2011. január 24., hétfő

"kamupók": EGO II.

Folytassuk ott ahol abba hagytuk...

Az emberi ego leginkább akkor érzi jól magát ha minden tökéletes körülötte. Ennek érdekében végzi "munkáját". Tehát cselekedeteink, beszédünk és egész lénye saját kényelmét és céljait szolgálja. Bár a világ amiben létezünk magában hordozza a tökéletességre való törekvést az egonk megnyilvánulásai a maga módján tökéletlenek, mivel a tökéletesség a harmóniának is teret enged, magában foglalja. Ezzel szemben az egónk magának követeli a rivalda fényt, hogy minél jobban "hízhasson" ügyet sem vetve a többiekre, akik szintén léteznek. Nos az ilyen megnyilvánulásoknak köszönhetően robbannak ki konfliktusok, amikor az egyik "sértett" fél a másikra "támad". Többek között az egónak köszönhetjük azt is, hogy míg legbelül vágyunk az egyenlőségre, addig a fizikai világban mégsem vagyunk képesek megvalósítani, egyrészt, mert a fizikai világ tökéletlen, mivel korlátolt és egy magasabb síkról érkező "eszmét" olyan korlátok között óhajtjuk megvalósítani ami jelenleg alkalmatlan rá. Másfelől a szellemi lényünk, annak is a legtisztább Isteni része az ami táplálja bennünk ezt az érzetet, csak éppen az át konvertálásnál egy kis baki lép fel, amikor az egónk szűrőberendezésébe kerül, ahol előítéleteinket, világképünket. Egyszóval a "világról" alkotott képünket tároljuk és ott egyes részei nem mennek át a szűk rostán, ezért csupán részben vagyunk képesek elfogadni.

Ha mindez nem volna elég. Az egóról tudni kéne még valamit. Anno írtam egyik szombaton a Világegyetem keletkezéséről egy bejegyzést, talán még novemberben. Nos ott is megemlítettem már az EGÓt. De ezúttal feltárok egy újabb fontos részletet a kirakóshoz. Ugyanis az egónk egy összetett játékdarab. Van egy úgynevezett belső egónk és az emberi egón(i)nk. Ezek adják az egész EGÓt. Amelyikkel nap, mint nap találkozunk azaz emberi egónk, de annak is csupán egyetlen töredéke, mivel ezen kívül létezik számos másik emberi egónk is. Ezek különböző korokban élő és párhuzamos síkokon tevékenykedő önmagunk részei. Tehát amikor kijelentette az egónk, hogy ő különálló tudat az Isteni energiától, akkor megteremtette saját maga számára az aprócska kis önképeit is egyben, akik mi vagyunk. Az emberi tudat annyira korlátolt, hogy egyszerre egy énképet képes befogadni, de ha már képessé váltunk arra, hogy tudatunkat magasabb szintre emeljük, akkor bepillantást is nyerhetünk további önvalóink életeibe.

Tehát valójában egy szellemi tudatban létező emberi egók vagyunk ami akkor keletkezett amikor materializálódtunk és miután a fizikai síkot hátrahagyjuk akkor levedli őt valódi önmagunk. Miután letelt a számunkra kiszabott "idő" és hátrahagytuk, mint egy alkotást vagy filmet a szellemi tudatunk képes lesz visszanézni, de nem csak ezt az életünket, hanem a többit is, azokat is amiket "már" leéltük, de betekintést nyerhet azokba is amik a fizikai síkon az előző "filmből" távozva még csak jövőképnek számít. Megfogalmazni sem tudom igazán hogyan lehet "elképzelni" ezt a "jövőbe tekintést" mivel fogalmi zavarba kerülök vele. Egyszer azzal, hogy a szellemi síkon csupán a MOST létezik és az idő, mint fogalom nem egészen értelmezhető emberi gondolkodással, mivel mi időrendi sorrendbe helyezzük a dolgokat, de ott egyszerre van jelen a múlt, jelen és jövő is, amit felfogni nem igazán vagyunk képesek. Másrészt a síkok egymásban helyezkednek el. Miután itt hagytad a tested a fizikai világot fogod látni, de fizikai test nélkül nem tudsz rá közvetlenül hatni.

Visszatérve az emberi ego problematikájához. Az emberi ego nem vagy csupán nehézségek árán engedi kiteljesedni a belső egóhoz való hozzáférést, mivel félti a létét. Egyszerűen amit nem ért azt elutasítja magától saját védelme érdekében. Viszont meglepő módon könnyen alkalmazkodik a helyzetekhez, ha már engedett a csábításnak a tudás vágy iránt. Már volt szó egy korábbi írásban róla, hogy simán be tudja etetni a tudatot, hogy már túllépett az ego korlátain, holott csak alkalmazkodott a helyzethez és még mindig csak a hatalmi drámákat folytatja észrevétlenül és még mindig 'ő' irányít. Valami úton, módon érdemes megértetni az emberi egóval, hogy nem vész el csupán átalakul, több lesz. A haláltól való félelmünk is ebben gyökerezhet, hogy nem látjuk a folyamatot tovább, bár ha a harmadik szemünk "nyitva" maradt volna, talán az emberi egót is könnyebben rá lehetne bírni a fejlődésre. Párkapcsolataink is gyakran hatalmi harcokká fajulnak el, amit észre sem veszünk, hanem azt hisszük, hogy minden rendben van úgy ahogy van, közben vagy elnyomók vagy elnyomottak vagyunk bennük, holott úgy látjuk, hogy egy harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolat amiben "MI" boldogok vagyunk. De a másikkal mi is a helyzet? Képesek vagyunk valójában szeretni a másikat, úgy ahogy az neki jó? Egyáltalán magunkat szeretjük? Vagy szimplán a felszínesség csapdájába esünk. Amíg magunkat nem vagyunk képesek szeretni, addig elfogadni sem vagyunk képesek magunkat és így igazából másokat sem tudunk igazán szeretni, mert mindig találni fogunk valami picike zavaró dolgot a másikban. Ha pedig valakit igazán szeretünk a hibáival együtt szeretjük (sablonos, de kíváncsi vagyok melyikőtök képes valóban úgy szeretni és elfogadni, ahogyan lehetőségünk lenne rá). Amíg nem így van, addig az emberi ego irányítása alatt vagyunk mindannyian és vakon botorkálunk és bukdácsolunk, mint valami év ismétlő iskolás...

6 megjegyzés:

  1. Hali!

    Fúha :D Ehhez nehéz röviden hosszászólni :) megpróbálok végigmenni rajta.

    Alapvetően örlök annak, hogy ilyen témát boncolunk, és nagyon értékelem, hogy leírtad, és köszönöm mindenki nevében, aki végigolvassa :)
    Egy picit pedig hadd tegyem hozzá saját gondolataimat:

    Szerintem a "körülöttünk való világ", ha a kiemelten a természetes/biológiai környezetet veszem, nem törekszik a tökéletességre, csak folyamatosan alkalmazkodik (tudatosan, tudat alatt, genetikailag, vagy egyéb módon). Nem értelmez maximumot, mert nem képes meghatározni azt, mindig csak közelít. Lehet, hogy 99,9999%ig optimális már, de még mindig törekszik a jobbra. Nem a tökéletesre, hanem a jobbra. Én ezt vettem észre a biológiai természetben. Az egó céljai sem úgy vannak kőbe vésve, hogy márpedig 1 tonna babig nem áll meg...kellő elmélyülés és összhang kell ahhoz, hogy megtudja az ember, miért vágyik valamire ("egója"), és ha már ezt tudja, kezében van a változtatás kulcsa is. ...és erre is csak az kérdés vezet rá, amiről leszoktatnak minket :) "Miért?"

    Az az egyenlőség, amit írtál, szerintem egy nehéz téma :) veszettül sok rétegződés alapján alakul ki, hogy ki hogyan szerzi meg azt, amire szüksége van, vagy aminek csupán szükségét érzi. Nem mindenki agresszor, van aki harmonikusan (vagy inkább harmóniára törekedve) igyekszik ezt megtenni, és rengeteg féle más típus van, aminek kialakulása (és állandó változása!) nem csak eredendő egónktól függ, hanem neveltetésünktől, élettapasztalatainktól is. (szerintem)

    Az isteni részhez nem szeretnék hozzászólni, nézetbeli különbség miatt. Én ezt gyökeresen máshogy képzelem el, és ez valóban nézet kérdés. Megosztom örömmel sajátomat bárkivel, de most nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő terep hozzá :) (tiszteletben tartom mindenkinek a saját elképzelését)

    Az idősíkok... még nincs olyan ismeretem, amiről meggyőződtem volna már, hogy igaz, ezért nem akarok ehhez a részhez hozzászólni.

    A dráma és irányítás...hümm...nem tudom. Annyit tudok, hogy én speciel nem félek a haláltól, de semmiképpen sem az átlényegülés biztossága miatt, hanem mert pusztán nem félek az elmúlástól, a "nem-léttől". Jelen ismereteim szerint (mind materialista, mind spirituális) az emberek által (akár klinikai szintig) halálnak nevezett "fogalom/jelenség" kifejezése annak, hogy a fizikai (esetleg mesterséges funkciókat biztosító gépekkel) test többé nem képes az önálló működésre, és természetes környezetében (azaz nem hűtőházakban és márványkövön/járópadlón) meggátolhatatlan a lebomlása. Történetesen ez együtt jár azzal, hogy az akár hőn szeretett emberrel már nem tud kívánt módon társas tevékenységet folytatni.

    A fizikai testünk elsősorban biológiai, így annak útját fogja járni. Ha a fizikai test működése nem tartható fenn, elbomlik. Mint minden más biológiai lényé.

    Ennyit akartam hozzátenni :) Remélem nem tűnik vitatkozásnak, én tényleg hozzátenni akartam ezt, remélem nem tűnik ütközőnek a cikk részeivel.

    Üdv, és remélem van aki örömmel olvassa XD
    Firescythe

    VálaszTörlés
  2. Bizony, bizony végigolvassa és örül, hogy olvashatja a cikket+a kommentet is.:)
    Igazság szerint egyenlőre semmi olyan nem jutott eszembe, amit leírhatnék,ezért sem írtam eddig, de majd a kommentek alapján biztos lesz pár kérdésem.:)

    VálaszTörlés
  3. Kamupók alias Fakespider:))


    Öszintén,ez nekem már túl van bonyolítva,mindenkit az irányítson,amitől sokat mosolyog és boldog,harmónikusan érzi magát...persze sokszor ütköznek az elképzelések és kialakul a "támadó" és "sértett" érzet,de kellő intelligenciával még a legnagyobb ellenségek is találhatnak közös pontokat.

    Képesek vagyunk-e szeretni?Igen.Önmagunkat.
    Példa:
    Azért szeretem a barátnőmet,mert nekem jó Ő,tehát magamat szeretem! :)Bármilyen nézőpontot megvizsgálhatunk,az jön ki,hogy mindent önmagunkba vezetünk vissza,ha jót teszek vele és boldog,akkor én is boldog vagyok,ami a lényeg! :)
    Amikor azt mondjuk a másiknak,hogy szeretjük,valójában magunknak mondjuk...senkit nem kell feltétlen megváltoztatni,próbálni lehet...sokat kell beszélgetni és az is nagy segítség,ha nem belső,titkolt feszültségbe burkolva frusztráljuk magunkat,hanem elmondjuk az aggályainkat a célszemélynek...

    Az egoról csak az jut eszembe,hogy nekem annyiféle arcom van még akkor is,ha magam vagyok,külső ingerek nélkül,hogy nehéz bármi értelmezést is megalkotni..de talán a Naphoz tudnám hasonlítani,egy belső kevésbé látható mag és egy állandóan változó burokrendszer körbe,de mindkettő változik,viszont közösen kell müködniük és nem mondható el,hogy az egyik a másik kárára van.

    VálaszTörlés
  4. Nos J.D a külső burok a felvett, rád aggatott, jelzőkből kialakult személyiséged, ami az emberi ego. Ez leginkább a külső szemlélők energiájától lesz "boldog". Emberek vegyék körbe és belőlük "táplálkozzon", a csodálatukból merítsen erőt önmaga fenntartásához. Tehát amikor "szerettünknek" mondjuk, hogy szeretjük és közben nem érzünk semmit az szimplán képmutatás. Ha arra várunk, hogy mosolyt csaljunk a "hazug" szavakkal az arcára az képmutatás. Ha mások öröme kedvéért teszünk valamit is, az képmutatás, mert ha valamit is megteszünk másért az saját kedvünkért történjen, saját elvárásaink szerint, ha ennek a következménye egy mosoly vagy egy viszonzás, de az esetek többségében semmi akkor se zavarjon, mert a magunk kedvéért történt. Bár ugyan ezt írtad, csak kifejtettem egy másik nézőpontból is. Egyébként a "normális" emberek állandó változásban vannak, azok akik már feladták a "harcukat" nem hajlandóak változni, az élet hiába állítja őket egyre nagyobb kihívások elé, nem harcolnak és egyre mélyebbre süllyednek az önsajnálat terén, mivel terhük egyre nehezebb, így a kihívásuk egyre nagyobb lesz. Ezt nem tanították meg az embereknek az akkori papság tagjai, de bezzeg részben megemlékeznek róla, gondoljunk csak a "kamat" szóra. Kissé hasonlít a karma szóra, nem de? Bezzeg kamatot szednek, de a cselekvésekért járó karmával nem törődnek...

    firescythe:
    Vicces, de még J.D velős hozzászólásait sem érzem sértőnek mostanság, nemhogy a tiédet. Ízlések és pofonok, ezért vagyunk különbözőek, mert mindenki mást lát egy bizonyos dologban, persze leginkább csak egy szeletét a dolgoknak, ezért érdemes megvitatni és társaink elé tárni szemléletünket, mert egy újabb megvilágításban mutatja meg ugyan azt amiről beszélünk.

    Jobb, tökéletesebb, alkalmazkodóbb, csupán szavak és a lényeget nem képesek kifejezni elég pontosan a nyelvezet korlátoltsága miatt. Az első tökéletesség felé való törekvéses elméletem 14 éves koromban született valami okból amire nem emlékszem. Azt tudom, hogy néztem előtte valami biológiával kapcsolatos természet filmet. Talán a saját kényelme, harmóniája a növényeknek a lényeg attól függően, hogy milyen fajta. Van ami elpusztítja a környezetét, van ami szimbiózisban él vele, stb. lényeg, hogy még a fajták között is vannak eltérőek amik különbözőképpen reagálnak egyazon történésre. Olyan sokszínűek amilyenek csak lehetnek, a természet annyi szempontból közelíti meg a létezést amennyiből erejéből kitelik, akárcsak az emberek különbözősége.

    Tudom sok ez az Istenes szöveg sokaknak főleg a vallások körül kialakult halandzsák, ellenszenvek, botrányok miatt is. De valójában a vallások sem többek különböző megközelítéseknél, tanok amiket ránk hagytak, csak részekre lettek szedve, ki lettek emelve bizonyos dolgok, mások el lettek temetve, félre lettek magyarázva szándékosan leginkább, de volt olyan is amihez a szellemi képességeik nem voltak elég fejlettek a tanok befogadásához, szimbolikájához. No és persze a kényelem ami elsősorban az érdekeiket szolgálta és az, hogy megmaradjon az irányítás a papság kezében.

    A másik meg, hogy az emberek miután elvesztették hitüket a túlvilágban, már nem várnak semmit az élettől csak azt, hogy minél jobban érezzék magukat, beletörődnek abba, hogy a tudományok sem tudnak mindent megmagyarázni, már nem "mi" vagyunk a világ közepe, hanem vannak nálunk nagyobb dolgok és az emberekbe nevelt kishitűség elnyomja a nagyra törés eszméjét vagy akinek megmarad, annak eltorzul negatív irányba. Mindenki hozzájárul az emberiség alakulásának szerepéhez, ezt nem mondták el nekünk, ezt is elhallgatták előlünk. Nem elég, hogy szemellenzőt kaptunk és raktak ránk egy sötétített szemüveget is, ami a valóság még kisebb szeletét engedi csak látni, így még könnyebb bennünket manipulálni.

    (most hirtelen ennyi...)

    VálaszTörlés
  5. Kamupók:

    Nem használhatnánk a "képmutató" szó helyett a "harmóniára törekvő és ezért mindenfélét kitaláló és alkalmazkodó kaméleon"-t megszemélyesítő fogalmat? :DD
    Szeretem a testi-lelki szabadságot,csupán ennyi...;)
    Vannak itt érzelmek az én kis szellemi síkomon,csak nem az átlagos,primitív butitott verzióban...tehát feeling 2.0-ban vagyok már...:DDD

    VálaszTörlés
  6. Felőlem mindegy mit minek nevezünk amíg egyre gondolunk, csak valóban értsük is egymást ;)
    Örülök az érzelmi fejlődésnek, mind a sajátomnak, mind a tiédnek, tehát működik a "rendszer", rengeteg hibával, mint a windows különböző verziói... :D

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: