2012. augusztus 8., szerda

nE0.cRYsis: Babák Szigete - a kísérteties és kísértetjárta gyűjtemény


A Babák Szigete a szó szoros értelmében véve nem is valódi sziget, csupán egy mocsárral körbevett földdarab, ami különös színteret ad egy bizarr és beteges gyűjtemény számára. 

A '60- as években egy kislány holttestét találták meg a mocsár egyik csatornájában, aki állítólag azóta is a sziget lakója. Megtalálója 40 éven keresztül óvta a gyermek kísértetét a gonosztól, s társaságot is biztosított számára.

A férfi egyedül élt a szigeten, mindaddig, míg ugyanott és ugyanúgy meg nem halt, mint a gyermek. Éjjelente különös hangok árasztják el a szigetet, és többen is látni vélték már a mozgó babákat.

Holtak, ősi lelkek, sellők és szerelem egy igazán különös történetben...




Elég furcsán hangzik nemde?

Lássuk, hogyan is hangzik a teljes történet!


a csatornák egyike
Mexikóvárostól négy órányi evezőútra található a Babák Szigete. A város ősi csatornái kanyarogva ívelik át a környéket, de mi a Xochimilco- n indulunk el.

A kanyargó csatornán haladva idővel és kitartással beleütközünk egy tóba, s ennek  közepén terül el a Babák Szigete, mely kétség kívül a környék egyik leghátborzongatóbb helye!

A táj természetesen gyönyörű- őshonos fák és csodálatos zöldnövényzet nőtte be a szigetet. Csupán egy dolog szúrhat szemet az arra járónak, méghozzá a szigetet ellepő több ezer pusztuló állapotú játékbaba látványa.




a hely csakis csónakkal közelíthető meg


Nem egy romantikus séta helye az biztos...

Világtalan tekintetek, kócos frizurák, felakasztott meztelen testek és a szellőben élettelenül hajladozó végtagok tengere ez, amit- állítólag- holtak szellemei látogatnak.


A sziget nem volt mindig ilyen....


Julian, történetünk főszereplője

Don Julian Santana Barrera 1950- ben döntött úgy, hogy gyermekeit és feleségét hátrahagyva a szigetre költözik egymagában, s remeteként éli életét.




Julian egyszerű földműves volt, s terményeit az utcákon bolyongva talicskából árulta. Mélyen vallásos volt, végül mégis az alkoholizmusba menekült, majd az árusítás mellett koldulásra adta a fejét. Végső elkeseredésében feladta addigi életét, családját sőt az alkoholt is.




Feladva életét elhatározta, hogy a Teshuilo tó szigetére fog beköltözni, hogy teljes magányában élhessen.









Persze nyugalma nem tartott sokáig, mert letelepedése után nem sokkal érkeztek hozzá az első üzenetek a túlvilágról. Éjjelente beszélt hozzá egy gyermek, aki azt mondta neki, hogy senki sem beszél vele, csak a szél...


1920- ban három kislány játszadozott a szigeten, de egyikük leesett a mólóról, s a másik kettő elmondása szerint elsötétedett a víz, amikor belezuhant. Megfulladt. A környező lakosok szerint halála utáni  időkben ott kísértett a halott gyerek szelleme, mivel nem találta a békéjét, s lelke nem volt képes elszakadni a földi világtól. Azóta éjjelente furcsa hangok jöttek a szigetről.






Julian természetesen ide vonult el remetének...

Az éjjeli hangok után másnap egy játékbabát talált a vízben arccal lefelé. Mint utólag Julian megtudta, épp ott fulladt meg a kislány évtizedekkel azelőtt.

A babát felültette egy fára, mert a halott gyermeket látta benne.




A kislány nagyon örült az érkezésének, mert végre talált valakit, akivel beszélhetett. A gyerek megkérte Julian-t, hogy hozzon neki még babákat játszótársnak, s hogy azok megvédjék őt az ősi gonosz szellemektől, akik ezen az őskori vizes helyeken- a csatornákban éltek. Julian egy ideig hallgatta a könyörgését, majd eleget tett kérésének, s kutatni kezdte a babákat.



Eleinte csak a csatornákból a szemét közül kiszedett babákat tette ki a szigetre, majd szeméttelepeken kutatott a játékok után.



 

Évtizedeken át nyugalom volt a szigeten, a környező lakók is már- már elfeledték a rémtörténeteket, Julian pedig csöndes magányában élt.

Egészen addig, míg az állam nemzeti örökséggé nem nyílvánította a csatornarendszert, s azokat el nem kezdte megtisztíttatni, hogy újra lehetővé tehessék rajtuk a vízi közlekedést, aminek egyik útvonala épp elhaladt a sziget mellett.




Így megjelentek az utazók és a turisták, akik Julian- t egy őrült, mániákus bolondnak kiáltották ki, de a környékbeliek tisztában voltak Julian ártalmatlan, különc szokásával. A helyiek szerették őt, ugyanis földművelő ember lévén ellátta őket friss gyümölcsökkel, zöldségekkel és mindenféle terménnyel, s fizetség helyett régi babákra cserélte árucikkeit. A babák pedig csak halmozódtak, egyre csak sokasodtak, s el is nevezték az emberek a Babák Szigetének Julian lakhelyét.




 

Julian egyre csak gyűjtötte és gyűjtötte a babákat a gyereknek, aki csak kérlelte őt, hogy védje meg a gonosz szellemektől. Végül egy kis szentélyt is épített a legkülönlegesebb babákkal. A helyiek szerint akár megfoghatatlan szerelem is lobbanhatott fel benne a gyermek iránt...hisz mindent megtett, amire az csak kérte.




2001. április 21- én Julian unokaöccsével készítette elő a csatorna egyik részét, rendbe rakták a víztől és a sártól, hogy azt később megmunkálhassák. Napfényes délelőtt volt, amikor is egy kis pihenőt szavaztak meg maguknak, s egy kis evés után horgászni szerettek volna.



 

Julian unokaöccse szerint a férfi végig énekelt. 


Halászat közben elmondta neki, hogy egy ideje sellők látogatják, s hívják őt a mélybe, hogy megmutathassák neki a vízi birodalmukat. A különös lényekről beszélt, akik integentek neki, s kérlelik őt, hogy kövesse őket a víz alá. Julian elmondta, minden nap vissza integet nekik, és elkezd énekelni, mert ezzel tudja távol tartani magától őket. 


Egyes legendák szerint a sellők énekükkel csábították magukhoz a matrózokat, s egy éjszakára emberi alakot öltöttek nekik. Velük töltötték az estét, s a frigy után elpusztították a férfit- s így szaporodtak. A sellők mindig egy eldugott vizes területen élnek, az emebrektől elrejtőzve...


Unokaöccse a horgászat után Julian- t egyedül hagyta alig egy órára, mert elintéznivalója volt. Mire visszaért nagybátyja arccal lefelé feküdt a vízben, a kis mólónál, pontosan ugyan ott, ahol a kislány is meghalt...


Miért halt meg? Nem volt elég erős a babákba vetett hit, hogy megvédik a szigetet az ősi gonosz lényektől? Talán abbahagyta az éneklést és meglátogatták a sellők? Vagy a kislány szelleme tette vele mindezt, féltékenységből mert Julian a sellőkkel foglalkozott? Ördögi kör...mi lehet az igazság? Valóban létezhettek ott sellők? Talán a kislány is őket figyelte, kiközben belezuhant a vízbe?

A helyiek szerint Julian lelke csatlakozott a vízbe fúlt lány szelleme mellé. Engedett a túlvilági hangok szorításának, s a sötét és komor vizek karjaiba menekült?





Julian elment- a babák maradtak.




Hátborzongatóan merednek az emberre, fákon, ágakon, bokrok alján- mindenütt ott vannak.


Végtagjaik lepotyogtak, s a fejetlen, elszíneződött babák merednek az arra járóra szüntelen.


Julian unokaöccse gondozza a szigetet és fogadja a látogatókat- átlagosan napi 20 embert- ugyanis a vízi közlekedés kiépülése után a turisták szívesen meglátogatják a bizarr helyet.


Julian nem kér pénzt a látogatóktól, csupán azt, hogy hozzanak magukkal egy babát, amit a szigeten kell hagyniuk.


A turisták a babák mellé rendszerint gyertyákat és édességet hoznak a holtak megnyugtatására.







A szigeten óriási a csönd. A látogatók beszámolói alapján iszonyú nyugtalanság van a  szigeten, s a természetes növényi és állati világ szikrája mellett a műanyag élet is burjánzik. Éjjelente ellepik a szigetet a furcsa hangok és zajok, s rengetegen számoltak be arról, hogy látták mozogni a babákat. Julian unokaöccse nem lakik a szigeten, de ő maga is azt állítja, hogy látta, amint a babák mozgatják a fejüket és követik a  tekintetükkel, s hogy végtagjaikat is behajlítják olykor.

Persze nem mindenki  tiszteli a holtakat, amióta nincs Julian a szigeten és betörtek a turisták, rengeteg babát megrongáltak, sőt fel is gyújtottak. Legfőképpen fiatalok látogatják a szigetet, akik a horror és gore műfajok nagy kedvelői, sőt már TV- csatornák is készítettek itt felvételeket.





Beszőtték már őket a pókok és élősködők költöztek az üregeikbe. A babák persze csonkoltan, fejetlenül, vagy épp felhólyagzott fejjel is rendíthetetlenül uralják a Babák Szigetét és nyughatatlanul várnak...





Gyertek, nézzünk körbe!

Remélem hoztatok babát magatokkal...
...vagy legalább cukorkát!
DE egy gyertyátok csak van? Nem?!









LOL Chucky baba!






















Nos véget ért mai kalandunk Mexikóváros peremvidékén, remélem tetszett nektek ez a történet, szerintem jó kis sztori a maga light- os nekromanciájával! Ja és persze én tutira nem vállalnék be egy sátras éjszakát ott!!!

" Jóéjt!" súgta hulla barbie hercegnő
gyöngéden a fülecskétekbe...



73 megjegyzés:

  1. Na itt lehetne horror filmet forgatni éjszaka...:D Hátborzongató lehet este ott sétálgatni egyedül....o.O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem még másod és harmadmagaddal is!

      Á tuti le fognak csapni erre a helyre, hacsak eddig meg nem tették..

      Törlés
    2. De azért megnézném :D milyen lehetne ott egy esküvőt tartani :D vagy egy temetést..:D áh ideális randevú hely:DD

      Törlés
    3. Eljegyzést is nagyon meghitt lehet itt tartani :)

      Törlés
    4. Jól van na, menjünk, induljunk- tartom a gyertyát! :D

      Törlés
  2. Szerintem még napközben is ijesztő lehet... De biztos vagyok benne, hogy olyan "földöntúli" légkör van ott, mint kevés más helyen... Imádom a babákat, én is gyűjtőm őket, így nekem ez lenne egyben a mennyország... és a képek alapján a pokol is O___O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözlünk itt Rinkatomo! :)

      Örülök, hogy tetszett a cikk!

      És...öööhmm.. hol vannak most a babáid? Figyelnek téged a polcról?? :O

      Törlés
    2. Hatalmas, érzéketlen, üveges szemükkel figyelnek... és várják mikor hunynak ki az utolsó apró kis fények, hogy a szoba teljes sötétségbe burkolózzon... és akkor jön el az Ő idejük *---*

      Törlés
    3. Chucky vagyok játszol velem?! Basszus rengeteg sztori van babákról... És számos elbeszélés esetekről, régi porcelánbabákról akik katasztrófává változtatták a hétköznapi kispolgárok életét... gyilkosságok... rejtélyes balesetek... amiket érdekes mód a babák sértetlenül megúsztak... és aztán megint eladták...

      Törlés
    4. huhh de jó hogy itt nincsenek babák!! Csak Teknős Úr meg Kacsalibana meg Bakacsin LAla!! Jeee nekik puha kis csőrük van meg puha mindenük heheee

      Törlés
    5. Hú, én imádom az ilyen sztorikat... *---* Tényleg érdekes kis teremtmények... belenézek a szemébe, ami teljesen üveges, mégis látom mögötte az egész világot... biztos vagyok benne, hogy a babák nem csak egyszerű tárgyak... és mint mindenki más, a babák is megbosszulják, ha bántják őket... és melyik babát ne bántaná az, mikor a gyerek megunja és a sarokba dobja?;)

      Törlés
    6. Szerintem nem mindegyik baba ilyen. Ellenben az a baba aminek elég figyelmet és energiát szentelnek.. lehet.
      És persze kapcsolódik a woodoo is, miért pont babán?! Van benne valami.
      Hiszem, hogy létezhetnek gonosz babák...

      Törlés
    7. de én komolyan tartok egy két babától....pár hónapja találtam az utcán egy majmot!! :D Lomtalanítás volt és ki volt rakva, de ilyen nagyon vicces pofa majom, van vagy 1,5 méter, nagyon hosszú karjai meg lábai vannak...szinte kérte hogy hozzam haza.. Hazahoztam és félek tőle!! :D Fekete és félelmetes szemei vannak...kedves, ámde turpissággal teli titkolózó. Ki van zárva a fürdőszobába...félek tőle! :D

      Törlés
    8. Szerintem az egész onnan indul, hogy egy játéknak ember formát adnak... és ha már ember kinézete van, miért ne lenne emberi lelke?
      Egyszer nálam aludt egyik barátnőm és éjszaka kb sikítva ébresztett, mert megijedt a baba gyűjteményemtől... mert hogy nálam baba van a polcon, az asztalon, az ágy mellett, a számítógép mellett, a falon... szóval elég sok helyen... Hát többet nem jött át a leányzó =D
      Ismeritek a Death Silence c. filmet? Na az az igazi babás horror ;) Chucky ahhoz képest semmi =D

      Törlés
    9. Bevallom még egyik filmes sem láttam se Chucky-t se a Death Silence-t... Majd pótolom hiányosságomat. :)

      Szerintem emberi lelke nincs ezeknek. Bár ki tudja?
      De azt sokkal inkább elképzelhetőnek tartom, hogy gonosz szálljon meg ilyen ártatlan játékokat... pontosan azért mert ember alakja van. Gondolom az is ok lehet, hogy nekik nincs testük. És vágynak rá...

      Törlés
    10. Death Silence nekem annyira nem jött be, bár a sztori jó volt, csak valahogy a film nem tetszett összességében. Hát a Chucky filmek nagy klasszikusok!!! Hányszor láttam jee imádom! Kinyírja az anyukákat az a kedvencem, meg amikor hintázik éjjel a Chucky....best of!!

      NE FELEDJÜK azokat a babákat, akiknek emberi hajuk volt és a gazdájukról mintázták őket....brrrr

      Törlés
    11. na igen régen szokás volt a levágott hajat babákra aggatni... ez is megér egy misét

      Törlés
    12. Nekem van olyan babám, amit rólam mintáztak =D De a haja mű ;)
      Jó jó, Chucky alap és kötelező darab, de Billy baba *---* Évek óta szeretnék hasbeszélő babát *---*

      Törlés
    13. Én meg "fűrész-babát" :)

      Törlés
    14. Őt nem szeretem O_O Tőle tuti megijednék... képzeljétek el, ahogy a szigeten felétek biciklizik O__O T_____________T

      Törlés
  3. Na akkor... jövőhéten kiköltözöm. :)
    Ha egyszer felhalmoznék vagyont egy utazásra tuti meglátogatnám a babák szigetét.

    Lenyűgöző, gyönyörű a maga nemében és elvontságában nekem teljesen bejön.
    Ezek az igazi turisztikai értékek, látványos, elegáns, groteszk megnyerő történettel és kellőképpen borzolják a kedélyeket.
    Szellemvadászat, sellők és babák minden ami kell.
    Az emberben meg fagy a vér és gyomrát görcsbe rántja az adrenalin, ha ott jár... Menni kell... menni akarok... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki!! :D

      Szerinted mennyire lehet valós a sellős rész? Mert akár az is lehet...de mexikóban? végülis...nem tudom. Bár tök reális a sztori szerintem..

      Törlés
  4. Hát én nem tudom eldönteni, hogy higgyek avagy ne a sellőkben... Valahogy nem tudom érdekes mert a tengerek és óceánok fehér foltok a világnak jó részét nem ismerjük vadak és meghódíthatatlanok... Éppen ezért bármi lehetséges, Nessie, 50 méteres polipok, csúnya halak, szörnyek... sellők? bolygóhollandi? szellemhajók? ufok? elsüllyedt városok?.... Ezek mind mind létezhetnek..

    És igen hihető a sellős sztori így jobban átgondolva. Egy szerteágazó mocsaras terület ahol akár még vízalatti ámde száraz levegő dús barlangok is lehetnek... úgy gondolom ideális a sellőknek.
    Vagy a fickó egy őrült! Mondjuk mondják sokan, hogy senki sem őrült csak nem képes, hogyan kezelni a rászakadó igazi valóságot.

    Azt hiszem, hiszek a történetben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hiszek benne.

      Amúgy azon gondolkoztam, hogy a pali tök simán együtt élt a szellem gyerekkel. Tehát nyitott volt a spirituális dolgok felé. Minden túlvilági lény érzi ezt, és az illető akaratlanul is vonzza ezeket a dolgokat...nomármost..ez a pali egyedül élt egy szigeten egy szellem geyrekkel, akivel beszélgetett. Tegyük fel, ha tényleg voltak ártó entitások a közelben, azok simán megcélozhatták őt, akár sellők akár bármi más volt is az..

      Törlés
    2. Az is megfordult most a kobakomban, hogy akár a babák szolgálhatnak porhüvelyként is. És minden egyes babához egy egy szomorú sorsú szellem kapcsolódik. És ez a fickó akaratlanul is bevonzotta ezeket és talán szentelnek annyi energiát a szigetnek az oda látogatok, hogy működésben tartják ezt a folyamatot, így a lelkek sosem nyugodnak meg...

      Persze lehet, hogy ez hülyeség de ez ugrott be.

      Törlés
    3. áá minden babához nem hiszem..az k*va sok lenne

      Törlés
    4. Tudd, hogy kurva sokan vannak... Szerintem elképzelhető!
      De ha nem is mindegyikhez akkor csak a régiekhez amiket még az öreg aggatott a helyére.

      Törlés
    5. És valószínűleg most a fickó lelke is valamelyik babában él tovább... így teljesen elképzelhető, hogy a babák mozgolódnak néha napján^^"

      Törlés
    6. Igen az is elképzelhető :)kíváncsi lennék mi történne ha valaki kin töltene pár éjszakát... lehet őt is kimarasztalná egy erő egészen élete végéig? meghalna és beállna a sorba... kíváncsi vagyok komolyan..

      Törlés
    7. Erre én is... de nem hiszem, hogy sok önként vállalkozó lenne arra, hogy kipróbálják =D

      Törlés
    8. Vagy már számtalan volt csak nem tudunk róla...

      Törlés
    9. Rinkatomo te szereted a babákat- Creeper kíváncsi én meg csak szimplán őrült vagyok és kíváncsi fajzat, úgyhogy indulhatunk is egy hétvégére!! xDD

      Törlés
    10. Hát mondjuk... ez igaz... lehet ha egyszer akadna rá lehetőség, nem utasítanám vissza O_o Csak élő közvetítésbe kell nyomni, hát ha már nem jövünk vissza XD Legyen bizonyíték mindenre XD

      Törlés
    11. .... és a táborozó hármas éjféltájt épp a szalonnát süti a tábortűznél amikor... az adás megszakad - NINCS JEL -

      Törlés
    12. Tipikus jelenet, leesik a kamera és elsötétül minden... hmmm, egyre jobban tetszik =D Bár ez meg már kicsit Idegleléses, nem? =D

      Törlés
    13. akkor majd én leszek az, akinek a taknya csorog a kamerába :D:D amilyen tehetséges vagyok ez biztosan menne :D

      Törlés
    14. óó de én melózok...ja és már aludnom is kellene amúgy! :D így is kezd szarul állni a szénám, nem hogy szellemvadászni Mehikóban!

      Törlés
    15. Keresünk szponzorokat... mondjuk meg, h ez egy valóság show lesz XD Tuti lenne nézettség ha tényl bevállalna ott vki élőben egy éjszakát ;) XD

      Törlés
    16. a a az egy másik műsor, a "celeb vagyokments ki innen" chill verziója babák sőt sziget nélkül :D

      Meg mi nem mehetünk, mert se nem pornóztunk, se dj-k nem vagyunk, sőt még csak nőimitátorok sé buzik se vagyunk! így nem lehet műsort csinálni...

      Törlés
    17. Jaj, ha erről van szó, majd ráfogjuk, hogy pasi voltam, csak átműtöttem magam XD
      Hmm, pedig de jó lett vna T___T
      Most viszont muszáj mennem =/ Jó éjt, aztán csak óvatosan a babákkal ;)

      Törlés
    18. Na akkor komolyan nekiállok és vadászok közelebb hasonló helyeket igaz ez egy nagyon jó kis történet és megragadó az egész, de biztos vannak érdekes dolgok itt a közelben is...

      Törlés
    19. Már nagyon várom!^^,
      Jó éjt!^^

      Törlés
    20. én is várom Creeper a szorijaidat!! Én is megyek, jó éjt mindenkinek! :)

      Törlés
  5. én ezen most nagyon beszartam. :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj! Nem a szomszédban van... :D

      Törlés
    2. :D Örülök hogy tetszett a cikk! Szerintem is nagyon érdekes történet!

      Creeper:
      Igen, a szomszédságok mindig rosszabbak! :D:D

      Törlés
    3. Majd keresek olyant ami kis hazánkban van... Biztos találok olyan történetet ami eléggé hátborzongató és közelebb van :) Ha lesz ilyen megosztom veletek... :D

      Törlés
    4. Oké, csak ne én meg ne te legyünk a főszereplők! :D

      Törlés
    5. Igen, ha valakit érdekel arra van a fórum :) Ez nem rólunk szól... bár érdekes.

      Törlés
  6. Nemrég olvastam róla egy kisebb olvasmányt, abban csak egy-két fontosabb infót árultak el. Örülök, hogy végre valami kielégíti a kíváncsiságomat e felől :) Bár aludni nem valószínű, hogy sokat fogok :D
    Ha jól tudom, készítettek filmet a témában. Nem tudom a címet, csak annyit, hogy a néhány fiatal elutazik a kísértetjárta helyre sablon alapján készített kézikamerás bigyó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Rég láttalak internetországban, de lehet csak épp elkerültük egymást! :)

      Örülök, hogy tetszett a cikk- remélem azért tudtál aludni egy keveset! :D

      Igen, a film az Ideglelés volt, de az egy béna kamu film, van már folytatása is- de olyat még nem hallottam ami ezen a szigeten játszódna- de ez nem jelenti azt hogy ne lenne..kíváncsi vagyok én is erre .

      Törlés
    2. Mostanában kicsit inaktívkodtam, van egy kis gond anya munkahelyén, és rám is kihatott.

      Nem az Ideglelésre gondolok, az boszorkányos cucc. Én is csak egy részletet láttam belőle, valami mocsaras vidéken éjjellátóval kameráztak, a baba meg megmozdult. Csak feltételezem, hogy ennek alapján csinálták, engem emlékeztetnek egymásra.

      Amúgy nekem tetszett az Ideglelés, bár ez lehet, hogy tízévesen máshogy hat :D

      Törlés
    3. :(

      Remélem rendeződnek a dolgok otthon!

      Akkor nem tudom az melyik film, de biztos bele rakták már ezt az elemet- a babák ijesztőek! :D

      Na tessék, most aggódhatok miattad. :( búúúúúú

      Törlés
    4. Nem kell aggódnod, lassan már kezd megoldódni az ügy :)
      Ééés, egy Destination Truth nevű amerikai TV showban volt az a jelenet. Én csak ezt a csúnya felvételt találtam jútyubon: http://www.youtube.com/watch?v=vn7NbgcMKCQ

      Törlés
    5. ....ó baszdki...kinyitja a szemét a baba a felvételen??? K*va ijesztőek ezek éjjel. Na én beszarnék ott este. Menjünk most.

      Törlés
  7. Lassan huszonkettő leszek, mégis még mindig irtózom a játékbabáktól,a hasbeszélőktől meg egyenesen szívbajt kapok. Előbbiek olyanok, mintha halott gyerekek lennének, utóbbiak meg egyszerűen kibaszott randák! Emlékszem kisiskolás koromban mennyire fostam Chuckytól is.:)Még jó hogy nálunk odahaza csak plüssmacik vannak, anyámnak ez a mániája! De ők legalább barátságosak, puhák, nem a hullaház jut róluk eszedbe.:D
    Amúgy csak nekem perverz ez a love story az öreg fószer meg a kislány szelleme között?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretnéd, hogy utánajárjak valami jó kis plüssmackós sztorinak????????

      Törlés
    2. Hirtelen eszembe juttattad, hogy kis surmókoromban volt a Drágám a kölykök összementek tévésorozat, az egyik epizódban beszélő robotmackók voltak, akik valami gyári hiba vagy egyéb lófasz miatt bekattantak és a kezeik helyén géppisztolyok nőttek.:)Volt egy jelenet, amiben a kiscsaj játszani akart a macival, szó szerinti idézet jön:

      Kislány: Nincs kedved játszani?
      Maci: Neked meg nincs kedved esetleg meghalni?!

      Utána meg mackópajtás szép kedvesen szarrá lőtte a kislány szobáját. Gyenge idegzetű gyerek voltam és akkoriban elég rendesen beszartam ettől a résztől, pedig ráadásul disney-s sorozat volt:)

      Ha esetleg vannak geci macis sztorik, akkor állok elébük!:D

      Törlés
  8. A "The River" című sorozat egyik része erről a helyről szól és itt is forgatták. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sis!
      Nahát, erről a sorozatról még nem is hallottam. Mondjuk nem nézek TV- t, internetországban meg nem találkoztam vele még...mik vannak? A párom máris bepisilne egy csöppet. Imádja az ilyen sorozatokat. Jelenleg X- aktákat kell néznem vele, jelentem a 7. évadot karcoljuk! :D

      Törlés
  9. óóó, az xakták nagyon fasza :D azt mi is kivégeztük párszor.. :D
    A River meg sajnos összvissz 1 évados sorozat, most lett vége 1-2 hónapja. Keressetek rá és töltsétek le, mert szerintem rohadt jó volt.. csak nem nézték elegen Amerikában, ezért nem lesz több évad :( illetve olvastam pár helyen, hogy valamelyik más csatorna átveszi és folytatja talán, ki tudja. :)
    Én nagyon ajánlom, volt pár rész (pl a babás) amin bepisiltem, és az évadzáró.. ááááá.. úristen. :D
    Kis kritika: http://www.sorozatjunkie.hu/2012/02/08/pilot-the-river/
    ahh, imádom a cikkeidet! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vigyázat- meglátta!! :D Most már ez is terítéken lesz nálunk! :)

      Köszönöm, én meg imádom, hogy elolvasod őket! ^__^
      Simogatja a lelkem, hogy szerettek minket olvasni! :) Remélem ez így is marad és sok érdekességgel tudok szolgálni neked is! :) Köszönöm és köszönik a leírt betűk és szavak is!

      Törlés
  10. mi, olvasók köszönjük! én nem kommentelek pl túl gyakran, de az összes cikkedet falom szinte, hihetetlen jó stílusod van, és a témaválasztás.. zseniális! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ^__^

      Köszönöm szépen! Tényleg örülök, hogy tetszenek az írásaim! :) Többször is felteszik a kérdést, hogy miért csinálom? Mert valahogy próbálom összekaparni a blogot, ebben a blogtalan világban...és a válasz: egyszerűen csak szeretem! Szeretek írni, főleg olyan embereknek, akik pedig szeretnek olvasni. Szeretek érdekes dolgokról beszélgetni, furcsa dolgokról, amik valójában körbe vesznek minket, sőt mi magunk emberek csináljuk őket- többnyire.

      Lenyűgöz, hogy mennyire kifogyhatatlan és végtelen mennyiségű információ az, ami itt hever körülöttünk és megannyi hihetetlen és képtelen dolog az, amit sokszor észre sem veszünk. Nos ezekről szeretek írni, az emberek viselt dolgairól, mert akármennyire egy különösen furmányos és kibírhatatlan pusztító faj vagyunk, mégis csodálatosan rettenetes minden egyes ember és keze munkája. A téma körülöttünk hever, csak észre kell venni!

      Szerintem erről is szól a mortem.

      Nagyon örülök, hogy szereted az írásaimat! :)

      Már elkészült a legújabb cikkem, érdekesen faszántos lett, majd hétfőn rakom ki szerintem, Creeper írása hadd legyen csak kint egy ideig, ne csak az enyém mindig. :I

      Ja, és hatalmas meglepetéssel készülök az őszre, ami száz százalékosan felpezsdíti a mortem életet, de addig még rengeteg elintézni való van, ha fixálódnak a dolgok, hamarosan közhírré tétetik! ;)

      Törlés

Ezeket is ajánljuk: