Meradee: Feje tetején a világ!

Kisebb nagyobb mentális hullámzásaim között megírtam a szakdogám, ami igen ironikus módom a mentális betegekről szól. Elég sok érdekes, borzasztó, gusztustalan, megbotránkoztató és elképesztő információt kaptam, amit most meg is fogok osztani veletek!

3.Orvosok és „gyógyírek”

Jan Wyer (1515-1588) több elmekórkép leírója szerint, a megfelelő gyógymód a rohamokban szenvedő betegnek egy két pofon és hideg vízzel való leöntést. Franz Riel ugyanígy vélekedett, egy-két jól időzített pofon mindent megold. Philippe Piwel érdeme az, hogy az elmebetegekkel elkezdtek emberségesebb módon bánni. 1798. március 24-én ellátogatott párizsi elmegyógyintézetekbe és levette bilincset az őrültekről. Ő nem akalmazott semmilyen testi fenyítést, csakis lelkileg kívánta ápolni a betegeket. Ahogyan már korábban írtam, volt egy eljárás, melyet érvágásnap neveztek, ezt Dr. Benjamin Rush találta ki, aki a modern pszichológia szülőatyjának tartanak. Valamint ő találta fel a lenyugtatót is, mely annyiból áll, hogy a delikvenst egy székhez kötözik és órákon át csepegtetik a fejére a vizet. Ezt a módszert még a középkorban a kínzások között tartották számon. 1965-ben Rush helyet kapott az amerikai Psychiatic Association pecsétjén, ilyen nagy tekintéjnek örvendett. Az már nem számít, hogy módszerének köszönhetően elég sok beteg halt meg. Jhon Grey volt az, aki belátta, hogy az elmebetegeket kórházakban kell

kezelni és arról beszélt, hogy minden pszichológiai betegségnek van fizikai alapja is. Emil Kraepelin[1] volt a modern pszichilógia atya, a mellett érvelt, hogy minden mentális betegségnek visszavezethető genetikai, biológiai betegségre. A skizofréniát is szervi rendellenességet megtalálásával szerette volna orvosolni. Két osztályra bontotta a beteg táborát: az egyik csoport a dementia praecox, mely a kémiai egyensúly felbomlásán alapszik, a másik pedig a manico-depresszivadis, mely az anyagcsere zavarát

1883-ban Francis Galton megalkotta az eugenik szót, aminek később igen nagy szerepe lesz. Galton támogatta Charles Darwin elméletét, miszerint az ember alacsonyabb rendű élőlényekből fejlődött ki. Azon volt, hogy támogassa egy jobb „emberifaj” kifejlesztését. A számára életre képteleneket pedig elutasította, mint ahogyan az elmebetegeket is.

A XIX. századi csonkolásos eljárást Dr. Henry Cotton-nak „köszönhették” a páciensek. A mellett érvelt, hogy ez egy hatalmas áttörés a mentális betegségek kezelésében. Azt is mondta, hogy a páciens a nyálával lenyeli a fertőző baktériumokat, amik az agyát támadják, így a belső szerveket is el kell távolítani. Szerencsére az emberek ennyire nem voltak vakok és tiltakozni kezdtek a betegek ilyen módon való bántalmazása ellen. Németországban Wilhelm Wundt professzor kijelentette, hogy mint az, amit érzünk, látunk és egyáltalán, hogy vagyunk, az nem más, mint kémiai reakció. Wilhelm professzor az állat szintéje alacsonyította az emberi létet. Az emberek pedig itták a szavait, a világ minden tájáról érkeztek, akik tanulni akartak tőle. Hála a professzornak Ivan Pavlov, állatkísérletekbe kezdett, hogy kutatni tudja a viselkedés formáit. Az állatkísérletek azonban, nem bizonyultak elégnek, mert megtörtént az első emberkísérlet is. Mégpedig egy kisgyermeken, akinek kilyukasztotta az arcát, hogy összegyűjthesse és megvizsgálhassa a nyálát. Ezek a kísérletek adták, minden további viselkedéskutatás alapját. John Watson, Pavlov-hoz hasonlóan nem kímélte a fiatal életeket, csecsemőkön végzett viselkedés és reflexvizsgálatokat, szabályos kínzások árán. Manipulálni akarta a viselkedésüket, maró folyadékokat öntve kis testükre, földhöz dobta őket és lelkileg terrorizálta. El akarta érni annak bizonyítását, hogy az emberi viselkedés idomítható, vagyis, hogy minden ember egy idomítható állat. Az ő utóda B.F. Skinner, ő találta fel a skinner-dobozt, mely egy sötét zárt kalitka. Kivülről lehet fényt, hőmérsékletet és egyéb paramétereket állítani. Szintén azt akarta bizonyítani, hogy az emberi viselkedést, főleg egy pszichiáter kedve szerint tudja irányítani. Ebbe a kalitkába főleg gyerekeket zárt be, hiszen ők a legkönnyebben irányíthatóak. Odáig ment, hogy bezárta a saját lányát is 1 évre! Elrettentő gondolat, hogy ez a doboz még ma is létezik, főként az USA-ban, persze finomítottak rajta, de a mai változat sem lehet egy mennyország a beteg, vagy kísérleti patkányok számára. Itt megint képbe jön Francis Galton és az eugenika. Számos követője akadt a nézeteinek, és osztották félelmét is, miszerint a rossz génekkel megáldott egyének gyorsabban szaporodnak. Megoldás tehát az orvosi beavatkozás, mesterségesen irányitani a géneket. Azokkal, akik beteg voltak már nem tudtak nagyon mit kezdeni, így el kezdték a nem kívánatos személyeket sterilizálni, nehogy véletlenül is tovább szaporodjanak. Az eugenika népszerűsége villámgyorsan száguldott végig az Amerikai Egyesül Államoktól egészen Németországig, ahol már lehet sejteni, hogy ki lesz a nagy követője. Alfred Poetz pszichiáter volt az, aki hangosan érvelt az alsóbbrendű fajok és természetesen az elmebetegek azonnali kiiktatása mellett. Adolf Hitler szabályosan istenítette ezeket a terveket, megkezdődtek a gyilkosságok és a gyilkolásra való buzdítás. A pszichiáterek igyekeztek elhitetni az emberekkel, hogy az elmebetegek csak szenvednek és jót tesznek nekik azzal, hogy hagyják megölni őket. Ernst Rüdin bizonygatta, az őrültek meg akarnak halni csak éppen ezt nem tudják lemondani. Ebben a kórban tehát ez volt a megoldás. A orvosok inkább írtották a betegeiket. A vége az lett, hogy az ápoltakat a pszichiáterek végezték, végeztették ki először a kórházakban, később pedig a koncentrációs táborokba, ahová a zsidókkal együtt deportálták őket. Körülbelül 70.000-re tehető azon szellemi fogyatékosok száma, akiket meggyilkoltak ezekben az időkben.

Az 1920-as évektől újabb csodaszerekkel álltak elő. Dr. Manfred Sakel, arra alapozott, hogy a szellemi csökkenés a rossz agysejtek túlnyomó többsége miatt alakul ki, ezért ezeket egész egyszerűen el kell pusztítani. Erre pedig tökéletes megoldás az inzulinsokk. Ettől azonban, mint ahogyan ki lehet találni a betegeknek a mentális gondokon kívül egyéb bajai is akadtak. A heves rángások ugyanis gerincvelő sérüléseket okoztak. Bár állítólag ez hatásos volt, mint ahogyan Dr. Meduna László Metrazollal való agykárosítása is. Terve azon az elgondoláson nyugodott, hogy a Metrazollal kiváltott epilepsziás roham segíthet a skizofrén betegeket, mivel az agyban egyszerre nem létezhet epilepszia és skizofrénia. A Metrazol[2] is azon alapult, hogy olyan heves rángásokat idézet elő, melyek elméletben „kitisztították” az agyat. Ezzel a gyógyszeres megoldással, szép lassan elkezdett egyesülni a pszichiátria és a gyógyszeripar.

A java pedig csak ezután jött! Kieszelték, hogy ha elektródákat erősítenek a beteg fejére és így sokkolják, még nagyobb hatást érhetnek el.Az elektródákon keresztül elektromos áramot vezettek a páciensbe, ezáltal borzalmas fájdalmat és görcsöket okozva. Ez a nagyszerű eljárás egy római vágóhídról indult ki, ahol megfigyelték, hogy a sokkolt állatok élnek még, de már nem tanúsítanak semmilyen ellenállást. Azonban ennek a kezelésnek is szörnyű „mellékhatásai” voltak. A betegek foga kihullott, csontjaik eltörtek az erőteljes görcsök következtében. Ezt az eljárást még ma is alkalmazzák, enyhített kivitelben.1848- ban egy vasúti munkás fejét át szúrta egy vasrúd, egy robbanás következtében. A munkás túlélte az esetet, de személyesége megváltozott. Ez az eset adta az ötletet Dr.Egas Moniz-nak ahhoz, hogy 1918- ban „rekonstruálja” a történteket és ez által egy új gyógymódot fejlesszen ki az elmebajban szenvedők számára. Az eljárás neve lobotómia, mely abból áll, hogy lyukat fúrnak az agyba és alkohol becsepegtetésével gyakorlatilag, szétfoszlatták, megszüntették a homloklebenyt. Tökéjre fejlesztette ezt az eljárást Dr. Walter J. Freeman, aki lobotomobilján járta az országokat és agyakat trancsírozott a színpadon, sőt volt olyan beteg is akin lobotómiát alkalmazott az autójában. Érzéstelenítés nélkül a lehető leggyorsabban végezte ez a műveleteket és elhitette mindenkivel, hogy ez megoldás. Nem sokáig mert engedélyét bevonták, de akkora már több ezer lobotómiát végzett és több millió embert lobotomizáltak. Ezután a pszichiterek kénytelenek voltak más eszközökhöz folyamodni, amivel ki tudtak csikarni még több pénzt az emberekből.

Visszanyúltak tehát az elektrosokkhoz, de átnevezték elektrokonvulzív terápiává. De a lényeg ugyan az maradt, egy két kivétellel. A betegek számára ugyan az a rettenet maradt, csak az izomlazítők hatására a látvány volt elviselhetőbb. Későbbiekben újra előtérbe került az eugenika és a táborokban több milló embert öltek meg a fajtisztítás elmélete érdekében. 1980-ra azonban végre háttérbe szorult, teljesen azonban nem tűnt el, 1994-ben Richard Hernstein pszichilógus, a The Bell Curve című bestseller társszerzője, azt állította, hogy a feketék rokkantsága pl. bizonyítható.

Dr. Heinz Lehman, hű követője volt a lobotómiának. A kémiai lobotómiának, így nevezte az általa használt szert a Thorazine-t. Ezt az új szert, úgy jellemezte, mint az agysebészetet, csak könnyebb mellékhatás és kényelmetlenség nélküli változata. A közönség bevette, mint ahogyan eddig minden mást, azt azonban elhallgatták elölük, hogy a Thorazine idegbénító hatással bír. Az, amiért minden mellékhatást gondosan elhallgattak az emberek előtt, egyértelmű volt. A gyártó már az első évben több mint 500%-os megtérülést tudhatott magáénak.

Dr. Nathan Kline, volt az a pszichiáter, aki mindent megtett annak érdekében, hogy ezek a csodaszerek eljussanak a nagyközönséghez. Innentől kezdve megindult a totális gyógyszerre való támaszkodás. Még maga a legnagyobb pszichiátriai intézet is innen zsebelte be a legnagyobb összegeket. Már nem roncsoltak agyat fizikálisan, hanem drogokkal, bénító, idegölő szerekkel tömték az embereket. Lehető legtöbb helyen reklámozták csodaszereiket, az emberek pedig vették, mint a cukrot. Hivatalos jelentéseket tettek közzé, mely bebizonyította, hogy az elmebetegség csupán a kémiai egyensúly felbomlásából ered és gyógyításához gyógyszerekre van szükség. A csodaszerek mellékhatásai azonban kegyetlenül jelentkeztek. A legtöbb betegnél akatízia [3]alakult ki. D ez még csak hab volt a tortán. A betegek önmagukat csonkították, erőszakos, agresszív viselkedést produkáltak, a legtöbbjük pedig bele is halt a gyógyszerek szedésébe. 1991-ben azonban az orvosok, és a hatóságok nem bírták tovább nézni a pusztítást és vizsgálatot rendeltek el. Azonban ez a vizsgálat sem volt pártatlan. Olyan tagokból állt, akiket nem gyenge szálak fűztek a gyógyszeripari pénzügyi érdekekhez. Nem hogy gátat tudtak volna szabni a pszichiátriai szereknek, de a, de a gyógyszergyárak kiharcolták, hogy közvetlenül reklámozhassák szereiket az embereknek. Innentől kezdve szabályos pokol szabadult el. Az öngyilkosságok és erőszakos cselekedetek sora végtelennek tűnt. Ekkora kénytelenek voltak figyelmeztetésekkel ellátni az antidepresszánsokat. Mire eddig eljutottak, már 13 év telt el és a pszichiáterek újabb és újabb csodaszereket dobtak piacra. Ez alatt az idő alatt az orvosok azon voltak, hogy minél több emberbe belesulykoljanak, valamilyen elmebajt és gyógyszert írhassanak fel nekik. Ezekből az ál és valós diagnosztikákból dollár milliókat zsebeltek be. Szabályos felügyeleti jogot harcoltak ki maguknak am entális betegek felett. Elhitették, hogy az ilyen ápoltak és családtagjaik nem tudnak megfelelően dönteni az egyén sorsáról, hogy mi a jó az csakis egy pszichiáter tudja megmondani.

Dr. Winfred Overholser volt az, aki kitalálta, hogy a mentális betegeket, vagy akiket ők őrültnek véltek szállítassanak azonnali hatállyal egy Alaszkában épülni készülő, mentális beteg számára fenntartott intézménybe. A politikusok ez meg is engedték, a nép azonban felbolydult. Ekkor kénytelenek voltak elvetni ezt a tervet. Az úgynevezett „kényszerbeszállítások” azonban nem szűntek meg. Nem kíméltek senkit, gyermekeket hurcoltak el a szüleiktől, időseket szakítottak el a családjuktól. Kiderült, hogy az ápolók és orvosok erőszakra buzdítják és provokálják az ápoltakat, hogy minél nagyobb számlákat tudjanak kiállítani gyógyszerekre. Senkit nem lehetett jogilag felelősségre vonni, mivel az ápoltakat beszámíthatatlannak nyilvánították, akik akár erőszakos cselekedetekre is képesek egy-egy roham alatt. Így a velük szembeni kegyetlen bánásmódot elnézték az orvosok és a dolgozók számára. Gyermekek haltak a gyógyszerek és az erőszakos cselekedetek álltak és senki nem tett semmit. Folyamatosan szállították és szállítanak még most is embereket akaratuk ellenére pszichiátriai intézetekben úgy, hogy talán nincs is rá szükségük. Nem hiába a pszichiátria az az ág, ahol régen és most egyaránt legnagyobb a csalások, átverések száma. Rengeteg ember szed olyan gyógyszereket, amiket nem is kellene. Rengetek gyermeket, ídős embert kezelnek, olyan betegségekkel, amihez nincs is közök. Gyerekeknél főleg a hiperaktivitás, időseknél pedig megszámlálhatatlan azon bajok száma, amiket diagnosztizálnak náluk, alaptalanul. De az elmebetegekkel való kegyetlen játék már túl megy az orvosokon és eljut még a bíróságokhoz is, akik szintén pénzügyi érdekekből cselekednek. Felmentenek orvosokat, ápolókat, ha esetleg meggyanúsítják őket erőszakkal, és kihasználva az elmebetegekre vonatkozó szabályokat, gyilkosokat valódi bűnösöket nyilvánítanak ártatlanná mondván, hogy beszámíthatatlan.

Az orvosok, és főként a pszichiáterek gyakran ki is használják tehetetlen páciensüket. Nem egy ilyen per indult már útjára, amikor a pszichiéter szexuálisan zaklatta, több esetben gyermek páciensét, aki viszont mit sem tudott felfogni abból, hogy mi történik vele. Az hogy ezek a szörnyetegek lelepleződtek csupán a szerencse műve volt.