2011. január 22., szombat

"kamupók": EGO

Nos, mivel már sokszor hoztam fel ezt a szót, de még egyszer sem próbáltam megmagyarázni, hogy mi is ez a "dolog" talán itt az ideje, hogy valamivel közelebb kerüljön mindenki egy kicsit önmagához, azáltal, hogy megismeri és részben elfogadja egyik mozgató rugóját... az egoját.

Sokan sokféleképpen magyarázták, hogy mi is ez a jelenség és sokan összetévesztik ezt a dolgot valódi önmagukkal, lévén ez a dolog "tapinthatóbb" és könnyebben "érzékelhetőbb", mint valódi önmagunk. De lássuk kicsoda is ez a fura figura akit önmagunknak gondolunk, saját személyiségünknek vagy egyéniségünknek, ahogy szokták helytelenül állítani magukról azok akik egyedinek gondolják magukat. Részben igazuk is van, hogy egyediek, de nem egyéniségek csupán személyiségek. Az egyéniség... egy kicsit más, erre is kitérünk még ebben a bejegyzésben.

(ontológia)

A leszületésünkkel kezdődik a dolog. Körülbelül a hetedik hónap környékén járó szellemi lény beleköltözik a fizikai testébe (helyesbítek, nem beleköltözik, hanem elfoglalja, végig ott lesz körülötte, nem pedig "benne", de még a körülötte szó sem eléggé megfelelő) és elkezdi bezárni a tudatát, hogy megfeleljen a kívánalmaknak, miszerint az ember egyedülálló, egyedi lény és a társai tőle kívül állóak, függetlenek tőle. Ez az ego születésének egyik fő jellemzője. Miután megszületünk a környezetünknek hála (nem kell hibáztatnunk érte őket, velük is így történ és ez már sok-sok generációk óta így történik) lassacskán "bezárják" a harmadik szemünket és telepatikus képességeinket (tisztelet a kivételnek, sőt mostanság azt vettem észre nem csak magamon, hanem a környezetemen is, hogy egyre inkább elkezdett "megnyílni" mindenkiben a telepatikus képesség, vagyis a kollektív tudathoz való hozzáférés).

Ezek után a környezethez hozzáazonosulva vagyis alkalmazkodva elsajátítjuk a beszéd képességét ami szintén a többi embertől való különválásban "segít" (tudjátok, "én mondtam", "ő szólt", stb.). Nos ilyenkor fog létrejönni az ego. Az ego-t én egy buroknak képzelem el, amire rárakódik mindaz amit tapasztalunk, amit ránk mondanak, tehát a külső hatások amiket magához vonzz és abból építgeti önmagát. A verseny szellem, a többiekhez való méricskélés mind az ego műve, mivel mindig kell neki egy viszonyítási alap amihez igazodhat és elhelyezheti magát a "rendszerben".

Nos amikor magunkat egyéniségnek gondoljuk valójában csupán személyiségek vagyunk, mivel a környezetből leszűrt információkat feldolgoztuk és magunkra aggattuk, felépítve ezzel önmagunk számára a korlátainkat. Természetesen nem valódi önmagunk korlátait építettük fel, csupán egonk hitrendszerének korlátait. Ugyanis mindenki hisz magáról valamit, leginkább azt, amit a környezete sulykolt bele, vagy amit a világból tanult, sajátított el valami úton-módon (gondolok itt szokásokra, beszéd stílusra, egyszerűen bármi amit másoktól lestetek el és felvettétek akarva-akaratlanul, mert tetszett vagy rá voltatok kényszerülve, más egyéb okok miatt, stb.)

Az egyéniség jelentése annyit jelent, hogy az embereknek általában véve egyszerre, egyetlen személyiség van jelen. Mit is jelent ez? Előfordult már veletek, hogy valaki a környezetetekből hirtelen 180 fokos fordulatot vett és egyik pillanatról a másikra megváltozott? Esetleg ti is tapasztaltátok magatokon? Nos, ez lehet ennek is a magyarázata, ugyanis a szellemi síkon minden a MOST-ban játszódik le és előfordulhatnak olyan átcsúszások is, hogy egy másik életben élt személyiséged kerül a jelenlegi életedbe, majd hirtelen visszatér oda ahonnan jött te pedig annyit észlelsz az egészből, hogy ez nem 'én' vagyok. Persze ez csupán az egyik magyarázata furcsa viselkedés mintáinknak. A másik a klasszikus skizofréniánál fellépő eset amikor a tudati szint megemelkedik és a tapasztalási szint/küszöb ott ragad és nem képes visszatérni a fizikai síkba, ilyenkor az ember, mivel korlátait átlépte nem érti mi történik körülötte és simán becsavarodhat a tapasztaltaktól. Ebben az állapotban könnyen kiszolgáltatottá válik a különböző ártó szándékú entitásoknak (no meg enélkül is).

Kanyarodjunk vissza az egohoz. Tehát amit teszel vagy mondasz nem biztos, hogy te vagy az, az esetek többségében egyáltalán nem. Hanem a ránk aggatott elvárások, a számunkra szimpatikusnak talált elvek követése (az analógia elve alapján - hasonló a hasonlóval) az ami arra sarkall, hogy azt tegyük és mondjuk amit tőlünk a környezet elvár és megszokott. De ott motoszkál bennünk valami, hogy nem stimmel valami az egésszel. A ki nem mondott szavak, elfojtások, érzések mellőzése/letagadása mind valódi önmagunktól származnak, de mivel a környezet amiben mindannyian nevelkedünk elveti a belső hangunk meghallását, mivel nem hajlandó észre venni ezért tőlünk is elvárja ugyan ezt a hozzáállást és mivel nem szeretnénk kilógni a sorból ezért mi is érzéketlenné válunk ezekre a belső dolgokra és a környezetünkre próbálunk meg oda figyelni, ahogy nekünk tanítják. Végül is a belsőnkre hagyatkozva döntünk úgy, hogy valahova szeretnénk tartozni, de közben nem ismerjük el a létezését, ami súg nekünk. Ami rá akar vezetni bennünket arra, hogy mi egy közösséghez tartozunk, de persze üröm az örömben az ego ilyenkor érzi leginkább elemében magát kel életre leginkább, a többi ember által, akik életet adnak neki. Nem hiába két pólusú a fizikai világ. Egyik a másik nélkül nem létezhet. Egyfelől ott van a belső világunk ami mutatja, hogy egyek vagyunk és a vele szembe helyezkedő ego, aki külön áll a többi egyedtől. De mivel a többi egyed nélkül nem képes létezni az ego, ezért kompromisszumként elvegyül a többiekkel és a véleményezésük alapján ítéli meg saját magát (és nem minket a valódi szellemi lényt, aki lehetőséget adott a létezésére). Tehát ezért nem kell komolyan venni mások véleményét, mert azzal saját egonkat tüzeljük, hizlaljuk vagy csüggesztjük.

Hogyan is működik az ego életben tartása. Energia vámpírkodással. "A Mennyei Prófécia" című könyvben leírják, hogy az egyik a másik ember felé fordított figyelmével energiát ad és kap, normális esetben, ekkor vagyunk képesek kiteljesedni igazán és emelni magunkat tudattalanul magasabb rezgés szintre (tehát valódi önmagunkkal lépünk kapcsolatba mások által és a másik szintén "több" lesz általunk, tehát hozzá járulunk egymás "emelkedéséhez"). DE.

Gyermek korban legtöbbször nem ezt tapasztaljuk. Az energiát egymástól "raboljuk" el, leginkább egonk életben tartására (véleményem szerint). Az ego életerejét a figyelem határozza meg ami rá irányul. Az energia rablást többféle módszerrel tudja végre hajtani. Több könyv is taglalja őket más-más elnevezések alapján. Ezek a technikák a következők. (a legutóbb olvasott könyv alapján nevezem meg őket, de a többi könyvben ha más az elnevezés az azonos vonásokból könnyedén kikövetkeztethetőek)

1. az első energiarabló embertípus a Mártír. Ők azok, akik önmaguk szenvedéseit a világba vetítve, a többiek sajnálkozásából merítenek energiát. Ha nem sajnáljátok őket elég látványosan - azaz nem adtok elegendő energiát - érzéketlen tahónak titulálnak benneteket és más "barátokat", más áldozatot keresnek. Ebbe a kategóriába sorolhatók mindazok, akik az önsajnálat, hisztéria és az efféle érzelmi kitörésekkel keltik fel önmaguk iránt a figyelmet.A Mártír energiaszívása általában akkor alakul ki, ha valakit erősebb, például Despota típusok vesznek körbe. Természetesen a Mártír akkor is kialakulhat, ha egy gyermek Mártír típusú családban nő fel és akarva-akaratlanul elsajátítja a viselkedés mintát.

2. a Despota típus. Ezek az emberek általában a terrorizálással, elnyomással nyernek energiát. A Despota nem mindig nyilvánul meg a fizikai világban agresszorként, gyakran előfordul, hogy a légynek sem ártó, a ma született bárány pillantásával érzelmi-gondolati szinten gyűri maga alá áldozatát.
Kialakulása általában a gyermekkorig vezethető vissza: ha a gyermeket olyan szülők vették körbe, akik maguk is Despoták voltak, akkor a kicsi önvédelemből azonosul velük, hogy a tőle elorozott energiát másoktól szerezze vissza. Ám mindez akkor is kialakulhat, ha a gyermek környezete az előbb emlegetett Mártírokból áll. Ilyenkor az ifjú azért válik elnyomóvá, mert más módon nem képes a környezete figyelmét - s ezáltal az energiáit - magára vonni. Tanítók, papok, vezető beosztású, illetve kis növésű, gátlásos emberek gyakori módszere ez.

3. a Központ típus. Ezek az emberek az összes lehetséges módszert megragadják, hogy egy társaság figyelmének a központjába kerüljenek. Ők azok, akik megpróbálják a lehető legszélsőségesebb egyéniséget létrehozni és azt a lehető legharsányabban, legfeltűnőbben előadni. A legkirívóbb öltözködés, a legextrémebb hajviselet, a legdrágább ékszerek és a legnagyobb botrányt kavaró viselkedés jellemzi ezt a típust. Természetesen ide tartoznak a lehető legszerényebb, legszegényebb, legönmegtartóztatóbb életet hirdető emberek is.

A Központ típusok gyakran lesznek színészek, vallási vezetők, ünnepelt hősök, politikusok vagy sztárok. Nekik nagyon szükségük van erre az energiára, mert ez hozza ki belőlük a legtöbbet, így tudják kamatoztatni leginkább képességeiket, így lehetnek leginkább önmaguk. Nem véletlen, hogy amikor egy hírességnek valamiért lehanyatlik a csillaga, gyakran értéktelen senkinek tartja magát és üresnek, értelmetlennek érzi az életét.

A Központ kialakulását nem könnyű meghatározni. Alapvetően mindenkiben benne van - végül is ez az ego alapja - és egy bizonyos mértékig mindenki szereti alkalmazni. A Központ típus általában azért specializálódik erre a módszerre, mert az egója túlzottan eluralkodott rajta és mindenképpen ki akarja emelni a tömegből. Eddig a pontig mindenkit más hatások vezetnek e: egyesekbe belenevelték, hogy csak a sikerrel, a csillogással válhatnak valakivé, másokkal egy ilyen környezet látványa hitetheti el, hogy csak a hírnév fényében érdemes élni. Itt a lehetőségek maximálisan egyén függőek.

4. a Titokzatos típus. Ezek az emberek a Központ típus ellentétének látszanak, ám valójában ők is a lehető legnagyobb elismerésre vágynak. Csak míg a Központ típusúak a természetüknek vagy a neveltetésüknek köszönhetően szívesen szerepelnek, a Titokzatos a különféle gátlások és negatív tapasztalatok miatt képtelen a magamutogatásra. Titokzatosak azok, akik egy társaságban látványosan elkülönülnek, vagy ha elvegyülnek is, apróbb jelekkel éreztetik, hogy ők sokkal többek annál, mint ami most látszik belőlük, csak mindenféle misztikus, még titokzatosabb okok miatt nem mutathatják meg igaz valójukat. Klasszikus módszereik a jelentőségteljes hallgatások, a megfelelő pillanatban elejtett félmondatok, a sokatmondó pillantások és a sok dicsőítésük olyan formán, hogy addig csűrik-csavarják egy beszélgetés mentét, amíg más valaki meséli el egy kalandos tettüket. S amikor mindenki elismerően, érdeklődve feléjük fordul, sokat sejtető zárkózottsággal vonulnak el - természetesen csak olyan távolságra, hogy akinek felkeltették az érdeklődését, utolérhesse őket.

A Titokzatos emberekben általában rengeteg az energia, csak képtelenek azt maguktól előhívni, ezért van szükségük az érdeklődő figyelemre. De mivel a korlátaik miatt nyilvánosan nem akarják, nem merik elfogadni senki segítségét sem, ezért ezzel a módszerrel használják fel a többieket.

Ez az energiagyűjtő módszer általában akkor alakul ki, ha valaki alapvetően Központ típus, de a különféle gátlásai, gyermekkori fájdalmai, megaláztatásai miatt bezáródott és elhitette magával, hogy a magamutogatók, az ismert emberek nem is tudnak igazán, mert az igazi tudás nem kérkedik, nem hivalkodik. S noha ez valahol igaz is, az egónak igenis szüksége van a páváskodásra. Ha ezt megtagadjátok tőle, akkor becsap titeket és a titokzatosság módszerével szerzi meg az elismerés energiáját.

5. típus a Kaméleon. Ez a módszer ritkán tölti ki maximálisan eg személyiség életét, mert a Kaméleon átéléséhez egy bizonyos fokig egótlannak kell lenni. Ugyanis a kaméleon egyénisége éppen az egyénietlenségében rejlik. A Kaméleonok mindig azonosulnak a környezetük elvárásaival. Megérzik, hogy a körülöttük lévő emberek milyen reakciót, milyen embertípust látnának a legszívesebben és a könnyedén felveszik az elvárt formát. A valódi érzéseiket, véleményüket szinte sosem mutatják vagy mondják ki, sőt az átváltozásuk egy szakaszában maguk sem tudnak róla, mert olyannyira azonosulnak magukkal sem tudnak róla, mert olyannyira azonosulnak az új figurával. Általában a szerepük felvételének az elején vagy a végén jutnak el odáig, hogy felvállalják önmagukat és egy esetleges robbanással felszínre hozzák a véleményüket, valódi érzéseiket, gondolataikat.

A Kaméleon abból az energiából él, amelyet azoktól kap, akiknek megtestesítette a tökéletes barátot, szeretőt, munkatársat, embert. A csodálat, elismerés, tisztelet, irigykedés és a szeretet energiái okoznak örömöt neki - a legtöbb Kaméleon arra törekszik, hogy őt mindenki szeresse.
A Kaméleon megszületéséhez a gátlások, a kellemetlen élmények és a stresszhelyzetek olyan ritka összhatására van szükség, amikor a gyermek zárkózottá válik ugyan, de megőrzi az intuíciós, beleérző képességét. Általában azokkal a túlérzékeny gyerekekből válik Kaméleon, akiket akaratlanul bántottak meg a környezetükben élők, de beléjük nevelték a jó modort, az etikus viselkedést. Ezáltal megtanulták, hogy akkor is jópofát vágjanak a bekövetkező eseményekhez, ha valójában unják, utálják a helyzetet. Ez a folyamat tovább erősödhet az iskolában: noha a Kaméleonok az intuíciós képességeik miatt általában értelmesek és jól tanulnak, ami nem érdekli őket, azzal nem foglalkoznak. Ha a gyerek nem szereti az iskolát, egyszerűen nem fog tanulni. Ez a követelmények növekedésével azt eredményezi, hogy a jegyei fokozatosan leromlanak. Hogy elkerülje a katasztrófát, elkezdi használni a képességeit és minden tanárnál olyan diák formáját veszi fel, amelyet a pedagógus kedvel. Nem kell elmesélnem, hogy egy osztályzatnál milyen sokat jelent a szimpátia... Ez a folyamat aztán a munkahelyen, a magánéletben is megjelenik, s mivel a Kaméleon egész élete folyamán elnyomja az érzéseit és a vágyait, néha elképesztő dühkitöréssel, érthetetlen makacssággal vagy értelmetlen önmarcangolással engedi ki a feszültséget.

És ha mindez nem volna elég az egotok rögtön elkezdett keresgélni és hasonlítgatni saját magát és persze vele együtt valódi önmagatok is elemzésbe kezdett. Amikor hasonlítasz, akkor az egótokkal figyeltek. Mára legyen ennyi elég. Lehet még lesz folytatása, de már így is hosszúra sikeredett.

17 megjegyzés:

  1. Hogyan lehet elemezni hasonlítgatás nélkül?

    VálaszTörlés
  2. Rosszul fogalmaztam, akkor inkább információ feldolgozásba kezdett valódi lényed is miközben ezeket olvasod. Így jobb lesz?

    VálaszTörlés
  3. Ez érdekes lett! =)
    Szóval ahhoz, hogy eljussunk az igazi valónkhoz, oda le belülre, ahhoz félre kéne tennünk az ego-t?

    Azon még gondolkozom, hogy melyik típusba tartozom.

    VálaszTörlés
  4. "kamupók": igen! Csak nem tiszta még nekem a határvonal. De tisztul!:D

    Charlotte: szerintem akár erre is jó a meditáció, hogy elcsendesítsük a külső ingereket, amiktől a saját gondolatainkat sem halljuk.

    VálaszTörlés
  5. "sus mus": igen! Pontosan erre használhatjuk a meditációt, legalábbis én erre próbálom használni. Van amikor sikerül elcsendesülnie, de nálam ez elég nehezen megy és akkor is csupán pillanatokig, de van, hogy elkapom azt a bizonyos lényeget és olyankor előfordulnak látomások vagy csupán egy kellemes érzet.

    VálaszTörlés
  6. bow wow wow, superthanks :) Nagyon örülök ennek a cikknek :) Imádok filozófiai témában járkálni, és az ego egy olyan része, amivel szeretek foglalkozni :) Gratulálok az egotípusokhoz, nagyon jól lettek szerintem leírva; a többi részére nem mondom, hogy végtelenül egyet értek :) de nem akarom cáfolni, mert nincsenek bizonyítékaim :) A 3. szem zárása részre én is bólogatok :) Elemi érdeklődéssel egyébként fel lehet szabadítani az ilyen "zárásokat", persze sokat tud segíteni egy tutor is ebben, de legalább annyit ártani, ha nem megfelelőt talál az ember.

    Nekem évente-félévente vannak telepatikus "flash"eim (nem használok semmiylen tudatódosító szert :D) általában vmi nagyon szoros ismerőseimtől. Egyik legélesebb és érdekesebb jelenet az volt, mikor otthon szobámba visszatérve bevillant egy közeli ismerős hangjával "Találd ki, miért nem harapott meg egy kutya?" Ehh... halál nevetséges szitunak tűnt... semmihez nem tudtam kötni. Gondoltam, megkérdem az illetőt másnap. Szegény... csak nézett rám egy percig csöndben, hogy én valami őrült xmen vagyok :D Mert senkinek nem beszélt a dologról, de tényleg volt egy kutyatámadás közeli helyzete előző nap.

    Egyébként, ami nekem nagyon sokat segített megközelíteni az "ego"-mat, az a "Miért?" kérdés, amit magamnak teszek fel. Okok, eredő okok keresése. Kisgyerekek állandó 'miért' kérdezősködése a legértékesebb dolog (amíg nem játékból csinálják :D), és nem szabad leszokni róla. ...és egy nagyon fontos dolog: Ha magadat kérdezed, nincs oylan válasz, hogy 'nem tudom'. Az válaszkerülés. Saját magad mindig tudod a választ. Lehet, hogy rosszkor, vagy rossz szemszögből kérdezed... lehet az a válasz, hogy 'nem tőlem függ', 'már nem emlékszem rá', 'valakitől hallottam'...de olyan, hogy 'nem tudom', az nem válasz :) magadtól. Szkeptikusnak lenni érdemes :) mértékkel.

    Ja, és kaméleon :D nyíl egyenesen. Bár szerintem a kaméleon "anyag" azért jó, mert viszonylag korai állapotot, rugalmas tulajdonságokat segít megőrizni. Hátrány, hogy "kemény magot", komoly építkezésre alkalmas alapot nehezen lehet összehozni belőle (de lehet. Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás...és felfogás kérdése ;).

    Üdv, firescythe voltam :D

    VálaszTörlés
  7. Megint ide lyukadtunk ki...a meditációhoz:). Tényleg ki kéne próbálnom azt hiszem.Pontosabban meg kéne próbálnom.

    Annyi merült fel bennem, hogy az, hogy ki mennyi energiához jut, az függ-e attól, hogy melyik típusba tartozik? Illetve van-e olyan, hogy sehova sem tartozik? És netán egyáltalán nem kap energiát?(bár gondolom akkor nem tudna létezni)

    firescythe:

    Ez a "Miért?"-es dolog tetszik.Bár az igaz, hogy hiába kérdezem meg magamat, ha nem akarok szembesülni az igazsággal, akkor továbbra is ugyanúgy hazudok+ámítom magamat.

    VálaszTörlés
  8. Meditációt nem támogatom továbbra sem,nekem el kell esni és fölállni,mert az valós...abból lehet tanulni...azok akarnak meditálni,akik egy hatalmas kérdőjelet látnak és megfoghatatlan,önámító hitrendszerekhez fordulnak,hogy majd egyedül zümmögve,pillangóülésben vagy hiszékenységben összefogva csoportosan manifesztálnak maguknak fehér ködöt vagy az agyuk által kidobott bármilyen képet összekötik a valósággal...olyan mintha valaki pszichiáterhez menne,hogy az mondja meg neki a helyes tennivalókat vagy templomba,ami mégrosszabb...önmagunkat sorozatos földi cselekvésekkel,ingerekkel,kapcsolatokkal,mozgásbantartással ismerhetjük meg,aki bezárkózik...az leragad,falak között meditálhat...és túl sok ideje lesz megbolondulni...az életet kell élni és tapasztalni...ergo:

    Charlotte ajánlom neked,hogy tégy váratlan dolgokat és táplálkozz a reakciókból,ne meditálj,hanem például csókold meg a szomszéd srácot...az elindít egy folyamatot és hatások fogják bombázni a tested-lelked! :D

    VálaszTörlés
  9. Nos, részben igazad van J.D részben meg nem [szerintem ;)], mivel létezésünk oka ténylegesen a karma, vagyis a cselekvés egyet kell, hogy értsek. De akinek halvány lila elképzelése sincsen mihez kezdjen vagy bezárkózott (esetünkben sok ilyen ember rohangál az utcákon), lelki sérült, mert nem tudott feldolgozni valamit és erre csak rakódik rá minden egyéb akkor szerintem szabad "csalni" egy picit, úgy ahogy lehetőségeink engedik. Ha pedig hozzá tudok férni ahhoz az "illetőhöz" akinek egyik megtestesülése vagyok a fizikai világban és "megkérdezhetem" tőle, hogy mit tegyek és merre menjek elvégre 'Ő' volnék, hát csak tudja minek is dobott ide és mit is kéne teljesítenem, akkor csak megadja a választ idővel, mivel akkor már ő is kipipálhat egy feladatot, amit már nem kell újra végig játszania.

    Az egyik ilyen karmikus feladatom nekem például az apa-fia kapcsolat, amit már nem is tudom hanyadszorra ismétlem és megint elbuktam. De van még lehetőségem ebben az életemben az ismétlésre csak másképpen.

    firescythe:
    Általában saját tapasztalataink támasztják alá azt ami elméletben létezik (csak az a baj, hogy ahány ember annyi magyarázat :P). Amúgy a jellemzéseknél csaltam :P mivel könyvet használtam. Elnézést ha valami kuszaság folytán nem lett volna egyértelmű, de mivel van folytatása várom a további észrevételeket és leginkább tapasztalatokat, más szemszögéből a dolgot.

    Charlotte-nak pedig miért ne ajánlanánk egy olyan dolgot amivel közelebbi kapcsolatba kerül önmagával, hiszen az általa beszámoltak annyit tudunk róla, hogy egy félénk, befordulós, könnyen feladja saját örömét másokért féle ember, aki emiatt tele van elfojtásokkal :/ .Ismerős a szitu, mivel én is ilyen voltam (részben vagyok még mindig). Mivel azt hiszi azzal szerez örömet másoknak ha mindenben alárendeli magát másoknak és ezzel tesz jót másoknak, pedig ezzel csak belső feszültséget gerjeszt és ebből dühkitörések lesznek és betegségek. Ráadásul olyanokon fogja kitölteni dühét akiket szeret és akik közelében biztonságban érzi magát. Szóval ismerős a szitu :/

    VálaszTörlés
  10. Kamúpók:

    Apa-fiú kapcsolat?Miért akarsz függni valakitől?
    Én mindenkire úgy tekintek,hogy csak egy szereplő az életemben,hogy egymásból tanuljunk,de semmiképpen nem helyezem magam senki tenyerébe és nem áltatom magam túl mély érzelmekkel,mert a kötődés gátol a fejlődésben,jó kaméleon módjára eljátszom velük,de kerülöm azt,hogy magukénak érezzenek engem.Lehet aljas dolog,mert örülök,ha kedvelnek,szeretnek,kívánnak,de nem örülök annak,ha korlátoznak vagy lefognak nagy beleélős érzésekkel...nálam a család megvédésének fogalma sem ismert,mert nem különböztetek meg senkit,aki hibázott,az kapja a büntetést,mindegy,hogy milyen közel áll hozzám....nagyon sokszor mondták már nekem:
    Hogy beszélhetsz így az anyádról,apádról?
    Hát úgy,hogy nekem mindegy ki az...:)
    Sok lelkibetegség fakad a szülőkhöz való túlzott ragaszkodáshoz,ami aztán generálja a többi bajt...

    Igazad lehet,hogy elfelejtettem a múltamban igénybevett "csalásokat",ami azért volt jó,hogy többé már ne csaljak! :D

    VálaszTörlés
  11. Oh, félre értettél J.D. Nem függésről volt szó, hanem az én esetemben egy karmikus feladat az apa-fia kapcsolat. Ebben az életemben is egy olyan apát választottam magamnak, aki távolság tartó és rideg volt. Leginkább a terrort és a félelem érzését tudtam elsajátítani tőle, mást nem igen adott nekünk (az anyagi biztonság illúzióján kívül). "Előző" életeimben is ilyen karaktert választottam apának (legalábbis kettőről tudok). A kapcsolat velük sem volt felhőtlen, leginkább az elfogadás az ami nem ment egyik-másik oldalról sem. Ebben az életben szülőnek választott apám elhunyt már lassan 4 éve, szóval ezt a karmikus terhet vele már nem tudom törleszteni ebben az életemben, de van rá más lehetőségem is, egy szerep cserével.
    Mellékesen majdnem mindenki elfelejti (kb. az emberek 90%-a), hogy minek is testesült meg. Amúgy nem kell miattam sem aggódnod, sajnos anyám megkapja tőlem is azt amit lehetne másképpen is előadni.
    Leginkább az ami zavar egy másik emberben, az analógia elvét követve bennünk is megtalálható, csak nem minden esetben úgy, amilyen formában a másikban látjuk.
    -Miért érzem úgy, hogy fortyogsz J.D.?
    -A csalás szóval pedig rosszul fogalmaztam, mivel előbb-utóbb mindenkinek el kell jutnia a tudatosabb szintre, ahol már nem az emberi egónk irányít hanem valódi, tudatosabb lényünk.

    VálaszTörlés
  12. Janezz:

    Fújjjjj! A szomszédot azt aztán nem! xD Bár biztos elindítana egy folyamatot: az ég a pofám, hányingerem van és a sürgősen elköltözünk mágikus hármasát.Ja és iskolaváltás természetesen.:D

    Amúgy szerintem ártani nem árthat a meditáció.Nem hinném, hogy jobban kinyílnék tőle a világ felé...de talán elsősorban nem is ez a cél most.

    Az apa-gyermek kapcsolat miért baj, ha függés? Jó rendben egy bizonyos pontig korlátoz,de ugyanakkor több lehetőséget is ad. És oké igen, tud ártani a túlzott függés. De alapesetben a szülőkre vagy utalva, ha tetszik, ha nem és majd egyszer lehet, hogy Tőled fog függeni egy másik lény. (DE te most itt biztos azt mondod, hogy nem lesz gyereked. :) )
    A baj talán az önállósodásnál van...ha nem megy a leválás. Meg akkor ha nagyon nem jó a kapcsolat a szülőkkel....hmhm...

    (Najó, most én mindezt egy jó apa-lánya kapcsolattal a háttérben írtam.Asszem ez azért befolyásolt.)

    Kamupók:

    =)Talán sosem késő.

    VálaszTörlés
  13. Kamupók:

    Nincs fortyogás,lehet kicsit despotásan fogalmazok néha :)
    Szeretem én a szüleimet...addig,míg saját egyedi hibájukból fakadóan nem tőlem akarnak energiát lenyúlni...én így értettem a függést!Elváltak,mindkettő egyedül van,tehát sok a pótcselekvés,agyalás...kevés a harmónia bennük és a diszharmónia folytán vannak cselekedetek,amik belenyúlnak az energiamezőmbe...akkor nem is függésről van szó,hanem bezavarásról :)
    Ha szeretném összefoglalni a sok kommentemet,hogy értsétek is végre egyszer,akkor azt próbálom leírni,hogy régebben olyan voltam,mint Charlotte...elfogadó,alázatos,segítőkész,kedves...és sokszor hagytam,hogy elszívják az energiámat...mostanra sikerült ezt megakadályozni és elhárítani minden ilyen próbálkozást,ebből megyek tovább...és ha probléma van,megoldom...ha kell,úgy hogy teljesen elzárom az adható energiáimat,ezért tünik úgy,mintha fortyognék :) ...pedig csak határozott vagyok :)
    Amikor arról írsz,hogy az előzö életedben így meg úgy...máris zárom a befogadó oldalamat,mert ez a Föld nevű bolygó,itt mással kell foglalkozni.Olvaslak szívesen,de semmiképpen nem rendelem alá magamat és ez az állandó kétkedés-információgyüjtés-kétkedés mozgatja a fejlődésem...

    Charlotte:

    Szeretnék utódot,többet is :)
    Egyetértek javítva magamat,hogy bizonyos korig függés van,faterom inkább zavarja az energiáimat,mikor állandóan ismételgeti,hogy mikor nősülök és mikor lesz unoka? :))
    Majd a megfelelő helyzetben lesz,ezt elég egyszer is megkérdezni,nem kell minden alkalommal,ergo szellemileg tovább kellene már lépnie és más megfelelő kérdésekkel folytatnia :)Példáúl mennyi pénzt fogok örökölni?Az jobban érdekel...:DDD

    Én mindenkivel jó kapcsolatban tudok lenni,ez egy jó kaméleon dolga...aztán egyszer majd talán elvágom valamelyik torkát :D

    Ja és sírig tartó házasságot szeretnék! :DDDD

    VálaszTörlés
  14. ...és hogy miért ne kapaszkodjunk elképzelt hitrendszerekbe?Mert megbolondulunk....

    http://www.youtube.com/watch?v=R7azLEFVPJk&feature=related

    VálaszTörlés
  15. Janezz:

    =) Jajj, emlékszem erre a videóra.xD

    Én is elvált szülők gyermeke vagyok, ismerős a helyzet, amit leírsz. :-/
    Tehát összefoglalva tudatosan, jó nagy adag határozottsággal javítható a helyzet. Mostanában mondtam néha nemet dolgokra, amit nem akartam, gyakran pitiáner hülyeségekre...de mégis valahogy "bunkónak" éreztem magamat miatta. :-s
    Pozitív meglepi volt, hogy nem mondtad csípőből, hogy neked nem lesz gyereked.:) Csak mert mostanában mindenki automatikusan ezt mondja.

    VálaszTörlés
  16. Én olyan ember voltam, aki szeretett hinni másoknak, de csak bizonyos pontig, ami eléggé szűk mozgás teret adott nekem, inkább cinikus a befordulás és önmarcangolás miatt (no meg despota jellemvonásokkal ékesítve érvényesülési vágyamat, heves vérmérséklet). A jelmondatom a hiszem ha látom volt akkor amikor ilyen vallási vagy bármi ehhez hasonló dolog került a palettára (kíváncsi is voltam, meg féltem is tőlük egyszerre) [valódi anarchista nem foglalkozik holmi zavaros hittannal, ami nem kézzel fogható vagy valami módon nem tapasztalható].
    De miután elkezdtem "látni" néhány dolgot anélkül, hogy különösebben koncentrálnom kellett volna az érdeklődésem is elkezdett megváltozni. Volt mit látni, érzékelni, tapasztalni. Szóval a többi dolog is miért ne lehetne igaz, ha ezeket a kezdetlegeseket megéltem már és tudom, hogy ez csupán a kezdet.
    Végül is csupán segítséget szeretnék kapni ahhoz, hogy kiteljesedhessek. Mindig is óvatosan "tapogatóztam" és ez a kísérletezgetés is hasonló. Valahogy mindig biztosra szerettem menni ebben a bizonytalan és állandóan változó világban...

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: