2012. augusztus 3., péntek

nE0.cRYsis: EuroTour: Katakombák Hete - avagy kirándulás a mélységekbe! 6. rész

Gyermeki koponyákkal díszített templomok? Valóban ezek lennének a kereszténység felszentelt helyei? Térdre borulni több ezer halott teteme között bűnbocsánatért és lelkünk üdvösségéért imádkozni? Ó, még jó hogy ez pontosan így van!

Mennyezetig érő csontfalak, lemészárolt arisztokraták, gyermekek, elítéltek és betegek maradványai.

SAINT BERNARDIO ALLE OSSA 



OLASZORSZÁG - MILÁNÓ 


Utazásunk hatodik színhelyén újra csak visszakanyarodunk az olasz csizmáraItt már megismerkedhettetek a SANTA MARIA DELLA CONCEZIONE templommal a 4. részben. Lássuk, mi mindent tartogat számunkra még Itália!







Az egyik legeslegkorábbi csonttemplomok közé tartozik, már a 13. században is aktív volt. Az épület maga már ősöreg, 1145- ben építették!

Hihetetlenül hangzik ez számomra.. igaz 500 év elteltével összeomlott, de azért ez akkor is azt bizonyítja, hogy bizony tudtak valamit az őseink..nem úgy mint a mai szakik.
500 év?! Ma már 5 év után kikészülnek a modern, akár milliárdos épületek.








De térjünk vissza a témánkhoz inkább...:

Tehát az akkori római terjeszkedések és fejlesztések során egyre inkább visszaszorultak a környék zöldterületei, persze az érsekeket és a püspököket el kellett látni élelemmel és minden földi jóval, mit Isten nekik teremtett, no meg természetesen azok vendégei számára is friss gyümölcsöt kitermelő területet kellett szabadon hagyniuk a városiaknak egy maréknyi erdős résszel és növényzettel a bazilikájuk környékén.


Egy nagylelkű állampolgár révén ebben az 1145- ös évben építették e mellé a terület mellé a bazilikához tartozó kórházat.


A bazilika közel 60 év elteltével temetőt készíttetett, hogy eltemethesse a kórház halottait- ez a megoldás azonban hamarosan kevésnek bizonyult, mivel néhány év alatt tele lett a temető, mert szép számban termelték az elhunytakat, ami nem csak a fejletlen orvostudománynak volt köszönhető, hanem a nem létező higiéniának meg a járványok sorainak is.





Öt év múlva - matekozzatok: 1210- ben- végül a bazilikát kiegészítették egy szobával, mely a temetőhöz közel esett. Ebbe a szobába gyűjtötték össze a temető csontjait- ergo kriptát készítettek a hátsó kertben. 1268- ban a bazilika szerzetesei, akik a kórházban is közreműködtek és segédkeztek, a kripta közelébe kis templomot is emeltek. 

kívülről semmi különös nem látszik abból, ami odabent vár a látogatókra...

1340- ben engedélyt kaptak a templom és a kripta összenyitására, s így megőrizhették a csontokat, közel száz év elteltével kis oltárokat is emelhettek. 

A templom belsejébe lépve talán semmi különöset vagy borzongatót nem fedezhetnénk fel, csupán egy mellékajtó vezet a főoltártól a kriptához.  
 
Egy kis szolid tábla jelzi, merre kell mennünk. 

Hoppá, ahogy közeledünk,
ránk kacsint pár ezer szemüreg!


1642- ben összeomlott a templom és vele együtt a csontrakás is. Az épületet újáépítették, de közel 50 évig készült mégis, mielőtt újra a nagyközönség elé tárták volna. 

Ezúttal ügyeltek az új kripta díszítettségére, s a kupolát a híres velencei Sebastiano Ricci freskói díszítették. Ezeket láthatjuk ma is a barokk stílusú épületben.


Belépve ez tárul a szemünk elé!
Tagadhatatlanul lenyűgöző.

Hát az biztos, hogy nem aprózták el.
Nagyon szép.



Az épület szinte teljes belső területét és falait csontok borítják. Csontok vannak midnenütt, párkányokon, fülkékben, oszlopokon. 









Több egyház ellenkezett azzal, hogy a csontokat eretnekeknek vagy szenteknek tekintették- kijelentették, azok nem válnak sem szentté sem eretnekké attól, hogy istentiszteleteket tartanak a helyszínen. 

Csak az arányok miatt két ember-
óriási a belső tér!





Székek és padsorok. Itt lehet serényen imádkozni,
járni az istentiszteletre.

Én azért megnéznék itt egy halom idős
mamát imádkozás közben...
Szerintük a falakat alkotó hatalmas csonttömegeket egyszerű emberek alkotják, szegény halottak a kórházból, a szerzetesek rokonai, sőt a szomszédos templom és bazilika tagjai is. Családi kripták is találhatóak itt, például Kolombusz Kristóf egyenes ági leszármazottjai, de grófok és családjaik maradványai is találhatóak. 




Igaz, mindig is tagadták a csontok valódi eredetét, mivel rengeteg kis méretű koponya és maradvány található itt. Tehát nők és gyermekek csontjai. Többen azt gondolják, hogy lemészárolt arisztokraták földi maradványai rejtették ide… valamint rengeteg elítélt maradványait is megtalálták, egyértelműen kivégzésre utaló jelekkel csontjaikon...




MÉG SZERENCSE, HOGY ISTEN NEVÉBEN 

BÁRMIT MEG LEHET CSINÁLNI!

Köszi Isti és Jézus, hogy vagytok nekünk,
különben nagyon nagy gázban lenne 
az emberiség...kire fognánk, és kit 
okolnánk ezért a sok sz*rért nap nap után?!
Mert magunkat biztosan nem.








A hely látogatható: 
hétfőtől- péntekig 
7:30- 12:30- 13:00-18:00 
Szombaton 7:30- 12:30 
Vasárnap 9:30- 12:00 


Nézzünk még egy kicsit körbe:











Tudom, tudom lenyűgöz titeket ez a hely. Szeretnétek elmenni ide?
Vagy már voltatok és nagyon tetszett?
Szeretnétek ti is egy ilyet? !
VAN MEGOLDÁS! - persze csak pénz és hatalom kérdése.
Persze főként legyen inkább a pénzé..:D

CSINÁLTASS SAJÁT CSONTTEMPLOMOT!
Hát igen, volt aki megtette.
Lássuk a hely első számú rajongóját!

 V. János király



EVORA 
- a másolat 


EVORA - PORTUGÁLIA


A 18 század elején V. János királyt annyira lenyűgözte a hely, hogy egy hasonló csonttemplomot építtetett Portugáliában. Minden apró kis részletet igyekezett lemásolni. A templom Lisszabon közelében található. Kíváncsi vagyok rá, hirtelen honnan szerzett több ezer csontmaradványt....erről nem találtam érdemi információt. 


Biztos akkora rajongó lett, hogy csináltatott egy zöld kertet, egy bazilikát, egy temetőt, majd egy templomot. Átverette a falat és teletömködte mindenféle csonttal, meg legyilkoltakkal. Össze is döntötte pár év múlva, majd beledúrt egy Kőmíves Kelemennét, hogy masszív legyen a dolog, meg szerzett egy jó kis szobafestő- mázolót, és azóta is ott issza meg a vajaskifli mellé a kakaóját! :D

Na jó ez vicc, de azért találhatott volna más hobbit is...mert biztos nem kilóra vette a csontokat a sarki közértben.


 A másolat elég gyengus lett az eredetihez képest,
 de a csontokkal nem aprózott.

A portugál handmade:



















Nos, remélem ez úttal is kényelmesen utaztatok,
rázzátok ki a túrabakancsotok talpából a sarat,
fogaitok közül piszkáljátok ki a csontszilánkokat,
mert hamarosan utazunk tovább!

Szép estét és álmokat!
Örülök, hogy velem tartottatok!

1 megjegyzés:

  1. Hát igen, itt aztán van rosszindulat bőven..

    De azért soha ne mondd, hogy soha :D ha ott állnál, lehet mégiscsak bemerészkednél! :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: