2012. május 6., vasárnap

nE0.cRYsis: Mai gyorsjárat: Kellemetlen pillanatok és spontán (ön)ég(et)és

Sziasztok!

Ma valahogy teljesen ki vagyok égve, olyan vagyok mint egy zombi! Úgyhogy pangok az élet minden területén.
Egyetlenegy videó volt, amit akárhányszor megnéztem, mindig muszáj voltam röhögni rajta, mert annyira életszagú, és ne tagadjátok- veletek is megesett már mind, sőt sokkalta több és kellemetlenebb szituációkba is keveredtetek már! 







A videót néhány fiatal barát készítette a kínos szituációkról, amik nap mint nap megesnek baráti társaságokban, akár fiúk, lányok vagy vegyes baráti körökről lenne szó. :D Szerintem nagyon jópofa és találó kisfilm!

XD


De ezek mondhatni mindennaposak a haverjainkkal, barátainkkal, fiúkkal és lányokkal, vagy idegenekkel. Hirtelen nem is tudom, mi volt életem legkellemetlenebb pillanata...pedig bővelkedem bennük, épp mint bármelyikünk! 


Talán az egyik legviccesebb az volt, amikor egy városi helyen kerestem egy pisilésre alkalmas helyet, tök csendes kis zugot találtam, majd mikor már nagyban végeztem a dolgomat, megállt mellettem egy tömött csuklósbusz, s akkor vettem észre. hogy az ott álló autók sem üresek, hanem az egy taxiállomás tele sok sok sofőrrel! XD Tehát még ha simán egy utca közepén pisiltem volna sem látták volna annyian, mint a kiszemelt "rejtekhelyemen"!

De persze nyitottak már rám szex közben, gyújtottam már fel magam, több ember látott már meztelenül- mint szerettem volna, a kórházi ágytálba szarásról meg nem is beszélve. Felejtettem el színházban a szövegem és máshonnan folytattam és mindig elfelejtem az emberek keresztnevét. Mindennek nekimegyek folyton, legyen az oszlop, ajtó vagy egy kurva nagy fa. Többször nekimentem már álló buszoknak- tehát nem a busz üt el engem, hanem én a buszt. Volt két kutyám régen, mindig egyszerre hugyoztak bele az ágyamba. 

Na vajon mi jutnak így hirtelen eszembe? Lássuk csak...

És volt egy barátnőm, akinek az volt a célkitűzése, hogy mindenhol lehány- ő mindig részeg volt, én meg sosem, ezért én kísérgettem haza, s mindig másol hányt le valóban, szuperképessége volt, hogy ezt rendszerezve fejben tartsa akár kiütve is, s kezeimet, lábaimat szép sorban hányta le a kiszemelt felületen..-.- OMG Egyszer ezt a lányt ápolgattam és össze- vissza lehányt már, fogtam a földön a karjaimban. Megállt mellettünk egy autó, felnéztem- POLICE......xD Jesszusom- azt kamuztam, hogy a barátnőm beteg és túl sok csokifagyit evett.. xD


De persze a zsarukkal volt már egy két kellemetlen pillanatom- nem, nem én jó voltam mindig is- de volt egy eset, amikor követtek lassan az autójukkal- (forgalommal szemben) és folyton lefékeztek, sőt dudáltak is, én meg nem akartam inkább észrevenni őket, és mentem tovább. Erre egy tízperces macska- egér játék után leszorítottak!!! vágjátok, feljött a járdára elém!!! és arról faggattak vagy fél órán át, hogy kiket ismerek a környéken, mert azt hallották, él egy homoszexuális pár a környező utcákban és én biztosan ismerem őket, sőt arra a következtetésre jutottak végül, lehet hogy én magam vagyok az a buzi akit keresnek!!! Persze semmi igazoltatás, csak szórakoztak velem...-.-




De valóban több ilyen eset volt, amikor az aktuális legjobb állítólagosan hetero barátaimról pletykáltak, és kiderült, hogy melegek sőt mi több, belém vannak zúgva!!! Ez egy különösen kínos szituáció, amikor is az ember barátja nem haverságból lóg vele, eszik, alszik, öltözik- meztelenkedik vagy akármi, hanem mögöttes szándékkal, teljesen másképp néz az emberre suttyomban.... Utólag ezeket az elmúlt időket átgondolva megvilágosodik előttem a homofób valóság!!! áááááá Senkinek nem kívánom, hogy a legjobb barátairól ilyesmi kiderüljön, mert én például eddig egyszer sem tudtam jól kezelni, és nagyon gusztustalan módon elhajtottam az illetőket, s azóta sem bírtam rájuk nézni sem. Nincs bajom a melegekkel, de milyen érzés az, amikor kiderül beléd szerelmes az illető-- az ilyen MasterCard megfizethetetlen élmény.


Egyszer egy haverom egy koncert előtt beszart. De úgy, hogy a seggén széjjel szakadt a farmer. xD Nem akartuk, hogy miatta ugorjon az esténk, ezért páran bevitték egy bokorba egy ház mellett és leszedték róla a szaros alsónadrágot, fellocsolták a gyereket vízzel, és valamilyen oknál fogva kidobták az út közepére a gatyát- placcs! Fél perc múlva jött egy autó, és lefékezett a szaros gatya előtt, a reflektorfényben csak úgy virított a szar. A ház tulajdonosa érkezett meg. :D De nem szólt semmit, s ekkor kijött a többi srác a bokorból, és támolyogva hozták ki a kómás gyereket szaros seggel!!! - vajon mit gondolhatott? :DD De eljutottunk a koncertre, a srácot leraktuk ilyen ülős részen, vettünk neki egy chipszet, más étel nem volt ugyanis. Amikor vissza mentünk pár perc múlva, láttuk hogy becsajozott!! A gyereket két méteres szarszag övezte, kilógott a szaros heréje, de becsajozott- bár lehet csak a chipszre ment a részeg kislány. Másnap napfénynél láttuk, hogy mindannyiunk combja csupa szar, ahogy a vállunkra támaszkodva hordoztuk a fiút egész éjjel. Szarosan és büdösen mentünk haza mindannyian. :D


Volt egy barátnőm, aki ha becsiccsentett, nevetés közben mindig bepisilt. Nagyon szerettem ezt a lányt, egyszer egy fazékkal a fejemen sikerült elaludnom nála egy darab deszkán. :D Hányt a kolbász- szagtól, de kapott egyet ajándékba, s ahányszor kinyitottam a hűtőt, elhányta magát! :D Ezért nekem kellett mindent kivenni a hűtőből, ő meg mindig annyiszor hányt. :D Kretén vagyok, de ez akkor is nagyon vicces volt- de kb egy hónap múlva kidobtam azt a kolbászt. 


Többször próbáltam más lakásokba bejutni, mert eltévesztettem az emeletet. :D

Ráköszönök idegenekre, mert azt hiszem ismerem őket, holott nem.

Gyerekkoromban többször megettem az élesztőt, mert azt hittem kis kiszerelésű gesztenye püré. :D

A tömegben állva is csak rám tud fosni a galamb. A kisgyerekek meg imádnak hülyéket kérdezni a hajam miatt, pl. "Te így születtél?" és hasonló kérdésekre kell válaszolnom, és alig várom, hogy leszálljak végre!! Az óvodások szerint én vagyok Jack Sparrow a nagyobbak szerint Jack Sparrow lakótársa!! A fiatalok már a predátorra voksolnak, a kisebbségek a pulikutyákra. Pár hete egy óvodás csoport kórusban megállapította a trolin, hogy a hajam színe fehér, piros, sárga- holott fekete... :D 

Általában csak akkor tudok pisilni, ha már nagyon kell, vagy folyatom a csapból a vizet. Ha vízcsobogást hallok, azonnal pisilnem kell, akárhol is vagyok. Ha vizet látok, már akkor is pisilnem kell. De ha valaki folyó vízről, vagy pisilésről beszél, pisilnem kell. x'D

Múltkor sírtam és nevettem egyszerre (szoktam ilyet az érzelmek viharában) a párommal a fürdőkádban, és nevetés közben egy ordas nagy fika libbent ki az orromból. Na ez rémisztő volt és hihetetlenül vicces is! xD



Annyi ilyen kis dolog van- atya ég!


Ma például vettem egy kibaszott zacskó nápolyit, és begyűrtem a táskámba, az meg széjjel pukkant! De olyan hanggal, hogy nem csak én ijedtem meg, hanem a körülöttem állók és az összes biztonsági egyből rám mozdult..:D Hulla csönd támadt, és mindenki csak állt megdöbbenve és engem bámult, pedig csak egy kibaszott nápolyit szerettem volna venni! >.<



De ezernyi és ezernyi kellemetlen pillanat áll mögöttem, sőt nap mint nap történnek velünk kínos dolgok.  Nekem például az életem nagy része eléggé kínos volt és lesz is, vagy én érzek minden emberi kontaktot kínosnak? :D Vagy csak béna vagyok? Minden nap van valami "eziscsakveledtörténhetmeg"...De ez nem így van, mindenkinek vannak hülye történetei...


Ezt találtam, tetszeni fog nektek,
minden gyerek megeszi a fikát,- ez csak egy nagyra nőtt gyerek! :D

ááááááááááááááááááááááá

Most ti jöttök!

Ki milyen kellemetlen és vicces dologra
emlékszik így hirtelen vasárnap este?
Mindenkinek van vagy 1000 sztorija,
én most jót röhögtem saját magamon...

Na gyerünk, valljátok be, mi jut eszetekbe!

15 megjegyzés:

  1. Így hirtelen egyik cimborám sztorija jutott eszembe: Pécsen voltunk fesztiválozni, és a srácra valahogy rátört a pisilhetnék (nem tudom már mi előzte meg, de nagyon kellett addigra neki), bement a mobil toi toiba és kizipzározta a sliccét. Azaz hogy csak akarta volna, mert beakadt a zipzár. És nem igen engedett. Akárhogy rángatta. És nem bírta lehúzni. Tiszta hugyos nadrággal jött ki végül. :D
    Amúgy közben eszembe jutott a legutóbbi sztorim, ami az egyetemi sportnapon esett meg, el kellett mennem wc-re, és valahogy úgy esett, hogy csak reflexszerűen nyitottam az ajtót kopogás nélkül (csak ilyen egyhelyiséges 'ülős'wc volt, külön férfiaknak egy és nőknek, én pedig a megfelelőt próbáltam), és egy csaj volt benn (gondolom a női részleg pont foglalt volt), éppen húzta fel a bugyiját. Döbbent csend, egészen lefagytam, majd gyorsan visszacsuktam az ajtót bocsánatkérések hada közben, és elhűlten fordultam ki onnét. Zavarba jöttem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. xDD Bár ez is tipikus, mindenki nyitott már ajtót másokra és őrá is :D:D klasszikus kellemetlen szitu! Én egyszer a kb 200 kg-os főfőfő-főnökömre nyitottam rá :D innen tudom, hogyan pisilnek a nagyon, a nagyon nagyon kövér emberek...áááááááá

      Törlés
  2. Számomra a "nincsbudimenjabokormögé" dologgal volt, és van is a mai napig bajom. XD
    Akárhol, akármikor, ha rám tör akkor rögtön kell pisilni, de szégyellem bevallani. Ezért mindig valami hülye kifogást találok, és go a bokor mögé - azonban... kiskorom óta képtelen vagyok guggolva vagy akárhogy máshogy wc nélkül pisilni, és a nadrág szára, akárhogy töröm magam, olyan lesz. Szóval mindenki tudja, hogy pisilni voltam - hála a gatyaszárnak -, de legalább az érzés meg van, hogy én megpróbáltam leplezni XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. xD igen igen! ez is olyan ami már mindenkinek összejött, hogy lepisilte saját magát :D nagy klasszikus ez is!

      Törlés
    2. De amúgy szerintem nyugodtan valld be hogy pisilned kell. Senki nem tartja ezt cikinek- mindenki szokott pisilni! Nem gáz egyáltalán. Én be szoktam jelenteni MINDIG társaságban is- pisilni, kakilni kell- mert ha kell akkor kell!!! Tök természetes dolog, senki nem fogja a szemedre hányni, ez olyan mintha nem vennél levegőt, mert ciki. Ha meg még le is pisiled magad, max röhög mindenki egyet és kész- mert mindenki lepisili néha magát :D

      Törlés
  3. Az én esetem: kb.14 évesen (húúúúú de rég volt...) platformszandiban( mert az vala a divat) vásárolni mentem a közeli kisboltba.Fel három lépcső, lendületes belépő: boka ki, hassal be a pult elé...Vérvörüs fejjel fel, eladó döbbent tekintetétől követve,erőltetett nyugalommal a bevásárlás lebonyolítása.
    Másik: életem párjával csattogó decemberi hidegben, jeges, sötét utca.Alólam kiszaladt mindkét lábam,duplaszaltós csattanós esés.Már szólnék a zuramnak, hogy húzzon fel...de nem:sikerült alóla is kirúgni a lábait.Folyománya: ülünk a hóban és röhögünk.
    Harmadik: Halottak napja, temetői gyertyagyújtás.Férjjel gyönyörűen feldíszítjük a sírt, elmormolunk egy imát az ott nyugvókért.Már menni készülünk, mikor belénk csap a felismerés:a szomszéd sírnál világítottunk (tudtam én, hogy nem stimmel a virágtartó...)
    Mellesleg az "eziscsakveledtötrténhetmeg" érzés (én már lassan életcélomnak tekintem) nagyon ismerős :)))
    Qstion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. EZ BEST OF!!! Más sírjánál halottak napján! :'D Ez nagyon jó :P Bár ha belegondolsz nem ciki, mert elmondtatok egy imát legalább az ott nyugvók emlékére is- az meg nem rossz dolog ugyebár? A jó szándék volt bennetek. Én a halott rokon helyében viszont jól kiröhögnélek titeket! XD

      Hát igen, a platformos élet kalandos, főleg télen meg sima felületen! :P

      Törlés
  4. Vajon ki látta már előre azt, hogy milyen kellemetlen helyzet fog történni vele? Általános iskolai kirándulás, erdőbe, faházakkal és egy meredek dombbal aminek az alján volt a tusoló helyiség. Papucsban mászkálni azokon a meredek, magas és keskeny lépcsőkön elég nagy kihívás volt. Végeztem a tusolással és láttam, hogy az osztálytársnőim pont jönnek lefelé, mire odaérek sajnos még mellett fognak elhaladni és volt bennem valami fura érzés, hogy meg fogok botlani a törölközőben és kínos pillanatok elé nézhetek. Elhessegettem ezeket a rémképeket... Bejött amit láttam magam előtt. Már szinte éreztem, hogy megúszom, de akkor egy botlás, törcsi lecsúszott rólam én meg majdnem négykézláb, mutatom a hátsófelemet a csajoknak, azok meg vihognak rajtam, aztán olyan gyorsan feltűztem azokon a lépcsőfokokon ahogy kellett volna :D
    Nekem is volt már, hogy szex közben rám nyitottak, párom meg röhögni kezdett a szitun.
    Győrben jártunk egy neve nincs banda koncertjére mentünk. Öcsémék beittak a vonaton. Nekem rögtön feltűnt, hogy Győr nem olyan mocskos, mint Budapest. Szép rend volt az utcákon és tisztaság. Alig haladtunk az egyik helyi járattal 2 megállót, amikor öcsémre rosszul érezte magát és kénytelenek voltunk leszállni. Azzal a lendülettel, hogy földet ért már a buszmegálló padja mellett görnyedezett és hányt, én meg körbenézek és még egy eldobott cigaretta csikket sem láttam a földön. Erre megérkeztek a Pest bunkók és rögtön "szemetelnek" :D
    Még aznap este kalandos úton eljutottunk a ToRock clubba ami a vonatállomás mellett helyezkedett el.
    (Mellénk szegődött két helybéli, középkorú fazon, egyik a művháztól kísért minket, hogy majd mutatja az utat a másikba útközben botlottunk bele és ennek az előbbinek valami esküdt ellensége volt és ezek egymás ellen beszéltek és még verekedni is leálltak egymással a kihalt utcán, pff...)
    Szóval nagyban ücsörgünk a clubban és kezdenénk ellazulni (bár én felfigyeltem pár rossz arcra, amolyan neonáci félékre - mi meg erősen punk korszakunkat éltük), amikor a szomszédos asztalnál ülők szemet vetettek a chipsünkre, kérdik kaphatnak-e (amolyan rockker kinézetű fazonok, meg egy csaj - ellentét nuku). Ismerkedés, "Honnan jöttetek?". Válasz. Újpest. A Bárpultnál álló neo nácik rázendítenek valami Fradi indulóra. "Azt hiszem rossz helyre keveredtetek." "Tudjuk, már megyünk is." XD
    Utána kerestünk valami helyet ahol meghúzódhattunk addig amíg indult az első vonat. Persze, hogy a vonatok rendezése közben akartak a többiek a vonaton aludni (mozgó vonatokról leugrálás mert nem tudtuk, hogy akkor most indulnak vagy sem). Végül egy lépcsőházban csöveltünk. Odafele útközben egy alkesz csövest láttunk a fűben feküdni, pár óra múlva vissza felé jövet még mindig ott feküdt, ugyan abban a pózban XD
    Hirtelen ennyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD seggmutogatás, ez is nagy klasszikus!

      Igen igen..idegen városban ferde estét csapni néha nagyon bonyodalmas és szórakozás helyett virrasztás lesz belőle....erről is sok sztori eszembe jut! XD

      De trógerség, utálom ezt a fradi- újpest ellentétet...én is laktam újpesten (mahart házban a metró felől a dunára nézve) és ott folyamatosan ment a balhé meg a ház mögött gyűltek a kommandósok meg mindig le volt zárva minden....-.- faszért kell verekedni meg arcoskodni, a sportot kellene szeretni nem a színeket. Gyerekes meg normális családok nem mernek kimenni az ilyen állatok miatt. :S Több a kommandós egy meccsen mint szurkoló!!!!

      Törlés
  5. Hát ez a bejegyzés most nagyon feldobta a reggelemet. XDDDD velem is megannyi kínos szitu megesett már, a világ legbalfaszabb emberei közé tartozom. XD Megesett egyszer, hogy szépen nyugodtan bicajozok hazafelé a suliból, kellemes napos délutánon, a város közepén pont egy zebrán haladtam volna keresztül, mire az egyik pedál HAJTÓKARRAL EGYÜTT kiesett a helyéről, én meg akkorát zakóztam, mint annak a rendje. :DD végülis csak üvöltveröhögtek az arra haladó emberek. XD Másik kedvenc sztori, mikor kint a város szélén belecsusszantam a folyóba véletlenül (olyan április eleje körül..), és úgy ahogy voltam, csuromvizesen mentem be a városba a nagyanyámhoz, mert ő közelebb lakott. Ilyen csetlős-botlós sztorim van még 1000.. :D

    Meg egyszer megesett a suliban ősszel, hogy valami kis filmecskét forgattunk, ahol a fűben kellett rohangálni, és naná hogy 600 diák közül csak nekem sikerült egy jó kis krémes kutyaszarba lépnem, ACÉLBETÉTES BAKANCCSAL XD ugye abból nem könnyű teljesen kiszedni, sajnos csak otthon volt rá alkalmam, ami gáz volt mert addig még 3 órát végig kellett szenvednem...
    suliban én amúgyis hatalmas gyökér vagyok, múltkor matek órán sikerült nagy unalmamban egy karikatúrát rajzolgatnom a füzetembe a tanárról (aki nemmellesleg a legszívatósabb, legszemetebb tanár a suliban), és ami mégszebb, hogy jól is sikerült én hülye meg mutogattam is hogy nézzétek milyen ügyi vagyok... na következő órán a tanár kinek szedte be a füzetét, hogy megnézze hogy hol tartunk? Igen. AZ enyémet. fogtam a fejem rendesen, lapozgatta, majd az omniózus résznél felnézett és felvonta a szemöldökét. nem szólt semmit de az egész osztály lilult az elfojtott röhögéstől. :DDDDDD
    Rajzórán meg tavaly ki volt adva a feladat és ilyenkor lehet zenét hallgatni közbe. Gondolom ki lehet találni hogy nekem énekelni is sikerült közbe. Az egyetlen kis probléma az volt Aerosmith-t hallgattam, és nincs olyan hangom mint Steven Tylernek. :D

    Rám még nem nyitottak szex közben, de én ha becsiccsentek akkor például mindig ott kötök ki, hogy a barátommal csinálok ilyen-olyan dolgokat. Na tavaly neki is sikerült felöntenie a garatra, és ott kötöttünk ki, hogy a szórakozóhelytől kb 8 méterre a járdán huncutkodtunk hajnali 2 körül. Jöttek a rendőrök razziázni, amivel annyi baj van csak, hogy ilyenkor mindenki próbál minél hamarabb eliszkolni a helyről, s nagyjából 20 ember haladt el mellettünk míg ő félig eltűnt a szoknyám alatt xD

    Másik eset, hogy nagyobb sátorozós party volt, s természetanya pont aznap estére ajándékozott meg minket a nyár legnagyobb viharával. Szakadt az eső, minden átázott, exbarátommal egy-egy szál alsóneműben összebújva aludtunk hogy meg ne fagyjunk. Én reggel fogalmamsincshányórakor úgy döntöttem hogy kimegyek pisilni, jobb híján egy szál tangában, mert vizes cuccaimat csak nagyon indokolt esetben akartam visszavenni, és bár világos volt már, számítottam rá hogy a többiek még alszanak. Hát nem így volt. :xD kb 20 pasinak dobtam fel a reggelét a 80/D-immel. :D

    most hirtelen ennyi jut eszembe de amúgy rengeteg sztorim van még XD jó dolog így kölcsönösen kiröhögni egymást. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háháá a sátrazós nagyon vicces!! :D Ajjaj nekem is eszembe jutottak a sátras sztorik...a legjobb, kellemetlen talajmenti fagyos éjszaka után az erdő közepén egy skótdudás ébresztett minket a senki földjén!!!! És játszott nekünk, szoknyában meg minden ahogy kell!!!!!!EZ MI???:D Csak annyit tudtam róla, hogy Csabának hívják és szereti a jóféle bort no meg a skótdudáját :D:D

      Fu ez a szórakozóhelyi szex...na ez már a durva kategória..még jó hogy nem filmezett senki...hogy a fenébe lehet ennyire "kikészülni" hogy az ember ennyire elveszítse a szemérmességét??? Fu kemény egy estéd lehetett!

      Törlés
    2. Utólag én is jót röhögök, rajta, de ott inkább zavaromban vicsorogtam xD
      a szórakozóhelyi szexről csak annyit, hogy azóta is áldom a mindenhatót, hogy a hely a város legszélén van, és iszonyatsötét volt :D xD
      Velem amúgy viszonylag gyakran megesik, hogy ilyen naughty helyzetekbe keveredek (jó azért annyira nem durván mint a kocsmaszex..)... Nem is oly rég, Deathstars koncerten, pontosabban annak az elején kaptam egy fülest hogy nem lesz állatsimogató (fanmeeting). No hát akkor én most vagy soha alapon gondoltam kihasználom az alkalmat, jóóóól körbetaperolom a tagokat, egyszerélünk~ Így is tettem, aztán kiderült hogy mégis csak van meeting, és hát hogyisfogalmazzak. Úgy megmaradni a kedvenc együttesünk kedvenc tagjának emlékezetében, hogy milyen huncut és aktív voltam a koncerten, eléggé ambivalens érzelmeket kiváltó élmény. :D :D

      Meg az esések kapcsán, tavaly télen sétálgattam szépen hazafelé, ofkorz város közepénél jártam még csak, megláttam egy hatalmas jégtócsát. Áh, kikerülöm, gondoltam én magamban, kanyarodok szépen, sétálok tovább, egyszercsak BÁÁNG! Akkorát baszódtam a LÁTHATATLAN jégen hogy olyat még egy rajzfilmbe se lehetett látni.. :DDDDDDD

      tele vagyok még ilyen sztorikkal XDDDD

      Törlés
  6. Fú Neo, a nápolyis résznél már kiégett a viccrelém (ahogy Cartman mondaná) és sírva röhögtem, köszönöm. :D
    Hát én nem vagyok ilyen különösen szerencsétlen, de hát természetesen nekem is voltak apróbb cikis helyzeteim.
    Pl. nevetés közben elszabaduló kövér kis nyálcsepp, ami a barátnőm karján landolt (mondjuk még mindig jobb hogy nem az arcán). Meg amikor kint voltam a konyhában és csörgött benn a szobámban a mobilom... siettem belefelé de mivel bő póló volt rajtam, az ujja beakadt a kilincsbe és így izomból telibe találkoztam az ajtóval ahogy visszarántott a póló, bár szerencsére ezt senki se látta... max. anyámék hallották h puffanok az ajtón. Meg egyszer az ágyamon könyököltem és lenyúltam a füzetemért ami a földön volt... a könyököm lecsúszott a homlokom meg azzal a lendülettel koppant egy nagyot a padlón... jaj de már nagyon belelendültem... még úgy 3-4 éve nagy házi írás közben 8de jó hogy már nem kell) rám jött a tüsszentés és izomból megfejeltem az asztalt, nem kell mondanom majdnem leájultam a székről. :'D Nekem mindig a fejemet sikerül belevernem valamibe pedig csak 154 centi vagyok. :'DDD
    Pisilős sztorival kapcsolatban meg... ugye suliban idegen helyen női szokás szerint nem ülök le, hanem a wc felé guggolva oldom meg... hát egyszer sikerült kicsit félrecélozni és lepisilni a vádlimat, ami azért volt különösen gáz, mert szürke gatya volt rajtam és hát még csak azzal se jöhetek h a csapból csapott ki a víz a vádlimra... tehát úgy 20 percet szobroztam a wcben meg hajtogattam a gatyámat, hogy nem látszik... : D
    És szex közben ugyan még nem nyitottak rám, de bemelegítés közben már igen. :'D Az se sokkal kellemesebb.
    A legfrissebb élményem az meg amikor szálltam le a buszról és kb. négykézláb érkeztem mert a bokám úgy gondolta h inkább most nem tart meg... remek látványosság voltam a buszmegállónak is meg a buszon lévőknek is. : D

    Ja még egy sztori bár ez nem nekem volt kényelmetlen hanem a random csajnak aki utánam rohant és elkapta a karom, mondta a magáét, maga felé fordított és akkor "ÓÓÓóóóhhhh....bocsi."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDD áá megint a klasszikus pisilés! Mondom én hogy mindenki lepisili magát! Amúgy még jó, hogy nem dolgozatírásról kérezkedtél ki, ahová sietni kellene vissza xDDDD

      Én is mindig beverem magam mindenhová, bár nálam a "hogyanrántsukkimagunkalólaszéket" szerepel, amihez igencsak nagy tehetség szükségeltetik, de nekem sikerül!! jeee

      Én magas vagyok, és többször fejbe baszott a távolsági buszok nagy tükre, ami így lelóg a visszapillantó...:D de elhalad a tömeg fölött és BUMM leveri a fejemet de csakis az én fejemet! :D -.-

      Törlés
  7. ÓÓÓ akkor nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Ez megnyugtató. :D Tipikus, hogy nekimegyek mindennek, a boltba kiesik a kezemből a az 1200 szemes édesítő, vagy a joghurt, ami szétterül a földön, nekimegyek mindennek mindenhol, ezért mostanában már külön figyelek ezekre a dolgokra, mert képes vagyok bárhol bármikor beégetni magam. Télen például az utcán történő séta is óriási stresszforrás a számomra, pedig lapostalpú csizmába nyomon, de nekem az sem biztonságos. Az komoly volt, amikor a legnagyobb hóba rohantam a busz után, és a buszmegállóba kb. 40 cm hó volt felhalmozva amin át kellett ugrálni, majd végül a nyitott ajtón keresztül behasaltam a tömegbe. Nagyon örültek nekem. :D
    Az is jellemző, hogy nálam fagy le a számítógépes rendszer, amikor ügyet intézek.
    De a kedvenceim:
    Általános ötödikbe, a legjobb barátom szándékolatlan segítségével sikerült ráakadnom a budikilincsre, de szó szerint lyukat ütött a felkaromon, úgy, hogy össze kellett varrni. Én persze ezt min. 10 percig észre se vettem. De azóta is ott a helye.
    A másik sztori, amikor a barátomnál voltam, ő nem volt otthon, és én ki akartam húzni a sötétítőt. Ez persze nem jött össze, ehelyett az egész a fél karnissal együtt rázúgott a fejemre. A karnis másik fele persze ott maradt, tehát elvileg vissza lehetne rakni. Na az én 160 centimmel felmásztam egy székre és két Harry Potter részre (az 4., és az 5.) de még így is alig értem fel. Persze mindezt úgy, hogy amúgy egy 10 emeletes tömbház 5. emeletéről lógok ki, szerencsére csak az erkélyre, de egy egész buszmegálló nézte végig 3D-be a mutatványt. 20 perc nyújtózkodás után konstatáltam, hogy a két részt nem lehet összerakni. Na, elkezdtem pánikolni. Ezután kezemben a karnis leesett felével, megpróbáltam oldalra lépni, minek következtében azt a hosszú valamit nekicsaptam a TV antennának (ennek köszönhetően egyik adás se jön be tisztán), majd beleléptem a gyékényredőny lelógó húzókájába és megrántottam, ami természetesen lezuhant a francba. A redőnyt végül sikerült némi szitkozódás árán megszerelnem, de azóta csúnyán néz rám a szomszéd néni. A karnis viszont meghaladta a képességeimet. Végül is a párom hazajött, és sírva röhögve 2 perc alatt összerakta az egészet. Azóta én nem nyúlok a függönyhöz :D
    Most hirtelen ezek jutottak eszembe :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: