2011. február 21., hétfő

Darkness: Boris Vallejo

Üdvözletem mindenkinek! Azt hiszem ideje visszatérnem.:D A legutolsó bejegyzésem egy felhívás volt ugye, amiben leírtam, hogy egészségügyi okokból néhány hétre "szabadságra" vonulok. Nos, ennek most vége. Szerencsére semmi nagyobb bajom nincs. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja (asszem így szokták mondani). Egyszerűen csak kissé megijedtem. De aztán kiderült, hogy semmi okom rá. Nem kell gyógyszereznem magam meg semmi ilyesmi. Egyszerűen csak vigyázni kell a májamra, ami nem jelent nagy gondot.

És, hogy mit tanultam ezalatt az idő alatt? Az élet egy pillanat alatt véget érhet. Nem változtam meg teljesen, de valamiféle átalakulás (vagy mi) végbement bennem. Elkezdtem újra elővenni az olyan korábban számomra fontos dolgot, amit félreraktam időhiányra hivatkozva. Pl. az egyik legnagyobb álmom az írás. Elhatároztam, hogy a már lassan 2-3 éve készülő regényem befejezem. A történet már az elejétől a végéig megvan, csak papírra kell vetni. Utána jöhet a kiadó vadászat meg ilyenek. Hátha. Álmodozással nem jutok előrébb. Én pedig hajlamos vagyok az álmodozásra és ez a cselekvés, a tettek rovására megy illetve ment, eddig.

Na, de nem akarok untatni senki ilyesmivel. Egyik munkatársamtól hallottam egy festő művészről, aki csodálatos képeket fest. Találtam egy képet tőle, amit magamra szeretnék majd tetoválni. Méghozzá a lapockámra.

Boris Vallejo

1941 január 8.-án született Limában (Peru). 13 évesen kezdett el festeni és 16 évesen készítette első illusztrációját. 1964-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol Tarzan, Conan, Doc Savage képregény karakterét alkotta meg. Később több film plakátot, posztereket és hirdetés illusztrációkat készített.

Vallejo képeinek témája a fantázián és az erotikán alapszanak. Istenek, szörnyek, izmos férfiak, nők, barbárok szerepelnek. A férfi alakok közül néhányat magáról modellezett. Vallejo későbbi női karaktereit a felesége, Julie Bell ihlette, aki szintén festő és a stílusa hasonlít Vallejoéhoz.

Sok mindent nem találtam róla. Jöjjön néhány képe:
























Ezt a koponyát képzeltem el magamon.

7 megjegyzés:

  1. Zseniális stílusa van a fickónak igaz néha uncsi hogy minden karaktere legyen az nő vagy férfi tökéletes alakkal rendelkezik,de ez nem ront az esztétikai értéken amúgy :D
    Ajánlom számodra és hát mindenkinek akkor már Boristól a Szuperhősök című képes könyvét amiben ezekhez hasonló szííp festmények találhatók ;)
    Ja és a legalsó kép amit szeretnél magadra az nem más mint Ghost Rider vagyis a Szellem Motoros ^^

    VálaszTörlés
  2. Skinny:
    -köszi a felvilágosítást!:D Ennek a Szuperhősök könyvnek utánna nézek majd holnap!

    VálaszTörlés
  3. Nájsz képek! Láttam itt 1-2-t, ami már szinte kultikus darab, legalábbis úton-útfélen belebotlik az ember. Most már legalább azt s tudom, ki festette. Köszi Darkness!

    VálaszTörlés
  4. Örülök Darkness, hogy visszajöttél.:)

    Érdekesek ezek a képek, van közöttük pár tetszetős. Amúgy én először azt hittem, hogy a harmadik képet akarod magadra varratni.:)

    VálaszTörlés
  5. Red Wolf:
    -Nagyon szívesen!:)

    Charlotte:
    -Köszönöm szépen!:)
    Igazából a kettő közt vacilálok! De lehet mindkettő meglesz. Majd kiderül. Amúgy a 3. kép a telefonomon a háttérkép.

    VálaszTörlés
  6. Darkness:

    Háhá, ráéreztem valahogy! =)

    VálaszTörlés
  7. Régen még a manga mániám előtt Ő volt a példaképem. Zseniális ahogy alkot.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: