2011. március 15., kedd

"kamupók": Elementálok és megszállók

Kezdjük a fogalmakkal:

Elementál: jelentése 'lény' (nem különálló, önmagában létező lény, hanem valaminek a lénye)

Elementálok sokfélék lehetnek, nem csak a szerepjátékokból ismert négy elemnek vannak ilyen lényei, hanem magának a gondolatoknak, érzelmeknek és cselekedeteknek is.Attól függően, hogy milyen céllal "születnek", a bennük foglalt információtól függően válnak pozitív illetve negatív hatásúvá. Állandóan születnek attól függően, hogy éppen milyen hangulatban vagyunk és ott lebegnek a térben körülöttünk legtöbbünk számára láthatatlanul, addig amíg az analógia elvét követve valakihez hozzá nem csapódnak. Előfordult már ugye mással is, hogy valami megmagyarázhatatlan módon egy helységbe belépve a hangulata teljesen megváltozott, nos ezeknek a kis lényeknek is köszönhetjük többek között. Az elementálok, fentebb már említettem, az analógia elvén működve valakiben hasonlót találva hozzá csapódik és azt a bizonyos gondolatot, érzelmet, cselekedetet felerősítve benne 'játszik' az emberekkel.


Vannak olyan elementálok akiket meglehet kérni arra, hogy segítsenek, ilyenek a négy elemhez tartozó elementálok.

Leginkább az emberekre veszélyt jelentő lények a negatív elementálok, akik apróbb szenvedélyeinket megtalálva erősíthetik bennünk anélkül, hogy észre vennénk. Csak azt érezzük, hogy egyre többet és többet kívánunk (pl. cigarettából) a szenvedélyünk tárgyából és mikor nem tartózkodunk az adott helyen ahol ez a befolyás ér minket akkor nem élünk annyira ennek a szenvedélynek, mint az adott szituációban [a dohányzás azért jó példa nálunk, mert öcsém dohányzik, de mikor lent volt vidéken a barátnőjénél akkor sokkalta kevesebbet dohányzott, mint akkor ha hazajött a lakásba, rám persze nincsenek hatással ;) ].

A negatív elementáloknál drámaibb eredményeket képesek produkálni a megszállók. Minden esetben gonoszak, negatív energiákat képviselnek. Olyan egykor volt emberek is lehetnek akik tudatlanságuk következtében ártani és gonoszkodni akarnak, de lehetnek náluk rosszabbak is...
A fizikai világban kárt akarnak tenni ezért olyan embereket választanak, akiben van hozzá hasonló. Ezekbe az érzésekbe kapaszkodnak bele. A megszállók először mindig kis dolgokkal kezdik, majd később térnek rá a nagyobb tervekre ezek pedig a pusztítás, rombolás, gyilkolás. Az öngyilkosság mindig megszállók közreműködéséből fakad. Céljuk, hogy tovább gonoszkodhassanak a fizikai síkon, a test amit megszálltak, csupán a tönkretételéig kell nekik, utána tovább állnak újabb áldozatokat keresve maguknak. A megszállók úgy táplálják, erősítik az érzéseket, mintha az ember sajátjai lennének.

A megszállottság tünetei:

-minden körülmények között megváltozik a viselkedés negatív irányba
-a testtartás megváltozik (görnyedtebb lesz)
-bőrszín megváltozhat (sápadtabbá válik)
-szemek zavarossá, enerválttá válhatnak (üres tekintet)
-illata bűzössé válhat (kén szagúvá, rosszabb esetben mocsárszagra emlékeztet, ami ilyenkor démoni befolyásoltságot jelent)
-szokások megváltozása (negatív irányba)
-beszéd stílus és hangszín változás
-egyre ellenségesebbé, riadtabbá, kétségbeesettebbé válik
-megváltozik érzelem világa, gondolkodása, cselekedete

A megszállókat vonzzák:

-helytelen viselkedés, gondolkodás
-helytelen életforma
-Istenhittől való eltávolodás
-Mozgás hiány
-Drog, alkohol, helyek ahol mindezek a dolgok megtalálhatóak

Védő, segítő dolgok:

-helyes életmód, helyes gondolkodás mód
-káros szenvedélyek távol tartása
-meditáció, ima, fohász (ezek a dolgok emelik a rezgésszintet)
-negatív analógiák kidolgozása, elhagyása

Végül. A negatív érzetek pótcselekvések, ha egy helyzetben nem tud mit cselekedni/tenni az illető. Ilyenkor gondolatban gyötri magát. Valaki hiába nem tesz rosszat, elég ha csak olyasmire gondol vagy érez ennyi is elég "támadási" felületnek. Ráadásul ha nem volna elég még a spirituális utat járók számára is eléggé nehéz megítélni, hogy valakit megszálló gyötör vagy egyszerűen csak mentális problémái vannak (ilyen esetekben fordultak elő halálos kimenetelű "ördögűzések" az elmúlt századokban).

2 megjegyzés:

  1. Éppen ezt gyakorlom a szakításom miatt,érdekes cikk.Keresem a nyugalmas,józan energiákat...annyit érzek,hogy ez most sorsdöntő élmény lesz,ha megtartom a szellemi egységemet és sikerül fejlődni,akkor ismét elkönyvelhetek egy új tanulmányt.
    Ima,meditáció nem lesz természetesen,ahogy ismersz már...szerintem ezek pótcselekvések,bár ha a nyugodt lélegzetvétel,előnyös tiszta gondolatok,a negatív ráhatások elutasítása,boldogító jövőkép-terv felfogható egyfajta meditációnak,akkor akár az is lehet :)
    Az a kis fájdalom pedig,ami éppen gyötör még jól is jön,majd összegyűjtöm és kifújom az univerzumba ;)
    Te lényegében az önpusztítást,önsajnálatot írtad le,csak kicsit "mesésebben"...remélem egyre többen tudnak majd bánni ezekkel a "megszállókkal" :)

    VálaszTörlés
  2. Lényegében egy szimpla szomorú gondolat is rossznak számít függetlenül attól, hogy valaki nem csinált semmi rosszat, a különböző "lények" bármibe beletudnak kapaszkodni, amire nem is gondolnánk, hogy negatív dolog.
    A meditáció során egy módosult tudatállapotba kerül az ember. Ha valaki folyamatosan végez egy dolgot, tehát figyelmét egyetlen dologra összpontosítja akkor is képes módosult tudatállapotba kerülni, a fent említett légzés technikával is lehetséges, de a monoton munkavégzés, autóvezetés is odáig juttathat bennünket. A módosult tudatállapotban pedig érdekes ötletek, jelenetek, gondolatok, képek, érzetek törhetnek ránk. De vigyázni kell vele, főleg ha vezet az ember, mert a legtöbb ilyen állapot az alváshoz áll közel és nem sok kell ahhoz, hogy elaludjon az ember vezetés közben...

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: