2012. május 3., csütörtök

nE0.cRYsis: Pro és kontra- a kételyek ideje

Kedves lelkes és lelketlen Olvasóink! 

Ó, hogy imádom így kezdeni a bejegyzéseimet és így köszönteni benneteket, holott lehet hogy nem éppen kedves gesztus, de azért én fölöttébb szórakoztatónak találom és talán még a valósággal is megegyezhet- ugyebár soha sem lehet biztos az ember semmiben!

Posztom nem lesz rendkívüli, nem lesz benne pukkasztás, sem kaki- pisi, sőt még okosabbak sem leszünk tőle. Egyszerűen egy kérdést fogok boncolgatni, vagy akár mondhatjuk azt is, hogy hangosan fogok gondolkozni. Nem feszegetek most etikai, társadalmi, filozófia sem pedig okkult vagy spirituális kérdéseket, nézeteket, tapasztalatokat.

 Akár azt is mondhatnánk, ez a poszt fölöttébb hétköznapi lesz.

Érdekes kérdést feszegetünk éppen a párommal, és mivel eléggé vegyes az olvasóközönség - lelkesek és lelketlenek ugyebár- kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is!  És igen- nagyon sok téma van még etalonban, DE ma erről írok nektek, mert ez foglalkoztat jelenleg leginkább és tűkön ülök, Ti mit válaszoltok!

Jelentem, döntésképtelen vagyok.

A kérdés nagyon egyszerű- de mégis nehéz. Elgondolkodtató és nem lehet csak úgy rávágni a választ, mert mindig ott van az a bizonyos "de". Tehát ez egy olyan kis furfangos kérdés, amire még senki sem tudott nekem egyértelműen válaszolni!

Hogy mi ez a kérdés? Olvass tovább!

A kérdés egyszerűbb, mint a tyúk vagy a tojás kérdése- a lemaradó típusúaknak most szólok, hogy tojás. :D

A kérdés pedig:

Város vagy vidék?



Tudom, nagyon sok vidéki olvasónk van, vagy olyan aki a fővárosba költözött. Sőt, olyanok is vannak, akik épp fordítva- a fővárosból költöztek ki. Tehát ez itt a nagy kérdés: hol jobb élni?

A cikk elnagyolt, senki ne vegyen magára semmit...:D



A kérdésre kapott eddigi válaszaimból megtudtam, hogy sehol sem jó igazán, de ha kell valahol élni, akkor mindkettő alkalmas és mindkettő alkalmatlan a megfelelő életre és életmód kialakítására.

Nem szeretnék komolyabb társadalomtudományi kérdéseket és statisztikákkal jönni, hiszen mindkettőnek megvannak a maga hátrányai és az előnyei is.




Nagy vonalakban mik ezek? A közlekedés, a társadalom, az elfogadottság, az összetartás, a környezet, a vásárlás, a választék és a választás lehetősége, az összetartás, a közösség, a család, a munka, a hivatalos ügyek, az egészségügy, a szórakozás, a rasszok és sorolhatnánk nagyon sokáig. Remélem nem kell kielemeznünk ezeket a főbb pontokat, hiszen egyértelmű melyik milyen helyzetben van a városban és a vidéken.

Dübörög a kapitalizmus a fővárosban. Ha pénzed van, mindened van- mondjuk egészséged az nem. Kosz van, pörgés, zsivaj, zaj, mindenféle rasszok keverednek a fehértől a sárgán át a barna és a fekete is közre játszik, egy nagy nyüzsgő boly az egész. Zöldterület alig, a levegő szennyezett. A boltok egy karnyújtásnyira, a választék hatalmas, percekre van minden, szórakozás, egészségügy, hivatal stb stb... a közlekedés lefedi a várost, könnyebb munkát találni. Az ember elvegyül és észrevétlen marad a tömegek között, a szomszédait általában még csak nem is ismeri. A pénz hajhászása adott, hogy fent tartsuk életszínvonalunkat, igényeinket és lakásunkat. A városi ember többet keres, de többet is költ. Csordultig a város szórakozási lehetőségekkel, akár aznap is kitalálhatja a mozit, koncerttel és vacsorával egybekötve akármikor, mert minden nyitva van- boltok, éttermek, mozik, szórakozóhelyek, egészségügy minden van- ha van pénzed.

A vidék- a vidék az más. Lassúbb, nyugisabb, zöldövezet és lehet kerted, ha úgy hozza az élet vagy akarod, persze sok a gond vele- de magadnak termeszthetsz, ha akarsz- és ez pénztárcabarát és egészséges is. Persze nem akarok földművelő lenni, nem a kertről van itt szó, hanem a vidéki lifestyle-ról és itt nem a tehénfejést értem meg a Zetoros szántást! :D Nem kell egy világvégi falura gondolni, egy megyeszékhelyre gondolok csupán. Tehát a közlekedés halott nagyon- többnyire pusztulat, minden messze van, sokat kell gyalogolni, a választék minimális vagy korlátozott. Az egészségügy sem a legjobb, nincs sok választása itt sem az embernek. A hivatalos ügyek is nehezebben mennek. Munkalehetőségek nem nagyon vannak, és a fizetés is kevesebb. De az ember ki meri nyitni az ablakot, mert levegő jön be, nem pedig szmog. Az élet lassabb, nyugisabb és ezáltal unalmasabb is. Kevés szórakozóhely van, mindenki ismer mindenkit, sok a pletyka. A szomszédok elől nem lehet elbújni, barátkozni kell, vagy megy a harakiri- és az nem túl jó a közvetlen környezetünkben ugyebár, mert jön a stressz és a többi...:D

Stb stb nagyon sok mindent kihagytam természetesen, de nagyjából értitek a kérdés lényegét.

Hol jobb lakni? 


Ezt még a nyugdíjasok sem tudják megmondani, mert a városi nyugdíjasok vidékre mennek, mert pihentető és nyugtató számukra a természet közelsége- míg a vidéki nyugdíjasok a fővárosba, városokba költöznek, mert minden közel lesz számukra, a sok bolt és az egészségügy is- ők így pihennek.



Több válasz közül, kettő ragadott meg igazán, nem azért, mert mély gondolat- csak furcsa volt, mint reakció. Az egyik a "Na mi van? Mindenki költözik kifele?"- volt, mivel több kollégám is "alvó" városokba költözött az elmúlt években, Budapesten dolgoznak, de 20-30 km-es vonzáskörzetben élnek. A másik a " Vidéken olcsóbb a sör."- volt- nos ettől nem lettem okosabb, de végül is ez is egy nézőpont, s remélem kollégám valójában a társadalmi lehetőségeket akarta valamilyen formába önteni, nem pedig azt, hogy minden faluban van legalább egy templom és két kocsma. :D:D




Szóval mit hoz a jövő? Mi lesz tépelődésünk eredménye? Érdemes-e vidékre költözni, ha van az embernek egy élhető munkahelye? Ti mit gondoltok?

Persze az embernek soha nem jó az amiben él, tuti a legtöbb vidéki felköltözne, s a legtöbb pesti leköltözne- de ez valóban így van? Hiszen MINDENKI kapásból sorolja miért lenne ott jobb, mint itt és miért jobb az itt, mint az ott.





Ti hogyan élitek meg ezt? 

Én körülbelül 6 éve élek Budapesten. Változnak az idők, a munkahelyek, a lakások és közben én magam is. Laktam zöldövezetben, laktam társasházban, téglában, tágasban és szűkösben, fényesben és szárazban, nedvesben és penészesben, sötétben és zajosban, magasan lifttel vagy anélkül- szóval volt már itt minden. Valahogy állóvíz lett számomra Budapest, nem érdekel és nem nyitok felé- de mégis Budapesten élek. Ide köt a munkám, de tulajdonképpen semmi más nem köt ide. A barátaimat jó formán leépítettem, és a maradékkal is csupán levelezésekben beszélgetek, hogy ez jó avagy rossz, az egy másik kérdés... Tehát fontolóra vettük a párommal: talán nem is itt kellene élnünk? Jól éreznénk magunkat vidéken? Neki ott van a családja és a régi barátok, haverok, helyek, emlékek...Nekem pedig semmim nincs, csak ő- úgymond tehát mobilis vagyok.





Lehet csak azért "unjuk" a pesti életet, mert testközelben van? Mert megteHETNÉNK ha akarNÁNK, elmeHETNÉNK ide vagy oda, csinálHATNÁNK ezt vagy azt, vagy leHETNE másképpen ha úgy akarNÁNK, de amúgy meg nem köt le minket különösebb képen Budapest, persze az anyagiak is dobnak erre a szituációra- de furcsamód például én és a párom a Duna mellett érezzük magunkat a legjobban vagy a Gellért- hegyen, vagy a szigeten vagy elmegyünk a hegyekbe túrázni, vagy csak a Városligetbe- tehát a szórakozásunk soha nem a városhoz kötött, hanem a szabadhoz. Szép szép város, de koszos és büdös és SOK, de jobb lenne egy szellős eseménytelen város a maga kisstílű és változatlan világával? Nem- vagy mégis? :D



A legkülönösebb érzés viszont a pár napos vidéki pihenés után visszatérni a városba- érezni a koszt és a mocskot a levegőben. Érezni az emberek mentalitását. A nyüzsgés szinte őrjítő és az ember szinte feleszmél egy alvó és nyugodt állapotból- megérkezett a fővárosba! Újra indul a pörgés, a rohanás- valahogy olyankor olyan távoli minden, amikor vidékről jön föl az ember.





Mindig azt hittem magamról, nekem nem kellenek a mezők és az erdők, bőven jó a szellemiekben termékeny és kreatív és nyüzsgő nagyváros, az információ sebes áramlása, az élet zsibongása- s most hogy ebben élek, mégsem jó ez a nyüzsgés, mégis jobb a vidék? Ha ott lennék, megint csak hiányozna a város? Hogy is van ez akkor? Soha nem akartam egy koszos porfészekben élni- már bocsánat a kifejezésért- de nem tudtam magam ebben elképzelni és még most sem. De a város sem az, ahol jól érezném magam...



Sokan azt találják meg arany közép útként, hogy városban szeretnének kertes házi övezetben lakni. Nos ez szép és jó, mindannak, aki ki tudja ezt az összeget perkálni. Vidéken alacsonyabb a rezsi, ám magasak a számlák. Pesten minden magas, de néhol lehet a rezsin spórolni. De pesti kertes övezetben minden magas, közel a van a város ahhoz, hogy szennyezett legyen kellőképpen, de eléggé mesze van minden egy gyors ügyintézéshez, tehát ez ilyen délibáb- bár kutyás- gyerekes családoknak kényelmesebb.



Persze tud mindenki dönteni és rá is vágnátok a választ- de valóban az a válasz? Ott vannak azok a bizonyos érvek és ellenérvek.

Talán váltani kellene, talán ugyanúgy nem működne. Talán igen. Talán még vissza is jönnénk, ha egyáltalán elmennénk valamikor. XD Ki érti ezt?! Tudtok még követni?


Sok vidéki ismerősöm mesélt és meséli is, hogy nincs munka, nincs társaság, alig van lehetőség ismerkedni, a munka meg többnyire ipari és gyári munkákra korlátozódik, a szórakozás pedig kifullad pár kis helyben. Szinte menekülnének a legtöbben a vidékről és tömörülnének be a zsúfolt, koszos, rasszos fővárosba. De hát én magam is vidéki vagyok ebben a betondzsungelben, nem keresek én már semmit sem, csak nyugalmat meg saját magamat. Nincsenek nagy terveim, nem akarok hatalmas karriert befutni- egyszerűen ÉLNI akarok. A városiak lustasága és tunyasága vetült ki rám, miszerint az a kerület ami X- el vagy még tovább folytatódik római sorszámozás szerint, az már "kint van a picsában messze" holott a fővárosról beszélünk még a javában, sőt a legtöbb 15-20 perc alatt megközelíthető! :D Átértékelődik a messze, ha minden az ember segge alá van tolva! Zöldet is lehet találni a városban, ha eléggé messze megy az ember.


Minden itt van, de mégsem. Nincs meg az emberekben a tisztelet, a szeretet- elmennek egymás mellett és soha nem látják viszont egymást. Ez jó is és mégsem. Én aki annyira ódzkodom a tömegektől és a kapcsolatoktól, pont én mondom ezeket? A párom szerint olyan magasra tettem a mércét az emberekkel kapcsolatban, hogy kétséges, találok-e még magamnak "megfelelő" barátot- és azt hiszem igaza is van. Ebből a szempontból talán mindegy is, hogy a városban vagyok egyedül, vagy a vidéken- de ez megint csak más kérdés.


Irtózatos nagy kételyeim vannak. Persze ez a jövő zenéje, talán évek múlva jutunk el bármiféle döntésre, azt hiszem ez a kételyek ideje, amikor kóstolgatjuk és ízlelgetjük a dolgot és nem foguk egyről a kettőre jutni, hanem toporgunk a másfelen, mert nem tudjuk jó- e avagy sem.

Délibáb a kecsegtető és nyugodt vidék vagy reális a koszos nagy valóság a bűzös nagyvárosban? Posványos vagy döcögős? Egyhangú vagy felkavaró?




Persze menthetetlenül szerelmes vagyok a Dunába és tele van a város régi ódon és csodálatos épületekkel és eldugott utcácskákkal, és hihetetlenül apró dolgokra is képes vagyok rácsodálkozni- ezek azok az apró dolgok, amik miatt fájna elhagynom ezt a várost...:'( a sok kis rejtett titok és részlet miatt..:) de persze ez nem az élet, csupán apró részletei és örömei az életnek. A gyermeki felfedezés és a kalandozás még be nem járt ösvényei.

Én mára kaptam egy "házi feladatot"! Megegyeztünk a párommal, hogy érveket kell felhoznunk, nekem és neki is. Budapest ellen és mellett, és a vidéki megyeszékhely mellett és ellen. Érvek és ellenérvek.

Fog esetleg változni valami? NEM.
Épp ez a poén.
Az érvek és az ellenérvek kiegyenlítik egymást.

De valójában lehet, hogy csupán csak
egy igazi idealista városi vagyok,
akinek a vidék a kuriózum
és az elérhető elérhetetlen?

Ti hogyan látjátok?

Őszintén kíváncsi vagyok a véleményeitekre
és tapasztalataitokra!


25 megjegyzés:

  1. Ha szavaznom kéne, akkor C , Pesthez közeli kisváros..D
    Pl ahol lakom, BP-től 23 km-re, Szigethalmon(alsó), lényegében minden megvan. Iskola,kocsma, cukrászda, 2 kisbolt, autó szerviz, vasárnaponként piac, sport pálya ahol rendezvények szoktak lenni (PL az Országos Iker találkozó), kicsit lejjebb posta,DVD téka, bútor bolt, orvosi rendelő, Profi. És ha belelendült az ember, át HÉVezhet/ sétálhat/biciklizhet Szigetszentmiklósra, ahol további, boltok , szolgáltatások várják.)
    Csend van(többnyire XD), sokan biciklivel járnak, a város mögött van egy erdő a Kis Duna sincs messze.
    Egy hátránya van: csak HÉVvel, volánnal és kocsival tudsz bejutni Pestre....S Szóval kicsit elszigetelve érzi magát az ember...
    (Pláne ha nem ismer kb senkit , mint én XD)
    Remélem tudtam valamicskét segíteni.)

    Drachen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, jó kis imázs építést csaptam ennek a porfészeknek:P Bocsánat.

      Törlés
    2. De amúgy igaz, mert megvannak ezek a dolgok is a kisvárosokban, csak kisebb választékkal, tehát van 1-2 bolt ahol kaphatod, nem 200 vagy több...

      Én voltam úgymond "bejárós" nap mint nap 6 évig vagy meddig suliba, hát attól a f*szom ki volt...szóval akkor ha mégis a csöndesebb mellett döntünk, akkor helyben keresek munkát, ott ahol lakom. Mert dolgoztam pl Dunakeszin, és a tököm ki volt azzal is, oda vissza össz napi 3 órát utaztam BKVval együtt hogy lehúzzam a 8 órámat!!! >.< ilyet nem is játszom soha többet!

      Talán tényleg a "zöld" és a nyugi hiányzik, még ha messze is van minden, talán feltöltődnék és magamra találnék, bár fura lesz egy "lassabb világ".
      Köszönöm a válaszod! :)

      Törlés
  2. Bevallom őszintén én most írok először, bár már régóta figyelemmel kísérem a blogot, csak eddig vagy nem volt mit írnom, vagy amit szerettem volna előttem már leírták.

    Egyetértek, Pest megyei település. Én anno Budapest közigazgatási határa előtt laktam kb. 100 méterrel. Még Budapest volt hivatalosan, de inkább vidéki kis településnek látszott, ha ott jártál. Busz-HÉV-villamos-metro és bent vagy Bp. szívében. Nem egyszerű, de nyugodtabb volt az élet. Ha szórakozni volt kedvem, bementem Pestre és vagy korán hazajöttem, vagy maradtam reggelig (éjszakai járat hajnal 2-ig).

    Szerintem ez ténylegesen inkább azon múlik, hogy kinek mire van IGÉNYE. Ha a pörgés kell, akkor főváros, ha nyugalom akkor megyeszékhely, kisváros, falu. Tény, hogy munka a nagy/nagyobb városokban inkább van, mint a kicsikben, de a vidék is tud nyújtani valamit (pl. nyáron ciripelésre elaludni és igazi madárcsicsergésre kelni - ha épp erre van valakinek ingerenciája)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jucc!
      Örülök, hogy előbújtál a rejtekhelyedről, és írtál! :)

      Igazad van teljes mértékben, de nem tudom, az olyan kis "hazugság" mert a ténylegi nyugalom nincs meg, és minden messze van egy 2 millió főt számláló város szélén élni, mint egy 100 ezer főt számláló város szélén is élni akár. Tehát az még akkor is javában város, szmogos és végtére is nem változna semmi, mert ugyanúgy bejárnék minden nap a belvárosba dolgozni, csak messzebbről.


      Időközben rájöttem, hogy ráadásul félek is! :D
      Tehát Bp.- en nem mennék ki a szokásos szabadidős tevékenységeinket csinálni, mert letarhálnak, elkéregetik a dolgaid (kipróbálásra) bámulnak a kölykök, hülyéket kérdeznek, beszólogatnak stb...vidéken meg megszokják az extrémebb arcokat is, itt meg a változó tömeg mindig ugyanazt műveli. Meg mindenki negatívan közelít vagy ha nem is ezt feltételezhetjük róluk...:( Furán írtam le- remélem érthető.

      Zuglóban pl pár helyen olyan csönd van, mintha másik városban lennénk! :O De alapjáraton nem változna, és maradna a trolis- metrós- buszos Bp.

      Vagy maradok a belvárosban, vagy elköltözöm egy kisebb városba- az ingózást már eluntam.

      Köszönöm szépen a válaszodat, azért vigyázz magadra a hajnali városban!!

      Törlés
    2. Úgy érzem a válaszaidból, hogy alapvetően te már tudod, hogy mit szeretnél, csendes, tiszta, nyugodt életet, de valahogy a város adta kényelmet nehezen adod fel.

      Köszönöm a kedves szavaid, bár én már "kicsit" arrébb költöztem egy ideje.

      Mint tősgyökeres pesti (bár sok időt töltöttem a Jászságban is gyerekként - megjegyzem szerencsére) most egy faluban élek. Inkább egy csodaszép kisvárosnak néz ki. Itt vasárnap minden zárva (bár előfordul, hogy vásáros vasárnapot tartanak), éjfél után a közvilágítást is kikapcsolják, nincsenek bevásároló-központok, másik városka 10 km-re van de 2 busszal lehet csak odamenni, vagy biciklivel :)

      A lényeg, hogy azt hittem nehezen szokom meg, mint városi gyerek, de be kell vallanom, valószínűleg inkább ez hiányzott az életemből. Kevésbé vagyok frusztrált, jobban tudok aludni, stb. (Bár alapvetően az összehasonlítás kissé csorba az én esetemben.)

      Ami az ingázást illeti nálam is megvolt anno a 3 óra oda-vissza. A hátam közepére nem kívánom még egyszer én sem.

      Törlés
  3. Én mindig is úgy voltam vele, hogy szeretem én Bp-t, de csak messziről és csak amikor kirándulok, vagy színházba megyek. Egyébként én a megyeszékhelyre szavazok, nekem az pont elég méretben és embertömegben. Én tudok összehasonlítani, mert egy kisvárosból jöttem, most az ország második legnagyobb városában élek, és viszonylag gyakran látogatok el Pestre is. Bár én ha megtehetném egy dunántúli megyeszékhelyre költöznék (a legfőbb álmom Pécs), mert elvarázsolnak azok a kis szűk utcák, a macskakövek, meg az egész dunántúli hangulat. :)
    Ott még ti is tudnátok túrázni :) Amúgy a vidéki nagyvárosokban is van sok szórakozási lehetőség, zöldterület is és még elvétve munkát is lehet találni. Meg nekem még néha Debrecen is sok, nem kell nekem a nagy pesti embermassza. Ha ott vagyok se bírom tovább két napnál. Szóval én vidékpárti vagyok, de ez tényleg emberfüggő, hogy kinek hova húz a szíve. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy messzi- messzi galaxisban éltem a környéken, nekem valahogy sohasem volt vágyam a "cívisváros", nem tudom miért...:S olyan furák ott az emberek is, de tényleg nem tudnám megmondani pontosan miért. De ifjúként sokat koptattam a Fácánkakas söröző padjait- jó kis black metál hely volt régen! :D

      Fiatalként menekültem be a városba, most sem vagyok öreg, csak 24, de már is elég a városból. Sok mindent rejt- de lehet ez nem elég, valahogy annyira felszínes és anyagias és őrjítő.

      Talán vissza kellene hozni a madárcsicsergős fa alatt olvasós széna illatú délutánokat és a naplementéket.

      Itt még a teraszon kávézás sem jó, száll a por meg a dudálás, az autók...a parkok körül suhognak az autók, minden kutyaszaros. Vidéken meg addig megy az ember míg bírja szusszal.

      Köszönöm szépen a te válaszodat is! Sok szerencsét Pécshez, sokan mondják hogy szép és jó hely- és egyre inkább fiatal központúbbá teszik!

      Törlés
  4. Nos ez nagyon érdekes. Ha pénz kell akkor város, ha nyugalom akkor vidék. De lényegében a kérdésre a válasz bennünk van. Kinek mire van szüksége, hogyan érzi. Részemről az sem volna probléma ha vándor életet élhetnék. Szeretek utazni (szeretem ha furikázzák a hátsómat - vonat, busz, autó...), a látványt, a színeket, magát az élményt. Az embernek nem ilyen környezetben kellene élnie, mint amibe jelenleg bele van kényszerítve. Kis kolóniákat kellene létesítenie. Ha valahova menni szeretne, akkor menne. Meg kellene legyen az a környezet, amiben békében fejlődhetne. Szóval én Utópiát szeretnék (bár még sosem olvastam a könyvet). Egy kis közösséget, vidék, kertes ház, este csillagos égbolt, tábortűz, barátok akik a szomszédaim is. Egy társadalom ahol nincsenek megélhetési gondok, az emberek lelkileg egy húron pendülnek, megértés, közös célok. Szóval vidék ahol kiteljesedhetnék anélkül, hogy éhen halnék.
    Addig pedig ott élek ahol hagynak.
    Régóta nem volt igazán mély beszélgetésem, sem egy kiadós meditációm, sőt, konkrét célja nincs az embereknek körülöttem, csak mindenki rohan az élete után, ami nincs. Tudod, mókus kerék. A rohanó nagyváros pedig csupán gyermeteg, az érzékeknek (fizikainak) való szórakozást kínál. Mikor használták az emberek utoljára a fantáziájukat arra, hogy lefoglalják magukat valamivel és ne csak üljenek és unatkozzanak?
    A város olyan hely ahol úgy érzed, hogy elrohan melletted az életed, pedig nem így van, csak elhitetik veletek. Ha tudatosabban élnénk nem ilyen körülmények között és feltételekkel akkor az általam felvázolt verzió tökéletesen megfelelne mindenkinek.
    ...vidék...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljes mértékben egyet értek veled, bár én az utazást már eluntam!!

      Ez a helyes megfogalmazás kamupók, igazad van- a városiak elfelejtik megélni az életüket!!!

      Ez valóban így van..folyton dolgozom szombaton is, és a fizetéskor veszem észre hogy már megint eltelt egy hónap!! Röpül az idő, nagyon gyorsan röpül- meg is kellene élni, nem csak kívülről figyelni ezt a gépezetet!

      Csillagok, mezők, friss levegő- és az ember is jobban oda tud figyelni magára, meg a barátaira.

      Valóban elrohanunk minden mellett, persze ez is részese és eleme a kapitalista világgépezetnek!

      Köszönöm a válaszod! :)

      Törlés
  5. Eltűnt a képem? :D Nofene- megette az internet.

    VálaszTörlés
  6. Én mindenképpen a megyeszékhelyre szavaznék (alapból is megyeszékhelyen - Tatabányán lakok), bár egy éve Bp-n leledzem albérletben (ott is a turista kerületben, ami nagyon csendes és nyugis, meg vonzza a betörőket - a laptopomat is onnét lopták el - azóta kicsit negatívra váltott a viszonyom a fővárossal), nem is bírok hétvégén fenn maradni, szóval mindig haza jövök. Egy óra innét vonattal Bp., ami szerintem egyáltalán nem vészes, maga a város pedig nagyon zöld. Szószerint. Még a jó kis szoc kockatízesek aljában is min. egy tucat nagyobb fa van. Az igaz, hogy a szórakozóhelyek száma és minősége finoman szólva is marha gyenge, de mivel én nem is igényelem a fű de nagy pörgést ezért nem is bánom... bár Tatát sokkal jobban szeretem a tavai miatt, meg mert fél gyerekkoromat ott töltöttem. Az is igaz, hogy a munkalehetőségek is korlátozottak, de mint mondtam, csak egy óra utazás a főváros, szóval az se lenne lehetetlen küldetés, hogy fent dolgozni, aztán szépen hazazötyögni. Az emberek meg legalább olyan parasztok, mint Pesten, meg amúgy is antiszociális fajta vagyok (tehát szintén nem nagyon érint a dolog).
    De nem is tépem tovább a szám, számomra egyértelmű: vidék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért lepődöm meg azon, milyen kicsi a világ! :D akkor biztosan feltűntek a tatabányai képek itt-ott....:D

      Törlés
    2. Áh tényleeeg basszus, az a panoráma kép... nem is néztem meg eddig jobban. : D csak az egyik utcai kép volt gyanús. :D

      Törlés
    3. Az utcai kép nem tom honnan van, de egy ember van a kocsi kereke alatt XD ott sasol valamit, tök vicces.

      Na és hogy szuperál a Tb-i élet? :P Jó párszor megfordultam már ott, eléggé állóvíz, de ki tudja...:P Párom szülővárosa.

      Törlés
    4. Aungia minden szavával egyet értek, én is tatabányai vagyok. Csak annyival egészíteném ki, hogy hiába megyeszékhely, mégis olyan, mint egy nagy pletykás falu, mindenki ismer mindenkit...brrr...ezt utálom!
      /Miss Borderline/

      Törlés
  7. Ez tényleg nem egyszerű kérdés. Abban tökéletesen egyet értek, hogy sehol sem jó, de valahol lakni kell. Én eddig akárhány helyre mentem, végül sehol sem éreztem olyan jól magam otthon csak a szülő városomban :D
    De nagyban függ az illetőtől is (: Mennyire szeretne nyugit, vagy éppen pörgést, szüksége van-e a lehetőségekre, hajlandó utazni többet ha úgy adódik.
    Fiataloknak, bulizni vágyóknak egyértelműen pestet ajánlanám, munka is több van. Ha elbírják viselni, az esetleges nyomorgást, mert nagyobb és jobb lakásra nem telik, akkor uccu neki. De én pl belehalnék ha gangos lenne a lépcsőház, és eltévednék a belvárosban. (jó, ez már az egyéni fogyatékosságom, hogy képtelen vagyok egyedül közlekedni pesten)
    Eleve nem tekintem a szülővárosomat vidéknek, mert nekem arról falu jut eszembe, pl sárosd :D Én meg ízig vérig városi lány vagyok, sohasem gyomláltam kertet és fölbaszódik az agyam ha egy órát kell várni a buszra. Igaz kertes házban lakunk, kint a zöld övezetben, de 10 perc és itt a belváros sok butikkal, kórház egy 5 percre, nem beszélve az állomásokról. Azt mondom hogy meg lehet találni az arany közép utat (: Megyeszékhelyekre költözni, mert vidék, de mégis város. Fehérvár, Pécs, sZolnok, sZeged, Miskolc(bár ez pöppet lepukkant) és sorolhatnám. Mondjuk már nálunk is kicsit zombi az éjszakai élet :/ Erről írtam is, vannak diszkók, pubok, egy rockkocsma de pestre kellene utazni ha igazán szórakozni akar az ember.
    Én a falusi életet nem bírnám. Párszor volt benne részem, mert az első barátom falun lakott. Nekik sem volt egyszerű, mert Pestről költöztek le és exemnek elég volt 3 év, vissza ment pestre. Egyszerűen unalmas. Esetleg kisgyerekes családok részesítik előnyben, mert csend van, jobb a levegő, és kevesebb pénzért nagyobb telket vehetnek, a gyereknek is jobb ha a kertbe ki tud menni, mintha egy panelban tespedne. Viszont ezeknek a családoknak fix munkahely is megadatott, autó, amivel könnyebben tudnak ingázni város és falu között. Eddig akárhány fiatallal beszéltem mindenki kivétel nélkül el akart költözni, ha mázlijuk volt akkor mehettek koleszba.
    Tehát kortól, anyagitól és igényektől nagyban függ az egész (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. óóó elveszett a jó hosszú kommentem...-.-"

      Szóval igen, ez egy nehéz kérdés. Én is vidéki városi vagyok, s én is felköltöztem pestre anno, mint a legtöbb fővárosba menekülő fiatal, mert itt látják a lehetőséget, s amikor rájönnek hogy ez nem olyan jó, mint ahogyan gondolták, tovább állnak külföldre..

      A legtöbb belvárosi ház gangos, de jobb a belvárosi régi építészű koszos gangos, mint egy panel..:S

      Én is eltévedve ismertem meg a várost, de a mai napig is sikerül néha elkeverednem. De azok is eltévednek néha, akik egész életüket itt töltötték, hidd el.

      Én is mindig városokban éltem de már túl vagyok mindenen, ásáson, kapáláson, aratáson és szüreteken, favágáson, betonozáson, vakoláson minden szarban benne vagyok ha olyanom van! :D

      Akkor nálatok ki gyomlálja a kertet? :D

      Nekem is volt falusi párom- hát ott is megvan az emberek fura kis élete meg szokásai!!

      Igen, emlékszem, már beszélgettünk erről, felétek milyen a helyzet!

      valóban rengeteg dologtól függ- én például félek, milyen munkát kapnék ott? Messze lenne? Kicsit távoli nekem még ez az egész, pedig csak tervben létezik még, de elég ijesztő és fura- de szerintem biztosan feltalálnám magam. Magamra találnék kicsit, nem csak futnék a pénzért a megélhetésért, hanem valóban meg tudnánk élni az életünket- de félek biztosan így lenne?- persze ez meg csak rajtunk múlik- többnyire...

      Nem tudom én magam sem, mit hoz a jövő még. Valahol vonz az egész, az ismeretlen- de ettől fél a materiális oldalam is- lenne munkám, pénzem? Vagy csak levegőváltozásra vágyunk? Vagy csak a változásra?

      Köszönöm szépen a te válaszodat is, érdekes és nehéz téma ez, de örülök, hogy többen is válaszoltak- ki hogyan látja, és más más emberek nézőpontjából milyen ez az egész, ők hogyan vélekednek erről.

      De ahogyan látom, többen is a nyugodt és természetközelibb fogyasztói világot választották! ÉS mindenki elmondta az érveit és véleményét!



      Köszönöm mindenkinek, aki időt és energiát szánt erre a kérdésre! :)

      Törlés
  8. Egyetértek az előttem szólókkal, mindenkinek egyénileg kell meghoznia a döntést..Valami arany középút lenne a megfelelő, szóval kisebb város/megyeszékhely VAGY élhetőbbé tenni a falvakat is. Talán ez utóbbi lenne a megoldás, nem az, hogy még jobban növeljük a szakadékot a két "világ" között pl. azzal hogy nem járatunk buszt vagy vonatot cssaak egy nap kétszer :p
    Szerintem nem is a környezet számít, hanem az, hogy érzi ott magát az ember. Túlzsúfolt világvárosban is meg lehet találni a saját körünket és faluban is el lehet lenni (bár hazánkba nemigazán :S)
    És tényleg: a város mostanában ez a kalicka-üzemmódot veri az emberekbe, be vagy zárva egy üveggömbbe és csak az létezik. Aládtolnak mindent, közben elfelejted a kapcsolatot a természettel, vagy beszippant a kapitalizmus satöbbi....pont ma beszéltünk ilyenekről a párommal. Hogy szinte csak szélsőségek maradnak: pont mint a téma is. Falu és nagyváros, semmi köztes, és minden erre megy ki, gazdag és csóró, fiatal és vén, semmi átmenet csak szélsőségek egymás hátán...
    Na sokat pofáztam :DD Amúgy én Debrecenben születtem, aztán pár éves koromban elköltöztünk "nyugatra", Kehidakustányra aztán Zalacsányba, végül Keszthelyen éltem sokáig, most meg vagy fél éve Pécsett dekkolok ^^ A barátom pedig Vörsön lakik (Somogy megye) és Pécsett tanul. Szóval sok helyen megfordultam, Bp-en is sokat voltam és nekem mindkét életforma tetszik, bár sose ástam beléjük magam túl mélyen. Nekem sincsenek mély gyökereim sehol, pl Pécsen is max 5 embert ismerek, szóval teljesen átérzem nEOt (tökre ugyanúgy,még az életkor is stimmel xDD), de pl vidékre nem költöznék, bár Vörs azt hiszem kivételes, ott se minden tökéletes, de nagyon szeretek ott lenni, jó a hangulata, sok jó fej ember van és sok barátom is lett...:)
    A jövőmet viszont csakis Pécsett vagy esetleg a határon kívül tudom elképzelni, de jelenleg imádok itt élni, annyi a bökkenő, hogy még nem találtam munkát.

    végezetül csak annyi, hogy imádom a Mortem-et és minden szerkesztőnek & olvasónak csupa jót kívánok^^

    (off)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen..én is mindent bejártam már, és jelenleg is ugyanott tartok, hogy fogalmam se nincsen mi merre hová! Sok embertől hallom ezt a Pécs dolgot! Remélem szerencsés leszel, és eléred amit szeretnél! ^^

      Törlés
  9. Príma kis cikk ráadásul pont kapóra jön mert mostanság sokat agyalok az élet hétköznapi dolgain úgyhogy leírom hogy látom én.

    Kezdeném azzal hogy nyugat Mo-n lakok azon belül pedig Szombathelyen. Régebben (kb 3-4 éve) folyton arról álmodoztam hogy pestre kéne költöznöm mert ott több a pezsgés,jobbnál jobb bulik vannak, az emberek sem full egyformák lévén hogy az ország minden pontjáról érkeznek bevándorlók :D
    Nekem vidékkel és itt elsősorban a várossal amiben lakok azzal van némi bajom: Az egyik nagy probléma hogy a Vas megyeiek nem valami jó mentalitással rendelkező egyének!
    Mikor pesten vagyok úgy érzem teljesen feltöltődök egyrészt mert kikerülök abból a monoton mókuskerékből amit mások életnek hívnak másrészt pedig olyan emberekkel ismerkedek meg akikkel beszélgetni valóságos orgazmus a javából (:
    Itt Szhelyen valahogy a többség nagyon korlátolt és szűk látókörű én meg sokszor vagyok emiatt kitaszított ráadásul nem nagyon tudok azonosulni velük. Igaz nem olyan vészes a dolog mert pl itthon is vannak úgynevezett spanok csak az itt a gáz hogy igaz barátaim nincsenek.:
    A dolog pikantériája hogy mikor elkezdtem feljárni szórakozni kb 5 évvel ezelőtt akkor kialakítottam ott egy baráti kört (ami azóta rendesen felbomlott) míg itthon "vidéken" hanyagoltam ezt no meg nem igen akadtak true barátok sem. Azóta eltelt pár év és még mindig pesten vannak a számomra fontos emberek (az a 2 kemény fő xD) Szhelyen pedig csak a bulizós spanok maradtak.

    Erről ennyit most viszont rátérek a fontosabb tudnivalókról Vas megyét illetően.
    Eddig az volt a szitu hogy vidéken főleg nálunk lehetett mindig is munkát találni nem úgy mint pöstön ahol elég nehéz elhelyezkedni! Most 2012-t írunk én meg már a negyedik hónapja vagyok munkanélküli -.-
    Mondanom sem kell már milliónyi helyre beadtam a jelentkezésem a legtöbb ezekből gyár lévén hogy csak nyóc általánosom van xD
    Tavaly még sikeresen indultam el ezen a téren,de idén már kezdem feladni a reményt ez ügyben!
    Igaz akinek van valami magasabb végzettsége (nem érettségi, az szart sem ér) annak könnyebb valamivel.
    Aztán mostanra kialakult bennem egyfajta nézőpont vagy mi és már nem vágyom arra hogy pestre költözzek mindenáron egyrészt a melóhiány másrészt a mocsok és az etnikumok sokasága miatt. Nálunk is vannak orkok csak annyi különbséggel hogy a fővárosban jóval kegyetlenebbek mint vidéken (legalábbis nálunk).
    A közbiztonság mint olyan pedig fontos mert ha teszem azt egyszer eljutok dolgozni és veszek magamnak egy Sony Ericsson Xperia Arc-ot akkor nehogy már leüssenek érte és elvegyék azt amiért hónapokig furulyáztam xD
    Márpedig én az értékeimre nagyon figyelek sőt talán jobban is mint azt kellene! Ja és nem szenvedek hiányt a fentieken kívül szinte semmiben mert bolt az van ráadásul elég közel hozzám tehát nem kell a hintóval beügetnem a városba ha pl venni akarok egy kiló kenyeret :D
    Vagyis a lényeg hogy vidéket választom lakhelynek és pestet bulizóhelynek mert arra tényleg tökéletes,de az életre számomra manapság alkalmatlan! Kb ennyi ha még eszembe jut valami jelzek :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szevasz Skinny! Te még élsz? És itt mozogsz köreinkben? Micsoda csoda, micsoda szenzációóó! :D

      Hát sok sikert a meló találásához, ez nem egy könnyű falat manapság...:S Igen igen- sok ember mondja, hogy pest a fiataloké, a bulizóké, de életre eléggé alkalmatlan. És mindenki aki itt él és vidékről jött, azt mondja nem tudja megszokni teljesen. Hát igen- más a mentalitás.

      És igazad van, ez a város, főleg a belváros egy k*va nagy c*gányputri!! Ebben napról napra biztosabb vagyok...El van kurvítva ez a város teljesen. Eléggé unom már, hogy kimegyek az utcára és 50 emberből 5 magyar és ez még egy jó arány.

      Lehet nekem is ilyesmire lenne szükségem, kevés ember kevés "span" akikkel lehet beszélgetni, vagy ökörködni. Pesten lassan csak virtuális életem van "barátokkal", s ennek nincs sok értelme. A meló és a város szar. A vidék már önmagában csalogató abból a szempontból, hogy ha kedvem tartja, fogom magam meg a "spanokat" és kiülünk valami mezőre a fák alá, vagy sátrazunk stb....mennyi ilyesmit csináltam tinikoromban és mennyivel kurva jobb is volt!! Itt pesten kimész, kitapossák a beled meg jól széjjellopnak, szidnak beszólogatnak.

      Amikor vidékre utazunk hosszabb időre pihenni, megbámulnak de pl egy hét alatt egyszer szól be valami mitugrász, max bámulnak. Itt pesten mindenki pofázik és mindenki kurva okos és jobb a másiknál. Pedig azt hinné az ember, sokat látott emberek nem pofáznak. De a pestiek bizonyám de még mennyire beszűkültek. Talán vidéken megszokják az embert, aztán leszállnak róla.

      Kezd kurvára elegem lenni ebből a szutykos mókuskerék c*gányvárosból!

      Törlés
  10. Nem rossz cikk, de én alapból elég szomorúnak gondolom, a Budapesten és környékén élők úgy gondolják, az egész országban ez az egyetlen város létezik, és a többi ilyen címmel rendelkező települést valami mucsaröcsögealsókeresztesi tanyavilágnak gondolják.:D Sajnos ennek a hozzáállásnak végül az lett a következménye, hogy tényleg minden pénzt Bp-be ölnek, pedig ha körbenéznénk csak Európában, látnánk, hogy nincs máshol ennyire körbeugrálva a főváros. Szerintem az egész lakosságnak könnyebb lenne, ha meglátnák az emberek végre a potenciált a többi nagyvárosban is (legalább a megyeszékhelyekben). Főleg mert ezzel elkerülhető lenne a pesti tömegnyomor, a munkalehetőségek egy helyen tömörülése, meg nem lenne szegény város így lelakva sem talán:\
    Egyébként a közlekedés-egészségügy-bolt témában nem igazán értek egyet veled, a boltoknál még csak-csak, mert tényleg kevesebb a számuk, így a választék is persze (bár sztem ez csak a ruházati meg ilyesmi boltokra érvényes), de kizárt dolog, hogy az egészségügy egy másik városban ne lenne egy szinten a budapestivel. (Természetesen nem a komolyabb betegségekre értem, mert ott logikus, h nincs minden városnak mindenféle felszerelése)A közlekedést meg a város méreteihez és igényeihez mérik mindenhol. Az tény, h a megyeszékhelyeken, és egyéb kisebb városokban általában ritkábbak a járatok, de hát végül is ember is kevesebb van:D Falvaknál mondjuk tényleg rosszabb a helyzet, ott már tényleg előnyösebb, ha van autód.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez teljesen így van és jogos a gondolatmeneted, nagyon nem szép hogy ide basszák el az összes pénzt, persze ennek csak töredéke jut el oda ahová tényleg szükséges lenne, széjjel lopkodnak itt minden EUs támogatást mindenféle címszavak alatt..

      Pest iszonyúan gyönyörű város, sőt lélegzetelállító LENNE ha nem lennének ennyire elutasítóak az emberek, és nem lenne egy koszos, fertős szeméttelep az egész!! De azt sem kell elfelejteni, hogy vidéki városok is szépek, sőt talán szebbek is- itt csak alapterületbeli különbség van.

      Számít a kórházak száma meg minősége is, pl ha elköltöznék, tuti ide kellene járnom kezelésekre meg vizsgálatokra (CT, MR, idegsebészem stb...) de azért fontos, mert pl 5 percre van az egyik kórház ahol vizsgálatokra járok, a másik 7 percre (itt feküdtem bent pl) és itt van a sebészem és gyalog ennyi az út!! A gyógytornára is kb 7 perc a séta egy harmadik helyre. A háziorvosom meg megint egy másik épületben 10 percnyire van. És ez kapásból 4 doki, ahová mennem kell és itt van a számban. Ez nagyon jó dolog, bár így sincs időm mindhez menni időben..:S

      Vidéken (megyeszékhely) ahová terveztünk menni egy kórház van meg valami kisebb rendelő...tehát komoylabb dolgokkal úgyis felküldenének ide pestre.
      De persze ez nem fog visszatartani a döntésünkben ha költözünk, egye fene akkor feljövök. (bár remélem nem fogok kemoterápiát kapni, mert akkor jól jön ha itt lesz a seggemben a kórház...:S)

      Köszönöm válaszod, és igen jól látod, hogy jogtalanul rajongják körbe a várost és tényleg nincs ilyen sehol a világban...:S

      Törlés
    2. Na igen írtam is, ha valakinek valami komolyabb baja van, vagy mint esetedben a folytonos kezelésre járás, akkor Pest tényleg jobb egészségügyi szempontból:)
      Amúgy sztem tökre egy véleményen vagyunk, mert én is szeretem Pestet, valóban szép meg minden, de ettől még nem kellene elfelejteni, hogy nem csak ez az egy város létezik (sőt ahogy írtad, vannak sokkal szebbek is, amiket le se szarnak):D
      Amúgy az is elég lol, amit Skinnynek írtál, hogy milyen beszűkültek a pestiek... és tényleg:D Pedig pont ebben a városban keveredik tényleg minden stílus, mégsem képesek arra hogy max megbámulják az illetőt és kész.

      Törlés

Ezeket is ajánljuk: