2012. június 28., csütörtök

nE0.cRYsis: Gombakúra - Nekem bevált!

Sziasztok!

Ma egy nagyon különös kúráról fogok nektek írni, ami engem is meglepett mennyire hatásos volt! 

Már most előre szeretném azt kikötni, hogy nem mindenkinek ugyanolyan a szervezete, egészsége és immunrendszere, mint az enyém vagy bárki másé, ezért eltérőek lehetnek az elért eredmények! Vannak olyan emberek, akiken segít és vannak olyan beszámolók, akik semmit vagy nem igazán tapasztaltak jelentősebb változást az életükben! Én ennek ellenére mindenkit arra buzdítanék, hogy ne féljenek kipróbálni egy- egy homeopátiás természetes alapanyagú gyógymódot, mert súlyos betegségekből is képes az embert gatyába rázni.

Az első havi kúrámon vagyok túl, és hihetetlen változásokat hozott az életemben- egyszerű és olcsó és hihetetlenül egészséges "házipatika" következik!


Nos, mint ahogyan nagyjából követhettétek egészségem eléggé radikális hanyatlását az elmúlt fél évben- kezdve a gerinctörésemtől az agydaganatomig- jelenleg meglepően jól érzem magam és pozitívan állok elébe az elkövetkezendő időknek. 

Amikor először megláttam ezt a gombát- kb. négy hónappal ezelőtt- úgy voltam vele, hogy inkább megdöglök, mint hogy megigyam. A későbbiekben ez megváltozott, és úgy döntöttem, inkább megiszom, mint hogy megdögöljek! :D - látjátok, soha sem szabad meggondolatlanul dönteni! Az elmúlt pár hétben is el voltam kissé tűnve, de jelentem, szép lassan visszatérek! :P


Igazából nem lenne vészes az egész, mert a történet a kefirgombáról fog szólni a továbbiakban, csak az volt a bökkenő, hogy én világ életemben gyűlöltem a  kefirt és a gombát is...jeee!!!

A történet ott kezdődött...

....hogy a még gyógyszeres kezelés alatt nem álló jó indulatú agydaganatom elkezdett velem játszani, az állandó gyötrő szomjúság és a folytonos szédülés mellett jöttek a durvább részek, méghozzá a hallucinációk!

Sohasem gondoltam, hogy ilyesmire így reagálnék, de hogy is mondjam, eléggé különös és talán kellemesen abszurd volt, és csodáltam a hallucinációimat, hisz tisztában voltam vele, hogy nem valóság és mindez csak az agyszüleményem- és ez egyáltalán nem jó dolog, de valahogy mérhetetlenül rácsodálkoztam a dolgokra, amiket kivetített elém. 




A legtöbbször madarakat hallucináltam. Mindenhová. Fekete hollókat. Egy helyben repülő fekete hollókat. Nem tartottak sehová sem, csak repültek, csapkodtak a fekete szárnyaikkal- nagyon szépek voltak. Bámultam őket. Megfoghatatlan gyönyörűség volt, nem létező fantazmagória de mégis annyira valós. Különös volt.





Vagy ott vannak a minták- a furcsa felületek, azokba is belehallucináltam mindent. Pöttyös csempékbe a galaxist és az univerzumot mozgásban, vagy papírkönnyedségű mozgó és hullámzó aszfaltot, lágyan ringó falakat. Alakokat és arcokat más arcok helyett- de meglepő, de ebben az érzékeny állapotomban semmiféle ártó lény, entitás nem akaszkodott rám. Aztán jöttek az időkiesések. Percek tűntek el, folyt a víz a csapból, elfelejtettem, mint csináltam vagy mit csinálhattam. A térérzékelésem eltűnt, mindennek nekimentem, nem tudtam eldönteni vagy felbecsülni, mi milyen távolságra van. Beszélgetések közben kiestek dolgok, és a legszörnyűbb, hogy nem találtam a szavakat, a legegyszerűbbeket sem,mint pl hogy asztal, szék, toll. Körbe kellett hogy írjam, "Tudjátok, ott az az a izé ott, amire így rá lehet pakolni, sárga, rajta vannak a dolgok, na a az a hogy hívják már..!" Szóval kezdtem teljesen szétesni...

Tehát amikor második alkalommal találkoztam a gombával, meg sem fordult a fejemben, hogy visszautasítsam, hisz annyira sors- szerű volt, hogy újra összefutottam a gombával, újra kínáltak vele, és hirtelen átértékeltem és hittem benne és tudtam, hogy erre nagyon nagy szükségem van most, soha annyira mint máskor! Így elfogadtam a gombát egy- jelzem- 80 éves nénitől, akivel azóta is email- ezek és videókat küld nekem lazán, szóval nagyon komoly a néni!!

Nos a későbbiekben le fogom írni a gomba működését és kezelését, nem bonyolult és fillérekből megvan!

De először elmesélném nektek, hogy én mit tapasztaltam!

A híres és éltető kefir!

Mint említettem, hónapok óta szédültem fekve, ülve- mindenhogyan, és állandóan vizet ittam, ezáltal folyamatosan pisilnem kellett és már fájt a hasam meg a torkom, annyira durva mennyiségű vizeket ittam!

Kérlek szépen, az első adag gombától majdnem hánytam- mivel utálom a kefirt...- de végül is legyűrtem, ez volt az első a legszörnyűbb alkalom! És mivel már másnap éreztem a jótékony hatását, már alig vártam az estét, hogy újra ihassak belőle! 

Állítólag 3 hónap után kezd el hatni a gomba a szervezetben állandó fogyasztás után, de nekem ez már másnap bejött!

Először is, már másnap elmúlt a szomjúságom! Normális adagú és mennyiségű folyadékot fogyasztottam! Ez állati jó volt! Nagyon megörültem! A második nap elmúlt a fejfájásom és a szédülésem- hónapok óta először!!! Hát itt már el sem akartam hinni az egészet! A harmadik napon elmúltak a szememről a vérerek, addig előtte tompa szürke színű volt a szemem fehérje és csupa véres! Már ekkor több energiám volt, kimentem sétálni a párommal kilométereket és a házimunkát is mosolyogva végeztem- mert meg tudtam csinálni, volt rá erőm! A munkámban is újra jól tudok teljesíteni, és megint mosolygok a sok f*sszopó emberre és képes vagyok megint másokkal foglalkozni és pozitívan hozzáállni a dolgokhoz! 

Ez remek érzés, hogy újra kezdek magamra találni, nincsen szédülés és hallucináció, és nem vagyok olyan falhoz baszott sem. Sőt bírom a gyógytornát, amire már járok és igaz hogy nagyon kifáradok, de aztán nagyon jól esik, hogy mozoghattam, hogy izomlázam van, hogy fáj a seggem, meg a karom! :D Egyszerűen talán megint rákapcsolódom az életre, és megint más értéke van annak hogy ÉLET hogy van ÉLET ami egy csodálatos és megfoghatatlan dolog. Ja és a héten elhagytam a gerincfűzőmet is, már nem kell 45 fokban 3 réteget és egy műanyagot magamra húzni! :)



Egy ideig simán abban éltem- mert ezt mondák a dokik- és full megbarátkoztam azzal, hogy néhány év múlva meghalok és még jó szar is lesz addig, hogy élve megrohadok belülről- hogy teljesen átértékelődik az emberben az ÉLET lényege és ráébred mi is az, amit elveszített, és amikor én megtudtam, hogy "bocsi benéztük" és nem is akkora nagy a baj, akkor valahol szép lassan napok, hetek alatt újra visszakaptam azt hogy ÉLET, de egy teljesen más köntösben, mert tudom, mit jelent, hogy miért van, hogy kikért van, hogy mi célból és mi végett, és ez nagyon nagyon jó érzés, az hogy valaki ÉL, hogy ÉLŐ dolgok veszik körül, ez olyan, mintha valami fekete- fehéret kiszínezne az ember és meglátná a legkisebb kis részletet is! :)

És valóban nagyon igaz az a mondás, hogy először el kell veszíteni önmagunkat, hogy újra megtalálhassuk!


De hogy vissza térjünk a kefirgombához, én csakis pozitív dolgokat tapasztaltam vele kapcsolatban, teljesen jól vagyok tőle, ami kurva hihetetlen! Állítólag ha az ember egy évig issza, akkor teljesen egészségesnek is mondhatja magát, mert rendbe vágja az immunrendszerét!

Egyetlenegy mellékhatása van, az hogy az ember 10- 12 napig fosni fog tőle- ÁLLÍTÓLAG, mert nekem még csak ez sem volt, sőt a páromnak sem- mert ő is elkezdte inni, bár ő nem volt különösebben beteg az allergiáját leszámítva, no meg némi májelégtelenségei is vannak, nem is érzett eddig konkrét nagy változásokat, de elmondása szerint sokkal energikusabbnak érzi magát ő is.



A GOMBÁRÓL


Állítólag évekkel ezelőtt egy magyar professzor hozta be az országba, aki körül belül 5 évig tartózkodott Tibetben és az ottani szerzetesek ezt a kefirgombát itatták vele nap- mint nap, s ő ettől kigyógyult a rákos daganatos betegségéből. Amikor pedig elhagyta Tibetet, ajándékba egy adag gombát adtak neki, amit ő hazahozott, s azóta terjed itt nálunk is. 


Oroszországban, a Kaukázusban is hagyományos ital, ami megőrzi az ottaniak egészségét és immunrendszerét. Ott bőrtáskában kiakasztva tárolják és erjesztik a kefirt, nagy megtiszteltetésként kezelik, hogy a házi gazda kefirrel kínálja mindig a vendégeit- mert ezáltal az egészséget és az életet adja nekik!


Lényegében a gomba egyszerűen a friss tejből erjeszt kefirt, s ennek jótékony hatásait fejti ki szervezetünkre.

A gomba gyógyító hatásai:
- Az allergikus megbetegedéseket megszünteti.
- Gyógyító hatású szembetegségekre.
- Megállítja az erek elmeszesedésének folyamatát.
- Gyógyítja a májbetegségeket és az epehólyag gyulladásait.
- Feloldja az epe- és vesekövet, megakadályozza azok képződését.
- Gyógyítja a gyomorfekélyt.
- Kiválaszt egy sor gyulladásgátló antibiotikumot (mely a tej és a gomba anyagcseréje folyamán képződik), ezek megakadályoznak különböző belső szervi gyulladásokat, főleg bakteriális és vírusos eredetűt.
- Kiegyensúlyozza a vérnyomást.
- Megállítja a rákszövődmények fejlődését.
- Megszünteti, vagy csökkenti a fáradtságérzetet, és a szervezet kimerülését.
- Akadályozza a szervezet sejtjeinek korai elöregedését.
- Gyógyítja a fogínygyulladást és egyéb gyulladásokat.
- Állandó gyógyszer szedése esetén, annak elhagyását, szüneteltetését csak orvos utasítására és tanácsára szabad! DE gyógyszerek mellékhatását is enyhíti! Pl hányás hasmenés stb...
- tökéletesen helyrehozza a szervezet anyagcseréjét
- megakadályozza a rákos sejtek növekedését
- az összes gyomor-bélrendszeri betegségét, többek között a gyomorfekélyt, stb.
- normalizálja a bél mikroflórájának a működését
- a tüdő megbetegedéseit, a hörgőhurutot, a tüdőgyulladást.
- a máj, epe és vese összes betegségeit, többek között feloldja a köveket.
- az összes gyulladásos betegséget
- a cukorbetegséget, azaz normalizálja a szénhidrátcserét.
- Teljesen megtisztítja a szervezetet a salakanyagoktól, azaz kivonja a szervezetből az anyagcsere termékeit, többek között a koleszterint, a nehézfémek alkotta sókat és az alkohol feldolgozás utáni végtermékeket.


Jó mi? Igazán jól hangzik, főleg, hogy még pénzbe sem kerül, csupán napi pár perces odafigyelés és egy kis tej szükséges hozzá- ez igazán nem nagy ár az egészségért!

Mi a különbség a hagyományos és a kaukázusi kefir között? 
Ipari méretekben a kefir előállításához a baktériumokon kívül élesztőt is használnak, ami szénsavat termel. Az élő kultúrák nagy részét a hagyományos kefirekben az utóhő-kezelés során elpusztítják. Hőkezelés nélkül a kaukázusi kefir azonban élőflórás, ezért az íze valamivel szénsavasabb, erõteljesebb. Az eredeti kaukázusi kefir olyan csípõs, hogy mi talán meg sem bírnánk inni, mivel õshazájában addig érlelik, ameddig alkoholtartalma 0,2 1,0 százalékosra nõ. (A boltban kapható kefirek egyikének sem magasabb az alkoholkoncentrációja 0,02%-nál.) Tehát magyarán szólva nincs belőle kinyírva a sok jótékony baktérium, mint a szaros boltiban így otthon előállított BIO és tuti kefírt iszogathatunk!

Gyerekek is bátran ihatják!


A JÁTÉKSZABÁLYOK:

Itt részletesen leírok mindent,
de amúgy nem bonyolult és napi rutinná válik
a fogyasztó számára!

A gomba fémmel nem érintkezhet!

A megsavanyodott tejet leszűrjük egy üveg edénybe egy műanyag, sűrűhálós tésztaszűrőn, vagy műanyag szűrőn keresztül. A szűrés után a gombát hideg vízsugárral lemossuk az aludttej maradékától. Ezután a gombát visszahelyezzük a kimosott üvegbe, majd ismét leöntjük szobahőmérsékletű tejjel.

Így néz ki a leszűretlen kefirgomba!

Egyszerű ugyebár? Leszűr, lemos, visszatesz!

Hideg vízsugár, műanyag szűrő!

Ha a gombát nem tisztítjuk meg minden nap, és nem öntjük le tejjel, akkor nem fog szaporodni és barna színűre változik, elveszti gyógyhatását és el is pusztulhat. Nem érintkezhet fémmel, vagy kosszal, például kenyérmorzsával vagy élesztővel mert azonnal tönkre megy!

Az egészséges gomba fehér színű, mint a tej vagy a túró, úgy néz ki igazából, mint a karfiol! Kb. 10 nap alatt a gomba tömege a kétszeresére nő és akkor egy részét oda lehet adni valaki másnak. Az aludttejet naponta kétszer kell fogyasztani (egybe is lehet, én is úgy szoktam), 20 napon keresztül, majd egy 10 napos szünetet kell tartani, de az alatt is cserélni kell rajta a tejet. Ha egyedül isszuk, akkor sem kell kidobni, mert a leszűrt kefirt félre rakhatjuk a hűtőben, vagy akár receptekhez, főzéshez, sütéshez is felhasználhatjuk joghurt helyett is - pl salátákhoz, tésztákhoz és süteményekhez is például!

Nos én egyben szoktam meginni lefekvés előtt, olyan 23 óra után általában - előtte kb 1,5 óra alatt szobahőmérsékletű lesz az előre kiöntött pohár tejcsi- , s mivel továbbra sem csípem igazából a kefirt :D ezért én egy fél narancsot szoktam belecsavarni frissen és egy kicsi cukrot teszek bele, így olyan mint egy kicsit savanykás narancs ivójoghurt! Kissé csípős a nyelvnek, de az az élőflórák miatt van ugyebár, s az embert még a tudat is bátorítja, hogy ez csupán néhány korty finom, otthon előállított narancs és kefir összetételű ital, tehát nem valami bolti színezékes katyvasz!

De nem csak naranccsal lehet, hanem gyümölcsökkel is, vagy öntetként is lehet használni salátákhoz, vagy aki szereti az ízét, annak meg tökmindegy, mert leveri magában.


Én úgy ügyeskedtem ki, hogy 10 nap elcsúsztatással fogyasztja a párom, tehát amikor nekem lesz szünetem, akkor ő még issza, és amikor én "visszatérek" akkor ő teszi le pont, és 10 napot pedig átfedésben isszuk együtt, tehát soha nem kerül kidobásra a kefir sem, sem a gomba, mert 10 nap után felszabadul egy felszaporodott adag, amit oda lehet adni valakinek, akinek ugyanúgy szüksége lesz majd rá!

Egyébként ha valaki jelzi, hogy szeretne inni kefirgombát, vagy van nagybeteg ismerőse, aki belevágna egy gombakúrába, jelezheti nekem és ha van felszaporodott adagom, szívesen oda ajándékozom bárkinek Budapest területén- postára értelem szerűen nem szívesen adnám...




Pénzért boltban nem lehet vásárolni kefirgombát. Emberről emberre, rokonról és családról- családra terjed. Néha lehet venni vaterán, ilyesmi helyeken is jelképes 1- 2 Ft- ért vagy 300- 400 Ft ért is házi asszonykáktól, akiknek felszaporodik a kefirgombájuk és nincs szívük vagy nem is akarják kidobni, mert másnak nagy szüksége lehet rá.

Diétázók is ihatják, kalóriaszegény ital!

Én nem gondoltam, hogy ez ilyen frankón beváló dolog lehet, de szerintem érdemes megpróbálkozni vele, főleg annak, akinek van valamilyen súlyosabb betegsége, mert szerintem észlelni fogja a változást! 

Érdemes zacskós tejet használni hozzá, nem pedig UHT- t (ultra hőkezeltet) mert azokból kinyírnak minden baktériumot, meg ugye nem nagyon tej az, ami hűtés nélkül eláll hónapokig egy dobozban...-.-. A zacsis tejben éppen elegendő ásványi anyag és baktérium található még. A közvetlen állatból lefejt - kecske, tehén stb.- tej sem épp a legjobb, mert az meg tele van bacival, tehát azt fel kell forralni, hogy fogyasztásra alkalmas lehessen, de azután az is jó- persze ez a városokban manapság nem fenyeget minket, de röviden és tömören: zacskós tej ajánlott a gombához!

Ja és még egy valami: TILOS az alkoholfogyasztás! Ugyanis az fertőtleníti a szervezetünket, és kiírtja a gombákat a szervezetünkben....vannak olyanok, akik azt mondják ők igenis isznak mellette alkoholt, hát egészségükre....Én ezzel úgy vagyok, ha már iszom vagy 4 hónapja a gombát. és felépített egy rendszert a szervezetemben, nem fogom egy sörrel vagy egy pár cent alkohollal ezt a "kemény" munkát a sutba dobni, mert nem éri meg, hogy ezt az áldásos hatást leromboljam!




Érdemes a konyha szekrényben tárolni, mert  nem érheti közvetlen állandó fény és hő! Nem szabad hűtőbe tenni! A leszűrt kefirt tárolhatjuk hűtőben fogyasztásig, de a gombát ne hűtsük!

Most már a 10 napos szünetem második napján vagyok és akármennyire is utálom a kefirt, alig várom hogy újra ihassam- mert jól vagyok tőle! Most, hogy nem iszom, kissé kezd vissza térni az olthatatlan  szomjúságom, de még pár nap és megint ihatom a gombám! :)



Tibeti kefirgomba: 0 Ft
Zacskós tej ára: 159 Ft (napokig elég)
Az élmény: Megfizethetetlen!



Nekem bevált, csak ajánlani tudom nektek!
Engem össze kapart a szarból pár nap alatt!

Napi egy pohár tibeti gombából készült kefir-
nem nagy ár az egészségért!


22 megjegyzés:

  1. nagyon örülök, hogy ennyivel jobban érzed magad tőle! remélem ez hosszú távon is így marad, a természetes gyógymódok mindig hatásosabbak, mint a vegyiúton előállított gyógyszerek.. amúgy engem meggyőztél, szívesen kipróbálnám, ha lesz felesleged. (amúgy nekem ez újdonság én eddig csak a kristálygombáról hallottam, amire víz kell, cukor, egy fél citrom meg mazsolák és olyan mintha enyhén szénsavas limonádét inna az ember)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, állítólag az is jó, de az sokkal kevesebb "dologra jó", azt hiszem az ilyen méregtelenítős emésztőszervrendszeri izé :D

      Okéjs, ha még később is vállakozó kedvű leszel, akkor majd kapsz egy adagot, ha felszaporodik! ^__^

      Törlés
    2. Kedves Aungia!!!

      Mivel elsőként jelezted, hogy szeretnél egy adag gombát, szíves örömest tudok neked adni!

      Itt írok neked, hátha észre veszed, ha nem megpróbálom majd az email-eden is- ha nem tudlak elérni pár napon belül, másnak kell hogy adjam.

      ( Jól emlékszem, hogy te Tb-i vagy? A hétvégén és jövő hetemet ott töltöm a párom családjánál, így ha valóban oda valósi vagy, kaphatsz gombácskát! Ha nem, Bp- en tudom neked odaadni!)

      Ha nem tartasz rá igényt vagy nem érzed a jedi erőt az ivásához és nem vagy felkészülve rá, nem gond, nincs harag ilyesmi, akkor odaadom olyannak akinek szüksége lesz majd rá!

      Csókollak és kérlek jelezz!

      Törlés
  2. Búúúúú örülök hogy jobban vagy!!! Hallod és ez nem okoz sunagombát? :O

    Amúgy gyerekkoromban én is láttam ezeket a madarakat akkor lehet velem is van valami para???? :O

    VálaszTörlés
  3. Nem hiszem, szerintem az más jelenség lehetett, vagy fáradt lehettél- nem tudom minek a játéka lehetett..:/

    Nem nem lehet tőle kapni :D Sőt, ez helyre rakja a szervezeted! Meg ha pl sok gombás milánóit eszel, attól sem lesz sunagombád! XD Na de viccet félre téve, tényleg nem okoz ilyesmit :)

    Nekem nincs semmiféle mellékhatása, nagyon jól vagyok tőle!

    Sunagombát sunába került baci, vagy betegség okozhat. Kefirgomba bácsi nem piszkál bele a sunánkba! :P Bemegy a szánkon, kijön a fosónkon, és közben felszívódik és gyógyít!

    VálaszTörlés
  4. -Neo:

    Nem ez bármikor látható volt szerintem ez van és nem hallucináció :O.

    Áh nem csak baci ne viccelj immunrendszer gyengeség vagy sok cukor is okoz :D

    Na örülök hogy jobban vagy amúgy!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nadenode ez PONT nem XD

      Hát igen, millió egy dolog okozhatja a sunagombát...igaz is a cukor is..:S pfej a csudába!

      Az durva...nem tudom mitől lehetett! :O Én nagyon furákat haluztam, de tetszett, ez is elég morbid, de tényleg lenyűgöző volt.


      Köszönöm szépeen! ^___^
      Igyekszem visszakapcsolódni az életre és hasznossá tenni magam, mozgolódni meg ténykedni, mert eléggé befásultam itt a kínlódásba az elmúlt már lassan több mint fél évben...most hogy van ez a gomba, szeretném kihasználni azt, hogy van több erőm és nem csak punnyadni akarok. Nagyon szeretnék pl valami éles váltás munkahelyet, eszembe volt pl hogy elmegyek egy kib*szott kocsmába csaposnak vagy akármi xDDDD

      Valahogy most másképpen kell mindennek lennie, mint ahogyan volt, azt hiszem erre nagyon sok "új esélyt" kaptam mostanában, lásd betegségek, amiket átvészeltem...talán intő jelek, hogy kurvára másképpen kellene az életemet alakítanom és nem hagyni ellanyhulni, hanem törtetni és nyomot hagyni, emberekben és a környezetemben...érthető ez? Tehát LENNI létezni alkotni segíteni csinálni menni, amíg bírom és bírni fogom ha azt látom hogy valakinek ez jó, mosolyog és vidámak vagyunk...na ez elég hippi duma, de azért mégis csak ez a legnagyobb motiváció.

      A kapcsolatok. Az emberek. Már persze azokért, akikért megéri és nem elvesződik a beléjük heccölt energia.

      Tehát most kaparom magam össze, hogy megint "értékes" embernek érezzem magam, hogy van értelme és legyen értelme a sok sok napnak, amit mégiscsak meg tudok élni :P

      Törlés
  5. Hadd kezdjem én is azzal, hogy kifejezzem, mennyire örülök, hogy jobban vagy! Annak is, hogy ennyire pozitívan írtad meg a posztot. Sugárzik belőle az optimizmus és energia.
    Én sem hallottam még erről a kefirgomba kúráról, de nagyon jól hangzik. Remélem majd én is rátehetem a kezem 1 adagra, hogy kipróbálhassam ezt a kúrát :)

    Úgy látom megváltozott kicsit az álláspontod is ami az emberi kapcsolatokat, barátokat illeti. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!

      És már talán épp elkelt az első adag gomba, de ha nem, mindenképpen fogok szólni vagy amikor lesz felszaporodott gomba! :)

      Hát még mindig furán és többnyire tartással és félelemmel közeledek az emberek felé, de elég random módon meg barátkozom velük...de hát ki érti az emberi reakciókat? :P

      Törlés
  6. tök jó, hogy bevált neked a gomba :) anno én is ittam, de nem voltam elájulva tőle, most viszont jól jönne, mert csomó joghurtos turmixot iszunk. szóval ha jó sok lesz, akkor kérek majd én is ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!

      OK, ha lesz plussz adag, szólni fogok! :) Sajnálom hogy neked nem vált be.. de lehet ez azért is, mert nem voltál nagyon rosszul alapból és csak az immunrendszeredet erősítette fel! De azért ez mégiscsak jó akkor hogy nem voltál rosszul! :)

      Törlés
  7. Pont a napokban lett beszerezve nálunk is ... Most hogy ennyi jót hallottam róla szerintem kipróbálom én is :D

    de az lenne a kérdésem , hogy mi a hűtőben tartjuk vízben ha épp nem akarunk még kefírt, és hogy akkor ez árt neki? :O
    Ugyanolyan fehér marad meg működik utána rendesen...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Állítólag nem szabad hűtőbe tenni, mert árt neki és "bedöglik". nem lesz barna meg semmi, csak elveszti a hatását....bár ezt nem tudom biztosra, mert mástól is hallottam már, hogy vízben tartja a hűtőben ha nem használja. Szóval dilemma. :S

      Remélem neked is be fog válni!

      Jó egészséget kívánok neked!

      Törlés
  8. Örülök, hogy jobban vagy!:) A természetből sok jó dolog származik, csak oda kell figyelni rá.

    VálaszTörlés
  9. Örülök,hogy jobban vagy Neo!:)Egyébként a búza csírákat meg ezeket próbáltad már?:D Állítólag azok is ilyenek bár borzalmas ízük van:D
    Amúgy nincs az az isten ami rávenne engem a gomba evésre szóval le a kalappal előtted:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Tündér!

      Ó köszönöm szépen!
      Nem de állítólag nagyon jók ezek a csírás dolgok- hát ha olyan az ízük, mint a szaguk....xDDD

      Fuj fuj én sem szeretem a gombát, de ez végül is olyan, mint egy kefír egy joghurtszerű izé, úgyhogy annyira nem vészes!

      Remélem jól vagy, minden jót neked és vigyázz magadra!!

      Törlés
  10. Szintén örülök hogy nagykanállal falod az életet!!! :)
    Mikor legutoljára beszéltünk msn-en említetted az egészség problémáidat,de azt sose hittem volna hogy ennyire vészes O_o
    Mindegy a lényeg hogy újjászülettél!
    Nekem is égető szükségem lenne erre az orvosságra mert bőrbetegségtől kezdve gyomor panaszig minden van...
    Akinek szisztémás lupus erythematosus-a (SLE) azt is teljesen rendbe hozhatja? Anyámnak szüksége lenne erre mert az immunrendszere romokban van :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Skinnykém te mikor jársz Pesten?

      Szólj majd és akkor összeegyeztetjük..:S

      Gyomorbajra tutira jó lesz, bőrbetegségre is és KÉPZELD ezt külsőleg is lehet alkalmazni, be kell vele kenni a bőrödet és pár nap alatt hat állítólag...(ekcéma? vagy nem tudom mid lehet) de lényeg hogy külsőleg is alkalmazható!!!

      Majd ha Pest felé sompolyogsz megoldjuk, anyukádon is biztosan segít igaz nem tudom pontosan mi az SLE, de az immunját rendbe vágná hamar.

      Jó rég nem beszélgettünk amúgy már...:( Kár, mert világi nagy majom vagy öcsém! :P Mondom szóljál előre mikor közelítesz az ország eme fertálya felé, és megy is nektek a gomba!

      Postán is fel lehet adni amúgy, bár attól kicsit fosok, hogy tönkre megy..én kézbe hoztam most le befőttes üvegben Tatabányára és széjjel törtek a gombák kis darabokra, bár 1-2 nap alatt megint szépen magához tér.

      Törlés
  11. Neo:

    Figyu itthon is meg tudom csinálni a gombát nem? Mert csak azért megutaztatni a valagamat elég költséges lenne :DDD
    Egyébként majd egyszer találkozni akarok veled,de nem pont a gombázás miatt hanem vannak más egyéb kérdéseim hozzád.
    Az SLE betegségről pedig itt már volt szó asszem 2 éve és Káin írt róla cikket.
    A bőrbetegség nálam nem ekcémát takar csupán annyi a baj hogy gecire zsíros/korpás a hajam és ennek tetejében még viszket is :@
    Ja és az arcom is gyakran kirügyezik amit tényleg illő lennem most már kezelnem...

    Apropó társalgás: Van esetleg Skype-od? Az msn-t azóta menesztettem,de örülnék ha ezen tovább folytatnánk a csevejt ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. otthon is tudsz kefirgombát csinálni de az sima kefirgomba lesz, nem ez a fajta tibeti, de az is jó amúgy csak nem ennyire No.1 :D Gondoltam nem ezért jönnél CSAK, hanem ha esetleg erre jársz bandázni akkor odaadom néked.

      Hát akkor az ilyen kiszáradt fejbőr, nem tudom miért lehet, lehet valami gombás fejbetegség is, a bátyám is gyógyszertárból vette a samponjait mert nagyon korpás volt állandóan.

      Úgyhogy mielőtt ilyesmikre gondolsz, lehet egy bőrgyógyászatra kellene ellátogatni, aztán lehet valami full egyszerű gyógymód vag ykezelés van rá..

      Hát akkro kefírgombával inkább ne kend a fejed mega hajad :D

      De nagyon sok homeopátiás szer van fejre meg hajra is!! Már azzal is előrébb vagy ha ott a bőrgyógyász elmondja neked mi lehet ez.

      Hát a pattanások is sok minden miatt lehet, hormonális dolgok, kaják miatt, stressz miatt, a bőr miatt...

      Msn-en senki nincsen már fent..:S

      Nincsen sky- om, meg senkim sincs sky- on, de ha nagyon szeretnéd, majd csinálok egyet - ezen ne múljék a dolog :D

      Faszbookom nincsen.

      Törlés
  12. Ha szabad kérdeznem neked honnan van No.1 tibeti gombád? Biztos nem a sarki vegyesboltból xD
    Sok sampont próbáltam már a fejemre volt hogy 2 ezerbe fájt a csodaszer ami eleinte még használt is majd később már inkább rontott rajta -.-
    Most kénessel mosom a búrámat,de ennek se látom nagyon értelmét.
    A bőrgyógyászat be van tervezve már egy ideje úgyhogy majd ott kiderül mi a teendő a továbbiakban!
    Nekem elég ha csak Skype-on vagy fent mert eléggé hiányoznak a régi beszélgetéseink :D
    Az msn-ről tegyél le ugyanis a Fuckbook kinyírta :)))

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: