2011. január 31., hétfő

"kamupók": Hogyan elemezzük önmagunkat?

Ismét itt, ismét önmagamról lesz szó, lévén mivel személyesen nem ismerem egyik olvasónkat, sem szerkesztő társaimat. Már tudjátok, hogy véletlenek nincsenek. Ahogy az életem alakult abban sincs helye a véletlennek, pusztán hozzá nem értésemnek. Egyik achilles-pontomat szeretném feltárni előttetek ez pedig nem volna más, mint a pók-fóbiám. A tudomány szerint ez egy betegség kategóriába tartozó viselkedési forma. De a tudományok nem foglalkoznak a spirituális utat követők táborával, akik a régi hagyományokat követve próbálják rekonstruálni, hogy az úgynevezett betegséget vajon mi válthatja ki. A tudomány a betegségeket csupán felületesen, tüneti formában képes enyhíteni, felfüggeszteni, de nem mindig képes megszüntetni azt. Ezzel szemben a homeopátia a "beteget", mint egységet kezeli és nem csak a tünetekkel foglalkozik. Kiindulási alapja a lélek és a test egységén alapszik. Ha a lélek "beteg", nem képes feldolgozni valamit, akkor előfordulhat (ha kellően sokáig van elnyomva - és az emberiség történelmében vajon az elfojtások mekkora szerepet is játszottak? Nem azt tisztelték/tisztelik a legjobban, akin semmi nem látszik meg? Se félelem, se harag, se fájdalom, stb.), hogy testi szinten produkál tüneteket, amivel az emberek általában nem foglalkoznak, leginkább kis hazánkban figyelhető meg - legalábbis példának csak azt tudom felhozni amit ismerek - és az egyik probléma követi a másikat. Lassan ülepedik akárcsak a tengerfenék és mire láthatóvá válik belőle valami addigra az eredeti ok az illúziókhoz szokott szem számára már láthatatlan marad, pedig ott van csak mélyen elrejtve...

Akkor elemezzük ki:

Van egy "okos" kis könyvem , Káinhoz hasonlóan, amiben vannak utalások különböző betegségekhez, hogy mi mit is jelenthet. A könyv általánosan ezt írja a fóbiákról:

"Tüneti szint: gyakran teljesen más (korábbi) időből származó tapasztalatok és az azokhoz tartozó viselkedési minták veszélyeztetik a jelent; krónikus szorongásos állapot, amelynek irreális eredetével tisztában vagyunk, de a számunkra átláthatatlan szimbolikus összetevők miatt nem tudjuk irányítani..."

Itt felsorolja a különböző fóbiákat és rövid magyarázattal számol be róluk.Az enyém egy állati fóbia, minden állat különböző szimbólumot hordoz magában."... a pókban saját póklelkünket (alattomos csapdák állítása, a nyílt harc elkerülése, mások erejének kiszívása)..."

Nos először is a körülmények amikor "kialakulhatott":

-Édesanyám elmondása szerint amikor kicsi voltam - ez 5 éves korom előtt történt -, lent voltunk az akkor még hozzánk tartozó telkünkön. Keresztanyámmal és a lányával tartózkodtam amikor megijedtek egy póktól és sikoltozásba kezdtek, én meg velük együtt sikítottam. Azóta gyötör ez a fóbia.

De lássuk mi történt azóta:

A telek már nem tartozik a közvetlen családomhoz, ugyanis édesanyám féltestvére (keresztanyám) elorrozta tőlünk. Édesanyám szüleinek örökségének nagy részéből ki lettünk játszva a féltestvérének és családjának köszönhetően.
-> kicsi "kamupók", amióta az eszét tudja, anyukája a rendre, a becsületességre nevelte. Szorgalmas - de legalábbis látszatra, minta diák volt, a tanárok elvárásainak megfelelően viselkedett... - szavahihető, illemtudó, "koravén" kisgyermek volt, akiről senki nem feltételezte, hogy "rosszat" cselekedne és ő maga sem feltételezte magáról, hogy a "sötét" utat járja. Szót fogadott mind az iskolában, mind otthon. Az emberek által "tisztességes útnak" titulált viselkedés és magatartás formát követte. Előző bejegyzésemben már említettem erről pár sort, hogy lovagi erkölcsi normákat követtem. Ezért nem kommunikáltam, csak ha fontosnak tartottam, nem beszéltem ki másokat a háta mögött, keveset panaszkodtam (az már inkább pubertás kor után jelentkezett :D), sokat tűrtem. Így növesztettem "pajzsot" magamnak az intuitív felemre, ezért is tudtam a tanárok "kedvence" (de legalábbis jó véleménnyel voltak rólam) lenni, mert védekezésből megerősítettem a bal felemet és bár az érzelmeimet zártam el a külvilág elől azért a megérzéseim működtek, csak ritkán használtam őket, mert nem hittem bennük, nagyon is racionalistává és materialistává váltam akkoriban, mert nagyon is lenyűgöztek az akkor tanultak. Persze a családi élet sem alakult valami fényesen otthon, tehát volt még egy ok a bezárkózásra, de a fóbia leginkább "keresztanyám" cselvetéseire vezethető vissza (legalábbis szerintem - "tudjátok, a gyerek kicsi, még semmit nem ért az egészből" - állítják a felnőttek) és még rátettem egy lapáttal a "minta" viselkedésemmel.

Feldolgozásra azt írja: "... megtalálni és elfogadni a tudattalanul bennünk rejlő félelmetest és borzongatót..."
Feloldás: "megbarátkozni ezzel a lélekrésszel és az ide kötődő energiát más területek számára felszabadítani"

Már több, mint 2 évvel ezelőtt jelentkezett egyfajta belső viszketés a hátamon. Pont akkor, amikor lent voltunk abban a bizonyos telki nyaralóban, ami törvényesen már nem tartozik hozzánk, pont akkor amikor tusolni készültem és felfedeztem egy pókot aki éppen úgy döntött, hogy velem együtt készül tusolni...
Véletlenek bizony nincsenek. Ugyanis a viszketésre ami a hátam közepén bukkan elő a bal oldalamon, nem csak akkor amikor pókot látok, hanem egészen más élethelyzetekben is azt írta a könyvecske, hogy kihívások várnak ránk és kihívások elé kell állítanunk magunkat. A vicces benne, hogy az ember megérzi, hogy mi a teendője és tudattalanul/tudatosan nekilát leküzdeni őket. Mielőtt még a könyvhöz hozzájutottam volna, elkezdtem több figyelmet fordítani magamra, érzéseimre, viselkedésemre. Bár van még mit fejtegetnem magamon és elfojtásaimat szabadjára engednem. Szóval már elkezdtem barátkozni jó pár gondolattal, érzéssel, mielőtt még választ kaptam volna nyavalyáimra. A tudás ott van mindannyiunkban, csak hallgatnunk kell megérzéseinkre és nem a "külvilág" teremtette illúziókra (mint például trendek ész nélküli és esze-veszett majmolása), magunkra aggathatjuk a világot, de mégsem azok vagyunk akit látunk, hanem azok akiket nem látunk. Egy Életmód magazintól és a lefizetett szereplőitől, akik állítják a tutit még nem leszek egészséges és boldog, mert a boldogság nem kívülről érkezik befelé, hanem belülről kifelé. Egy terapeuta, aki maga is elfojtásokkal és betegségekkel küszködik sem tud meggyógyítani, mivel még önmagát sem ismeri (főleg akkor, ha a tudományok által szponzorált "drogokkal" próbál "meggyógyítani").

Legyetek "jók" és figyeljetek magatokra, mert önmagatok, a környezetetek és annak változását is visszatükrözi egyben.

15 megjegyzés:

  1. Hühűű.....*visszamászik a székre, ahonnan lepottyant döbbenetében* Állandóan meglepsz...első olvasásra az merült fel bennem, hogy vannak itt olyan dolgok, amik "közösek bennünk", ha szabad így fogalmaznom.
    Aztán némi döbbenet és felismerés az olvasottak kapcsán, hogyha tényleg így van....hmhm önelemzés helyett inkább "önbarátkozás"-hoz vezetett ez most nálam.És meglepetések sorozata.

    Bocsánat kicsit kaotikus lett ez a komment.

    Kicsi (már nagy) "kamupók", a névben is ott a pók!És ismerve Téged tudatosan.:)

    VálaszTörlés
  2. Mindenkinek ott vannak elrejtve az életének emlékeiben a viselkedés mintáinak és a belőlük következő történések eredete és megoldásai, csak szimbolikus nyelvezetét kell megérteni, ami a jelen kor emberének nem egyszerű, mivel élete a felszíneskedésről, alakoskodásról és légvárak/illúziók építéséről szól.
    Mostanság rengeteg kapcsolat (mind pár, mind társadalmi, népek közti, stb.) megy tönkre, mert az illúzió falak kezdenek lehullani és a légvárak kezdenek össze omlani az alapjukban tátongó üresség miatt. Az emberek kezdenek egyre nyitottabbá és őszintébbé válni egymással szemben. Jelenleg is folyamatban vannak ezek a változások. Kézzel foghatóvá válnak. Az emberek levetik "álarcaikat" és megmutatják igaz valójukat...

    VálaszTörlés
  3. Semmi sem véletlen :) most is olyan témában írsz/írogatsz, ami közre játszik az életemben. Sorsalakulásomnak köszönhetően nemrég kezdtem az önelemezgetésemhez. Eddig is tisztában voltam jópár dolgommal, de sose szedtem ráncba őket. Mindig másokkal voltam lefoglalva.
    A feldolgozás érthető..mondták már máskor is, hogy fogadd el önmagad. Különben másokat sem leszel képes stb. De azt hiszem a legnehezebb elfogadni azt a részünk amitől félünk és amit gyűlölünk.
    A feloldás viszont nem nagyon tiszta, sejtem mire akar kilyukadni, de fölmerül a kérdés: hogy?
    A kommented vége...őszinteségért cserébe még sosem kaptam jót. De valószínű azért, mert rosszkor és rossz helyen kopogtattam :)

    Egos írásodhoz nem tudtam érdemben hozzászólni, pedig nagyon érdekes.

    Madame C.

    VálaszTörlés
  4. Leginkább arra gondoltak szerintem, hogy "használjuk" azon részünket amit elnyomunk magunkban. Kezdj háló szövögetésbe, ha esetleg neked is pók fóbiád van. Próbáld ki mire mész. Részemről történetek kitalálására korlátozom ezen képességemet.

    Az önelemezgetés leginkább abban rejti a buktatókat, hogy magunkat nem találjuk és keressük. Önmagunk egy belső "héj", amire rárakódott rengeteg "szennyező anyag". Ezek az anyagok a külvilág felénk közvetített véleményei. Ezek a vélemények csupán a külvilág saját szemszögeiből általuk rólunk közvetített érzékelései, a saját meglátásuk alapján. De ezek a jellemvonások a külvilág meglátásai rólunk, de mivel az emberek nem gondolkodnak ugyan úgy, ezért ezek a felénk közölt információk nem azonosak velünk, nem a valódi önmagunk leképzései, hanem a külvilág "véleménye" rólunk. Mivel mi is ugyan így gyűjtöttük az információt magunkról és a külvilágból határoztuk meg személyiségünket, ezért ezek az információ morzsák amiket magunkba gyűjtöttünk, nem valóságosak, legalábbis nem teljesen. Többek között ezért nehéz megtalálnunk önmagunkat, főleg ha eléggé zárkózottak és bátortalanok vagyunk - ugyanis ahogy J.D is csinálja - sokat kellene cselekednünk, hogy megtudjunk magunkról sok mindent, jót-rosszat egyaránt. Ha viszont nem cselekszünk, akkor a dolgokról alkotott véleményünk addig hamis marad, amíg nem ismerjük meg valódi véleményünket, érzéseinket bármiről is legyen szó. Szóval előre az élet útvesztőjébe... (kivont karddal, felvértezve páncéllal és pajzzsal)

    VálaszTörlés
  5. De, ha mindenki azt látja, amit látni akar, -mert ahogy írtad a külvilágból ránk aggatott tulajdonságok, mocsok vagyunk mi- akkor senki sem fog megismerni minket, az igazi valónkat. Főleg, ha úgy nézzük, hogy alapból már magunknak sincs könnyű dolgunk :D Fogadjam el magam..akkor azt fogadjam el, amit ők látnak? Mit gondolsz az ösztönről? Az elég mélyről jön, nem?

    Madame C.

    VálaszTörlés
  6. Nos,abban az esetben vagyunk képesek megismertetni önmagunkat a világgal, ha sikerül rátalálnunk önmagunkra. Ha rátaláltunk önmagunkra, felismertük azokat a vonásainkat amit ránk kényszerítettek (és persze mi magunkra) és lassan kezdjük elhagyni őket, akkor a felszín alá pillanthat bárki aki akar. No de ez sem egyszerű. Mivel mindenki másnak is olyan őszintén kellene látnia téged, mint te magadat ahhoz, hogy megismerje benned azt aki vagy. Miután felismerted azokat a dolgokat amikben úgy érzed nem vagy elég jó, vagy rossznak, negatívnak ítéled meg elkezdhetsz változtatni rajta ha akarsz. Felvállalva hibáidat és jó tulajdonságaidat egyaránt amit nem kérkedésre vagy figyelem felkeltésre használsz.

    Ne azt fogadd el amit mondanak rólad, hanem amit TE érzel magadról. Ők saját magukból látnak rád vetítve magukból egy darabot, ahogy te is magadból látsz mindenkiben egy darabot önmagadból.

    Én például szociális szempontból figyelem a társadalmat, rétegződést, status quo-t, az emberekkel kapcsolatosan.

    Az ösztön alatt mit értesz, mert ahány ember annyi félét asszociál ebből az egyetlen szóból, de legalábbis több dolgot értenek ez alatt a szó alatt....

    VálaszTörlés
  7. Változtatni fogok az biztos :) mert nem tetszik. Nem lesz könnyű, de "megéri".
    Milyen igaz, hogy a mások ránk vetítik a nyavajáikat :/ ha meghallgatsz 1-2 véleményt (ember témában) elejtve néhány szóban, még fóbiákra is lehet akadni.
    Ösztönre úgy gondoltam, mint a valódi énünk egyfajta megnyilvánulására. Ösztönből cselekedni, reagálni, vagy visszakézből, meggondolatlanul..bár, ha így vesszük azt a reakciót sem szűrtük meg magunk.

    Madame C.

    VálaszTörlés
  8. Az egyetlen bajom ezzel az ösztön szóval, hogy kétértelmű. Egyszer használja az ember az ősi viselkedés formára, az agresszióra, lét fenntartási- vagy életösztönre, faj fent tartásra is. De ugyan akkor használja még olyan tudásra is amit nem tanult az illető, de mégis a tudás birtokában van. Viszont a társadalom által ránk tukmált, belénk "ültetett" viselkedés formánkra is használjuk ugyan azt a szót. Tehát összetett és félreértett egy szó (szegényke).
    Nos valódi lényem egyik ösztönös megnyilvánulása a masszírozásban tud kibontakozni. Sosem tanultam, de könnyedén ráérzek a csomókra és sikeresen fel tudom őket lazítani. Ritkán használom, mert lusta vagyok, de ki nem az? Talán meg kéne erőltetnem magamat egy kicsit, hátha többet tudnék meg magamról.

    Érdekelnének a különböző fóbiák vajon miféle jelentés tartalommal bírnak?

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm az okítást :) bár próbáltam körülírni amire gondolok, nem konkrétan erre a szóra.
    Szerintem a fóbiák nagyon egyszerű dolgok :/ amiket nem kell agyonmagyarázni. De, ha többet tudsz róluk, jelentésükről, szívesen olvasnék róla :)

    Madame C.

    VálaszTörlés
  10. Neked is van okos könyved, amiben le vannak írva, hogy mit szimbolizál a betegség? Ha igen, akkor melyik könyv az ami neked van. Amúgy elnézést ha okító jellegűnek hangzott, nem annak szántam.

    VálaszTörlés
  11. Nincs könyvem :D ez saját meglátás, de csak azért mert mélyebben nem foglalkoztam a témával. Okítás vagy sem, nem baj, egy picit tényleg félreértelmeztem a szót.

    M. C.

    VálaszTörlés
  12. Hmm...ösztön...sztem valami nagy-erős-impulzív etwas,ami belülről jön és tudat alatt áramlik ki belőlünk. Lehet abban valami, amit írtál Kamupók a masszírozással kapcsolatban..vajon csak meg kéne-e figyelnünk az ösztönös cselekedeteinket és úgy könnyebb lenne eljutni magunkhoz??? :)

    A kommentek alapján az a kérdés merült fel bennem, hogy attól hogyha még mi el is jutunk önmagunkhoz a "héj" alá és megpróbálunk megszabadulni a ránk rakódott dologtól, attól a külvilág még mindig azt a "héjat" fogja látni, mert ugyebár azt ők építik fel...vagy nem???? Vagy lehet, hogy ehhez mindkét oldal szemének fel kéne nyílnia egy picit??

    VálaszTörlés
  13. Srácok...

    Önmagunk megismerése közben más emberek segítségével védelemként nyugodtan használhatjátok a felszínességet,képmutatást...és ha megérzitek,hogy a másik fél beengedhető a valós személyiségetekhez,akkor nyissátok ki félig az ajtót neki,de a lánc legyen beakasztva...

    VálaszTörlés
  14. Nos akkor péntekre készülök az irománnyal, lásd miféle furfangok lappanganak az emberek tudat alattijában. Meg lehet hozzá csapok még valami "egyebet" is ;)

    Nos minél inkább önmagunk vagyunk a környezetünkben lévő emberek valójával, lényegével kerülünk kapcsolatba. Tehát ha mi már a fejlettebb személyiségünkkel fordulunk a világ felé, a világ is a valódi oldalát fogja felénk tükrözni. Az emberek esetében is így működik, például amikor beszélgetek a tanítóval, akkor részben eltűnik az emberi személyiségem :| és olyankor csak figyelem a beszélgetést, de olyan mintha nem is én beszélnék, pusztán azért mert a jelenlétében tartózkodom.

    J.D
    Tapasztalatom szerint amikor igaz valómat tapasztalom csak bambán bámulok ki a fejemből és arra gondolok, hogy jár a szám, de ki az aki beszél, itt most nem a zárkózott emberek "féltett" zugaira gondoltam, hanem annál is mélyebbre, ami túlmutat az emberen. Amíg nem tapasztalod nem tudod, én tapasztaltam, nekem ilyen érzés volt...

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: