2012. június 22., péntek

nE0.cRYsis: Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy.


Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy.
Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?

Nos, ha már így felemlegettük a jó öreg és már már feledésbe merülő Neurotic- os Pajor Tamás szavait, lássunk az oldalon most egy egyedülálló cikket- amelyből talán egy sorozatot fogok majd készíteni- melyben divattippeket fogtok kapni tőlem! Elképesztő ez a 40- 45 °C- os hőség, fontos tehát, hogy jó anyagú és szellős ruhákat hordjunk nap, mint nap!

Elborzaszt és legfőképpen nem érdekel a XXI. század macsó- buzi pláza- ribi divatirányzata, ezért a klasszikus vonalak bemutatásával fogok nektek ízelítőt adni a mindennapi elegancia megfelelő viseléséhez!

Ebben a mai napon a segítségemre lesz a négy fő mester: A Csillaggyermek, A Démon, Az Űrember és A Macskaember!

Most kimarad a két későbbi utánpótlás A Róka és Az Anh- harcos, mivel kevésbé népszerűek a divat e terén, s nekünk igazi egyéniségekre van ugye szükségünk- igazi profikra!



 ehheheheehee!!
Vigyázat!!!
Szokásos terjengős- sokképes poszt következik!
Bizony jó néhány napba tellett a poszt megírása! :P


 Vigyázat, kiégetek mindenkit! 

Vérhányás, gitárból rakéta kilövés, tűzfújás, tízméteres ugrások és sorolhatnánk. Ki ne ismerné a KISS nevű együttest? Én gyermekként imádtam őket és odáig voltam értük. Nem csak mert apám Black Sabbath, Uriah Heep és Deep Purple bakelit lemezei között ezek is ott hevertek és mert óvodásként már profi módon tekertem be az orsós magnóba többek között a KISS szalagokat, és nemcsak azért, mert tucatnyiszor láttam az amcsi filmeket, amikben ők voltak a szuper elérhetetlen banda, és végül mindig egy szenzációs koncerttel ért véget a film happy and- del, rakétákkal és effektekkel és legfőképpen egy faszányos rock- kal ért véget!

Szóval az egyikük akár én is lehettem volna:




Nahát jó lehangolóak ezek a kölykök mi? Na mindegy! 
Végül is én is lehangolós gyerek voltam a magam módján,
csak nem volt tejfölös- szénnel bekenve az arcom.


Na de, hogy ne kanyarodjunk el a mai témánktól, jöjjön egy kis nyári őszi téli tavaszi mindenkor és mindenhol  divat- börze a mesterek gardróbjából, mert ápol és eltakar! Enjoy!



Jöjjön elsőként a kedvencem, Az Űrember! Az egész futurisztikus egyvelegből a szívemhez oly közel álló science fiction vonulat leggyönyörűbb külsérelmi nyomait magán hordó alak Space Ace, aki keményebb, mint az összes klingon együttvéve persze attól eltekintve, hogy Space Ace erőteljesen sminkeli magát és sajnos csupán a Föld nevű bolygó egyik hard rock- nak titulált bandájának húrjait pengeti. 

Jöjjön tehát Space Ace és az én ajánlásommal
a 2012- es nyár- és minden eddigi és ezutáni nyár-
legkellemesebb és praktikusabb viselete!

The Space Ace Sexy Style!

Első lépésként be kell szereznünk a megfelelő make- up- ot!
A hófehérre mázolt arcunkra ne felejtsük el felkenni a metál ezüst
szemcsillagot és azt fekete kontúrral kihangsúlyozni. A szájunkat
fessük feketére, hogy a vakító reflektorfényben is láthassák, van szánk,
és olykor éneklésre is használjuk.

TIPP: A nyakunkat véletlenül se fessük le!

A sminkünk után a fejünk rendbe tétele még  közel sem ért véget,
ugyanis szükségünk lesz egy Space Ace parókára, ha a
jó isten nem áldott meg minket ugyanilyen és saját hajkoronával,
akkor ezt biza orvosolnunk kell!

TIPP: A hagyomásnyos bundes liga hajkoronát
némi hairsray- vel máris glammosíthatjuk!



Mivel minden ember és lény a fejünk után a
kib*szott cipőnket fogja megbámulni,
ezért rendkívül fontos, hogy a KISS-es fejünk mellé
KISS- es és hihetetlenül futurisztikus cipőt válasszunk,

és mivel a színpadon nincs szüksége Space Ace- nek táskára,
ezért a szemét övező ezüsös csillámláshoz
választja a cipője színét!

TIPP: Mivel nekünk a hétköznapi életben táskára is van szükségünk,
soha ne a táskához fessük a szemünket, hanem fordítva-
szerezzünk be metálezüst táskákat, szatyrokat, zacskókat
minden eshetőségre- krumpliszsákokat, kutyakaka szedő tasakokat stb...!



 
A nyári záporok remek kivédésére alkalmas ez a cipellő,
ami már nem csak a bokánkat simogatja a kipárnázott metálezüst
és futurisztikusan ergonómiai kialakításával megkönnyíti a hétköznapjainkat,
legyen az akár kerékpározás vagy a busz után való futás!

TIPP: Haragosaink ellen is kiváló, ugyanis árnyékos rejtekünkből
hirtelen a cipő fényre kitolásával hatástalaníthatjuk ellenségeinket,
ugyanis a glam- metál csillogás erejével azonnali retina kiégést
okozhatunk számukra, s lehetővé válik így a platformos
elfutás lassú és bizonytalan menekülési lehetősége!


Végtelenül ronda és nem épp emberi egyedek számára lehetővé tették a gyártók,
hogy ők is igazi KISS- esekké válhassanak egy egyszerű
maszk fejre húzásával, mely tartalmazza már
a csillám sminket, a hajkoronát és még a szemgolyót is-
így nekünk ez utóbbira sem lesz szükségünk.

TIPP : Állásinterjúkra és szülői értekezletekre kiváló pókerarcot
kölcsönözhetünk vele magunknak!
Siet? Nincs elég ideje a reggeli sminkre?
Egy egyszerű mozdulattal felviheti magára a megszokott bájt,
s máris indulhat a nap!

TIPP: Kellemetlen lehelet ellen megfelelően óvja környezetünket,
valamint alakformáló hatása bizonyított
a kihagyott étkezések egyenes arányúságával!



Ha mindenünk megvan, már csak a támadó pozíció felvételét kell
gyakorolnunk a megfelelő futurisztikus hatás érdekében
a szuper Űrember ruhánkban!
Amúgy ezt a ruhát én komolyan felvenném...xD
a legszebbek azok a kis ananász karikák a vállrészen!

TIPP: A pozíció gyakorlásához és tökéletesítéséhez  használhatunk
akár elektromos gitárt is, hogy r ' n ' r - osabb hatást szerezzünk magunknak!


Támadó pozíció otthoni gyakorlásához kényelmes, csúszásmentes
és megfelelő segítséget nyújt számunkra egy futurisztikus edző mamusz,

mely lehetővé teszi, hogy az utcai platform cipőnk által behordott városi koszt
távol tartsuk a mindennapi életterünktől!

TIPP: Puha talpának köszönhetően elkerülhető
az elhullajtott kekszmorzsák beletaposása a szőnyegbe
a támadó pozíció gyakorlása közben!



Kedvesünk rosszalló tekinteteit is elkerülhetjük azzal,
ha bevonjuk őt a gyakorlásba,
"alakformáló sztep" álnév alatt!
Persze számára is fontos és elengedhetetlen a kényelmes és megfelelő
ruházat viselése, ezért még időben szerezzünk be neki egy
futurisztikus, de kellően rövid és dekoltált ruhát!

TIPP: Ne feledjünk pár számmal kisebb ruhát rendelni, hogy azt mondhassuk,
hogy "hát...de szerintem végül is jól áll...", mert ezzel 

azonnal rávezethetjük a gyakorlásra!
És ne feledjük a kulcsmondatot- 

"Ez nem smink drágám, hanem arcpakolás!


Unatkoznak a gyerekek?
Vagy folyton a kibaszott Playstation
meg a Cartoon Network előtt ülnek?!

Vonjuk be őket is a gyakorlásba!

Persze mivel még kiskorúak, ezért ne biztassuk őket
a támadó pozitúra gyakorlására, annál inkább
az energiát sugárzó terpeszben szétvetett állásra
és az eközben csípőre tett kéz megfelelő elhelyezésére,
hiszen az életben erre a magabiztos beállásra
még számtalanszor lesz szükségük!

TIPP: Gondoskodjunk a megfelelő méretű futurisztikus
glam ezüst metál csillogású ruhákról,
edző sportmamuszokról és sminkekről!








Akkor most evezzünk vadabb vizekre, és lássuk a legdurvább arcot:
A Démon!


The Demon Hard Style!


Említésre méltó A Démon démoni méretű villás nyelve,
amely egyértelműen a 2012- es nyár elhagyhatatlan darabja!
Ha nem adatott meg nekünk ekkora nyelvméret,
érdemes ezt a szilikon szervet a szájunkba
helyezni, s ezzel gyakorolni a vérhányást,
hogy naprakészek lehessünk egy jó kis
piros okádásra a nap bármely szakában!

TIPP: Megfelelő gyakorlással orális 
játékszerré is alakíthatjuk ezt a csodálatos
kiegészítőt!

Egy kis KISS sminkkészlet!
Olyan személyek figyelmébe ajánljuk, akiknek
a lakókörnyezetükben nincs minden második sarkon
egy ajándék- trafik bolt, ahol kapható
a Jancsi- bohóc, Cili- cica és a Drakula gróf sminkkészlet,
mert így egy pakkban megvásárolhatják
a KISS színeit egy kis extra művérrel megspékelve!

TIPP: A művér kis kiszerelésére való tekintettel
más emberi és állati vért is felhasználhatunk,
szükséges mennyiségét deciliterben
ajánlott mérni!
És igen! A Démon személyesen!
Az első ami a szemünkbe ötölhet,
hogy a démon nem vett fel alsónadrágot!!

Na jó nem, a Démonnak a sajátságos démoni
szörny cipője az, ami a leginkább felhívja
szerény személyére a tekinteteket, no
meg a vérbő vérhányást se feledjük el...

A ruha megfelelően kiemeli vonásainkat,
lenge és szellős, de lágy esésű anyaga miatt
a mindennapi viseletre is megfelelő,
akár munkába, bankba, tárgyalásokra
és nem utolsó sorban alkalmi estélyiként is hordhatjuk!

TIPP: Tekintetünket kiemelhetjük némi szempillaspirállal, 
illatként pedig a BRUNO BANINI About Man- t javasoljuk!


A Démon híres- neves cipője!

Talán elsőre hihetetlennek hangzik, de ez
 a vagány és egyedi cipő egy speciálisan kialakított
gyógyászati segédeszköz, melyet támogat a társadalombiztosításunk is!

Csonkolt, deformált lábra egyaránt megrendelhető,
az orvostechnikai lábbelik egyik alaptípusa!

Mindemellett a gyártók körültekintően és
ügyfeleik igényeire alakították ki a
szörny- cipőt, mely alkalmas focizásra, futásra,
10 órás koncertezésre! Kiválóan bírja akár a hegyi túrákat is,
éppúgy mint a vérhányást és a rakéta kilövések következtében
 kipattanó szikrák százait is!

A pikkelyszerű kialakítás pedig megfelelően
biztosítja a láb szellőzését!

TIPP: Titokzoknival is hordhatjuk a diszkréciónk
megőrzése érdekében!

A Démon is megy kutyát sétáltatni, épp úgy mint
a hétköznapi fizikai testben élő entitások,
így szabadidős tevékenységekhez ajánljuk ezt a szolidabb
démoni ruhát
, amely tartalmazza a már
jól megismert futurisztikus edző mamuszt,
némi glam metál csillogású fogsor- rávarrással!

A szabadidő ruha megfelelően kialakítása miatt
lehetővé teszi a teljes körű és szabad mozgás
lehetőségét a sportok minden területén,

így az erre kialakított fémlapokkal kirakott térdvédő
megvéd minket a térdporc sérülésektől,
valamint a karokon található 10 cm- es tövisek
óvnak bennünket kocogás közben a futószönyegen
a minket félrelökésekkel próbálkozó letaszítóktól,
valamint kényelmes és szellős 4 üléses helyet
biztosít hazafelé a BKV- n!

A használatra való tekintettel a ruhaszövet
szálai speciálisan kidolgozottak,
hogy a vér könnyen eltávolítható lehessen belőle!

TIPP: Gúla alakú szegecses nyakpánt helyett
akár tüskés nyakörvet is viselhetünk,
hogy megőrizzük tekintélyt diktáló külsőnket! 
Sportoláshoz és egy laza nyáresti sétához
biztosít megfelelő retina védelmet ez a Batman
gyanús démoni napellenző!

Amerikai tudósok által kidolgozott
fültámasz nélküli szemüveg, mely a
világtörténelem első olyan napszemüvege, mely tökéletesen
passzol és megegyezik viselője sminkjével!

Igen Hölgyeim és Uraim- eljött ez az idő is,
amikor a napszemüveg már nem takarja
el a tökéletesen kidolgozott sminkünket,
így a nyár bármelyik napszakában ugyanúgy nézhetünk
ki szemüvegben és anélkül is!

10 fogtechnikusból 9 ezt ajánlja!

TIPP: Fekete hasított bőr szegecses táskával viseljük!


Kicsit lazább kialakítású szabadidő cipő,
mely biztosítja számunkra a teremfoci és a squashozás
minden örömteli pillanatát teljes biztonsági kialakításával!
Speciális sarok megemelésével és bokamerevítő szárkialakításával
mereven tartja a lábunkat úgy, hogy mindeközben szabad biztonságos
mozgásteret ad számunkra!

A térdcsontnál elhelyezkedő űrtechnikával
kialakított speciális acéllemez lapok pedig
felfogják az erre a területre becsapódó labdától
a lábunkat, így elkerülhetőek az életveszélyes sérülések!

TIPP: Néhány ezüst lábujjgyűrűvel feldobhatjuk az összhatást!



Teljes alakos squash felszerelés,
mely tartalmazza a szabadidő cipőt,
a speciálisan kialakított térdvédőt,
s az elegáns vonalú denevérszárny- légterelőt!

A denevérszárny- légterelő elengedhetetlen eleme 
a squash meccseknek, mivel sebes rohanásunk következtében
keltett szélzajt csökkenthetjük vele.
Különleges megjelenésű hátsó és mozgatható légterelő szárny,
mely megkönnyíti a futásban való előzésünket.

A szárny lényege, hogy a légterelő kinyitásakor az egyenesben –
ahol nincs szükség a leszorítóerőre – csökken
a légellenállásunk, és gyorsabban haladunk.
Fékezéskor a légterelőnk visszacsukódik, így ismét nő a leszorítóerőnk.

TIPP: Hipermarketben történő bevásárláshoz is ajánljuk
a légterelő használatát, a minél gyorsabb eredmény elérése érdekében!
Ha kedvesünk erősködne, hogy eljönne velünk és
sörszagú barátainkkal egy squash edzésre, semmiképpen se
hagyjuk neki, mert ez egy kemény férfias sport!

Ellenben vásároljunk neki teljes szabadidő felszerelést,
hogy otthon teljes technikai biztonságban,
és ízléses munkavédelmi felszerelésben
denevérszárny légterelővel és térdvédőkkel
tudja tisztára kitakarítani a lakást,

mire mi hazaérünk!

TIPP: Kedvesünk ruházatáról távolítsuk el elővigyázatosságból
a tüskéket, ha esetleg csupán a hajnali órákban találnánk haza érkezni
a squash meccsről kissé illuminált állapotban!


Ha továbbra is titkaink és fenntartásaink lennének
kedvesünk, munkatársaink, főnökeink felé,
akkor használjuk bátran a Démon pókerarcot!
Így észre sem veszik rezzenéstelen arcunkon a változás
pillanatnyi szelét sem!

TIPP: A teljes védelem érdekében
Batman gyanús polarizált lencséjű Démon
szemüveg viselése javasolt!


Kedves ajándék lehet gyermekeink számára
egy bárd alakú elektromos gitár!

De mivel az túl drága és még
ráadásul balesetveszélyes is,
helyettesíthetjük ezt egy felfújhatós műanyag
glam ezüst metál léggitárral is
kamu aláírásokkal!

TIPP: Mikor átadjuk az ajándékot, KISS gitárszólóra rögtönözve
szemléltessük működését! Átadás után kapcsoljuk ki a zenét,
hogy a gyermek akármennyire is pengetné a műanyag léggitárját,
ne tudja imitálni előző attrakciónkat!
Miután elmagyaráztuk a gyereknek, hogy elrontotta a legújabb ajándékát
-amiért mellesleg apa 3 hónapon át túlórázott-
vezessük rá arra, hogy soha többé ne kérjen drága ajándékot!

Vásároljunk gyermekünknek inkább teljes
felszereltségű squash szabadidő együttest,

hogy biztonságosan sportolhasson
a nappaliban vagy a homokozóban!

TIPP: A felszerelés 1997- ben elfogadottá vált
a Nemzetközi Sportpedagógusok Konferenciáján,
mint testnevelés órai tornadressz!












És most jöjjön a porond r'n'r arca
a Csillaggyermek!


The Super Starchild Style!



Talán el sem hinnétek, hogy ekkora hard rock
sztárokat mennyire megérinthet egy olyan
disco stílusú film, mint Starchild- et
a Saturday Night Fever és John Travolta
felejthetetlen csípőmozgása és beállása!


Tehát a szombat esti láz okozta láz
és egy gyermekkorban derékba tört
pompomlány karrierje szülte meg a Csillaggyermeket
szörnnyé

TIPP: Bundes liga hajkoronánk fésülése elkerülendő
a tökéletes torzonborz hatás elérése érdekében!

Mindenképpen az idei nyár slágere a mélyen dekoltált
mellkasszőr villantó strasszos férfi felső,

s flitteres nadrág, melyen a díszítés egyértelműen
összpontosul és kiemeli férfiasságunk mivoltát,
melyet egyáltalán nem ellensúlyoz,
sőt kiemel a 15 cm- es ezüst glam metál csillogású
platform cipő!

TIPP: Mellkas szőrzetünket megfelelő
és ízléses helyzetbe fésüljük és fixáljuk
a tökéletes megjelenés érdekében!



Túrázáshoz és kommandózáshoz ajánlott
ez a lebutított disco dressz,

amelyet John Travolta és John Rambo ihletett,
hogy a magunk komfortjával és viseletével
kényelmesen ám mégis egyszerűen beolvadjunk a
kamuflázs dekoltázsunkkal az álcázás és
figyelemelterelés eszközével
vaddisznóvadászat közben!

TIPP: Sportmamusz viselésével egészségesen
megmasszíroztathatjuk a talpunkat
a hegyi kövekkel mászás közben!

Ne felejtsük otthon gyermekeinket a vaddisznóvadászat idejére sem,
s gondoskodjunk számukra a megfelelő
sport túra disco dresszről is!

TIPP: Gyermekünk folyamatos Starchild- pozícióban pedagógiai
dicséretek kereszttüzébe kerülhet szorgalma
és állandó jelentkezése következtében!







Starchild tánccipője tökéletesen alkalmas
minden táncstílushoz!
Legyen az jazztánc, sztepp vagy épp balett!

Persze a glam csillogás és design a legmegfelelőbb
a KISS- es ritmusokra való gyors és elegáns
tánclépésekhez és koreográfiákhoz!

TIPP: Tánctanulóknak és profi táncosoknak egyaránt megfelelő
kizárólagosan a többi Starchild elemmel kombinálva!


Az öltöny a férfi egyik legelegánsabb ruhadarabja!
Magabiztosságot, erőt sugároz
nem csak megjelenésével, hanem a glam ezüst csillag
berakások is gyönyörűen megtörik a fényt.

Szabása és kiemelkedő minőségű
anyaga lehetővé teszi számunkra, hogy egész nap
remekül érezzük magunkat!

Használható ballagási, kánikula, üzleti, főnöki
és esküvői öltönyként is!


TIPP: Levendulaszín nyakkendővel párosítsuk! 

Glammosabb tökvédős kölyök tréning.




Továbbra se feledkezzünk meg kedvesünkről,
hogy ő is a csillagok fényével ragyoghasson!


És jöjjön végül, ám de nem utolsó sorban 
a Macskaember és egy kis cicálkodás!


The Catman Sweet Style!


A Macskaember -vagy cicafiú?-
smink leginkább egy tág pupillájú
zöldre vert szemű panda medve sminkre hajaz a leginkább,
ám megfelelő felviteléhez rengeteg tapasztalatra
és kézügyességre lesz majd szükségünk!

TIPP: Rutinszerzés érdekében gyakoroljunk gyermekeinken!

Mellékelt fotóillusztráció segédletként!


Amíg ebbe belejövünk, addig is
használjuk nyugodtan
a Catman maszkot!

Ha már megszereztük a kellő rutint
a sminkünk gyors és egyszerű felviteléhez,
akkor nekiláthatunk a ruhatárunk
finomításához!

Elsőként szerezzünk be egy komplett
Macskaember ruhát, 

szexi oldal combos kivágással
a farrész környékén,
egy emeletes macskaember
cipőt, és próbáljunk olyan arcot vágni
mindeközben, hogy még véletlenül se nézzünk ki
idiótának, annak ellenére- hogy tudjuk-
valóban annak nézünk ki!

TIPP: Arckifejezésünkről könnyen elterelhetjük
a figyelmet például egy a fejünkre helyezett
csörgős sipkával, vagy kilenc darab piros nyuszi alakú
héliumos lufival!

In Memoriam Kitty Boots-
a tökéletes formatervezés által a cipő belső része
és a talpbetét követi a talpunk formáját, ezért
megfelelő alátámasztást biztosít és
egyensúlyban tartja a testünket!

Egyedülálló designja pedig emléket állít
a farkukat elvesztett macskák millióinak, akik
csonkoltan élték le szerény kis 9 életüket. 


TIPP: Kötelező ruhadarab a macskacipőhöz
a macskanadrág viselete!




Kutya- pártiak számára javasolt
az "In Memoriam" cipő macskafarokkal díszített
változatának elhagyása.

TIPP: Ha ezt a változatot választaná, Ön nem eléggé
true Macskaember, érdemes lenne elgondolkoznia
a jövőjével kapcsolatban!


Famászásra tervezett futurisztikus
macska tréning ruha,
futáshoz kialakított edző mamusszal!

Esztétikusan elhelyezett fényvisszaverő
csíkokkal az éjszakai kóborlásokhoz!

TIPP: In Memoriam cipővel megfelelő kombináció
pamut gombolyag görgetéshez is!
Hétköznapi viseletre ajánlott,
visszafogottan elegáns viselet, melynek
szabása mindenkinek jól áll!


Ne higgyük el, hogy nyáron csakis
a vidám élénk színekkel hódíthatunk-
soha ne felejtsük el a legvadítóbb glammos csillogást!

TIPP: Cseresznyemintás szalmakalappal
dobhatjuk fel ezt az összeállítást!

Ne feledkezzünk meg gyermekeinkről sem!
Famászáshoz megfelelő
tréningruhát vásároljunk!







Nos!

Mára ennyi volt a divat tanácsadás, remélem sokatoknak tudtam segíteni, hogyan és milyen fazonú ruhákat válasszatok ki a nagy nyári kánikulák idejére!


De azért néhány segédletet még adnék számotokra, például, hogy hol lehet beszerezni ilyen ruhákat!
Körül belül ílyen üzleteket keressetek: na jó ez épp pont most egy kávéház, de ez most nem fontos :D




Viccet félre téve a legdurvább cipők sem lépik túl a 160 $- t,
és a legvadabb Démon ruha a legdrágább, 
de az sem kerül többe 400 $- nál! 
Tehát némi spórolással akár meg is vásárolhatjuk őket.



És most ismerkedjünk meg a KISS CSALÁDDAL!
Ők hogyan élik meg a hétköznapi
eleganciát? Tekintsük be fotóalbumukba!


Glam Power Hard Street Style!

KISS Ferike az óvodai ballagás éjjelére vad bulinak áll elébe!


KISS Lacika a logopédián


KISS Alfonz és eltitkolt leánya
KISS Péter és KISS családja az 2010- es gyermeknapon
KISS Péter, KISS Áron és és ...khm...wtf?
KISS Rebeka  9. szülinapján
KISSkutya
KISS Lorenzo és a Pókember- Démon álruhában készül
a vérhányásra


KISS Rozál sikeres szakvizsgája után a Színi tanoda előtt barátai gyűrűjében.

KISS Pál, Béla és a gyerekek szentestén a nagyinál.

KISS Lacika társasági életet él

KISS Ramóna és Enikő a diploma védés előtt.

KISS Dénes és CURE Feri
tehénbőrdobolnak a téren a járókelők örömére

KISS Kata és barátai a lekvárfőzés alatti röpke szünetben.


KISS Albert és a csajok a Nemzeti Galéria lépcsőjén
a Van Gogh kiállítás sorában állva.



KISS Antal és a 9.C további pótvizsgázó tagjai.

KISS Péter és KISS Péterné a szülői munkaközösség tagjaiként
viráglocsolás alatt.

KISS Edit és a XIV kerület meg nem nevezett tűzoltói.

KISS Otília és kedvese a Csodák Palotájában
az Öveges terem előtt

KISS Noémi az Eötvös Cirkusz porondja felé tartván

KISS Laura ballagási ruhájában

KISS Arnold és a 11. A matematika évfolyama

KISS Eufrozina kalácsdagasztás közben
KISS Feri és a KISS Gang Bang Band

KISS Teodor pénzügyi igazgató és
személyi asszisztense András

KISS Antal fogtechnikus
KISS Ottó és a szolflézstábor tagjai

KISS Kálmán kalandjai a Gerecse 50 km- es túráján

KISS Petra az óvodapedagógiai kar hallgatója
KISS Ramóna a Paltinus fürdőben


KISS gyerekek a Vidámparkban

KISS papa örömmel üdvözli unokáit

A Pepsi árt az egészségnek?KISS Ferenc az érettségi bankett után


KISS Gézuka és mamája 

KISS Szabolcs és a politechnikum végzősei

KISS család útban a filharmónikus zenekart szabadtéri előadására 

KISS Hunor frenetikus utcai léggitár koncertje után

KISS Feri és mégKISSebb barátnője


KISSkutyák

És hogy tökéletes legyen életünk és halálunk, járjunk KISS kocsin és KISS koporsóban álmodjuk örök glam csillogású álmunk!




Remélem a cikk végére már mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb sminket és ruházatot,
és jól szórakoztatok, valamint ma is láttatok itt megannyi furcsa érdekességet! :)


Éljen a KISS! :) 
Köszönjük nekik, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a cikk sem!

7 megjegyzés:

  1. Tök jópofák lettek ezek a családos-gyerkőcös fotók! A flegma kiskölykök majd tuti úgy fognak lázadni pár év múlva, hogy átmennek rapperbe vagy dubstepet bömböltetnek.:)

    Én speciel metallal kelek-fekszek, de a Kissért sose lelkesedtem, inkább a durvább bandákat respektálom. Viszont muterom a mai napig imádja őket, volt is tavaly koncerten és természetesen nekünk is vannak otthon bakelitek és kazik. És igen, Black Sabbath és Deep Purple is van.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem azért még mindig faszántosabb Ozzy bácsi :)

      És anyud is nyomott valami arcfestést a koncerten?
      Óriási kult figurák!! :)

      Törlés
    2. Nem festette ki az arcát, de most, hogy mondod kíváncsi lennék rá hogy nézne úgy ki?:D

      Sabbathból nekem is az ozzys jön be. Lehet, hogy Dionak (R.I.P.) klasszisokkal jobb hangja volt, de nekem valahogy mégis modoros. A nyolcoktávos énekesekkel büntető power metaltól meg eleve hányok. Ozzy meg mégis csak a sötétség hercege és mellesleg imádja a denevéreket.:P

      Törlés
    3. :D
      Kérdezd meg, hogy ki volt a kedvence a KISSből, és akkor máris "ráképzelheted" az illető sminkjét! :P

      Valahol van is itt a mortemen Ozzys cikk is :P
      Ozzy bácsi örök és ne feledjük, ő egy genetikai csoda, plusz egy kromoszómája van, mint a normál embereknek!!

      Törlés
    4. Ő tényleg egy született rocker! Ha egy génen múlik, hogy meg se karcolja az a rengeteg narkó meg pia, akkor már megérte az is, hogy fullra kiestek neki a hetvenes évek.:P (Mondjuk a diszkó miatt ez nem kár.)Lemmy állítólag még durvábban tolta, nála már az biológiai csoda, hogy életben van.:D

      Törlés
  2. Kiégtem lelkileg! Kurva jó lett mama! :DDDDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én félig meghaltam mire leírtam, lecsonkolódtak az ujjaim annyi faszságot préseltem ki magamból. :P

      Örülök hogy tetszett az "agyfaszposzt"! :)

      Törlés

Ezeket is ajánljuk: