2011. augusztus 17., szerda

Line : Julius Wagner-Jauregg és a lázterápia



Biológiai terápiák
Eddig a pszichoanalítikusokat vettük sorra most jöjjenek azok a személyek, akik biológiai terápiával próbáltak gyógyítani. Első körben :


Julius Wagner-Jauregg.
(a képen jobbról a harmadik)
Filozófiája volt, hogy a rosszat rosszal kell kiűzni.
1857-ben született Welsben, felesége Anna Koch, akitől 2 gyermeke született. A bécsi egyetemen tanult orvostudományt. Doktori disszertációját a szapora szívműködés eredetéből és működéséből írta. Mellékesen támogatta a náci mozgalmat.
Leidesdorfban idegrendszeri patológiát tanított egy ideig, később tért át a pszichiátriára. 1887-ben főnöke betegsége után ő vezette az intézményt. 1889-ben már a grázi klinika professzora volt. Ebben az időben golyvával, kreténizmussal és annak sóval, illetve jóddal való gyógyításával. Ehhez macskákat használt kísérleti alanyként, de azok rögtön megbetegedtek és meghaltak így felhagyott vele.
Ezen kívül foglalkozott még törvényszéki orvostannal is, segített eldönteni a bíróságnak, hogy ki őrült vagy ki nem. Ezzel kapcsolatos nézetei a mai napig érvényben van Ausztriában.

A legnagyobb munkája amit a mentális betegségek kezelések területén elért az a lázkezelés. Már 1887-ben szisztematikusan vizsgálta a betegeket. Észrevette, hogy a maláriás vagy tífuszos betegek felépülésük után pszichésen jobban lettek, így használta betegein ezt a módszert. Szerinte társult a fizikai betegség a mentálissal és ezért ezt szerette volna utánozni. Az első jelöltje Rosenblum volt Odesszából. Volt olyan betege aki súlyos mentális betegségből épült fel ezután. A kísérletei alatt 22 alanyból 8 meggyógyult másik 8 pedig jobban lett. Ezek után is foglalkoztatta az akkoriban elég gyakori betegség : a szifilisz. Akkoriban még nem volt megfelelő kezelése a betegségnek. Ha valaki elkapta 3-4 évnél tovább nem élt. Ezután kezdett foglalkozni a maláriával, a nagy áttörés 1927 június 14-én történt, ekkor adott be fertőző injekciót és a beteg a harmadik napon jobban lett. Észrevette, hogy a szifilisz 41°-on meghal. Őket kezelte maláriával, és bár napokig lázasok voltak de utána jobban lettek Ezért egy időben ezzel a módszerrel gyógyították a szifiliszes betegeket. Ezért és maláriával kapcsolatos tevékenységért 1927-ben Nobel díjat kapott. Ő volt a pszichiáterek közül az egyetlen aki ezzel a díjjal büszkélkedhet. De öröme nem lehetett felhőtlen, mert 1928-ban Alexander Fleming felfedezte a penicilint ami a szifiliszre is gyógymód volt így Wagner kezelése feledésbe merült. Az ő példája mutatja, hogy a XIX. században még nagyon gyerekcipőben járt a pszichiátriás betegek kezelése. Ebben az időben a pszichoterápia, a pszichoanalitikus megközelítéshez járt közel. Barátai, tanítványai szerint, hűvös, zárkózott ember volt. Lelkiismeretesen dolgozott és nagy igazságérzete volt. Általános tisztelet vette körül. 1940-ben halt meg.

5 megjegyzés:

  1. Lényegében mind a mai napig alkalmazzák a "kutyaharapást, szőrével" elvet. A védőoltások alapja a betegség információnyivá zsugorított mennyisége és a homeopátiás készítmények is ugyan ezt az elvet követik. Mondjuk itt a kapcsolatot kissé nehezebb meghatározni, a mentális betegségek összefüggése fizikai betegségekkel... érdekes elgondolása született a tapasztalataiból.

    VálaszTörlés
  2. Hát ez durva :D Tetszett nagyon ez a cikk is! :3

    VálaszTörlés
  3. :) Végre valami pozitív dolog, ami bevált. :) Jó ilyet olvasni.

    VálaszTörlés
  4. Nem kötekedésből, de úgy tudom, hogy a szifiliszes betegek nem haltak meg 3-4 éven belül.

    Kérek még hasonló cikkeket. :)

    Hercegnő: Mi a helyzet a sorozatgyilkosos sorozatoddal? Hiányolom.

    VálaszTörlés
  5. -Kallisto:

    Hát kimerítettem eléggé és elegem lett hogy állandóan angolt fordítok órákig. :D

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: