2012. április 17., kedd

nE0.cRYsis: Extrém testmódosítások- Sóoldat- az egynapos őrület és a köldök kivágása

Ez erőteljesen "nemértem" kategória.

Egészségesnek tűnő, felnőtt férfiak és nők mosolyogva olyan szinten elcsúfítják a külsejüket, hogy már már komikusan hat eme bizarr formája a testmódosításuknak.

Ma ennek fogok utána nézni, hogy miért, mi célból és mi viszi rá ezeket az embereket arra, hogy farsangi fánkokat tegyenek a homlokuk közepére, esetlegesen valamilyen tradíció is közrejátszik eme csoda létrejöttében? Valamint láthatunk egy kis köldök eltávolítást is!




Nem kell részleteznem ugye, hogy a legextrémebb formája ma Japánból ered, ahol meglepő, de nagyon sokáig tabu téma volt a tetoválás és a testmódosítás- az első tetoválással foglalkozó hivatalos cikk 1995- ben jelent meg és ez valamit az ezt követő év volt a japán tetoválás hőskora, hisz a nyugati eszközök és technikák robbanás szerűen betörtek az országba.


Természetesen ez előtt is létezett a tetoválás, a tradicionális és hagyományos formájában, viszont a 90-es években ezt a Yakuza és a maffia vette használatba. Persze jött az internet és betört a nyugat a szigetországba és a fiatalok szépen befogadták és megkedvelték a nyugatias motívumokat és népszerűvé vált a testmódosítás.


2003-ban tört be a sóoldatos technika japánba, ugyanis egy japán mester egy expón megismerte ezt  a technikát és "hazavitte" a sóoldat befecskendezésének formáját, így úttörően Tokióban indult féktelen útjára ez a technika, ahol a fiatalok hada vetette alá magát az új és különösen bizarr nyugati testmódosításnak.


Állítólag nagyon egyszerű az egész, egy orvosi fiziológiás sóoldatot használnak infúzióval és infúziós pumpával, ami szépen kb. 2 óra alatt lecsöpög a kívánt helyre...here, pénisz, homlok, ahová kívánják.

A legtöbb képet ezekről a fiatalokról találtam- szerintem ők a helyi "törzsvendég" keménymag,
imádják felfújatni a fejüket




Egyébként én azt hittem ez szilikon, vagy valamiféle implantátum, amit ott basz az élet míg világ a világ. Állítólag ez egynapos sztori, tehát másnapra felszívódik, és a bőr visszahúzódik, akárhányszor is csináltatja meg az ember.


A fánk alakot úgy kapják, hogy az infúzió folyása közben belenyomják a közepébe a hüvelykujjukat. Egy napos csoda, hétvégi csodabogár lehet az ember a hétfői meló előtt.


Mellékhatásai nem különösebben vannak, persze fejfájással társul, szédüléssel, nyomás érzéssel, és esetlegesen felléphetnek fertőzések, gyulladások, de semmi komolyabb komplikációval nem jár a szépség eme formája, hacsak nem az, hogy néha "elcsúszik" a befecskendezett oldat, és fél szemükre beduzzad a sóoldat...-.- 










Tehát kijelenthetjük, hülyébbek már nem leszünk, ha löttyöt fecskendezünk  nevetgélve a homlokunkba!

A mester jelenleg ezt egy egyszerű és mindennapos "buli"- jelenségnek tartja, és közel sem sorolja a legbizarabb testmódosítások közé, amik most Japánban hódítanak.


Tehát a kérdésemre megtaláltam a válaszokat, nincsen tradicionális vonala, egyszerűen egynapos feltűnésre alkalmas dudor, ami még jól el is múlik- kurvafasza.


Ez a lány például már biztosan unta, hogy felfújassa a homlokát, ezért úgy döntött, a kezéből valami amorf duzzanatot gyártat, sikerült neki!

 

 

Mondjuk a végére már nem túl természetes a mosolya...

Akkor lássunk valami extrémebbet, amit a mester is említett és felkeltette az érdeklődésemet! Nyammmi!

Ez nem más, mint
a köldök kivágás! 



Ugye milyen jól hangzik? Nem meglepő módon semmiféle irodalmi, történelmi vonatkoztatása nem létezik eme gyönyörűségnek, valószínűleg csupán egy fóbia áll a háttérben. 

Ennek a fóbiának a hangzatos omphalophobia elnevezést adták, ami annyit tesz- köldök fóbia!

FELADAT:
Nyomd az ujjacskádat a képen látható 9 darab köldököcskébe!

Fura, engem valamiért egészen olyan 15 éves koromig KIBASZOTTUL zavart a köldököm! XD
Nem tudom megmagyarázni és nem is volt különösebb oka, valamiért utáltam, mert oda nem illő "sebhelyként", egy elbaszott testi hegként gondoltam rá. Persze ez manapság egyáltalán nem érdekel, sőt- viccesnek és mókásnak találom a köldököt! :D Nem tudom miért volt negatív a kapcsolatom a köldökömmel, de már rég összehaverkodtunk, mert egészen jófej a köldök. Pedig nem tartozom azokhoz az emberekhez, akiknek fájdalmas lenne, ha a köldöküket piszkálják- nálam persze ez nem volt fóbia, csak ilyen "miafaszez" jelenség :DD- na erről ennyit! :D




Szóval a köldök fóbiás fél a köldököktől! Attól, hogy valaki belenyúl a köldökükbe, vagy hogy nekik bele kell nyúlni egy köldökbe, vagy hogy végig kellene nézniük, hogy mások belenyúlkálnak egymás köldökébe! Pfejj a beteg állatok nyúlkálnak össze- vissza! Nem képesek ránézni egy pajkos kis köldökre sem, sőt a sajátját sem szereti megpöckölni, de ha igen, az fúj és undorító és nagyon nagyon idegesek lesznek tőle, ha bele kell otrombáskodni a "gomb"-ba a hasijukon! A legtöbben még ráadásul el is hányják magukat! :D - azt hiszem itt elvesződtem valahol...


 

Tudom nem szép dolog kinevetni más szorongását és betegségét- de látom lelki szemeim előtt, ahogyan  felhúzom a pólómat és szép lassan- nagyon lassan- laaassaaaaan- hozzáérnék a köldökömhöz és a velem szemben álló köldökös elhányná magát...:DDD na én azon kiakadnék. Vagy lehánynám. O_O? Minden esetre kipróbálnám!!

A köldök fóbiások minden esetre azt nyilatkozzák, hogy ez nem vicces és ők sem viccelnek. xD

Egy kis design....


Ennél amúgy vannak viccesebb fóbiák- amikkel nem szabad viccelni persze, szerintem majd kanyarítok nekik egy cikket, mert nagyon izgalmasak, vannak kedvenceim! :D

Szóval én ezzel a köldök fóbiával tudom magyarázni a köldök utálatot, bár igazából ez is ellentmondás, hiszen ezt a "kivágós" gondolatmenetet le kell vezetni magukban, amitől tutira sugárban hánynak, hogy felvágják A Köldököt és kivágják A Köldököt és valaki, vagy valakik belenyúlkálnak A Köldök eltávolítása közben A Köldökbe! Brrrrruuuáá!





Bár nem is nagyon találtam fotó dokumentációkat ez ügyben, a legtöbbet egy hidrogénszőke kiscsajról találtam, bár neki egy Cannabis van a hege fölé tetoválva...

Tehát nem fűzök hozzá hatalmasabb jelentést és lelki vonulatot egy olyan emberhez, akinek rózsaszín filctollal színezgetik a hasikájára tetkózott marihuánát!






Úgyhogy a köldök eltávolítás sem a köldök fóbiások játékszere lesz, hanem egyszerűen a feltűnésre vágyó emberek egyik eszköze- hiszen fura és bizarr, ha valakinek nincs köldöke, hiszen ez egy születésünk utáni heg örök életünkre.

Egyébként ha megfigyelitek, minden egyes "köldök- eltávolítós" képen ugyanúgy heges marad a hasfal...-.- tehát cseberből- vederbe. De nekik biztosan jó, azért csinálják.


Mára ezt hoztam nektek- egészségetekre váljék! Remélem érdekes volt! :D

Álmodjatok sóoldattal felpumpált köldökökkel!





22 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy elalvás előtt volt még mit olvasnom, és még csak nem is hánytam el magamat, viszont érdekes volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!
      Jó pihenést és szép álmokat! :)

      Törlés
  2. Bazdmeg :DDD Kiégtem... ezt a faszságot. x'DDDD

    Amúgy én nem tudok belenyúlni a köldökömbe irtózom tőle :DDDD

    VálaszTörlés
  3. Neo, remek cikk volt, gratula (vagy drakula, kinek hogy tetszik XD) hozzá.
    Őszintén, engem korábban már megismertetek, hogy nem vagyok ellenére semmilyen szépészeti beavatkozásnak, ami kizárólag a szépítést szolgálja. Ezen persze nem azt értem, mint a néhai Michael Jacksonnál, aki kb. 30x műttette meg az orrocskáját, aztán a végére milyen lett (elnézést a M.J. rajongóktól előre is, de ez az igazság, tényleg nem kötözködés- csak rá kell nézni az arcára) vagy arra a nőre, nem jut eszembe a neve, ha valaki tudja, akkór jó :D bár nem fontos igazán-, aki akkorára fújatta fel a csöcseit, hogy már az vitte a sírba, vagy arra a másik nőre, aki úgy néz ki, mint egy vadmacska, nem :)
    Vannak ésszerű beavatkozások is, valamikor meg valóban szükségesek.
    Ezeket az embereket viszont valóban elmebetegnek, zavarodottnak vagy csupán feltűnési viszketegségben szenvedő szerencsétlen idiótáknak tartom. Egyszerűen nem tudok rájönni, mi vezeti ezeket az embereket ekkora ostobaságra a hülyeségen kívül. De lehet, hogy csak a hülyeség. :D A köldökeltávolításnál valóban ott vannak a hegek, annyi a különbség, hogy nem nyitott, hanem zárt, semmi több. Bár én ebbe se szólok bele igazán, ha nekik ez jó, csinálják, én biztos nem vállalnám be. Nincs is bajom azzal a kis lyukkal a hasamon, az lenne a baj inkább, ha nem lenne ott XDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira nem gáz ez a sóoldatos dolog, mert végül is másnapra elmúlik, tehát egynapos baromság, buli előtt beülsz röpke két órát "csöpögni" és aztán mennek az éjszakába!

      A köldökösről pedig csak ilyen feltünési viszketegséges embereket találtam, szerintem egy széttetkózott fiatal nem fóbiából vágatja ki a köldökét, hanem mert fura, bizarr sima hasfalat akar- ami persze nem jön létre mert ott van a heg...-.-?

      Én az ilyen műtős- szikés dolgokat eléggé radikálisnak tartom- bár ennek különösebben nincsen értelme sem...:D Ez olyan "úú mit csináljunk amit mások nem csinálnak" dolog. Szerintem a body mod.-os emberek körében sem egy népszerű dolog, mert faszság! :D Sőt, egy aranyos kis köldök jobban mutat egy hasfalon mint egy elbaszott heg....

      Törlés
  4. Ez a sóoldatos hülyeség mert csak annak tudom nevezni,szerintem egyáltalán nem bizzar.Szerintem ezeknek az embereknek rohadt nagy feltűnési viszketegségük lehet.Mi a jó abban hogy 1 napig meglátszódik és utána semmi nyoma nem marad,igazából semmi formája és szerintem nem is esztétikus.:DDD
    A köldökre meg visszatérve.Mint a cikkben is lett említve hogy heg marad utána,akkor meg mi értelme van tényleg eltávolítani?Sok mindent nem értek én ehhez hülye vagyok xD
    Vannak furcsa emberek o.O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát épp ez benne a "buli" hogy egy napig frankó meg extrém. Ez olyan mint a felszívódós tetoválás, vagy a 30 napos henna. Egy ideig fasza meg húú de jó, aztán eltűnik.. volt- nincs!

      Nem értem én sem ezt a köldökös baromságot! :D Heges és fuj lesz a has tőle, nem szép és nem is esztétikus és még funkciója sincsen.

      Törlés
  5. Azt a látványt szívesen megnézném amikor a fánkhomlokút homlokon csapja valami tárgy. Mondjuk egy ajtó vagy baseballütő :D Kicsattan mint valami pattanás és vért fröcsköl mindenfelé?xD Vagy csak szolidan szétfolyik a bőr alatt?
    A köldök kiműtéses esettel kapcsolatban pedig az a kérdés született hogy mikor süllyedünk oda hogy a körmünket is kivetessük körömágyastól?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fura, ezen én is elgondolkoztam! :D

      Szerintem nem reped ki, hanem elfolyik a bőr alatt! Hiszen nagyon erős a hámrétegünk, szerintem így szétploccsan a bőr alatt! :S

      Fujj, azért a körömmel nincsen gáz...nagyon fura ha az embernek nincsen körme..egyes betegségektől leesik...nekem egyszer leesett egy körmöm....-.- ráesett valami biz-basz, szörnyen rusnya volt alig vártam, hogy visszanőjön!!!

      Törlés
  6. Úgy látszik,hogy egy idő után az emberek nem tudnak mit kezdeni saját magukkal.Ennél a sóoldatos izénél az jutott az eszembe,h valaki ilyen homlokkal sétál az utcán és megtámadja homer simpson>.<

    A köldök kiszedés meg egyenesen undorító az ilyen embereknek kívánom azt,h komolyabb bajuk legyen.Apumnak orvosi műhiba miatt ki kellett vágni a köldökét és borzalmasan nagy fájdalmakkal járt ez.Szóval az ilyen emberek akik divatból csinálják ezt azoknak az egész gyomrát kivágnám-.-'

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Homer Simpson!!!!!!!!!!!!!!
      Hát ez nagyon nagy! :D ~röhög~

      Törlés
  7. Gyerekek most kicsit megdöbbentem rajtotok mert már elkezdtek ilyen napiszar szinten rosszat kívánni nekik. Nem kurvára mindegy nektek mit csinálnak a testükkel? Szerintem nekik is marhára fájt a beavatkozás, de ha ez jó nekik csinálják. Nem kisállatot kínoznak vagy csecsemőt csapkodnak a falhoz könyörgöm!!! :DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek, Káin, mindenkinek joga van azt tenni a testével, amit akar, az már egy másik dolog, hogy milyen véleményt alkotok magamban róluk (lásd fentebb), de azért én se mennék el odáig, hogy a gyomrukat kivágjam XD
      Szimplán hülyék, feltűnési viszketegségben szenvednek vagy csupán unatkoznak, ki tudja, de ennek ellenére azt csinálnak, amit akarnak. Így érdekes a világ XDDD
      Lehet, majd nyugatra is bejön ez a hülyeség, ha idáig még nem jött be, mármint arra az egy napig tartó fejfelfújásos hülyeségre gondolok.

      Törlés
    2. Én szerintem az országban egyedülállóként behozom ezt a technikát, azzal a variánnsal hogy én valódi fánkokat fogok az illetők fejbőre alá helyezni! :D:D

      az első 10 önként jelentkezőnek ingyen elkészítem a professzionális beavatkozást!

      (Kapható csokis, lekváros, vaníliás és porcukros változatban- valamint light diétás, cukormentes formában is! A magyar fogorvosok 100 %-a a fogak védelme érdekében ajánlják a fánk homlokba operálását!)

      Törlés
    3. -Káin

      Honnan tudod mit csinálnak utána? xDDDD

      Folyton úgy emlegették őket amúgy, hogy "föld alatti járatokba" mennek a beavatkozások után (fordító rulez) xDDDDD

      erre három variáns létezik:

      1.) Valójában bányászok és a fejbőrük alá helyezték be a fejlámpát, hogy lássanak a sötét üregekben. (tudod sztahanovisták- ezért maximálisan kell hogy teljesítsenek, ilyen áldozatokat is meghoznak :D)

      2.)Vajólában vakond- japánember mutánsok! :O

      3.)Valami underground metrós- alagutas- átalakított helyre mennek bulizni ( de ez elég irreálisan hangzik ennek biztos nincsen valóság alapja...)

      XDDDDD

      Törlés
  8. Ezt a sóoldatos dolgot egyszer kipróbálnám. Ha lehet(ne) akkor kis szarvakat csináltatnék XD

    Ez ad némi-nemű indokot a köldök kivágásra.
    Az átlagköldök legkevesebb 1400-féle baktériumtörzsnek ad otthont, melyek közül csak 40 jól ismert, ártalmatlan baci.

    Az adatokat 95 önkéntes köldöke szolgáltatta: a kutatók innen vattapálcával nyerték ki a mintát, a baktériumokat pedig Petri-csészében tenyésztették ki. A mintaadók között volt többek között Carl Zimmer is, aki a New Scientist című magazin újságírója. Az ő köldökében a kutatók többek között olyan baktériumokat találtak, melyeket csak az óceánokban mutattak ki eddig.

    CtrlC + CtrlV by Drachen :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyamiiiiiiiiiiiiiiiiii
      Ezentúl minden nap belenyalintok háromszor!!!
      Carl Zimmer vagy egy sellő vagy pedig egy cápaember! :O (szerintem sellő)

      Törlés
  9. http://www.youtube.com/watch?v=X-zxA6yWzSE

    VálaszTörlés
  10. Wonderland: Homer Simpson...nagyon jó XD
    ...
    Biztos én vagyok naív, de egyik beavatkozást sem értem...hogy miért jobb egy heg egy apró köldöknél...nah mindegy,ha nekik jó, lelkük rajta...
    nEO : a fánkbeültetés szerintem zseniális ötlet.Ajánlott bő zsírban kisütni,hogy jól csússzon.Igény szerint,így, amennyiben unalmassá válik a homlok közepén, csak átcsusszantja, amolyan félrecsapott fazonra XD

    Qstion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDDD
      áá nem, ez annál speciálisabb, egy idő után ugyanis bomlásnak ered, és erjedés után a szervezetbe beépül és felszívódik- ebben az állapotban mazsolára fog majd hasonlítani :D:D úgy néz ki majd mint egy szottyadt szemölcs :D:D

      Törlés
    2. Nem rossz, alakul ez...XD
      Qstion

      Törlés

Ezeket is ajánljuk: