2012. szeptember 23., vasárnap

nE0.cRYsis: Sunday's shock party: POVEGLIA - A gonosz szigete


POVEGLIA
a gonosz szigete



Ezt a szigetet nemcsak Európa, hanem a világ egyik legijesztőbb, brutálisabb és észvesztőbb helyeként tartják számon.

A szigetre szigorúan tilos belépni, a turizmus tiltott, ám néha szigorú felügyelettel be- be lehet rá jutni, de csakis kizárólagosan nappal!

De mégis hogyan juthatott el erre a sorsra a sziget?


Nos ennek több oka is van, és majd ezer évnyi emberi brutalitás és kegyetlenkedés eredményezte a sziget ily hihetetlen torzulását.

Több százezer halott rothadása, pestit és szenvedés, lobotómia és halálsikolyok, őrült orvosok és brutális kísérleteik, karanténok és háborúk szülték a horror szigetét - Povegliát!





Velence, mint a középkori kereskedelmileg burjánzó világ egyik fő állomása, védtelen volt a fertőzésekkel és járványokkal szemben.

Az egykor virágzó szigetet részben és első ízben az Európán végigsöprő pepstisjárvány jutta el erre sorsra. 

Olaszország lakóinak egészségét nem tudták másképpen megóvni, csupán úgy, hogy kijelöltek egy szigetet, ahová a fertőzötteket szállítatták. Ez a sziget volt Poveglia...


- - -


A sziget napjainkban.

Lakatlan és szigorúan őrzött.


 - - - 



1300- as évek 
-
A pestis


Az országot csőrös maszkú pestisdoktorok járták és begyűjtötték a fertőzötteket. a maszk lényege az volt, hogy a csőrszerű nyúlványba gyógynövényeket helyeztek, mert azt hitték, ha ezen keresztül veszik a levegőt, akkor nem kaphatják el a fertőzést a betegek közelében.

A betegség legkisebb megmutatkozó jelére is elvonszolták az áldozatokat, sokszor ártatlanul, valójában egészségeseket is. Egész családokat vittek el erőszakkal, s nem foglalkoztak a kétségbeesett sikoltozásaikkal, kocsikba gyűjtötték őket, majd a partra érve egy füstölgő hajó üregébe dobálták őket, halottakat és élőket egyaránt. A füstöt égetett gyógynövények okozták, s ezáltal már messziről a partól lehetett látni a pestiseseket szállító járművet.






Pogvelia a sebhelyes nyomorultak és a halál szigetévé vált.





Közel 160 ezer ember itt várta a halált, mindennemű segítség nélkül, fájdalmak és szenvedés közepedte. Soha többé, senki nem tette be a szigetre a lábát.

A sziget teljes felületét 160 ezer halott teteme fedte. Mindenütt rothadó szervek, s később már csak csontok és csontok...ha azt hinné esetleg az ember, hogy kis kagylódarabkára talált a parton, akkor téved.



A tetemek lebomlottak már azóta vagy elszenesedtek, de a talajban a testek százezrei egy ragacsos réteget képeznek az egész sziget területén. A felső rétegét már kiszárította a nap, s ezt a finom port fújja, kavargatja a szél, s az ember jó mélyen beszívhatja a tüdejébe a holtak ezreit.

A halászok sem merészkednek a sziget környékére, mert a víz fertőzött, s halak helyett akár egy- egy bomlott csontos testrész maradványa akadhat a horgukra.



Sóhajok és mozgó árnyak szigete.


Képzeljétek el ezen a kis szigeten azt a 160 ezer embert egymás hegyén hátán  elpusztulva. Nem találtam rá pontos adatot, de saját becslésem szerint olyan 280 m szélességű és kb. 350 m hosszúságú az elcsúcsosodó oldal irányába... tehát szűkös terület 160 ezer ember befogadására.




- - -


1400- as évek
-
A karantén szigete 



A kereskedelem továbbra is döbörgött ebben az olasz központban. 
Poveglia szigetét ekkoriban vesztegzárként használták. A gyanús kereskedelmi hajókat 40 napos karanténra ítélték ezen a közeli szigeten, mielőtt kiköthettek volna a partra.

Ez a karantén általában egyenlő volt a hajósokra kirótt halálos ítélettel...unalmas purgatóriumként írták le a szigetet, s vesztegzárjuk alatt több kisebb épületet és lakást felépítettek maguknak. Kaptak enni és inni is, s levelet is írhattak haza családtagjaiknak- persze azokat gondosan fertőtlenítették kipostázásuk előtt.





Persze ha volt közöttük egy- egy fertőzött matróz vagy katona, az elzárt szigeten mindannyian megfertőződhettek és szépen meghaltak...



- - -



1500- as évek
-
A holtak szigete


A számadatok alapján Európában 22 kisebb nagyobb pestisjárvány sodort végig, s Olaszországban minden egyes fertőzöttett továbbra is ide szállítattak az évszázadok alatt...




Bocaccio számtalan művében felemlegeti az akkori állapotokat, miszerint volt, hogy naponta 1000 ember hunyt el, az utcákon hevertek az épp elhunytak, és dombokban tornyosultak és árkok mélyén hevertek a töménytenen számú halottak.

Feljegyzett pestissel fertőzöttek száma és helye egy városrészben,
nem volt nehéz elkapni egy túlzsúfolt nagyvárosban a halálos kórt.




- - -



1800- as évek
-
A csapda




A napóleoni háborúk idején pedig a képeken látható nyolcszög alakú beton építmény -az Oktagon, ami évszázadokkal azelőtt erődítmény volt- szolgált a halál csapdájává. A katonák ugyanis becsalták a jelentéktelennek tűnő szigetre érkező hadi hajókat erre a részre majd lerohanták őket. A katonákat és hajóikat pedig elégették a szigeten. 




Ha nem lennénk meggyőződve arról, hogy ez valójában a halál szigete, akkor lássuk a múlt század beteg és bizarr eseményeit, az utolsót- mielőtt végérvényesen elnéptelenedne a sziget.





- - -


1922
-
A tébolyda



Ez az év volt az, amely fordulatot hozott Poveglia szigetére.



Egy doktor elmegyógyintézetet építettett a szigetre. Egy olyan kísértetiesen borzasztó szigetre, ahol emberek több százezrei haltak lassú és szörnyű halált, ahol mindent átitatott már a fájdalom és a szenvedés, a kétségbeesés és a halál. Ide kerültek a mentálisan sérült és érzékeny betegek, ide egy elmegyógyintézetbe.


A betegek nap mint nap látni vélték és hallani a síró és sikoltozó halottakat, látták őket járkálni és minden nap kénytelenek voltak együtt élni a holtak lelkeivel. Az ápolók mit sem törődtek a betegek panaszaival, hiszen zavarodottak voltak és mentálisan betegek. S volt is félnivalójuk a betegeknek, ha sokáig beszéltek a holtakról, máris jött a kezelés: a lobotómia.




Ezen a helyen ámokfutott a sziget egyetlen orvosa, aki minden külső ellenőrzés nélkül azt tett a szigeten, amihez csak kedve szottyant, így kedvére kísérletezett betegein, és végezte beteges kísérleteit.



A kezelt betegek különösen kegyetlen módszereket és eljárásokat kellett, hogy átéljenek.





Tehát adott egy kísértetjárta hely,
amin elmegyógyintézet épül és egy ámokfutó orvos.




Hogy lehet borzasztóbb a történet? Hát persze, hogy lehet!


A betegek továbbra is napi rendszerességgel hallották éjjel s nappal egyaránt a pestisben meghaltak jajveszékeléseit... s mindeközben az orvos beteges és szadista módon "gyógyítás" címszó alatt bizarr műtéteket hajtott végre rajtuk, és bántalmazta őket.

Nem egyszer darabokat metszett ki a betegek agyából.



Mindez addig tartott, amíg az orvos ismeretlen okokból levetette magát a sziget harangtornyából.


Talán hallotta a hangokat? 
Vagy segített neki valaki az ugrásban?





Sokan úgy vélik, a szellemek kényszerítették az orvost arra, hogy másszon fel a toronyba.

Az ápoló nővérek ugyanis arról számoltak be, hogy a doktor hallucinálni kezdett, majd egy örvénylő ködszerű valami vette körül. Az orvos levetette magát a földre, majd vonaglani és üvölteni kezdett a fájdalomtól, később fuldokolni kezdtett, majd levetette magát a toronyból...

A történet szerint a kiszabadult betegek az orvos maradványait összeszedték és befalazták valahol a toronyba, hogy a lelke örökre az épület és a sziget rabja legyen!



A sziget azóta lakatlan.
Néhány kép, nézzünk kicsit körbe, mielőtt tovább haladnánk
a sziget történetén,
mert még mindig nincs vége...

Ne adjátok fel, a képek után folytatjuk!!


A módszer ismerős - nagyobb képekért KATT a képre.













 

 






 

 



 





Turisták vagy érdeklődők időnként megtekinthetik a szigetet, szigorú kísérettel és kizárólag fényes nappal!


- - -



1968
-
Az utolsó kísérlet 
a sziget hasznosítására


Ez az év volt az utolsó, melyben megpróbálkoztak a sziget felhasználásával, ugyanis rászoruló időseket szerettek volna betelepíteni a megmaradt épületekbe. A rászoruló idősek alatt értsétek a hajléktalanokat ezen helyzetben. Szép próbálkozás kicsapni a csöveseket, akik már senkinek sem kellenek és senkinek sem számítanak - egy elzárt szigetre, a pokol szigetére...


Ezért láthattok sok képen sebtében felhúzott álványzatokat, ugyanis elkezdték '68-ban a helyre állításokat...ám történt náhány baleset és halál, ami miatt a kivitelező építész állítása szerint nem abbamaradt, csupán "késleltették" az építkezéseket... villámgyorsan leléptek, ők is otthagytak mindent érintetlenül. Soha senki nem foglalkozott '68 után a szigettel...





- - - 



Ha jól emlékszem a Ház a kísértet hegyen című film dolgoz fel hasonló elmegyógyintézetes sztorit, őrült orvosokkal meg ápolókkal, éld-túl-az-estét-pénzért jelleggel..



- - -


-  NAPJAINKBAN  -




Nemrégiben egy gazdag család úgy döntött, megveszi "olcsón" az egész szigetet és nyaralót építtet rá. Az első nap, amikor odaérkeztek, hogy körbe nézzenek a megvásárolandó szigeten, még az éjjel véget érte előtt sürgősen elhagyták a szigetet és soha többé nem mentek oda vissza...döntésüket nem indokolták meg, de kislányuk arcát "valami" feltépte és több mint 20 öltéssel kellett visszavarrni!


Állítólag a kormány véget akar vetni a sziget negatív hírének és wellnes- központot akarnak nyittatni rajta. Érdekes lesz, az biztos, mivel a mai napig itt található minden, ami valaha is megfordult a szigeten- itt vannak a pestisben elhunytak ragacsos lebomlott tetemei, csontjai és maradványai, itt van az elmegyógyintézet minden kórtermével és ágyával ugyan úgy, ahogyan elhagyták és itt vannak még az ódon berozsdált és korhadt próbálkozás állványzatai is.




És itt vannak a megkínzottak lelkei, több százezer lélek, akiket folyamatosan észlelnek az oda látogatók fényes nappal, a  kiáltásokat, a nyöszörgéseket, a sikolyokat- ajtókat csapkodnak az érintetlen romok között...



A környéket figyelik, de néha- néha feltűnik egy- egy járőrhajó is, ami átvizsgálja a szigetet az esetleges behatolók miatt, de még ők sem maradnak ott éjszakára.


Csak a bátrak járják nappal, no meg éjjel a meggondolatlanok lépnek a gonosz szigetére.

Nagyon sok látogató számolt be arról, hogy amikor belépett az épületbe, egy hang parancsolta nekik, hogy azonnal hagyják el a szigetet...


Na ki jön velem kirándulni?? 
Magányosak előnyben, biztos nem tér onnan egyedül haza az ember!



11 megjegyzés:

  1. Baszkiiii ez nagyon hátborzongató egy hely!!! Elsőre Csernobil ugrott be róla na meg az hogy én erről miért nem hallottam? Nyilván a történelemkönyvek nem fognak beszámolni róla,de ezt mindenképp muszáj lenne megemlíteni.
    A wellness központhoz pedig csak gratulálni tudok szép kis weekend lesz az a burzsujoknak akik odamerészkednek xD
    Tisztára mint a Spooky Island! Arról nem beszélve hogy az a sok munka amit a nyaraló övezetté avanzsálás előtt végre kéne hajtani...
    Nem lesz olcsó mulatság akárki is legyen a szponzor. Sose merészkednék oda,de valahogy mégis vonz ez az ismeretlen hely ^^

    VálaszTörlés
  2. Az építkezéshez valóban javallott a talaj minőségét figyelembe venni...ragacsos pestises hullák ingoványos, mocsaras szennye. YEAH!

    Amúgy történelmileg ezen események előtt is történtek izgi dolgok, végig véráztatta múlttal rendelkezik a sziget. Dózsék, régi lakosok, birtokbavételek, bennszülött harcok, leigázások, erődítmény építés volt itt minden...átkozott sziget, az egyszer biztos.

    Mi ez a Spooky Island? O_o?

    VálaszTörlés
  3. Mi megyünk ősszel Velencébe, engem nagyon érdekelne ez a hely! Jó lenne megnézni!!!!
    Amilyen hülye vagyok, én még ott is aludnék egyet! :)))

    VálaszTörlés
  4. Akkor jól emlékeztem, h a spooky island a scooby doo filmből való volt. Nem is tudom a romos épületek mindig egyformák? Nekem Crowley "szentéje" jutott róla eszembe. Attól is tartanak és őrzik.
    Jah, tényleg görgetem a képeket aztán az egyiken megpillantok egy graffitit. Elmaradhatatlan (és fölösleges) kelléke a 20. századnak. Ha ilyen "amatőrök" eljutottak a szigetre és ténykedésüket nem zavarta meg semmi, akkor nem sok félni való van.

    VálaszTörlés
  5. Blah annyira dolgoztam volna ilyen elmegyógyintézetekben:(Sok kísérletezés számomra gyönyört jelent ugyanakkor félelmetes,hogy egy ember mennyi mindent megtehet a másikkal.Annyira vonz ez az egész ,fel is került a turista listámra ez a sziget!:)Viszont kissé bizarr ez a wellneses dolog..:D Látogasson el a pokol szigetére ,garantált a lelki szépülés:')

    VálaszTörlés
  6. a vihar szigete című filmet nem erről a szotiról csinálták?
    ~ ditti

    VálaszTörlés
  7. Ez kérem hardcore! OO Hogy találsz ilyeneket , Neo?? .DD
    Be nem tenném ide a lábam....egyedül .D
    Nem tudom miért azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon mi történne ha a sziget elsüllyedne? Mármint azon kívül hogy csodásan megmérgezné a vizeket arrafelé.. De mi lenne a lelkekkel? Kiszabadulnának vagy ugyan úgy kisértenék azt a helyet??

    Drachen

    VálaszTörlés
  8. Nincs az a pénz, amiért én ide betenném a lábam... egyáltalán el hajókáznék mellette. Libabőrös lettem

    VálaszTörlés
  9. Ez hulyeseg, bar majdnem en is bevettem. Aztan nekikezdtem utannaolvasni a dolognak es kiderult, hogy szinte semmi sem igaz, vagy legalabbis nem bizonyitott a felsorolt borzalmakbol. A pestisjarvany aldozatait nem erre a szigetre hoztak. Nem volt pszichiatriai intezet a szigeten, illetve csak az epulet egyik szarnya volt az.
    Ime egy nem regi irasvalakitol aki jart is ott: http://www.mentalfloss.com/blogs/archives/55234

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D

      ...legalább olvasnád el, azt amit belinkeltél, hogy legalább legyen értelme annak, amit kijelentettél.

      Az a probléma kétkedéseddel, hogy a történtek mindegyike mára tény és történelem.

      Mellesleg, amit te magad linkeltél be nagy ügyesen- nos annak kérlek kezdj újra neki, mert valószínűleg nem sikerült értelmezned. De sebaj- segítek: amit linkeltél, kb ugyan azt írja le mint én, csak sokkal kevesebb háttértartammal és kevesebb történelemmel....-.-"

      Az a baj, hogy minden egyes pontja igaz. És a gyerek aki járt is ott, ő is leír mindent, hogy néz ki és mik voltak ott.....egyedül azt írja le, hogy ő nem érezte olyan hátborzongatónak, mint amennyire valójában az...igen igen, ezt is leírja szépen.

      Néha olvass esetleg könyveket, biztosan találkozni fogsz például Napóleonnal vagy az Európai pestisjárványokkal.

      Egyébként nem szoktam a levegőbe beszélni, ez egy legendás sziget és én a legendának néztem utána, és mint mindig- a dolgok háttértartamát kerestem, a mögötte és benne rejlő realitást - mint mindig- és sokkal többet találtam, mint amit általánosságban a szigetről találni lehet, ezt gyűjtöttem és gyúrtam itt össze. Több órai munkám van benne, és több mint 50 oldalról ollóztam ki a lényeget és tettem hozzá a dolgokat és rengeteg fotó privát gyűjteményből van, amit fotósok lőttek. Pedig a kezdetektől nem is írtam le mindent, mert a múltban is történt ott megannyi minden- alkotói szabadságommal élve mazsoláztam.


      Legközelebb ha kötözködni akarsz, nézz utána a dolgoknak, hogy az érvelésednek legyen lényege és értelme, mert így ez ilyen formában nulla. Az általad hivatkozásként kirakott link pedig...nos biztos nem sikerült azt sem elolvasnod.

      Egyébként rengeteg infót találni mindenhol a szigetről, könyvekben és neten is.

      ____________________________________
      De valójában csak kurva jó vagyok és kitaláltam egy ilyen sztorit és olyannyira jól sikerült, hogy mindenki elhitte a világon, még maguk az olaszok is. Nos azóta járnak oda, turisztikai csomópont lett. Geológusok ásnak, és a Ghost Adventures- t is lefizettem, meg mindenki mást is a világon, például Napóleont, hogy írassa fel a krónikásaival, hogy ő biza járt ott és harcolt- pedig nem. Ja meg a hullákat is én rakattam oda, legyen már valami kis bizonyíték. :D

      Te pedig a retorika nemes hőse vagy. - Bocs, fáradt vagyok, és ma barátom az irónia. (-.-) ,I..I

      Törlés
  10. Jó, hogy írtál erről, nagyon megihlető. :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: