2011. január 20., csütörtök

Darkness: Cotard Szindróma

Más néven nihilistic delusionalis szindróma. Lényege a beteg az a téveszméje, hogy a körülötte lévő világ nem létezik. Leggyakoribb előfordulása, hogy a beteg valamelyik testrészét idegenként éli meg, tagadja, hogy az az ő testéhez tartozna vagy egyáltalán nem vesz tudomást róla. A testi állapot megváltozására vonatkozó téveszmék bizarr formát is ölthetnek. Például a belső szervek eltűnnek, képtelen emészteni, a test deformálódik stb.A betegek teljesen üresnek, halottnak érzik magukat, még a test bomló szagát is "érzik".

A szindróma előfordulhat skizofréniában és más pszichózisokban is. A tünet sokszor csak pár napig, esetleg pár hétig tart. Ha esetleg hosszabb ideig tart, akkor általában demencia (szellemi hanyatlás) részeként jelenik meg. Ennél a betegségnél öngyilkossági késztetések is előfordulhatnak. Antidepresszáns vagy Antipsychotikus kezelés hatásos lehet.

Tünetek

-Csökken az ítélőképesség,
-Feszültség érzése,
-Állandó aggódás,
-Sűrű hangulatváltozás,
-Az eddigi életmódját nem vagy nehezen tudja folytatni,
-Saját testét vagy valamelyik testrészét idegennek éli meg,
-Nyomottság,
-Szorongás,
-Rossz közérzet,
-Kerüli az embereket, a társaságot,
-Nem érdeklik a korábbi életére jellemző dolgok
.


Érdekességek

A szindrómát először 1880-ban írta le Jules Cotard, francia pszichiáter, bár 1788-ból Charles Bonnet már lejegyezte a tüneteket. Cotard "délire de négation"-nak vagyis "nem létezés téveszméjének" nevezte el ezt a sajátos tünetegyüttest. Csak később, Cotard halála után nevezték el e szindrómát mai nevén. Cotard egyébként 49 évesen halt meg, miközben beteg fiát ápolta és ő maga is elkapta a diftériát (torokgyík).

"Úgy érzik hiányzik agyuk, gyomruk, szívük, testük vagy lelkük. El vannak átkozva, szerveik nem léteznek, testük nem más, mint egy gépezet. A téveszme magában foglalhat vallásos, metafizikai és absztrakt elképzeléseket az üldözöttségről is. A halhatatlanság téveszméje szintén nem ritka. A hallhatatlanság gondolatával együtt járhat az az érzés, hogy a test betölti a teret, a beteg méretei hihetetlenül nagyok, megérintheti a csillagokat, úgy érezheti hatalmas démonok felett rendelkezhetnek, fejük annyira kitágul, hogy betölti az egész templomot. A test elveszíti minden határát, a végtelenségig kiterjed és szétszóródik az Univerzumban."

(Cottard, 1880)


Charles Bonnet elhíresült esete egy idős hölgy volt, aki agyvérzést kapott, s mikor felépült betegségéből s újra beszélni kezdett, követelte, hogy öltöztessék halotti ruhába és helyezzék el egy ravatalon, mivel ő halott. Döbbent lánya és szolgái számos módon próbálták az amúgy teljesen eszénél levő hölgyet az ellenkezőjéről meggyőzni, aki felháborodottan vádolta meg őket azzal, hogy nem akarják neki megadni a végtisztességet. Végül környezete beadta a derekát, halotti ruhába öltöztették, elkészítették a ravatalt, aminek feldíszítésében maga a beteg is lelkesen segédkezett, majd szép csendben felfeküdt rá, mint egy "jól nevelt" halott. Ám amikor jött az este és a lefekvés ideje, felkelt ravataláról, hálóruhába öltözött és ágyba bújt. Másnap azonban, mint aki munkába megy, ismét felöltötte halotti ruháját,kicsinosította magát és visszafeküdt a ravatalra. Hitte, hogy halott, hónapok alatt halványult csak el, teret adva egy másik téveszmének: valójában azzal egy időben, hogy itt van, valójában egy másik országban él...

7 megjegyzés:

  1. Azt hiszem,hogy ennél a betegségnél van az,hogy az elidegenült testrészt leamputálják maguknak,nem?:)

    Nagyon tetszett a bejegyzés:)imádok a pszichés betegségekről olvasni.

    VálaszTörlés
  2. Nekem majdnem sikerült beszopnom ezt. Szerencsére fél évig tartott és kimásztam nagy nehezen belőle.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is volt ilyenem!
    Nem testrészt éreztem idegennek hanem magamat, létemet a világban....totálisan valótlannak éreztem azt hogy ÉN létezem a világban, vagy ,a világ létezik s én benne-olyan érzés volt ,mintha minden,amit látnék, csak KÉPZELNÉM, álmodnám s BÁRMIKOR elillanna merthogy nem valós!
    Szinte röhejnek tűnt pl.beszélni bárkivel, hiszen ő "úgysincs", vagy mikor magam a kezére néztem tök idegennek tűnt hogy én most önmagamban vagyok és látom a körülöttem lévő dolgokat s embereket, -s mintegy KIVÜLRŐL figyeltem hogy ez most MI, s én miért látom a saját kezeimet ,lábaimat, miért vagyok "bent "a testemben s mi ez a létező (nem létező) világ...
    RÉMES VOLT!
    Ez az okkult korszakom utáni pánikkorszak egy velejárójaként jelentkezett.

    VálaszTörlés
  4. -Zoe:

    Nekem meg az volt hogy ez a világ nem létezik és lassan le fog hullani a lepel, én sem az vagyok ami most vagyok hanem egy lény aki majd ha lehullik a lepel láthatóvá válik. (Mert ez a világ egy börtön aminek rácsai kezdenek kitörni a helyükről)

    Volt hogy annyira bele éltem magamat hogy nem érdekelt már semmi ami régen csak ez a téma foglalkoztatott és akkoriban kezdtem undorodni a testemtől és bizonyos részeitől , volt hogy megfordult a fejemben az is hogy megválok tőlük.

    Meg akkor az okkultizmusba is túlzottan belevetettem magamat és akkor tartottam szünetet amikor elhatároztam hogy kíváncsiságból ölni akarok... :-s

    (Káin)

    VálaszTörlés
  5. Nos azt hiszem ez teljesen érthető és könnyedén magyarázható (mármint azok számára akik ténylegesen jártasak a spiritualitás terén). Mivel a testünkkel valójában nem vagyunk azonosak a képzet bármikor jelentkezhet. Nem tévképzet, csupán a belső valónk részbeni megnyilvánulása. Részben igaz, hogy mi vagyunk a test, de valójában tudjuk, hogy egy múlandó dolog, mivel az örök érvényű szabállyal tudat alatt (vagyis leginkább tudatos részünkben) tisztában vagyunk, hogy minden mindig változik. Önként vállaltuk a fizikai világ korlátait, nehézségeit és örömeit, boldog pillanatait is.

    VálaszTörlés
  6. Én ezelőtt még nem is hallottam erről a betegségről. Régebben voltak hasonló gondolataim (sőt, még most is), de nem hiszem, hogy Cotard szindrómás lettem volna. Nem akartam megszabadulni egyik testrészemtől sem, egyszerűen csak utáltam ezt a testet amiben vagyok, és nem hittem a világban sem. Meg sokszor furán néztem a világra (meg magamra). Nem hittem el, hogy ez a valóság.

    Darkness

    VálaszTörlés
  7. Van egy blogregényem, és tudtomon kívül ezt a betegséget írtam/írom a főhősömre, később (két év múlva) teljesen véletlenül találtam egy cikket a Coterd-jelenségről. Hát mondhatom, jól meglepődtem.

    Katt ide a cikkért!

    (Na, milyen ügyes vagyok, mi? Tudok kommentben kattintható linket csinálni:))

    VálaszTörlés

Ezeket is ajánljuk: