2011. december 17., szombat

Zombiekatie: A Facebook timeline

Szeretném előre leszögezni, hogy tudom, hogy sokakat nem érint a Facebook, mert nem regisztráltak rá (jól is tették), de sokan értetlenül állnak a következő dolog felett;

Ez a varázslatos újítás, amely leginkább a régi myspace-es időket hozza vissza, valóban nagy újítás, és nagyon sok embernek nem tetszik, és nem is fog tetszeni.


Első látásra átláthatatlan és hülyeség. Amikor ránéztek a profilomra, értetlenkedek, megijedtek, stb, és több posztot is láttam, hogy “Hát neked meg hogy néz ki a facebookod?” – ez, kérem szépen, a vadiúj timeline, amely már hónapokkal ezelőtt be volt jelentve, és be volt mutatva, csak éppen fel kellett rá iratkozni, hogy “az elsők között” legyünk timeline-osok (júúj, de jó lesz nekünk).
Akkor lenne az igazi, hogyha az ember születése óta facebookozna, és minden szirszart megosztana az emberekkel. Mikor született, állt fel, hányt három napon át, nyúzta meg a macskát mert azt hitte, plüssből van, az első karácsony, iskola, szüzesség elvesztése, vandálpartik, stb… De ugye nem mindenki osztja meg élete minden percét 600 “ismerősével”, így a lehetőség ugyan eddig is adott volt, mostmár nem lehet másfajta facebookot létrehozni.
A Facebook elsősorban azért indult, hogy egy egyetemi közösségi oldalt hozzanak létre. (ebbe nem megyek bele…), majd átalakult egy life-sharing dologgá. Mivel munkaeszköz is, így nem csak a személyes élet prezentálására szolgál, én például rengeteg szép képet tárolok rajta, meg saját rajzokat, meg minden ilyesmit. Nem mindegyik fényképem készült létező helyen, nem mindegyik rólam szól és nem mindegyik “fér bele az életvonalamba”. Ezentúl valahogy kénytelenek leszünk megosztani úgy a tartalmakat, mintha az “életünk szerves része lenne”.
Perszetermészetesen, vannak, akik tudnak ilyesmi megosztásokat tenni facebookon, mittudomén, akik babát várnak vagy a közös élet hajnalán ácsorognak és hőn vágynak mindent megosztani a közösségi oldalon vagy esetleg heveny megosztási problémáik vannak, nem hibáztatom őket, tegyék. A megfelelő módon rendben van, ha nem csak babákat látok majd a kurva timeline-on ahogy hánynak, szarnak, fürdenek, üvöltenek.
De. A legtöbb magyar “átlagfelhasználó” baromságokra cseszi el az idejét az interneten. “Valaki üzi”, “Mondd meg, mennyire szeretsz 1-10-ig”, “Járnál-e velem”, “Basznál-e velem egy házibuli közepén?”, ‘Elkeseredett vagyok és unatkozom és az életem abból áll hogy másokat idegesítek facebookon az ostoba kérdéseimmel amiket eredetileg nem is én írtam de megosztom, hátha kapok egy kis műszeretetet meg lájkot, mert az annyira kurvajó, hogy nekem is ki kell raknom minden ilyen szennyet’… Az ilyen felhasználónak minek Timeline? Nem oszt meg munkával kapcsolatosan semmit, nem oszt meg “life eventeket”, csakis önmagáról posztol fényképeket, meg hogy ő mennyire tökéletes és hogy tessék rá figyelni, mert neki el kell a szeretet… nem olvas, nem tájékozódik, csakis az elkeseredett szociális komplexusaira használja a facebookot és NEADJISTEN azért, hogy mások puskákat írjanak neki dolgozatírás közben. Miért? Ennek minek timeline? Kérem, ne vegye senki magára, nincsenek konkrét célpontjaim, csupáncsak egybe írtam azokat a dolgokat, amik idegesítenek facebookon (kvízek, másolt írások, ostoba körüzenetek, szeress, lájkolj engem képek, stb…)
Szóval nem értem, hogy miért kellett ekkora kanyart belehasítani a Facebook mivoltába. Drasztikus változás, igen. A letisztultságot ezzel a falhoz baszták és az meg lefolyt tintapaca módjára, ebből lett a timeline. Egy nagyon hosszú csík, amitől az ember elképed, hogy miket osztott meg valamikor. Mert hogy ugye néhány olyan megosztás is megtalálható rajta, amit régebben töröltünk. Milyen kedves, nem? Csak éppen hibába ütközik a leellenőrzése, a következők miatt:
Szörnyülködésre ad még okot, hogy tegnap pl. megpróbáltam lelapozni a teszemazt februári frissítésekre, és lefagyott a Firefox. Lefagyott tőle az Opera, a Chrome és a Safari is. Kisebb gépeken egyértelmű kudarc ez a timeline, az automatikus megjelenítése, ahogy leérünk az oldal aljára, hogy nem tudjuk kiválasztani, melyik hónapot akarjuk vizitelni, hogy eszi az adatmennyiséget és mondjuk ez egy mobilnet esetében, pl. 4 gigás havi korláttal igen kellemetlen lehet. Persze, fontos a fejlődés és a fejlesztés, de azért a felhasználók 90%-a még nem engedhet meg magának csúcsszámítógépet vagy MEKKBÚKOT, stb…
Nem értem. Elfogadom azt, hogy a Facebook minden bevitt adatot megjegyez és törlés után sem törlődik igazán semmi. Megértem, mert ez sok szempontból “célszerű”. (Bár gusztustalan, undorító és a felhasználók átbaszása is, de oké, elfogadom). A marketingnek kell a reklámozás miatt, hogy mi legyen a célközönség, a téma, stb. Az adathalászoknak kellenek a nem megfelelően kezelt adatok. Oké. A mittoménmilyen nyomozóknak kellenek a múltbéli rosszaságok. Rendben. Kell egy ilyen minden lében kanál oldal, ami elcsábít, függővé tesz és közben jól össze is gyűjt rólad mindent. Nincs baj ezzel, már megszokhattuk, ezekben az években már minden felvételre, mentésre kerül és el kell fogadnunk, hogy az életünket figyelik. Aki nem képes ezzel megbékélni az ne internetezzen, ne csináljon email címet, ne kapcsolja be a számítógépet, stb.
De nem értem, hogy hogyan lesz kihasználva a Timeline. Nem értem, miért kell túltechnikázni egy egyszerű oldalt és visszafejleszteni “családhalász” üzemmódra… Talán egyszer majd jobb lesz.
És kívánom minden facebook felhasználónak, hogy szokják meg az új facebook kinézetet :’)

17 megjegyzés:

  1. 21-től már mindenkinek kötelező lesz az új kinézet, akár akarja, akár nem. Én nem a valódi nevemmel regiztem, nem is adtam meg semmilyen adatot, és nem is fogok, de ugye ott az a "csodálatos" IP cím, ahonnan mindent le lehet nyomozni.
    Kinézetre nincs bajom vele, nekem tetszik, de még a régi felületen vagyok, aztán jöhet az új :D

    VálaszTörlés
  2. na megy ez kérem..vidi beágyazásakor szélesség 500 hosszt kiadja....vagy 369

    Nekem nincs facebookom..minek. Leszarom kivel mi van...ha nagyon érdekel megkérdezem vagy dobok egy mailt. nem érdekel. agylohasztó gyűjtő szar. antiszociálisként nem érint a dolog :D


    Amúgy netről SOHA SEMMIT SEM TUDSZ TÖRÖLNI!!!
    nagyon beteg...ami egyszer felkerül nem jön le adatként megmarad míg világ a világ vagy full megsérül a hordozó vagy tároló szerv..

    sokmindent te is vagy egy sima szaki, szervizes is visszahoz......de pénzért biztos durvább dolgokat is megcsinálnak..tudod semmi nem vész el csak átalakul :D:D

    VálaszTörlés
  3. Pontosan, és ez az, amit nagyon sok internet júzer nem tud, pedig alapvetően mindenkinem tudnia kéne :/

    VálaszTörlés
  4. MI a faszom a timeline?? Én még nem vettem észre de elég vadnak tűnik O___O

    VálaszTörlés
  5. Jaaa, az is lesz... majd olvashatjuk a kiakadós kiírásokat :$ Így jobb, hogy "felkészítenek" rá :D Néhány ember profilja már ilyen, nézz körül :3 (enyém is)

    VálaszTörlés
  6. -Zombie:

    Bazdmeg megnéztem nagyon szedett-vetett :O

    VálaszTörlés
  7. Hát- nekem pl.muszáj Faszbukkolnom ,anélkül még az áramom se tudtam volna kifizetniidén. (felhivást SPAMeltem összes isminek hogy adjon fel 500-vagy 1000 ft-ot -vagy amennyit tud!- adományként vagy vegyen kis festményt tőlem. IGY jött össze az éves 100 ezer ft számlapénz, én évi szinten fizetek áramot havi jövdelem hijján, igy legalább csak 1-X kell parázni a számlától...ja és tüzifám is FB által lett. Amúgy majdnem -tanyán élek. a netemet is egy ismi fizeti. Ill.az ő vezetékes T-mobilos netjének az USB kapcsolatát nekem adta...Művészsors....!)

    VálaszTörlés
  8. Elsőnek megrettentem én is TIMELINE-tól ,de DIREKT előr kértem hogy szokjam...fotómegosztáshoz nem is rossz.Kicsit zavaros de azért ANNNNNYIRA...nem para. Mondom: ANNYIRA....(amúgy minden újitás nagy darab szar persze ,ez is.)

    VálaszTörlés
  9. Nos, szerencsére a híresztelt 2011.dec.22. határidővel nem lett kötelező az áttérés, így pl. nekem is maradt a normális Facebook megjelenés a profilomon. És nagyon remélem, hogy maradhat tovább is, mert ez a timeline olyan szinten pocsadék, hogy az elmondhatatlan.

    VálaszTörlés
  10. Haha :D Igen, valóban, a híresztelés fals volt, pedig sokan féltek tőle :D Én is jól elcsesztem, mert sokkal tisztább volt az előző. Mondjuk a felső része tetszik, csak a posztok szarok, meg amikor az ember megnézné, hogy mondjuk hol láthatóak a saját lájkolt oldalai, akkor picit gondban van... Meg az Activity Log is hülyén van megcsinálva... csak javítanak majd rajta egy kicsit, pl. hogy ne két sávban történjen minden, hanem mondjuk oldalra igazítják a Time-csíkot, ésatöbbi.
    Amúgy meg kurvára nem fair, hogy nem tudjuk visszaváltoztatni, max ilyen telepített dolgokkal, amik alapból nem valami stabilak... a facebook jelenleg úgy néz ki mint egy hatalmas vázlatfüzet - nincsenek befejezve a saját projektjei, stb. Hát basszák meg ^^

    VálaszTörlés
  11. Zombiekate:
    Nekem nincs gondom vele, nagyon tetszik. Legalább egy kicsit személyreszabhatóbb, mint az a régi szar kinézet, komolyan mondom olyan volt, mint egy birkanyáj, majdnem minden egyforma. Jó nem nagy eresztés ez sem, de azért valamivel több, mint a semmi.

    VálaszTörlés
  12. Idunlilith:
    Azért ha jobban megnézed, az nem látszik, hogy ki hova kinek minek kommentelt (ha valami után esetleg kémkednél :P) meg a saját ektivitidet is csak te látod... a Like-olt oldalakat meg te máshogy látod, ahogy mondjuk egy ismerősöd... Letisztultabb, de van még rajta mit csiszolni :) Viszont a cover photo király ötlet volt! :)
    Az unsubscribe gombbal pedig kiszűrheted a kellemetlen emberkéket ^^ (vagy a törléssel, de majdnem ugyanaz :3)

    VálaszTörlés
  13. véletlenül találtam ide..
    felhasználhatom majd ezt a posztotokat a szakdolgozatomhoz? csak mint forrás szeretném megjelölni, mert írtatok érdekes dolgokat benne(szakdolgozatom témája: facebook és az adatvédelem) :)

    VálaszTörlés
  14. -Sunnygirl:

    Köszönjük, szerintem a cikk írója is megengedi :)

    (káin)

    VálaszTörlés
  15. aww, viccelsz? bele is pirult.

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: