2011. augusztus 16., kedd

Káin: Zeneajánló

http://images.fanpop.com/images/image_uploads/Serj-Tankian-serj-tankian-334460_500_746.jpg

Sziasztok!

Nem is tudom , hogy eddig hogy nem írtam a SOD-ról vagy Serj-ről de valamiért kimaradt. Mostanában megszereztem a szóló zenéit és így ismét eszembe jutott a jóember, így írni fogok róla. Nem a Systemről fogok, de majd róluk is szeretnék, de most Serj lesz a fő témám! :) Remélem Ti is megszeretitek, vagy szeretitek őt! ^__^



Serj Tankian

http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSJOYbY9h25yFJW68uDzcC-2uEOoDr-rGyLSZfTKsV_LdHi9Tyo

Serj Tankian (örményül: Սերժ Թանգյան) 1967-ben született Libanonban. Örmény származású Amerikai, szövegíró, dalszerző, társadalmi és politikai aktivista (szövegeken is jól érezhető). A SOD (System of a Down) énekese , billentyűse és néha gitárosa is.

5 évesen költözött a szüleivel LOs Angelesbe, gimi után marketinget tanult majd 4 éven át énekórákra járt és gitározgatott. SOD előtt a Soilt alapította meg, lett egy saját kiadója is: Serjical Strike Records néven. Sok más együttesnek is énekelt pl a Deftones Mein című dalában is. Tankian nagy lendülettel veszi ki a részét a politikából is. Tom Morellóval, az Audioslave és a Rage Against the Machine zenekar gitárosával közösen alapították meg az Igazság tengelyét (Axis of Justice). Tankian gyakran felhasználja nyilvános szerepléseit arra, hogy fellépjen az erőszak ellen.

http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRS53B5JmVNxBqGHR7DN_nqkMjN4b5-Y-whlZ9dpBtPuMRPbKv3

Serj vega, szereti a költészetet, kedvencei: Shakespeare, T. S. Eliot és Edgar Allan Poe. Emellett talán csak azt lehet megemlíteni, hogy Tankian nem szereti a "sztárság" intézményét, úgy gondolja, hogy ez leginkább időpocsékolás és csak arra jó, hogy a terjedő pletykák tönkretegyék az ember személyes kapcsolatait, a magánéletről nagyon keveset tudnak az emberek. A SOD ha jól tudom szünetel és Serj szólózik aminek nagyon örülök, mert iszonyatos tetszenek ezek a dalai! 2007. október 23-án jelent meg Elect the Dead című albuma. Ezt a 2010. szeptember 21-én megjelent Imperfect Harmonies című új szólóalbum követte.

http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTJN1FFsinzOTg6hcp8EY-7yfH2MAfTXCympJBn-wjcz_4JTKxJ

System of a Down

Szóló
-Hobbik:

Szeret verseket írni, és már meg is jelent egy verses gyűjteménye "Cool Gardens" címmel. A könyvet a saját lemezkiadója oldalán, ITT lehet megrendelni. Nem szeret se tévézni se rádiót hallgatni, de szeret kosárlabdázni az ismertebb bandák közül kedveli a KoRnt, a Metallica-t és a Slayer-t. Abban hisz, hogy nem egy isten van, hanem egy szellem, ami mindenhol ott van, és ha templomba megy, akkor azért, mert neki a templom a béke jelképe.(szerintem ez szimpatikus, már nem a templomban való üldögélés, hnaem amiben hisz :D).

http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQFHurh273HcahWv6PV5ECwBJNyuZj83xsO6ZFVduvQL2XDS4iaPw
-Idézetek tőle:
"Van egy statisztika arról, hogy hány pókot eszik meg az ember az életében, mely arra épül, hogy amikor alszol a szád nyitva van. Ez érdekes. Nem tudsz róla, de eszel pókokat."

"Ne nézzél az üvegre. Az üveg festett. Próbálj meg átnézni az üvegen, és akkor fogod tudni miről beszélek"
Nos remélem elég infót szereztem, sajnos nem sok van. Nekem nagyon szimpatikus mert nagyon jó szövegeket ír és hát iszonyat elmebeteg fejeket tud vágni :D Ezt pár klipben meg is fogom mutatni nektek :D. A hangja pedig páratlan, a szimfonikusra többször bőgtem buszon XD. Megmutatom pár kedvencemet hátha kedvet kaptok!

Kedvenc, sajnos a videoklipet letiltották(megosztásra)


Tud vágni fejeket :D


Ezen sírtam a buszon XD


Ezen is :D


Még rengeteg számát kirakhatnám de egy az hogy nem tudom mert le vannak tiltva a másik, hogy nem szeretnék senkit "untatni,,. Szerintem akit megfogott ez akkor simán utána tud keresni . :)

Why do we sit around and
Break each other's hearts tonight,
Why do we dance around
The issues till the morning light,
When we sit and talk and
Tear each other's lives apart,
You were the one to tell me go,
But were the one for me
And now you're going through the door
When you take that step
I love you baby more and more
We need to laugh and sing and cry
And warm each other's hearts tonight,
Observing the fun of everything
And loving all of mother God,

Tearing us, you're tearing us,
You're breaking us, you're breaking us,
You're killing us, killing us,
You7re saving us, you're saving us

You're tearing us, you're tearing us,
You're breaking us, breaking us,
You're killing us, killing us,
You7re saving us,

Why do we sit around and
Break each other's hearts tonight,
Why do we dance around
The issues till the morning light,
When we sit and talk and
Tear each other's lives apart,
You were the one to tell me go,
But were the one for me
And now you're going through the door
When you take that step
I love you baby more and more
We need to laugh and sing and cry
And warm each other's hearts tonight,
Observing the fun of everything
And loving all of mother God,

Tearing us, you're tearing us,
You're breaking us, you're breaking us,
You're killing us, killing us,
You7re saving us, you're saving us

You're tearing us, you're tearing us,
You're breaking us, breaking us,
You're killing us, killing us,
You7re saving us,

Forever alive, forever alive, forever, forever,
Forever alive, forever alive, forever,
Never and ever again,

You're tearing us, you're tearing us,
You're breaking us, you're breaking us,
You're killing us, killing us,
Youre saving us, you're saving us

You're tearing us, you're tearing us,
You're breaking us, breaking us,
You're killing us, killing us,
You7re saving us,

Forever alive, forever alive, forever, forever,
Forever alive, forever alive, forever,
Never and ever again,

http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS4gRnikIWmJ9zzKTqCgxPCJ4Dz-cL-R0nxXL2w3HBOpQLmnJBm

6 megjegyzés:

  1. Nekem az Untinking Majority és a Gate 51 a kedvenceim tőle. Na és a Sky is Over. Nagyon jó dalszövegei vannak.

    VálaszTörlés
  2. most nem azért, de szerintem ő annyira jó pasi. :DDD a zenéjére és a hangjára meg nincs is szó. <3

    VálaszTörlés
  3. Úgy látszik neki is szüksége van egy kis pihenőre. Valószínűsítem, hogy a Soad sosem fog újra összeállni. Kár értük, jó csapat volt. A szóló számai is legalább olyan jók, mint amiket a Soad-dal nyújtott.
    Sajnos az emberiségben oly mértékű visszaélések vannak magát a szabad akaratot tekintve, hogy egy aktivista mozgalom nem elég (még 10 vagy 100 sem) ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok. Mindig fejben kell eldönteni a változásokat, még ha annak nincs is akkora látszatja a fizikai világban...

    VálaszTörlés
  4. -G: Szerintem is zseniális <3 Mindig bőgök rajta :DDD

    -Zombie: MI???? Tényleg annak látod? :DDDDDD OLyan mint az ördög X'D

    -Kamupók:

    Majd lesz. ~remény hal meg utoljára~

    VálaszTörlés
  5. Pók: Már összeálltak, még Ausztriában is voltak a nyáron.

    VálaszTörlés
  6. Akkor lemaradtam valamiről, de úgy látszik nem csak én ;)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: