"kamupók": Simonoszeki legenda

Ha már lassan közeledünk a halottak napjához, jöjjön egy szellemtörténet japánból.

A japán Simonoszeki kikötő közelében 1185-ben lezajlott dannourai tengeri ütközetben a Minamoto nemzetség teljesen kiirtotta a Taira nemzettséget, Antoku tennóval, azaz a gyermek császárral egyetemben. A hajósok évszázadokon át nem mertek arrafelé hajózni: attól féltek, hogy a Tairák fe találnak bukkanni a tengerből és elsüllyesztik a hajóikat. A helybeli halászok között mindenféle mendemondák kaptak lábra kísérteties, lebegő, démoni tüzekről.

Idővel Simonoszekiben felépült egy Amidadzsi nevű buddhista templom, amelyet később sintoista kápolnává alakítottak át és Akakma dzsingúnak neveztek el. Itt imákat mondtak, hogy a holtak lelke megbékéljen és emlékművet emeltek a gyermek császár és családja tiszteletére. A nyughatatlan szellemek azonban olykor még mindig háborgatták az élőket.

Egy híres és vak biva művész (lantszerű hangszer), egy bizonyos Hoicsi, ellátogatott Simonoszekibe, egy szerzetes ismerőséhez. A pap elfoglalt volt, de megengedte, hogy Hoicsi nála szálljon meg. Az öregember nem akarta zavarni barátját, ezért napjait és éjszakáját azzal töltötte, hogy a szentély környékén játszott a hangszerén. Így volt ez néhány napig, aztán egy alkalommal két férfi megszólította őt. Megdicsérték a játékát és meghívták a kastélyukba, hogy az uruknak is előadja a szép zenéjét, természetesen busás jutalom ellenében. Hoicsi megtisztelőnek találta az ajánlatot, ezért követte a két idegent.

A hangokból ítélve, valóban egy kastélyban találta magát, ahol népes szolgasereg várta, hogy az öregember elkezdje a játékát. Hoicsi zenélt, olyan szépen, hogy az uralkodó megkérte, hogy jöjjön el hozzájuk egy héten át és ha letelik az egy hét, akkor gazdagon megfogja jutalmazni. A vak öregember elfogadta az ajánlatot.

Hajnalban Hoicsit visszakísérték a szálláshelyére és napnyugta után újból érte jöttek. Így ment ez három napig. A szerzetesnek kezdett gyanússá válni, a vak zenész eltűnései, ezért egy tanítványát elküldte, hogy keresse meg öreg barátját. A gyermek meg is találta a tenger partjánál. Viszont a fiú nem látott kastélyt, sem urat, sem szolgasereget, csupán Hoicsit, akit fénylő szellemalakok vettek körbe és beszéltek hozzá.

A gyerek futva sietett vissza mesteréhez, aki reggel megtudakolta, visszatért barátjától, hogy: tudja-e, hogy ő valójában, az este szellemeknek játszott? A vak Hoicsi megijedt. Fogalma sem volt róla, milyen csúfságot űztek vele. Viszont most nem tudta mit tegyen. Így a szerzetes segített rajta. Teleírta a vak ember testét szent szövegekkel, hogy elrejtse őt az este érte jövő szellemek elől. A pap egész nap dolgozott. Aztán biztosra véve, varázslatának hatékonyságát, kimerülve álomba zuhant. Hoicsi pedig kiült a szentély közelébe és játszott. Amikor a nevén szólította a két szellemférfi, rögtön abbahagyta a játékot és csendben és mereven ülve várt. Még lélegzetet sem mert venni, nehogy elárulja a hollétét. A két hang tovább szólongatta, de Hoicsi nem válaszolt. A két szellem közeledett hozzá, bár az öregembert nem látták a varázslattól. Aztán az egyik észrevett valamit és szólt a társának. Mire az azt válaszolta:

- Akkor ezeket visszük el az Urunknak.

Erre szellemtársa elővette a kardját és levágta a vakember mindkét fülét. Hoicsi némán tűrte a fájdalmat, mivel rettegett a holtaktól. Miután biztonságosnak vélte a helyzetet, a szerzetesért kiáltott. Az megrémült, amikor zenész barátjára nézett. Ellátta a sebeit és bocsánatáért esedezett, amiért az öregember füleit kihagyta a szent írásjelek festése közben. Így tudta meg a zenész, hogy bár a varázslat hatott - a testét valóban nem látták a szellemek -, de a fülei szabad prédává váltak. Viszont az "áldozata" elegendőnek bizonyult, ugyanis elkövetkező éjszaka már nem jöttek az öregemberért a kísértetek.

- Más elbeszélés szerint Hoicsi a Tairák figyelmét azzal tudta felhívni magára, hogy a dannourai ütközetet remekül tudta előadni.

- A másik, hogy Antoku tennó sírja előtt térdelt és népes tűzdémonközönség előtt adta elő szenvedélyes átéléssel a históriáit.

forrás:

- koliett oldala

- Misztikus történetek gyűjteménye