"kamupók": EGO

Nos, mivel már sokszor hoztam fel ezt a szót, de még egyszer sem próbáltam megmagyarázni, hogy mi is ez a "dolog" talán itt az ideje, hogy valamivel közelebb kerüljön mindenki egy kicsit önmagához, azáltal, hogy megismeri és részben elfogadja egyik mozgató rugóját... az egoját.

Sokan sokféleképpen magyarázták, hogy mi is ez a jelenség és sokan összetévesztik ezt a dolgot valódi önmagukkal, lévén ez a dolog "tapinthatóbb" és könnyebben "érzékelhetőbb", mint valódi önmagunk. De lássuk kicsoda is ez a fura figura akit önmagunknak gondolunk, saját személyiségünknek vagy egyéniségünknek, ahogy szokták helytelenül állítani magukról azok akik egyedinek gondolják magukat. Részben igazuk is van, hogy egyediek, de nem egyéniségek csupán személyiségek. Az egyéniség... egy kicsit más, erre is kitérünk még ebben a bejegyzésben.

(ontológia)

A leszületésünkkel kezdődik a dolog. Körülbelül a hetedik hónap környékén járó szellemi lény beleköltözik a fizikai testébe (helyesbítek, nem beleköltözik, hanem elfoglalja, végig ott lesz körülötte, nem pedig "benne", de még a körülötte szó sem eléggé megfelelő) és elkezdi bezárni a tudatát, hogy megfeleljen a kívánalmaknak, miszerint az ember egyedülálló, egyedi lény és a társai tőle kívül állóak, függetlenek tőle. Ez az ego születésének egyik fő jellemzője. Miután megszületünk a környezetünknek hála (nem kell hibáztatnunk érte őket, velük is így történ és ez már sok-sok generációk óta így történik) lassacskán "bezárják" a harmadik szemünket és telepatikus képességeinket (tisztelet a kivételnek, sőt mostanság azt vettem észre nem csak magamon, hanem a környezetemen is, hogy egyre inkább elkezdett "megnyílni" mindenkiben a telepatikus képesség, vagyis a kollektív tudathoz való hozzáférés).

Ezek után a környezethez hozzáazonosulva vagyis alkalmazkodva elsajátítjuk a beszéd képességét ami szintén a többi embertől való különválásban "segít" (tudjátok, "én mondtam", "ő szólt", stb.). Nos ilyenkor fog létrejönni az ego. Az ego-t én egy buroknak képzelem el, amire rárakódik mindaz amit tapasztalunk, amit ránk mondanak, tehát a külső hatások amiket magához vonzz és abból építgeti önmagát. A verseny szellem, a többiekhez való méricskélés mind az ego műve, mivel mindig kell neki egy viszonyítási alap amihez igazodhat és elhelyezheti magát a "rendszerben".

Nos amikor magunkat egyéniségnek gondoljuk valójában csupán személyiségek vagyunk, mivel a környezetből leszűrt információkat feldolgoztuk és magunkra aggattuk, felépítve ezzel önmagunk számára a korlátainkat. Természetesen nem valódi önmagunk korlátait építettük fel, csupán egonk hitrendszerének korlátait. Ugyanis mindenki hisz magáról valamit, leginkább azt, amit a környezete sulykolt bele, vagy amit a világból tanult, sajátított el valami úton-módon (gondolok itt szokásokra, beszéd stílusra, egyszerűen bármi amit másoktól lestetek el és felvettétek akarva-akaratlanul, mert tetszett vagy rá voltatok kényszerülve, más egyéb okok miatt, stb.)

Az egyéniség jelentése annyit jelent, hogy az embereknek általában véve egyszerre, egyetlen személyiség van jelen. Mit is jelent ez? Előfordult már veletek, hogy valaki a környezetetekből hirtelen 180 fokos fordulatot vett és egyik pillanatról a másikra megváltozott? Esetleg ti is tapasztaltátok magatokon? Nos, ez lehet ennek is a magyarázata, ugyanis a szellemi síkon minden a MOST-ban játszódik le és előfordulhatnak olyan átcsúszások is, hogy egy másik életben élt személyiséged kerül a jelenlegi életedbe, majd hirtelen visszatér oda ahonnan jött te pedig annyit észlelsz az egészből, hogy ez nem 'én' vagyok. Persze ez csupán az egyik magyarázata furcsa viselkedés mintáinknak. A másik a klasszikus skizofréniánál fellépő eset amikor a tudati szint megemelkedik és a tapasztalási szint/küszöb ott ragad és nem képes visszatérni a fizikai síkba, ilyenkor az ember, mivel korlátait átlépte nem érti mi történik körülötte és simán becsavarodhat a tapasztaltaktól. Ebben az állapotban könnyen kiszolgáltatottá válik a különböző ártó szándékú entitásoknak (no meg enélkül is).

Kanyarodjunk vissza az egohoz. Tehát amit teszel vagy mondasz nem biztos, hogy te vagy az, az esetek többségében egyáltalán nem. Hanem a ránk aggatott elvárások, a számunkra szimpatikusnak talált elvek követése (az analógia elve alapján - hasonló a hasonlóval) az ami arra sarkall, hogy azt tegyük és mondjuk amit tőlünk a környezet elvár és megszokott. De ott motoszkál bennünk valami, hogy nem stimmel valami az egésszel. A ki nem mondott szavak, elfojtások, érzések mellőzése/letagadása mind valódi önmagunktól származnak, de mivel a környezet amiben mindannyian nevelkedünk elveti a belső hangunk meghallását, mivel nem hajlandó észre venni ezért tőlünk is elvárja ugyan ezt a hozzáállást és mivel nem szeretnénk kilógni a sorból ezért mi is érzéketlenné válunk ezekre a belső dolgokra és a környezetünkre próbálunk meg oda figyelni, ahogy nekünk tanítják. Végül is a belsőnkre hagyatkozva döntünk úgy, hogy valahova szeretnénk tartozni, de közben nem ismerjük el a létezését, ami súg nekünk. Ami rá akar vezetni bennünket arra, hogy mi egy közösséghez tartozunk, de persze üröm az örömben az ego ilyenkor érzi leginkább elemében magát kel életre leginkább, a többi ember által, akik életet adnak neki. Nem hiába két pólusú a fizikai világ. Egyik a másik nélkül nem létezhet. Egyfelől ott van a belső világunk ami mutatja, hogy egyek vagyunk és a vele szembe helyezkedő ego, aki külön áll a többi egyedtől. De mivel a többi egyed nélkül nem képes létezni az ego, ezért kompromisszumként elvegyül a többiekkel és a véleményezésük alapján ítéli meg saját magát (és nem minket a valódi szellemi lényt, aki lehetőséget adott a létezésére). Tehát ezért nem kell komolyan venni mások véleményét, mert azzal saját egonkat tüzeljük, hizlaljuk vagy csüggesztjük.

Hogyan is működik az ego életben tartása. Energia vámpírkodással. "A Mennyei Prófécia" című könyvben leírják, hogy az egyik a másik ember felé fordított figyelmével energiát ad és kap, normális esetben, ekkor vagyunk képesek kiteljesedni igazán és emelni magunkat tudattalanul magasabb rezgés szintre (tehát valódi önmagunkkal lépünk kapcsolatba mások által és a másik szintén "több" lesz általunk, tehát hozzá járulunk egymás "emelkedéséhez"). DE.

Gyermek korban legtöbbször nem ezt tapasztaljuk. Az energiát egymástól "raboljuk" el, leginkább egonk életben tartására (véleményem szerint). Az ego életerejét a figyelem határozza meg ami rá irányul. Az energia rablást többféle módszerrel tudja végre hajtani. Több könyv is taglalja őket más-más elnevezések alapján. Ezek a technikák a következők. (a legutóbb olvasott könyv alapján nevezem meg őket, de a többi könyvben ha más az elnevezés az azonos vonásokból könnyedén kikövetkeztethetőek)

1. az első energiarabló embertípus a Mártír. Ők azok, akik önmaguk szenvedéseit a világba vetítve, a többiek sajnálkozásából merítenek energiát. Ha nem sajnáljátok őket elég látványosan - azaz nem adtok elegendő energiát - érzéketlen tahónak titulálnak benneteket és más "barátokat", más áldozatot keresnek. Ebbe a kategóriába sorolhatók mindazok, akik az önsajnálat, hisztéria és az efféle érzelmi kitörésekkel keltik fel önmaguk iránt a figyelmet.A Mártír energiaszívása általában akkor alakul ki, ha valakit erősebb, például Despota típusok vesznek körbe. Természetesen a Mártír akkor is kialakulhat, ha egy gyermek Mártír típusú családban nő fel és akarva-akaratlanul elsajátítja a viselkedés mintát.

2. a Despota típus. Ezek az emberek általában a terrorizálással, elnyomással nyernek energiát. A Despota nem mindig nyilvánul meg a fizikai világban agresszorként, gyakran előfordul, hogy a légynek sem ártó, a ma született bárány pillantásával érzelmi-gondolati szinten gyűri maga alá áldozatát.

Kialakulása általában a gyermekkorig vezethető vissza: ha a gyermeket olyan szülők vették körbe, akik maguk is Despoták voltak, akkor a kicsi önvédelemből azonosul velük, hogy a tőle elorozott energiát másoktól szerezze vissza. Ám mindez akkor is kialakulhat, ha a gyermek környezete az előbb emlegetett Mártírokból áll. Ilyenkor az ifjú azért válik elnyomóvá, mert más módon nem képes a környezete figyelmét - s ezáltal az energiáit - magára vonni. Tanítók, papok, vezető beosztású, illetve kis növésű, gátlásos emberek gyakori módszere ez.

3. a Központ típus. Ezek az emberek az összes lehetséges módszert megragadják, hogy egy társaság figyelmének a központjába kerüljenek. Ők azok, akik megpróbálják a lehető legszélsőségesebb egyéniséget létrehozni és azt a lehető legharsányabban, legfeltűnőbben előadni. A legkirívóbb öltözködés, a legextrémebb hajviselet, a legdrágább ékszerek és a legnagyobb botrányt kavaró viselkedés jellemzi ezt a típust. Természetesen ide tartoznak a lehető legszerényebb, legszegényebb, legönmegtartóztatóbb életet hirdető emberek is.

A Központ típusok gyakran lesznek színészek, vallási vezetők, ünnepelt hősök, politikusok vagy sztárok. Nekik nagyon szükségük van erre az energiára, mert ez hozza ki belőlük a legtöbbet, így tudják kamatoztatni leginkább képességeiket, így lehetnek leginkább önmaguk. Nem véletlen, hogy amikor egy hírességnek valamiért lehanyatlik a csillaga, gyakran értéktelen senkinek tartja magát és üresnek, értelmetlennek érzi az életét.

A Központ kialakulását nem könnyű meghatározni. Alapvetően mindenkiben benne van - végül is ez az ego alapja - és egy bizonyos mértékig mindenki szereti alkalmazni. A Központ típus általában azért specializálódik erre a módszerre, mert az egója túlzottan eluralkodott rajta és mindenképpen ki akarja emelni a tömegből. Eddig a pontig mindenkit más hatások vezetnek e: egyesekbe belenevelték, hogy csak a sikerrel, a csillogással válhatnak valakivé, másokkal egy ilyen környezet látványa hitetheti el, hogy csak a hírnév fényében érdemes élni. Itt a lehetőségek maximálisan egyén függőek.

4. a Titokzatos típus. Ezek az emberek a Központ típus ellentétének látszanak, ám valójában ők is a lehető legnagyobb elismerésre vágynak. Csak míg a Központ típusúak a természetüknek vagy a neveltetésüknek köszönhetően szívesen szerepelnek, a Titokzatos a különféle gátlások és negatív tapasztalatok miatt képtelen a magamutogatásra. Titokzatosak azok, akik egy társaságban látványosan elkülönülnek, vagy ha elvegyülnek is, apróbb jelekkel éreztetik, hogy ők sokkal többek annál, mint ami most látszik belőlük, csak mindenféle misztikus, még titokzatosabb okok miatt nem mutathatják meg igaz valójukat. Klasszikus módszereik a jelentőségteljes hallgatások, a megfelelő pillanatban elejtett félmondatok, a sokatmondó pillantások és a sok dicsőítésük olyan formán, hogy addig csűrik-csavarják egy beszélgetés mentét, amíg más valaki meséli el egy kalandos tettüket. S amikor mindenki elismerően, érdeklődve feléjük fordul, sokat sejtető zárkózottsággal vonulnak el - természetesen csak olyan távolságra, hogy akinek felkeltették az érdeklődését, utolérhesse őket.

A Titokzatos emberekben általában rengeteg az energia, csak képtelenek azt maguktól előhívni, ezért van szükségük az érdeklődő figyelemre. De mivel a korlátaik miatt nyilvánosan nem akarják, nem merik elfogadni senki segítségét sem, ezért ezzel a módszerrel használják fel a többieket.

Ez az energiagyűjtő módszer általában akkor alakul ki, ha valaki alapvetően Központ típus, de a különféle gátlásai, gyermekkori fájdalmai, megaláztatásai miatt bezáródott és elhitette magával, hogy a magamutogatók, az ismert emberek nem is tudnak igazán, mert az igazi tudás nem kérkedik, nem hivalkodik. S noha ez valahol igaz is, az egónak igenis szüksége van a páváskodásra. Ha ezt megtagadjátok tőle, akkor becsap titeket és a titokzatosság módszerével szerzi meg az elismerés energiáját.

5. típus a Kaméleon. Ez a módszer ritkán tölti ki maximálisan eg személyiség életét, mert a Kaméleon átéléséhez egy bizonyos fokig egótlannak kell lenni. Ugyanis a kaméleon egyénisége éppen az egyénietlenségében rejlik. A Kaméleonok mindig azonosulnak a környezetük elvárásaival. Megérzik, hogy a körülöttük lévő emberek milyen reakciót, milyen embertípust látnának a legszívesebben és a könnyedén felveszik az elvárt formát. A valódi érzéseiket, véleményüket szinte sosem mutatják vagy mondják ki, sőt az átváltozásuk egy szakaszában maguk sem tudnak róla, mert olyannyira azonosulnak magukkal sem tudnak róla, mert olyannyira azonosulnak az új figurával. Általában a szerepük felvételének az elején vagy a végén jutnak el odáig, hogy felvállalják önmagukat és egy esetleges robbanással felszínre hozzák a véleményüket, valódi érzéseiket, gondolataikat.

A Kaméleon abból az energiából él, amelyet azoktól kap, akiknek megtestesítette a tökéletes barátot, szeretőt, munkatársat, embert. A csodálat, elismerés, tisztelet, irigykedés és a szeretet energiái okoznak örömöt neki - a legtöbb Kaméleon arra törekszik, hogy őt mindenki szeresse.
A Kaméleon megszületéséhez a gátlások, a kellemetlen élmények és a stresszhelyzetek olyan ritka összhatására van szükség, amikor a gyermek zárkózottá válik ugyan, de megőrzi az intuíciós, beleérző képességét. Általában azokkal a túlérzékeny gyerekekből válik Kaméleon, akiket akaratlanul bántottak meg a környezetükben élők, de beléjük nevelték a jó modort, az etikus viselkedést. Ezáltal megtanulták, hogy akkor is jópofát vágjanak a bekövetkező eseményekhez, ha valójában unják, utálják a helyzetet. Ez a folyamat tovább erősödhet az iskolában: noha a Kaméleonok az intuíciós képességeik miatt általában értelmesek és jól tanulnak, ami nem érdekli őket, azzal nem foglalkoznak. Ha a gyerek nem szereti az iskolát, egyszerűen nem fog tanulni. Ez a követelmények növekedésével azt eredményezi, hogy a jegyei fokozatosan leromlanak. Hogy elkerülje a katasztrófát, elkezdi használni a képességeit és minden tanárnál olyan diák formáját veszi fel, amelyet a pedagógus kedvel. Nem kell elmesélnem, hogy egy osztályzatnál milyen sokat jelent a szimpátia... Ez a folyamat aztán a munkahelyen, a magánéletben is megjelenik, s mivel a Kaméleon egész élete folyamán elnyomja az érzéseit és a vágyait, néha elképesztő dühkitöréssel, érthetetlen makacssággal vagy értelmetlen önmarcangolással engedi ki a feszültséget.

És ha mindez nem volna elég az egotok rögtön elkezdett keresgélni és hasonlítgatni saját magát és persze vele együtt valódi önmagatok is elemzésbe kezdett. Amikor hasonlítasz, akkor az egótokkal figyeltek. Mára legyen ennyi elég. Lehet még lesz folytatása, de már így is hosszúra sikeredett.