos ork XD

    -Charlotte:

    Mortémia Káin? :O

    VálaszTörlés
  21. Káin:

    Nem, külön keresztnévként gondoltam a Káin-t. Bár biztos van, akinek ez a hivatalos keresztneve. :)
    A Mortémia Káin kicsit sok lenne.
    De nekem a Mortémia határozottan tetszik.

    Ja és eszembe jutott most még egy hülyeség: Drakula. pl.: "Szabó Drakula"

    VálaszTörlés
  22. -Charlotte:

    Jaja , ha lesz ivadékom lehet azt adom neki :D


    JUJ:

    Kolompár Szándokán

    VálaszTörlés
  23. Charlotte:

    Nekem tökre tetszik a Lucifer xD (cicámat is úgy hívják :), de am simán el tudnám képzelni keresztnévként. xD
    Meg a Drakulát is. :D Kész hülye vagyok. xD

    Letti:

    Ennyi erővel lehetne már Kazettás Magnó is. xD

    VálaszTörlés
  24. Azta... :O Én meg még azt hittem, hogy a Dzsenifer meg a Britni a durva újmagyar nevek. :D (Egyébként, ha lányom születik, Amina lesz a neve, ha fiam, akkor meg Alex. :) Még jó, hogy nem is akarok gyereket... xD)

    VálaszTörlés
  25. Bud Spencer film rajongóknak: Szabó Álulu, Csárli Filpó -így jaóó magyarosan.:D

    Darkness

    VálaszTörlés
  26. XDDD
    Na most szakadtam...megint :D
    Azt bírom amikor valami értelmes jön ki a kereszt és vezetéknévből.
    Káin: erről a Gyűrűk ura jutott eszembe :D Mockosz/Büdösz Kolompér?

    Madame C.

    VálaszTörlés
  27. JÉZUSOM :"D *felsír*
    gyerekek ez nem semmi :D
    Én olyat hallottam hogy Lakatos Pikácsú. és ilyen TÉNYLEG VAN. Nagybátyám haverja ilyen szegényszállón vagy hol dolgozott és az egyik cigánygyereknek ez volt a neve. XD

    A Drakula az tök faja :D xD meg akkor már legyen Morticia mert az nekem kurvára tetszik :D

    VálaszTörlés
  28. Káin, Matetra: sztem mire meglesz a gyerek addigra az Xbox720 és a Ps4 lesz a menő;) szal inkább ezek közül válasszatok:D és am Xbox fiú Ps4 lány:D
    basszus:D kár h nemolvastam el először a bejegyzést:d sztem csak PS4 ről nemvolt szó:D

    vvv Drakula Xbox720 xĐezmienlenne már:D

    VálaszTörlés
  29. Azta :OOO Nagyon komoly, hallottam én is elképesztő név variációkat, de a nintendó meg a pokémon mindent visz! XD
    Nálunk a családban elég konzervatívak utónév terén, így anyukámnál a 3 neves összeállítás is kiverte a biztosítékot. Kisfiamat Bálint Istvánnak neveztük el, de nekem régi vágyam a Bertalan név (<3). Ezt férjem nem engedte sajnos. :( Viszont a másik favoritomra az összes családtagom és barátom csóválja a fejét, kiakad és nem értik meg, hogy semmilyen hátsó gondolat nincs mögötte és megszemélyesítés. Ez a név az Adolf. ^^ Főleg a becézése tetszik, úgy mint Dolfi *,..,*

    De ettől függetlenül kétszer meg gondoltam hogyan nevezem el a fiamat, mert emlékszem, hogy anno én is mennyi csesztetést kaptam a vezeték nevem miatt. -.-' Az ilyen szülő önző. Nem gondol bele, hogy mennyit árt a gyermekének, csak azt tartja szem előtt, hogy neki mi az akarata. :@

    VálaszTörlés
  30. -Dying Rose:

    A Bertalan? :D Hát nem akarlak megbántani, de jobb is :Đ

    OMG XDDDDD Hallod :D Egyik jobb mint a másik :D.

    Miért mi az?

    VálaszTörlés
  31. Káin:
    NEMÁ XD Nekem akkor is tetszik. :D Ez egy nagyon szép nevecske. :P A becézése a favom: Berti *,..,* <3
    És az Adolfal most mi a baj? :Đ Jobb lenne ha Gusztávnak vagy Ottokárnak akartam volna elnevezni? xD

    Ha elmondanám meg kellene, hogy öljelek ;D

    VálaszTörlés
  32. -DyingRose:

    Jól van, nem rosszból mondtam, csak furi :D

    (Úristen közbe Hegylakó megy!!!! NEEEE)

    Broáfka Ottokár? :D

    VálaszTörlés
  33. Káin:
    Csak azért lehet furcsa, mert fosztó képzős. Ezért nem szereti haverom a saját nevét, pedig egy mázlista. ^^ :D

    Hegylakó xĐ pffff Azt tényleg ne. Csak Dánken Meklódot neee plz...

    Engem kérlek szépen Töröncsér Helgána-Olgának hívnak X'D

    VálaszTörlés
  34. -DyingRose:

    Mindjárt vége. Végigment XDDDDDD

    :D Tényleg?

    VálaszTörlés
  35. Hát ez kurvajó! :D a cikk is, meg a kommentek is. Jót röhögtem! Én olyat hallottam, hogy Orsós Szkájvóker, meg egy ismerősömnél lakik a lépcsőházban egy Lakatos Rodrigó, de ez a Pikacsuhoz képest teljesen normál. :D Csodálom, hogy a Radiátort senki sem említette, pedig az a név olyan melegséget sugárzó, nem? :D:D:D Késsz!

    VálaszTörlés
  36. Am ami szerintem még furi név: Gerda. van egy ilyen nevű osztálytársam. de még a Pikácsutól messze áll :D

    Am én külföldi pasit szeretnék, mert akkor a fiamat tuti Sebastian-nak hívják majd. olyan aranyos név. jó a csengése. :D

    VálaszTörlés
  37. Misu:

    Nem kell ahhoz külföldi pasi.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: