2012. január 23., hétfő

Creeper: Változóban a Föld!


Nos a helyett hogy unalmas sorokat vessek arról, hogy ki vagyok, mi érdekel, mit csinálok, mit fogok csinálni, inkább írnék egy kis aktuális érdekességet. Úgy gondolom, hogy rajtam kívül még sokakat érdekelhet és nem biztos, hogy mindenki hall róla. Így hát meg is ragadnám az alkalmat, hogy megosszam veletek. Mindenek előtt megjegyezném, hogy nem vagyok geológus sem fizikus. Ezért az esetleges hibáimért elnézést, valamint ha valaki többet hallott/tud róla nagyon szívesen meghallgatnám.



Mágneses póluseltolódás






Pár napja, olvasgattam a neten és egy cikk megragadta a figyelmem. Arról beszélt, miszerint Földünkön érdekes folyamatok zajlanak, amit természetesen a karhatalmak a tudománnyal egyetemben igyekeznek elhallgatni. Ennek oka rengeteg lehet, de most nem is ez a lényeg.

A hír szerint az északi mágneses pólus szedte a sátorfáját és vándorlásba kezdett Szibéria felé. Ennek köszönhetjük enyhe telünket, mely Európa mellett az USA-t is érintette. Ennek a pólus eltolódásnak mellékhatása a fizikai tengely, azaz a Föld forgástengelyének az eltolódása. Ez egy sor változást indít útjának. Mivel az északi sarkpont megváltozik, igazodni kényszerül a bolygó többi része is. Magyarul a szélességi körök, valamit az áramlatok és szelek is követik az eltolódást. Az eddigi jelekből kiindulva arra következtetnek, hogy az új északi sarkpont Szibéria területén lesz.

Természetesen nem új keletű a dolog. Eszkimó beszámolok alapján több 10 éve érezhető a hatás. Ez idő alatt nem csak a nap, de a csillagok helyzete is változott. Elmondásaik alapján a nap ugyanott kel ahol eddig is, de máshol nyugszik le. Az ő szavukra már csak azért is lehet adni mert ezek alapján tájékozódnak egy egy vadászat során. Nem értik a történteket, de hatásait nap mint nap a bőrükön érzik. ( a tudomány ezt is próbálja elhallgatni )

Amennyire tudni lehet ezeknek a folyamatoknak az egyik leglátványosabb hatása az éghajlatok változása lesz. Egyesek szerint a nyári időszakban akár trópusi időjárást is tapasztalhatunk. Nos az éghajlat változás szerintem nem most kezdődött el. Gondoljunk csak bele abba, hogy a tavasz és az ősz szinte kihaló félben van. Lehet, hogy ez túlzás de én személy szerint nem igazán tapasztaltam jó pár éve a 4 évszak elkülönülését.


Továbbá egyre többször hallani afféle dolgokat, hogy madarak tévednek el vándorlásuk során és nem is olyan rég egy pingvin is felbukkant Angliában. Igaz a pingvin esetét nem feltétlen sorolnám a pólus eltolódáshoz, mivel nem tömegesen fordult elő.

Amit viszont tényként lehet kezelni, hogy földünk védelméért ez a „mágneses ernyő” felel. Amennyiben ez gyengül, vagy átmenetileg megszűnik (a pólus mozgása okozhat efféléket), akkor semmi sem tartja vissza a sugarakat, amik a világűrből érkezve Földünket ostromolják. Így a földfelszínt elérve az élőlényekre fejtene ki káros hatásokat.

Többen állítják, hogy valamikor a tavasz környékén éri el a kritikus pontot a pólus. Tehát ha máskor nem, akkor majd megtudjuk mi fog történni.

Rá lehet ezt fogni 2012-re, és arra is, hogy mi okozzuk, emberek a pazarló és természetpusztító életmódunkkal, és még millió egy dologra, de az igazság az, hogy a tudósok tisztában vannak azzal, hogy ez nem először és nem is utoljára megy végbe a Földön. ( elméletileg átlagot nézve 200 ezer évente lezavarnak egy ehhez hasonló pólusváltozást ) Ám a legfontosabbat, hogy miért is van, mi váltja ki, azt senki nem tudja. Elméleteket lehet gyártani és meg is teszik ezt sokan, de az igazi okot egyenlőre még homály fedi.


22 megjegyzés:

  1. Érdekes cikk volt ez így nyitónak, legközelebb legyél bátrabb! :P

    Azt nem értem, hogy hogy lehet az az eszkimóknál, hogy ugyanott kel fel a nap, míg máshol nyugszik...ez hogy is van akkor? Más ívet ír le? Ergo a Föld van eltolódva? Vagy nem vágom...más a tengely körüli forgása? És ez az utóbbi években, évtizedekben történt? Mert ha évszázadok óta, akkor honnan tudják- az őseiktől? Vagy túl sokat kérdeztem egyszerre? :O :D

    VálaszTörlés
  2. Neo: A videóban ilyen fog nélküli bácsik mesélték, hogy gyerek koruk óta ugyanott élnek nomád vadászatból tartják fenn magukat és, hogy amióta csak élnek figyelik a napot, a csillagokat. Elmondása alapján a nap a legmagasabb hegycsúcshoz viszonyítva máshol megy le. Ők sem értik de szerintük a földnek a forgástengelye is változott (Bár az még csak most fog elvileg). Plusz az, hogy régebben egy órájuk volt vadászni mert addig volt világos és mostanában már több mint két órájuk van rá. Elméletileg nem 10-20 éve gyorsultak fel és egyre gyorsabbak, látványosabbak a változások.

    Régebben olvasgattam már a témában konkrétan nem emlékszek már rá de abban meg valami sarkköri kutatóbázisban dolgozó tett utalásokat hogy össze vissza ugrál a nap és tovább van nappali fény mint addig megszokott volt abban a hónapban.

    Igyekszem bátrabb lenni, bár nem nagyon értem :)

    VálaszTörlés
  3. Creeper:

    Így már világosabb. :)
    De most meg azt nem értem, mi az hogy ugrált össze vissza a nap? :D

    Bátrabbnak lenni annyit tesz, hogy merészebben nekivágni az ismeretlennek a következmények tüzetesebb megvizsgálása nélkül, ha definiálnom kellene :D

    De itt értsd úgy, hogy nyugodtabban elengedheted a fantáziádat és a gondolataidat nem kell kimérni, csak írd azt ami az eszedbe jut :D tehát nem feszesen, hanem lazán ;)

    VálaszTörlés
  4. Neo:

    Oksi :D
    Hát össze vissza ugrált ha jól emlékszem nem követte a megszokott mozgását és nap mint nap máshogy mozgott.

    VálaszTörlés
  5. Üdv itt!

    Jaja ugyan ezt tapasztalom az időjárással egyébként én kurvára érzem ezt a szart és állandóan alszom meg idegbeteg öngyilkosjelölt vagyok. Ha tavasszal nem döglők meg (csúcspont) akkor soha.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Káin: Én is remélem megmaradsz :)
      Creeper: nagyon érdekes cikk volt, engem is érdekel ez a pólusváltozás meg ilyenek, habár már korábban olvastam erről, de jó, ha emlékeztetik az embert egy-két dologra :D Meg vannak azok a híres-hírhedt napkitörések is...

      Törlés
  6. Káin:

    Köszönöm az üdvözlést :D

    Én azért remélem, hogy nem és maradsz még az élők közt. :) Megnyugtat ha azt mondom, hogy ez is a "forgatókönyv" része? Egyes források tesznek említést arról, hogy a legtöbb emberből negatív hatást vált ki az elkövetkező történések sorozata. Pl: Mély depresszió, Agresszió, Őrület... és hát az öngyilkosságra való késztetés is. Bár ez nem konkrétan erre az egy eseményre, hanem erre az évre szól. És nagyon úgy érzem ez még csak az eleje a dolgoknak, mi lesz még itt!? ( eddig azért sok minden megvalósult a régi "jóslatokból" ) Gondolkoztam és lehet, hogy az "élményednek" is köze lehet ezekhez a változásokhoz.

    Én kitartást kívánok és remélem nem lesz semmi bajod.

    VálaszTörlés
  7. -Creeper:

    Kiskorom óta ilyen élményeim vannak alapból látok dolgokat szóval nem mondtál ezzel újat, sajnos 23 éve küzdök ezzel .

    Biztosra tudom gyerekkorom óta lesz valami , szóval nekem ez az érzékenységi hiszti hullám (nagyon erősen) 2 éve van már. És minden kibaszott front, mágneses vihar sugárzás és anyám kínjakor kaparom a falat :D Szóval tudom hogy para lesz. Meg nyilván nem ölöm meg magamat ez olyan kis belső vívódás gyermekded éjszakai foglalatosság :'DDD

    (Bocsi éppen most pörög ki a viccrelém XD)

    VálaszTörlés
  8. Köszi csalánba nem csap a ménkű :D

    VálaszTörlés
  9. Káin:

    Hát nem semmi. Akkor neked is "fasza" gyerekkorod volt. Nem is beszélve a hétköznapjaidról. De bízom azért benne, hogy egyszer majd fordulnak a dolgok, és nem rossz irányba. :)

    VálaszTörlés
  10. -Creeper:


    Áh csak egy "kicsit,, volt frusztrált. :D

    VálaszTörlés
  11. Jó cikk volt, valamelyik nap apámmal pont erről beszélgettünk :D ő 400 ezer évet mondott, de egyre megy.
    Az eltolódás miatt szerintem nem kell nagyon parázni, párszázezer évente tényleg bekövetkezik, de nem egyik pillanatról a másikra, néhányezer év ahhoz is kell és nem az emberiségen fog múlni. A Föld nincs eltolódva, igazából kötve hiszem, hogy egy nagyobb meteoriton vagy aszteroidán kívül bármi is befolyásolhatná a pályáját.
    De az az utóbbi évek nyarait és teleit nézve (mert közte tényleg nem volt szinte semmi) tényleg elképzelhető, hogy beköszönt a trópusi klíma, máskor pedig télen - ami lehet, már március lesz - a seggünk is befagy. Inkább ez az éghajlatváltozás lehet az, amit nagyon éreznek az emberek, legfőképp a közérzetükön és az egészségi állapotukon (és ami biztosan hamarabb bekövetkezik, mint a pólusok átrendeződése).

    VálaszTörlés
  12. Adela:

    Örülök ha tetszett.

    A Földnek nem is kell szerintem eltolódnia elég ha máshogy forog. Vagy "elfordul" Amit feltételezések szerint, viszonylag "könnyen" okozhat az is hogy a föld magjához közel lévő mágnesércek és vasércek lelasúlnak vagy más irányba kezdenek el mozogni. Persze ez is puszta feltételezés nem konkrét ok. És papíron neked is igazad van mert a legtöbb helyen az az elfogadott tény hogy mindennek sok sok év kell még. De a kulcsszó az, hogy papíron ugyanis sose lehet mérget venni efféle dolgokra.

    Bennem azért motoszkál némi morbid kíváncsiság is, hogy vajon mi lesz és hogy lesz. De az érdekel a legjobban, hogy minket ez mennyire fog érinteni és milyen lehetőségeink lesznek az alkalmazkodáshoz. Ha csak el nem lehetetlenítenek a védekezésben más szervezetek.

    VálaszTörlés
  13. Hmm érdekes!
    erről már én is hallottam , de még általános suliba. Nem nagyon figyeltem akkor erre.

    Hát én sem nagyon érzem már a tavaszt meg az őszt , ez a tél meg eddig vicc volt , de úgy érzem még most jön majd a java...

    Globális felmelegedéshez mi is hozzá járulunk , de nem hiszem , h mi váltottuk ki csak rásegítünk.

    És üdv itt , jó cikk lett ^^

    VálaszTörlés
  14. Black Butterfly:

    Hát majd kiderül, mit hoz még az idei tél.
    A felmelegedésről meg szándékom van írni. Érdekesebb mint azt gondolná az ember :)

    Köszönöm az üdvözlést!

    VálaszTörlés
  15. Meg az is kérdéses, hogy ebbe hányan fognak belehalni???

    Éghajlatok változása--> egyes állatfajok és növények kipusztulása vagy súlyos megritkulása--> éhínség--> halál.
    Vagy megannyi ember megélhetési forrása a termelésből vagy termesztésből--> ugyanúgy éhen halnak.

    Képzeljük el, ha kína nem termesztene rizset az éghajlat megváltozása miatt, vagy nem lenne kakaóbab mint ami mostanában már így is eléggé drága lett.
    Akkor mi termesztünk a kertben meg a balkonon majd fügét és már csak emlék lesz a paprika, paradicsom stb?

    Ez eléggé szörnyű..:(

    globális probléma ami ellen nem lehet tenni kurvára semmit.

    VálaszTörlés
  16. basszameg már megint más időt mutat a blogspot!!!
    kb kétnaponta vissza kell állítani budapesti időszámításra mert mindig átállítódik másra!!! lehet ez is a póluseltolódás miatt van, mert a blogspot azt érzékeli hogy eltolódtak az időzónák néhány százezer kilóméterrel xDDDDDDDD
    na jó szar vicc volt de akkor is bassza meg >.<!!

    VálaszTörlés
  17. LOL :DDDD szard már le az időt mindig ezzel küzdesz még az én blogomban is zavar XDDDD

    VálaszTörlés
  18. Sajnálom nem tudok ilyen egyszerűen elsiklani a tények fölött!!
    XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    amúgy néztem és jó a beállítás :O
    akkor meg miafaszommááár ez!! >.<!!

    XD
    ~mániákus~

    VálaszTörlés
  19. Cthulhu ébredezik!:D

    Viccet félretéve, azért nem kicsit jön rám a para, ha ilyeneket olvasok, belegondolva, hogy mennyi katasztrófával meg háborúval (ivóvíz, termőföld ) járhat egy ilyen.

    VálaszTörlés
  20. Neo:

    Sose tudhatjuk mi lesz a konkrét kimenetele a dolognak. Tenni ellene nem tudunk ez így igaz.

    húsbavájó:

    Na látod azt nem csodálom. :)

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: