2012. július 18., szerda

nE0.cRYsis: Stephen Hawking lenyűgöző világa

Sziasztok!

Jöjjön a beígért cikkem egy igazi 
érdekes és izgalmas elméjű és pályájú géniuszról! 


Ki is ez a
STEPHEN HAWKING?

Különös figura, eszméletlen elméletekkel és zseniális ötletekkel. Galilei halálának 300 éves évfordulójának napján látott napvilágot a mai élő "Einstein", aki közel sem volt az iskola és az egyetemi évek legjobban teljesítő diákja...

Ma élő egyik legnagyobb elméleti fizikusaink egyike, akivel majdhogynem heti szinten foglalkozik a világsajtó. Ez nemcsak kimagasló munkássága miatt lehetséges, s hogy végtelen türelemmel magyarázza nekünk el a világ mibenlétét, hanem azért is, mert 21 éves korában diagnosztizált idegrendszeri betegségét a jósolt 3 év ellenében már lassan 50- nel élt túl.

Hawking szerint nincs, nem létezik Isten- persze egy fizikustól ne is várjunk túlmisztifikált kijelentéseket, inkább lássuk, Stephen Hawking csodálatos kalandjait a Föld nevű bolygón és annak peremvidékein, időben és térben és a teljesítőképességek határain- no meg mindezeken túl.

Szó lesz Istenről, vallásról és válásról, betegségről és a haláltudat állapotáról, levegőballonos nyelőcsőtágításról, beszédszoftverről, elméleti időutazásról és paradoxonokról, univerzumokról és hasonló érdekességekről-. Tehát egy zseni életéről- egy zseni életéből láthatunk röpke fejezeteket. Munkásságát akár  cikkeken át taglalhatnánk...


Dióhéjban Stephen Hawking- ról

"Mikor valaki elvárásai a nullára redukálódnak,
mindent képes értékelni, ami megadatik neki."

***
VIGYÁZAT! OLVASMÁNYOS!




***

A KEZDETEK


Stephen Hawking igazi sportszelet volt a maga ifjonti éveiben az egyetemen, s a sport ivással egybekötve jobban lekötötte, mint a tanulmányai. Végzősként Oxfordban is inkább megadták neki a jó jegyet, csak hogy tovább mehessen tanulni Cambridge- be ösztöndíjasként. Nem volt buta gyerek, sőt, gyermekként magániskolába járt. Az egyetemen nem érezte a kihívást s nem foglalkozott semmivel, sőt depresszióba is esett.



Családját tipikus értelmiségiekként tartották számon, akik nem foglalkoztak különösebb képpen külsejükkel, annál inkább a belső értékeikkel. Hawking is vézna kisgyerek volt, akit annyira lekötött az iskola, hogy a család egy éves Indiai tanulmányi utazására sem volt hajlandó menni, nehogy kimaradjon az iskolából. Hát Hawkingot soha nem kötötte le a misztikum, mindig is mindent tudományosan közelített meg.


De térjünk vissza az egyetemi évekre, ugyanis Oxford sem hozta meg a várva várt fordulatot. Stephen pszichésen is egyre labilisabbá vált, depressziója is csak elmélyült, amelyet már nem lehetett a családtól való távolságra fogni. Bajkeverőnek tartották. Nem tudta mit akar, nem tudta vizsgatémáját sem megjelölni, bizonytalanná vált.


***

A BETEGSÉG ÉS A BÉNULÁS







 Hamarosan erőteljesebb testi tünetek jelentkeztek rajta az addigi hirtelen gyengeség és botlatozás- bukdácsolás mellett, ugyanis egyre gyengébbé vált, egészségügyileg rohamosan romlani kezdett, különös tüneteket produkált. Végül is hosszas orvosi kivizsgálás eredményeként diagnosztizálták betegségét; egy ritka, gyógyíthatatlan moto-neuron betegségben szenvedett (amyotrophias lateralis sclerosis), mely a motoros beidegződés gyors elhalásával pár év alatt teljes mozgásképtelenséget eredményez, miközben a gondolkodás és más agyi funkciók sértetlenül fennmaradnak. A rohamosan előrahaladó folyamat a légzőizmok elsorvadásával két-három év után halálhoz vezet- persze kivéve ha gépi lélegeztetést nem kap, no meg táplálják is az illetőt.




A sejtkárosodás pontos oka ismeretlen. Egyes családokban a betegség halmozódása figyelhető meg, ez genetikai okokra utal. A betegség elsősorban középkorúakban és férfiakban jelentkezik.









Az első tünet a kis kézizmok gyengesége ügyetlensége, a mindennapi finommozgások (a cipőfűző megkötése, vágás, írás nehézzé válik), ezt követően az alsóvégtagi izmok is meggyengülnek, lépcsőjárás, felállás székből. Izomgörcsök jelentkezhetnek, elsősorban az éjszakai órákban.

a finommozgások is elhalnak



Jellemző tünet az izmokon jelentkező, néhány rostot érintő, mozgás kiváltása nélkül kialakuló izomrángás. Ez a jelenség azonban normálisan is megfigyelhető, önmagában nem tünete a betegségnek. Az izomzat feszültebb lehet, mint normálisan. A betegség lefolyása során előbb-vagy utóbb a nyelv illetve a garat izmai is érintetté válnak. :(



Ezen a felvételen az összeszűkült garat látható.

A szűk és a beavatkozás utáni nyelőcső.

Ez pedig a nyelőcső tágítás!
Ez egy levegő ballonos katéter,
amivel kitágítják a beszűkült nyelőcsövet.

előtte- utána

kiegyenesedett nyelőcső




Az akaratlagos mozgások szervezésében számos agyi képlet vesz részt. Ezekről az ingerület az agy homloklebenyében elhelyezkedő barázda idegsetjeire jut (felső motoneuron). Ezen sejtek hosszúnyúlványai a gerincvelő szürkeállományának első részében elhelyezkedő idegsejtekhez kapcsolódnak (alsó motoneuron). Ezen idegsejtek hosszúnyúlványai a gerincvelőt elhagyva és egyesülve érik el a beidegzett izmokat. A felső motoneuron sérülése fokozott izomtónussal járó bénulással, az alsó sérülése petyhüdt izomtónussal járó bénulással jár.




Fizikotherápiás kezelésekkel, légzőtornával, a beteg igényeinek megfelelő segédeszközökkel (tolószék, beszédsegítő eszközök, időszakos otthoni nem invazív lélegeztetés megszervezése stb.) az elfogadható életminőséggel leélt idő meghosszabbítható.

milyen vidám ez a fickó...
biztos csak a háttérben porszívózik a felesége

Hawking mély depresszióba esett. Egy elsötétített szobába zárkózva ivott és Wagnert hallgatott.

Azon a szilveszteren ismerkedett meg azzal a lánnyal, aki később a felesége lett. Erre a periódusra datálja a relativitáselmélet megértésének kezdetét is.











Az újrakezdésben segítségére lehetett mélyülő kapcsolata és betegsége egyaránt. Folyamatosan hangoztatott véleménye, hogy soha nem ért volna el ennyit, ha nincs a betegsége. “Azt hiszem, most boldogabb vagyok, mint betegségem előtt. Azelőtt céltalan volt az életem, sokat ittam. Mikor valaki elvárásai a nullára redukálódnak, mindent képes értékelni, ami megadatik neki.” A halál, a betegség legyőzése végre elég nagy feladatot jelentett a számára. Elkezdődött “versenyfutása az idővel” — ahogy emlegetni szokta.






***



AZ ISMERTTÉ VÁLÁS FELÉ
VEZETŐ LÉPCSŐFOK


Hawking a világegyetem keletkezésével, az ősrobbanás-elmélet bizonyításával foglalkozott, s akkor lett híres, amikor is egy előadáson nagy botrányt kavart.

"Saját kutatási területén nem haladt előre, közben egészségi állapota is egyre rosszabb lett, egy idő után már bottal járt, beszéde vontatottá, nehezen érthetővé vált. Ekkor véletlenül megismerkedett egyik doktorandus társának témájával, aki akkor a legismertebb elméleti csillagász (Fred Hoyle) mellett dolgozott, segítve őt elméleti alapvetéseinek alátámasztásában. A világegyetem keletkezésével kapcsolatban akkoriban két nagy elmélet vetekedett egymással; az állandó állapot (Steady State) elmélete, és az ősrobbanás (Big Bang) elmélete. Fred Hoyle az előbbi mellett foglalt állást és gyűjtött bizonyítékokat. Ennek egy részterületét adta ki matematikai bizonyításra ösztöndíjas diákjának, aki Hawking unszolására megismertette vele témáját. Hawking titokban egyre intenzívebben foglalkozott a problémával, míg végül megoldotta azt, ám az eredmény Fred Hoyle elméletét nem erősítette, hanem cáfolta. Bár a tudós nem volt meggyőződve teóriájának helyességéről, egy tudományos előadáson mégis mint tényt szerepeltette. Hawking, kihasználva az alkalmat, a végén felállt, és bebizonyította az egész elmélet hibás voltát. Természetesen nagy lett a botrány, Hoyle etikátlansággal vádolta Hawkingot, amiért senkinek nem szólva, titokban dolgozta ki bizonyítását, mások viszont őt vádolták, amiért bizonyítottnak vett még nem kellően alátámasztott dolgokat. Mindez esetleg árulkodhat Hawking pszichés attitűdjéről, konfliktuskezelési stratégiájáról, egy dolgot azonban biztosan elért vele: ismertté vált a neve, és ettől kezdve ígéretes tehetségként tartották számon."


Nos, mindenki eldöntheti, szép vagy nem szép dolog volt ez a részéről, de az biztos, hogy szakmailag ez hozta előtérbe, s a média is felfigyelt rá, s különös betegségére, mellyel együtt élt. Ekkoriban még csak botra volt szüksége a járáshoz. Elvette feleségül barátnőjét és született 3 gyerekük hirtelen hopp. :P


A Hawking család

***

ROYAL SOCIETY








A fekete lyukak vizsgálatával és sorozatos felfedezéseinek köszönhetően, fiatal kora ellenére, harminckét évesen a Royal Society tagjává választották. Avatása nagy ünnepség keretében zajlott le, s a mozgásra alig képes tudós — már tolószéket használt — csak nehezen tudta bejegyezni nevét a tagságát jelölő nagykönyvbe. Ekkor írta le életében utoljára a nevét.

Royal Society, azaz a Királyi Természettudományos Társaság 1660 óta létezik, s a politikai és vallási kérdések megvitatásától szigorúan elzárkózó csoportba csak az nyerhetett felvételt, aki kiemelkedő eredményeket ért el a tudományos életben. Tagjai voltak pl.: Newton, Boyle, Einstein, Franklin, Celsius is, de Kármán Tódor is- aki magyar volt, s a hidrodinamikától kezdve az űrhajózás meg a rakétatechnológiától kezdve mindenhez hozzájárult. (úgyhogy BME- sek, van még remény! ti is elérhettek Royal Society tagságot..:D:D)


***

A HALÁLTUDAT,
MINT SZAKMAI INSPIRÁCIÓ?


Sokak szerint Hawking alapvető adottságaira nagyban rádobott a teljesítőképességének hihetetlen fokozódása, mely pszichésen sarkallta őt, mégpedig a halálos betetgségban való szenvedésének lelkiállapota.



Az állapotról egy szerintem tökéletes megfogalmazás - "A biztos halál tudata erős pszichés reakciókat vált ki. A szakemberek ilyen irányú tapasztalataikat összegezve megkísérelték ezen állapotok leírását a diagnózis tudomásulvételét követő sokkos állapottól, majd depressziótól kezdve a végstádiumra jellemző belenyugvásig. A lélek is segíti a testet az élettől való megválásban. A depresszió — ha csak rövid időre is, de minden halálos betegségben szenvedőt hatalmába kerít — az elvesztendő élet, mint a legnagyobb tárgyvesztés miatt érzett szomorúság és gyász, előkészítője az elfogadás stádiumának. A terminális, végstádiumban lévő beteg így jó esetben életét összegezve, nyugodtan fogadja közeledő halálát. Ez inkább talán az idős emberekre jellemző, akik az életükben elért eredményekkel (intellektuális kiteljesedés, család, gyerekek… stb.) szembenézve könnyebben képesek megválni ettõl a világtól." - ez sajnos pontosan így van, az elvesztés, a lepergő élet és az elmúlás érzése, a depresszió és a végtelen bánat. :(


Na de persze ez nem magyarázat arra és azokra, amiket letett az asztalra. Micsoda világégés lenne itt, ha minden haldokló tudós bizonyítani szeretne és a küzdelem és belenyugvás közötti állapotában ilyesmikkel állna elő, mint Hawking. Bár a következőekben van igazság:



"A halál biztos tudatában az idő relativizálódik, sűrűsödik, minden inger, élmény, tapasztalat hirtelen más megvilágításba kerül, élesebbé válik, egy belső ösztönző erő lép működésbe, amely az erre alkalmas emberekben még fontos új felfedezésekhez, produktumokhoz vezethet. Egyrészt visszatérő szeparációs szorongása miatt a tárgyi világ újraalkotásának igénye, másrészt halálos betegsége következtében fellépő tárgyvesztés élménye, mely a gyászhoz hasonló folyamatokat indított be és szintén a tárgyi világ újraalkotására irányult."













Egyes elméletek szerint Hawking ezt így dolgozta fel:

"A “fekete lyuk”, a világegyetem “Nagy Bumm” elméletének tanulmányozása a depresszív állapotok feloldásának módja lehet. Betegsége természetéből következően azonban ez a múltra irányultság mellett a szorongató jövő megismerését is szolgálhatja, és mint ilyen, önismereti igényű. Az amyotrophias lateralis sclerosis a végstádiumban a fekete lyukhoz hasonló tetszhalott állapothoz vezet, a teljes kommunikáció képtelenséghez, de ugyanakkor az összes információ “elnyeléséhez” és értelmes feldolgozásához is, mikor az ember már semmilyen módon nem képes meghatározni a vele történteket, csak létezéséből következő hatásaiban befolyásolhatja azt." - Ez is egy igen érdekes megközelítés.



***

A KÜZDELMES ÉLET
ÉS A BESZÉD


32 éves koráig képes volt egyedül enni és inni, lefeküdni és felkelni is. Igaz beszéde egyre inkább érthetetlenné és tagolttá vált, ahhoz volt hasonlítható, mint amikor a részegek beszélnek.

Egyetemi óráit tolmácsok által tartotta meg- ugyanis csak nagyon kevesen értették meg beszédét- s könyveit is így diktálta le.


Hawking '85-ben tüdőgyulladást kapott, ezért gégemetszést kellett végrehajtani nála, így örökre beszédképtelenné vált. Ekkor már teljesen béna volt, csak ujjait tudta mozgatni. A kommunikációképtelenség okozta elkeseredést egy pozitív fordulat oldotta meg, ugyanis beszédképesség elvesztése után először rendkívül nehézkes és lassú volt számára a kommunikáció, a kapcsolattartás.


Az ábécé betűit tartalmazó kártyát tartottak szemei elé, segítője sorban rámutatott a betűkre, Hawking pedig szemöldökének felhúzásával jelezte, ha a kívánt betűhöz értek. Ezután Kaliforniából kapott egy olyan szoftvert, amely szavakat kínált fel a képernyőn, így már betűk helyett szavakból válogathatott. A válogatáshoz egy kapcsolót kellett kézzel működtetni, később megoldották a kapcsoló fej- vagy szemmozgással való működtetését is. Később egy hangszintetizátort is kapott, amely a leírt szavakat beszéddé alakította. Hawking nagyon elégedett ezzel a megoldással, hiszen most sokkal érthetőbb az, amit mond.

A számítógépben tárolt szövegfogalmazványt egy beszédszintetizátor formálta hallható mondatokká. A következő lépésben a számítógépet és a szintetizátort beépítették Hawking tolószékébe. Ezzel a rendszerrel körülbelül percenként 15 szó sebességgel tud fogalmazni. Több könyvet és tudományos dolgozatok sorát írta meg ily módon, sőt, rendszeresen tart tudományos és ismeretterjesztő előadásokat is. Hawking döntőnek tartja a beszédszintetizátor működését, az nem is hat automatának, hiszen a hangszínt is képes változtatni. Angol létére csak azt fájlalja, hogy a gép amerikai akcentussal beszél.




***

ISTEN , VALLÁS
ÉS A HAWKING CSALÁD






Bár visszatérve Istennel való kapcsolatához, melyről mindig szót ejt könyveiben is, tudós létére azért diplomatikusan nyilatkozott:  "Munkám az Univerzum eredetéről a tudomány és a vallás határán van, de én megpróbálok a határ tudományos oldalán maradni. Lehetséges, hogy Isten oly módon cselekszik, hogy cselekedetei nem magyarázhatók tudományos törvényekkel. De ebben az esetben mindenkinek személyes hite alapján kell haladnia."

Hawking felesége viszont mélyen vallásos volt, s házasságuk válásba torkollott emiatt!


"Egy filozofikus kérdés személyes konfliktussá változott közöttük. Hawking személyiségfejlődése szempontjából talán elkerülhetetlen volt, hogy tudományos gondolatai Isten megtagadásához, a saját maga számára legmegfelelőbb, koherens elmélethez vezettek, ezzel egy időben azonban megtagadta felesége hitéből eredő emberfeletti teljesítményét is, amit az évtizedek alatt az ő ápolásában, a gyerekek felnevelésében nyújtott. Nem volt képes a kompromisszumra önfeláldozó felesége kedvéért sem, és helyette a tudományos meggyőződést választotta. Saját rendszerének egyre teljesebbé válásával párhuzamosan kérdőjelezte meg a másik világképét, ami nélkül pedig ő sem ért volna el semmit. Ezt a felesége hűtlenségnek, érzelmi kapcsolatuk elárulásának élte meg, bár hangsúlyozta, hogy ez a viszonyulás részben Hawking betegségének és ebből következő különleges helyzetének köszönhető. És valóban; Isten szerepének kiiktatásával, az összes jelenség természeti törvényekkel való leírásával a véletlen lehetősége is lecsökken, a világ kiszámíthatóbbá válik, és nem kell többé tartani a hirtelen és megmagyarázhatatlan eseményektől."

Én azért gratulálok ennek az asszonynak, hogy közel 30 évnyi házasság után mondták ki a válás, legalább a gyerekek is felnőttek voltak és fel tudták dolgozni a válás tényét, hogy apa és anya egy hosszas filozófiai és vallási elmélkedés következtében vált el...

És Hawking nagy kandúr- bandi, ugyanis nem sokkal ezután össze költözött majd elvette feleségül egyik korosabb ápoló nővérkéjét, mivel egymásba szerettek a hosszú évek során! Forever love!



Hawking elmondása szerint szabadidejében szinte csak nőkre gondol,
mert képtelenség megérteni őket!! :D:D

A tudós a nőkön gondolkozik, mert nem érti őket, miközben
az univerzum talányaira megoldást és magyarázatot talált! :P




***




IDŐUTAZÁS ÉS PARADOXON




Hawking a fekete lyukak mellett az időutazás és a paradoxonok világát is fejtegeti.


Számomra legérdekesebb eset az volt, amikor Hawking az időutazás lehetségességére kereste a magyarázatokat, s erre egy nagyon egyszerű és frappáns kísérletet agyalt ki 2009- ben. Állati jó:






"Az az igazság, hogy mindenfelé féreglyukak vesznek körül minket, csak túl kicsik, hogy lássuk azokat. A tér és az idő mélyedéseiben és hasadékaiban alakulnak ki. Semmi nem sima vagy szilárd. Ha bármit elég közelről veszünk szemügyre, lyukakat és redőket fedezünk fel bennük. Ez egy alapvető fizikai elv, ami az időre is vonatkozik."



Az univerzum elképesztő mérete:





"Elméletileg egy időalagút vagy féreglyuk nemcsak arra képes, hogy egy másik bolygóra eljuttasson minket. Ha mindkét vége egyazon helyre esik és a távolság helyett az idő választja el őket egymástól, akkor az űrhajó ugyanoda, csak egy másik múltba érkezik meg. Talán a dinoszauruszok szemtanúi lehetnének egy űrhajó leszállásának"





Hawking viszont megállapította, hogy valószerűsíthetően az időutazás csakis a jövő felé irányulhat, mert a természet törvényei lehetetlenné teszik számunkra az időutazást ok- okozati következmények miatt- s itt jönnek képbe a paradoxonok.

A paradoxon olyan helyzet, amelyben egy nyilvánvalóan ésszerű feltételezés ésszerűtlen következtetéshez vezet. Úgy tűnhet, hogy ha egy bizonyos állítás igaz, akkor abból az következik, hogy hamis; illetve, ha hamis, akkor igaz. Világos?

Nem? Nos akkor lássunk egy paradoxont, méghozzá egy pont ide illő időparadoxont! 


Visszautaztál az időben, és megölted a nagyapádat, mielőtt találkozott volna nagyanyáddal. Ennek következtében valamelyik szülőd meg sem fogant -és így te sem- ezért végső soron vissza sem utazhattál a múltba, hogy megöld a nagyapád, és így tovább és tovább. :D



Hawking szerint viszont erre is létezik megoldás, méghozzá az, hogy senki nem mehet vissza a múltba, hacsak a történelem már meg nem mutatta, hogy a múltban már egyszer megérkezett, és ott-tartózkodása folyamán nem ölte meg a nagyapját, valamint semmi olyat nem tett, ami a jelenlegi szituációval ellenkezne. Tehát az írott történelmet nem lenne képes megváltoztatni.




***

AZ IDŐUTAZÓS BULI!





És épp ennek bizonyítására tartotta meg az időutazós buliját, mely szerint szétszórt egy rakat másolatot és interneten hirdette meg a partyját, persze jóval a buli lezajlása után! Megadta a pontos koordinátákat is, hogy az univerzumunkból bármi féle idegen és intelligens létforma is megtalálhassa, valamint a pontos helyet és időpontot. Hawking bulijára viszont senki de senki nem ment el, holott felhívta a lehetséges időutazók figyelmét a jövőben erre a bulira, hogy mindenképpen jelenjenek meg, hogy bebizonyíthassák, a jövőben lézetik az időutazás. Hawking szerint ezzel bizonyítható, hogy nem létezik az időutazás, ugyanis szerinte egy jövőbeli tudós sem hagyná ki az alkalmat, hogy vele személyesen beszélgethessenek.- na és mennyire igaza van?! Én sem hagynám ki, ha lenne időgépem, már mennék is....ki ne utazna vissza, hogy beszélgethessen egyet Hitlerrel, Ghandival, Lennonnal, Cobainnel, Lincolnnal vagy akárkivel, akivel szeretne, s így a tudósok sem hagynák ki, hogy mondjuk Einsteinnel vagy ez esetben Hawkinggal beszélgethessenek el...

Szóval Hawking csal ült a pezsgők és szendvicsek és terülj- terülj asztalkám- ok soraiban, de senki nem jelent meg a buliján...


A mai napig is érvényes a meghívó, s bárki bármikor visszamehet Hawking szuper bulijára, a hely és az időpont adott! :) Szerintem zseniális ötlet! Fenomenális!


A nevezetes est:




HACSAK a jövendőbeli tudósok épp nem egy paradoxont akarnak elkerülni??? Nem lehetséges?? :P Nem jönnek vissza, hogy beszéljenek vele, mert akkor tudnánk, hogy igenis létezik az időutazás a múltba visszafelé is, és ennek tudatában máris megtörténnek a változások! Hawking új elméletekkel áll elő, hacsak rá nem ébred már a beszélgetés alatt valamire, s egy sorozat másik tudós is elkezdi törni a fejét az új megvilágításba helyezett elméleteken, s máris nem jut eszébe Juhosbojtár Jenőnek 2245- ben, hogy "heuréka!" és mááááris teljesen minden minden minden összezavarodott a múltban és a jövőben is- paradoxon a javából. Kifordított és lehányt zokni.

Hölgyeim és Uraim, jelenleg így néz ki egy kísérleti időgép!


***

EGYÉB KALANDOK


- STAR TREK -

Hawking a Star Trek- ben saját magát alakítja,
nagy tudósokkal egy asztalnál: Einstein, Hawking és Newton!


- NASA -

Hawking a NASA egyik nulla gravitációs repülőgépén
a súlytalanság állapotában.

Hawking egy kutatás fejlesztését segíti,
mivel a mozgásszervi betegek állapotát vizsgálják
az alacsony gravitáció alatt.

Hawking nagy álma, hogy kijuthasson a világűrbe.




***

ÉLETRAJZI FILM



Hawking életéről 2004- ben készítettek életrajzi filmet- én még nem láttam- de felveszem a "megnézem" listámra.



Elméletileg ez a film trailere, bár elég fura  szar  hogy egy ilyen zenét vágtak be alá.
Mindegy, ez az egyetlen nézhető trailer- szerűség.







***

70 ÉV


Stephen Hawking 70 éves.

Él és virul, aktív elméleti fizikus, aki jobb híján
fejben kénytelen megoldani a bonyolult képleteket is.



Reméljük sokáig közöttünk marad még. :)

Akinek ennyi nem lett volna elég, írhatok másik cikket a Hawking- féle felfedezett és kiötlött elméletekről, no meg a talányokról és a róla elnevezett fizikai jelenségekről, fogalmakról- bár lehet ez valójában senkit nem érdekel, csakis engem. :)

Köszönöm türelmetek!

***



***


Akik pedig nem bírják ki Hawking nélkül a továbbiakban,
egy Discovery sorozatot ajánlok figyelmükbe
Hawking univerzuma címmel!

(kb 30 perces a kisfilm összesen,
3 részre bontva láthatjátok)





 

16 megjegyzés:

  1. engem nagyon érdekelnek a továbbiak is! nem is tudom, mikor olvastam olyan cikket itt Mortemen, ami ennyire megmozgatott.. köszönöm! :)

    c.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!

      Remélem tudtad olvasni, mert vagy egy órája szenvedek a formázással, mert full kijelölte az egészet fehér háttérrel ( a képek úgy is maradtak..), és az egészet újra kellett tördelnem és a blogspot CSAKIS akkor mentette a módosításokat, ha közzétettem az írást, és voltak olyan részek amiket több mint ötször!! formáztam újra!! Útközben eltűntek képek is ésvideók...úgyhogy ez volt az eddigi legnagyobb kínlódású cikk volt -.- :D

      De akkor megérte, ha valami igazán érdekessel tudtam beszámolni!

      Hawking nagyon nagy arc!

      (és mégegyszer bocsánat, hogy több mint egy órán át percenként 4x frissült be a poszt! >.<)

      Folytatás? Hát kissé szárazabb a dolog, de valahogy mégis nagyon érdekes és leköti az embert. Oké, akkor a későbbiekben lesz Hawking reload! :)

      És köszönöm még egyszer! :) ( de Hawking érdeme)

      Törlés
  2. mikor én olvastam nem volt vele para, igaz nem frissítgettem :D
    szerintem az a rész a legérdekesebb, hogy a betegsége mennyiben van hatással azokra a dolgokra amiket elért általa vagy mellette. mi agykapacitása lehet ennek az embernek, ha ugye soha semmit nem írhatott le egy darab cetlire se, minden számítást, minden ötletet, gondolatmenetet fejben jegyzetelt le? félelmetes.
    de azért az utolsó gif elég fájdalmas :DD
    c.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért majd 40 éves koráig tudott még írni, és aztán ha le kellett írnia, leíratta valakivel- de azért ez nem helyettesíti az önálló és szabad írást. K*rva szar lehet ilyen szintű fizikai korlátok között élni! Szerintem példaértékű. Minden szempontból.

      De amúgy nagyon sok fejben számolós zseni van, meg lásd csak a profi sakkozókat, akik fejben tartanak több száz variációjú lépéshalmazt. Az emberi agy kapacitását ráadásul ki sem használjuk teljesen- sőt! Különös szerkezet az agy, lásd pl. telekinézis!

      Törlés
  3. Hú de fasza most kezdhetem elölről az egész kommentet :(((
    Tehát részemről várós a cikk második része szóval hajrá-hajrá ;)
    Hawking egy zseni bár azzal vitatkoznék hogy az időutazás ennyire korlátozott ügy volna.
    Apropó szájensz: Volt már itt olyan cikk a blogon ami a multiverzumot vette nagyító alá és vele együtt a párhuzamos világokat? Kedvenc témám egyébként és csak arra akarok célozgatni ha valaki írna erről egy hosszúkás tanulmányt azt örömmel venném és elvinném arra az ominózus bulira még 2009-ben ^^
    Szorosan kapcsolódik ehhez a cikkhez még a Donnie Darko című film amiben pont erről az időutazásos témáról szól túlnyomó részt. Állati film aki még nem nézte meg annak ajánlom mielőbb pótolja (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elszállt a blogspot? :S

      Igen, sokan vitatkoznának még ezzel, végül is ez "is csak egy" elmélet, jelenleg ez az álláspontja. Végül is logikus. Bár kétlem hogy létezik olyan elmélete, amit ő nem logikusan próbálna meg magyarázni :P Ez is egy nézőpont, és ebből a megvilágításból akár még helytálló is lehet.

      Biztosan nem volt, na akkor lesz majd pár szájensz fiksön téma, szeretem ezt a témát, persze emészthető formában. Amúgy pont vagy két hónapja az a cél idén, hogy megnézem a legkeményebb 50-60as évekbeli sci-fiket :D:D meg ha lesz elég időm valamikor a kezdetektől a StarTrek-et is. Áj láv szájenszfiksön!

      Még nem láttam a D.Darko-t, pedig kellett volna,mert sokan ajánlották. De valahogy mégsem néztem meg soha sem. Nem tudom miért. :D De meg kellene már végre egyszer tekintenem!

      Törlés
  4. Ha már a régi nagy sci-fiket akarod pótolni hadd ajánljam neked az időgép című filmet ami bár szerintem nem alapmű ebben a műfajban viszont nekem furamód tetszett már csak azért is mert akkoriban még nem a szpesöl effektekről szólt egy film :D
    A DD pedig tényleg alap és nem éppen a tudomány miatt az igazság szerint hozzáad némi pluszt az élményhez!

    Hawking tehetségét elismerem és felnézek rá csak emellett a nem lehetséges visszautazni az időben állítása kissé szemet szúrt nekem. Azért ha jobban belegondolunk és más oldalról is megközelítjük ezt a témát akkor bizony azt kell mondjam minden lehetséges (:
    Szerintem sokkal komplikáltabb az univerzum szerkezete annál mintsem hogy ennyire le volna korlátozva a lehetőségek száma.:
    És ami még jobb ezt a kísérletet tudtommal még hivatalosan senki sem hajtotta végre így nem tudni vajon lehet-e az időben össze-vissza cikázni!
    Na most aztán kellőképpen fel vagyok spannolva egy újabb tudományos czikkre :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, még eléggé képlékeny és veszélyes ez az időutazós dolog, de dolgoznak rajta...de ugye európán belül is durva kísérletek folynak- pl dimenziókapuk. (de onnan is szivárogtak ki "balesetekről" hírek.)

      Nem mostanában fogjuk ezt a "cikázást" megtapasztalni. Valószínüleg a mi életünkben már nem lesz ilyen. Minden találmányt évtizedekkel később használnak a hétköznapi emberek. Lásd anno pl az internetet csak a kormány és a hadsereg használta, de az is kiszivárgott és ma már mindennapos dolog. Tehát hány évtized vagy század kellene ahhoz, hogy a normális emberek is használhassák?

      Meg miért használnák? Mire? Össze vissza járkálnának és akkor a sok paradoxon miatt az egész Föld sorsa felbolydulna, nem lenne állandó.

      Tehát ilyen csóri népeknek nem járna és ebben igazuk is lenne...

      De te pl mire használnád? Mert minden egyes döntésed meghatározná a további életed- bármilyen csekély is lenne az.

      Nem is tudom, mire lehetne használni az időutazást- most komolyan. Pl ha kiiktatnák a bolygónk sorsát irányító fő családokat- akkor mi lenne? Nem az lenne ami ma, hanem valami teljesen más és ismeretlen dolog- így azt sem tudhatjuk hogy az jó lenne- e avagy sem...nemde?

      Törlés
  5. Nos részemről úgy állok ehhez az időgép dologhoz hogy ez egy naggyon veszélyes téma. Igazából kimondom kerek perec ez a találmány ember kezébe nem való ugyanis egyszer hibázik valaki és onnantól kezdve nincs visszaút! Képzeld el egy ilyen balesetnek miféle következményei lehetnének :-O
    Akár egy új realitást illetve tán dimenziót is létrehozhatnának vele. Azokról a bizonyos kísérletekről meg szívesen olvasnék egyébként :)
    Visszakanyarodva a fő témához én nem nyúlnék bele a saját múltamba bár elképzeltem számtalanszor mit hogy csinálnék,min változtatnék és így tovább,de nem lenne utána természetes az életem. Ráadásul ezzel akár a halálomat is előidézhetem mivel a múltban letérítem az akkori énemet a normális útjáról és emiatt akár a későbbiekben olyan helyzetekbe kerülhetek ahol minden bizonnyal elpatkolnék...
    Nekem a dimenziók közti ugrálás mindig is érdekesebbnek bizonyult abban több potenciált látok mint a múlt bolygatásán :D
    Pl nagyon érdekelne egy párhuzamos világbeli énem aki teljesen más múlttal rendelkezik mint én és ennek fényében nem is ugyanaz az ember személyiséget tekintve mint én!
    A történelem megváltoztatása sem jó ötlet mert ha a zsidókat likvidáljuk és teszem azt a náciknak segítünk annak is meglennének a maga következményei. Igazából mindegy hogy épp kik uralkodnak ezen az elbaszott világon a lényegen nem változtat mert akinek korlátlan hatalma van (mint jelenleg a zsidóknak) az biztosan kihasználja a helyzetét és a körülötte lévő világot is!!!
    Tökéletes világot meg nem lehet teremteni(hacsak el nem utazunk egy párhuzamos földre ami 100%-ig egy utópia)
    Egy szó mint száz ebben a szakmában következmények mindig vannak és ezért is ingoványos talaj az idővel babrálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sőt, az emberi természetből kiindulva akár azt is kijelenthetnénk, hogy ha lenne időgép, akkor azt úgyis kizárólag a hatalmak használnák önös érdekekből- de sajnos azt kell hogy mondjam, így nem is kell nekünk időgép, hiszen az emberi természetből adódóan csakis pusztulás lenne a vége. Remélem nem lesz időgép.

      Egyébként soha nem lesz és nem lehet tökéletes világ, erre akár filmek is jók példának (1984, Szép új világ, Equilibrium) az irányított társadalmak is ideig óráig maradnának csak fent.

      Törlés
  6. Bizony ahogy mondod! Visszanézve a történelmet az összes nagy hatalmú birodalom elbukott és ez a jövőben sem lesz másképp.
    Nem is kell időgép ugyanis az idő a maga módján elintézi a dolgokat (:
    Igaz nem egy varázsütésre,de megoldódik.:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért az túlzás, hogy az idő megoldja a dolgokat. Az ember maga az, aki tenni tud valami ellen vagy érdekében. Az idő meg amúgy is "relatív", és valójában nincs "értéke", mi magunk emberek találtuk fel arra, hogy tájékozódni tudjunk. Az idő állandó. Csak a nappalok és éjszakák változásához- azaz a bolygókhoz, égitestekhez kötjük. Épp úgy mint az évek vagy a hónapokat..Tehát az idő az nem old meg semmit.

      Törlés
    2. Nos srácok igen érdekes a téma. Szóval kihagyhatatlan, h beleszóljak. Tehát a legelső időgépet már régen, még a születésünk előtt megalkották és 1986-ban a nagyközönség elé tárták :P
      Már párszor linkeltem be nektek a "boldognapot" oldalát, de úgy látszik hiába.
      Egy Ernetti atya névre hallgató feltaláló megalkotta azt a gépet, amivel ha nem is lehet a múltba visszautazni, de nézelődni és hallgatózni is lehet benne. Elmélete a "szférák zenéjén" alapult, miszerint (ha jól emlékszem) az asztrál sík megőrzi az "emlékeket", vagyis a múltat (és persze a jövő energiáit is). A képeket egy "televízió készüléken" keresztül lehetett élvezni a hangokkal együtt - többek között a jelenlegi Jézus ábrázolások is onnan eredeztethetőek :P
      Ezen az oldalon többet olvashattok róla:
      http://www.boldognapot.hu/cikkek/307/kronovizor-%E2%80%93-az-%E2%80%9Eidonezo%E2%80%9D

      Valamint a feltevés, h az időbe visszautazva valamit megváltoztatsz a múltadon azon állás foglalók táborát bővítem miszerint simán vissza tudsz térni abba a dimenzióba ahonnan elindultál anélkül, hogy környezetedben bármi megváltozott volna. Ugyanis amin te a múltadban változtattál egy másik irányba vezető, párhuzamos dimenziót szül és nem feltétlenül abba a "jövő-jelenedbe" fogsz visszatérni, mint amit a cselekményed eredményezett. Ugyanis nem lineárisan működik a Világ, mint ahogyan mi azt megéljük, hanem több síkú. Így amikor életedben válaszút elé állsz akkor valójában minden opciód megvalósul (vagyis már létezik), csupán a kérdés az, hogy melyik "utat" választod.

      Törlés
  7. kamupók:

    Pontosan! Minden egyes döntésünkkel létrehozunk egy új alternatív dimenziót.

    nE0:

    Félreértjük egymást. Abban egyetértek hogy csak simán az idő semmit nem változtat meg! Viszont én inkább az emberekre gondoltam itt ahogy egyre inkább múlik felettük az idő és ennek tükrében változnak. Tapasztalatokat szereznek vagy olyan dolgokon mennek keresztül ami egy életre áttereli őket egy másik útvonalra.:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elméletileg valóban vannak olyan teóriák is hogy léteznek alternatív múltak is, tehát ha te egyszer egy elágazáshoz érsz és jobbra fordulsz, akkor létezik egy olyan múlt is ahol balra mentél. De szerintem ha bármelyik alternatív múltba is kerülnénk vissza, abban a múltban úgyan úgy paradoxonba ütköznénk és összeomlana az egész, mint egy kártyavár...és ez egy múlt- és azt honnan tudod, hogy melyik a valós? Ha visszatérsz egy ilyen múltba, honnan tudod melyikbe érkezel vissza?

      Mennyire befolyásolja az a te életed? Egy alternatív múltat tönkre teszel- akkor minden egyes múlt kapcsolatban veled, és ha kárt okozol bennük ugyanúgy kárt okozol önmagadban!

      Törlés
    2. Neo:

      Ne úgy képzeld el, hogy kárt okozhatsz, mert nem tudsz kárt okozni semmivel a rendszernek. Te és minden más is a rendszer része. Olyan dolgok nem történhetnek, ami miatt összeomlana. Mivel csak olyasmi létezik a rendszeren belül aminek van létjogosultsága. A tapogatózások a végtelen felé ezért is izgalmasak, mert minden egyes lépéssel bővül a "játszóterünk".

      Tehát ami elfogadhatatlan a rendszer számára, az sosem fog létrejönni, de minden egyes újdonsággal önmaga határát is tágítja ez a Világ (azaz Teremtő).

      Törlés

Ezeket is ajánljuk: