Aungia: A zöld tündér

Káin már írt róla itt, de úgy gondoltam én kiegészítem még egy-két információval (főleg történelmi szempontból), szóval jó olvasgatást hozzá, remélem tetszeni fog! :)

A XVIII. század végén Couver faluban élt Ordinaire doktor, egy francia orvos, aki politikai okokból menekült el Franciaországból. Ez az orvos lelkiismeretesen járta lóháton a Travers-völgyet, és gyógyított, mert egyszerre volt orvos és patikus, ahogy ez akkoriban szokás volt. Súlyosabb esetben alkoholban áztatott növényekből készült italt adott, amelynek receptjét állítólag egy falujabeli öregasszonytól kapta. Amikor Ordinaire doktor meghalt, a házvezetőnője – szintén állítólag – eladta az ital receptjét egy Dubied nevű őrnagynak, aki viszont meg volt áldva némi üzleti érzékkel, és veje, Pernod segítségével 1798-ban felállította Couvet-ban az első abszintlepárlót. A legenda szerint így kezdődött... A határ két oldalán természetesen nincs egyetértés az ital eredetét illetően. A franciák azt állítják, hogy doktor Ordainare az abszint felfedezője, míg a svájciak szerint ő csak fölhasználta és elterjesztette az eredetileg svájci receptet. Mindegy, a lényeg úgyis az, hogy a zöld tündér valahol ezen a vidéken született. A félig-meddig legendás keletkezést immár sokkal pontosabban nyomon követhető pályafutás követte: az abszint kétes gyógyitalból mindenekelőtt likőrré vált, amelyet étvágygerjesztő hatása miatt szívesen ittak aperitif gyanánt. Korábban azért adták az orvosok, hogy csökkentsék a beteg lázát, és gyógyulást hozzon, most elhagyta a patikákat egyre terjedő jó hírének köszönhetően minden valamirevaló likőrkészletnek elmaradhatatlan tagja lett.

1805-ben Pernod úr, látván a likőr sikerét és az egyre növekvő keresletet, elhatározta, hogy önálló vállalkozásba fog. A kedvezőbb adózási feltételek miatt Franciaországba települt át, Pontarlier faluba. Itt létesült az első francia lepárló, ifjabb Pernod cégtulajdonos neve alatt, s ez indította el az abszint nagy karrierjét. Huszonöt évvel később, 1830-ban ugyanis az abszint már divatos, bár igen drága ital. Ez a nagy francia gyarmatosítások kora: Algéria, Madagaszkár, Indokína... a katonák forró égtájakra vonulnak, és közben hamar meggyőződnek az abszintlikőr áldásos hatásáról. Néhány cseppet a kétes tisztaságú vízbe cseppentenek, hogy megóvják magukat a maláriától és a dizentériától.

Miután hazatértek továbbra is fogyasztották az italt és ezt a szokásukat a gazdagabb polgárság is követni kezdte, már csak azért is mert a katonákat általános csodálat és tisztelet övezte. Természetes, hogy ebből nem maradhatott ki a művészvilág sem, amely szünet nélkül új élményeket keresett, és mindent kipróbált, hogy érzékenységét és alkotóerejét fokozza, valamint a hagyományos ízlésű kispolgárokat megbotránkoztassa. A párizsi művészkörökben egyre többen hódoltak a zöld italnak, remélvén, hogy gondolkodásuk gyorsabb, alkotó fantáziájuk eredetibb lesz...

Mint minden, ami népszerűségre tesz szert, megosztotta az embereket. André Chamsonfrancia író 1958-ban így ecsetelte: "A szellem és a tehetség szemem láttára lezajlott nagy katasztrófáinak az alkoholizmus volt az oka. Soha senki nem fogja megírni azokat a műveket, amik az alkohol miatt nem születtek meg."

Az írók, költők és a festők egyaránt szívesen itták az abszintot, és ennek a festészetben látható nyoma is maradt. Csak Degas híres festményét említsük, amelynek címe is: Az abszint; vagy Picasso Ivó nők. Toulouse-Lautrec Boileau a kávéházban, Van GoghCsendélet abszinttal című kompozícióira gondoljunk, vagy Manet, Renoir és mások vásznaira...

Edgar Degas - L'Absinthe

1870 táján az abszint demokratizálódott, elterjedt az olcsó helyeken is, a kezdetben méregdrága ital lassanként olcsóbb lett, mint a bor, s egyre komolyabb konkurenciát is jelentett számára. Emiatt egyesek nyugtalankodni is kezdtek.

"A kávéházak teraszán mindenütt a zöld ital váltja föl a vörösboros üvegeket. Hol vannak a hajdani ártalmatlan borocskák?"

Az abszint megjelent már azokban a kis bisztrókban és füstös kocsmákban is, ahova fizetési napokon csak úgy özönlött a nép. Lassan már minden árus készletében volt abszint, legyen szó gyümölcsárusról, vagy szénkereskedőkről. A boltok bejáratánál, a tereken, utcákon állandóan érződött a jellegzetes illat. Szinte egész Európa megtelik abszinttal, elsősorban mégis Franciaország. Az ital ellenségei fájdalommal állapították meg, hogy az abszint francia nemzeti itallá vált.

Viktor Oliva - The Absinthe Drinker

Az abszintot alkoholba áztatott növényekből (elsősorban fehérürömből) párolták le, és így 68-72 fokos italt kaptak, ezért kellett vizet hozzáadni. Ez a víz az alkoholban oldott különféle növényi anyagok reakcióját váltotta ki, és tejszerűvé változtatta az italt. Ráadásul cukrozni is kellett, hogy enyhítsék az eredetileg túlságosan keserű ízt. Mivel azonban ilyen tömény alkoholban a cukor nem oldódik, már eleve oldott állapotban kellett a pohárba önteni. Általában a pohár fölé tartott cukros kanálra csöpögtették a vizet - valóságos szertartás ez, ami nagyszerű alkalmat adott a beszélgetésre, vitákra és úgy egyáltalán, összehozta a társaságot. Mindezek a tényezők bizonyosan hozzájárultak a zöld tündér elsöprő sikeréhez.

Aztán lassan a zöld tündérből boszorkány lett, amire ujjal mutogatnak, mivel sikere miatt az alkoholizmus fő okozójának tartották, habár Franciországban az összes elfogyasztott alkoholnak csak a 3%-át tette ki, míg a bor 72% - mégis az abszint lett bűnösnek kikiáltva. 20. század első felében a – tehát valójában nem létező – abszintizmusra hivatkozva sok országban betiltották gyártását és forgalmazását, melynek köszönhetően elterjedtek a különböző (réz-szulfátból, klorofillból, ipari alkoholból és mesterséges színezékekből készülő) hamisítványok, melyek pedig végképp mérgezőek voltak, így pont az ellenkező hatást sikerült a tiltással elérni.  Mivel terjedt az alkoholizmus, és a miatta kialakult elmebetegségek és egyéb emésztőrendszeri és idegrendszeri betegségek, ezért kellett találni egy bűnbakot, aminek az abszint tökéletes volt, hiszen alig 50 év telt el a divatba kerülése óta, és már akkor is sokaknak szúrta a szemét, mint példul a szőlősgazdákét. Megszaporodtak az antialkoholista ligák, amiket a sajtó is támogatott. Lassanként egyre inkább a zöld tündér ellen hangolták a népet. A kormány végül is pénzügyi okok miatt egészen a világháborúig húzta az abszint ellenes törvény beiktatását. 1915. március 16.-án elfogadták az abszint előállítását és árusítását megtiltó törvényt. Külön érdekesség, hogy a tiltás miatt elfajzott abszint-utánzatok (például a cseh fajta) hívtak életre olyan szokásokat annak fogyasztásával kapcsolatosan, amelyeknek az eredeti tradíciókhoz vajmi kevés közük van. Azonban a cseh abszintok – melyek már nem is párlatok, csak likőrök – a hiányzó illóolajok miatt nem opálosodnak hígításkor, ezért ezt a látványelemet pótlandó nyúltak újra a kockacukorhoz, azonban már nem hideg vízzel, hanem abszinttal öntik nyakon és gyújtják meg. Ez azonban pusztán marketing-fogás, amellyel a Spanyol- és Csehországból származó hamisított, illetve „alternatív” abszint eladását segítették. A zöld tündér meghalt. Legalábbis hivatalosan eltűnt, s ezzel halott jelképévé lett egy szintén letűnt korszaknak, a színes, kavargó, gyakran haláltáncot járó századvégi bohémvilágnak. De szerencsére a zöld tündér csak tetszhalott volt, mert azóta már újra feltámadt és jelzi: még létezek: Az Európai Tanács 1988-as irányelve végül rehabilitálta az abszintot, de csak különböző megszorításokkal (így például a név használatát nem engedélyezték), ám a közelmúltban (2011) visszanyerte „polgárjogát”, nevével és alkotóelemeivel együtt.

Deile Smith - Absinthe of faith

Az abszint azóta kész mítoszt kerített maga köré, és azóta is megihleti a művészeket, írókat, rengeteg kép, grafika, illusztráció készül a zöld tündér bűvöletében. A szeszes italok között szinte egyedülálló módon lengi körbe ez a bizonyos varázs, igaz a mostani abszintok már nem olyanok, mint régen, de ha svájci vagy francia abszinttal próbálkozunk lehet, hogy sikerül minőségit kóstolnunk, ami hasonló lehet az elődjéhez.

[Forrás: IPM, 1984. nov. A zöld tündér című cikk alapján és http://borbarhorda.blogspot.com/2012/02/trukkos-tunder.html]