2011. december 26., hétfő

"kamupók": Kósza gondolatok

Az ember folyamatosan változik - hol szűkebb, hol pedig bölcsebb a látóköre. Valójában folyamatosan bölcsebbé válik, érik akár a jó bor idővel. Tehát amikor valaki fejlődik - tágítja a látókörét - először mindig saját korlátaiba ütközik. Az emberek úgy érzékelik, mintha szűkült volna a tér amiben eddig éltek, de valójában nem így van. Saját korlátaikon lépnek túl egy tágasabb térbe aminek még nem ismerik a korlátait és miközben oda tartanak még vissza felé néznek, tehát olyan mintha háttal mennének előre az úton vagyis hátrafelé járnak. Közben végig régi odújukat figyelik ahogy egyre kisebb lesz és mindannyian ennek a folyamatnak vagyunk áldozatai.



Igazából félünk szembe nézni az úttal ami ránk vár, az életben is rengetegszer fordul elő velünk ilyesmi, megfutamodunk. Ha bármi olyat észlelünk ami árthat nekünk rögtön a hátunkat fordítjuk oda ösztönösen, hogy védjük magunkat. Ezzel nincs is baj, hiszen a testünknek a hátoldala az akaratunk helye. Ha fizikailag gyengék is vagyunk, de a lelkünk erős, mivel az akaraterő nem a fizikai teherbírásunkhoz kötött, hanem a lelkünkhöz. Nem egyszer volt már példa életünkben amikor a test már feladta volna a küzdelmet, de a puszta akaratunk tovább vitt minket. Remélem érthető, hogy fejlődés előtt miért tűnik oly csekélynek az addigi környezetünk.

6 megjegyzés:

  1. Történt valami ami miatt leírtad ezt?

    VálaszTörlés
  2. Ja, unatkoztam meló közben és volt nálam toll és papír, hogy leírjam. Ezen a szösszeneten kívül még egy oldalnyit is írtam, ilyen témában is.
    Egyébként segítségképpen írtam másoknak, hogyan látom saját és mások fejlődésének menetét. Öcsém is nemrég szakított és nála is megfigyelhető volt a befordulás, majd valamivel több, mint egy hétre rá egészen bölcs gondolatok hagyták el száját, amin meglepődtem. Nagyjából ilyen előzményei voltak. Meg próbáltam elcsípni néhány bölcs gondolatot az éterből...

    VálaszTörlés
  3. Főnix- effektus.
    Sok valakinél így van...a legnagyobb szarból emelkedik ki megújult erővel...naponta és hetente gyakorlom jómagam is..:D

    VálaszTörlés
  4. biztos van rá valami spec elnevezés, szakszó, ezt csak én mondtam rá :D:D
    mert végül is így megy ez..hamvakból feltámadva mint a főnix.

    VálaszTörlés
  5. Az emberek csak akkor lesznek értelmesebbek ha szenvednek...

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: